Magyarország londoni nagykövetsége
Magyarország londoni nagykövetsége Magyarország és az Egyesült Királyság kapcsolatainak kiemelt intézménye. 1921-ben nyílt követségként, 2019-ben London Belgravia városrészében, az Eaton Place 35 szám alatt található. Nagykövetünk 2020-tól Kumin Ferenc.
| Magyarország londoni nagykövetsége | |
 | |
| Rangja | nagykövetség |
| Küldő ország | Magyarország |
| Fogadó ország | Egyesült Királyság |
| Vezető | Kumin Ferenc (2020–) |
| Beosztása | magyar nagykövet az Egyesült Királyságban |
| Irányítószám | SW1X 8BY |
| Település | London |
| Ellenkező képviselet | az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége |
| Elhelyezkedése | |
 Magyarország londoni nagykövetsége
Pozíció London térképén
| |
 é. sz. 51° 29′ 50″, ny. h. 0° 09′ 09″Koordináták: é. sz. 51° 29′ 50″, ny. h. 0° 09′ 09″ | |
| Magyarország londoni nagykövetsége weboldala EmbassyPages.com ID | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarország londoni nagykövetsége témájú médiaállományokat. | |
Története szerkesztés
Az első világháborút követően különvált az osztrák és a magyar külügy, de a békeszerződés megkötéséig csak külképviseleti hatóság szintjén volt londoni missziónk. 1921. október 15-én tette közzé (a pontos dátum megadása nélkül) a Külügyi Közlöny, hogy a hatóságot magyar királyi követséggé szervezte át, ideiglenes vezetőjének Hedry István követségi tanácsost nevezve ki, címeként a 47 Cadogan Place-t adva meg. (Egyébként ugyanez volt a párizsi képviselet követséggé alakításának az időpontja is.)[1] 1922. március 22-én[2] nevezték ki az első követünket Szapáry László személyében, aki az Osztrák–Magyar Monarchia idején már szolgált a londoni követségen attaséként. 1925-ben a követség a Chester Square 53-ban volt, 1927-ben vásárolták meg a máig használt Eaton Place 35. alatti épületet.[3] A második világháború előtti utolsó nagykövetünk Barcza György volt, aki személyes kapcsolatai, befolyása révén érte el, hogy amikor 1941-ben Magyarország a nem sokkal az előtt megkötött barátsági szerződés dacára megtámadta Jugoszláviát, az Egyesült Királyság nem üzent hadat, csak a diplomáciai kapcsolatokat szakította meg április 7-én[4] - ami persze azzal járt, hogy Barczának is távoznia kellett a szigetországból.[5]
A második világháborút követően 1945-ben az Egyesült Királyság is benne volt abban a nyolc relációban, ahol az Ideiglenes Nemzeti Kormány követséget kívánt nyitni, mégis, 1947. október 20-ig kellett várni az első követ kinevezéséig, aki Bede István lett, őt Erős János követte, aki azonban - az akkori szóhasználattal - disszidált,[6] ahogy rajta kívül 1951-ig még további öt követségi dolgozó is. 1947 és 1953 között Magyarország és az Egyesült Királyság viszonya feszült volt, ennek feloldására szánt gesztusként 1953-ban a budapesti brit követség létszámát 35 százalékkal csökkentették. 1951-től úgynevezett hírszerző referatúra kezdte meg működését a követségen, ami az Államvédelmi Hatóság VIII. osztályához tartozott és hírszerzési feladattal voltak megbízva. A referatúra rossz hírét nem csak azzal érdemelte ki, hogy a be nem szervezett követségi alkalmazottakat lenézték és állandó gyanakvásukkal mérgezték a légkört, hanem hogy tagjai egy kivételével nem beszéltek angolul, és első vezetőjük szerint erre nem is volt szükség a hírszerzőmunka elvégzéséhez.[7] A magyar A képviseletet 1963. december 2-án emelték nagykövetségi rangra, első nagykövetünk Incze Jenő lett,[6] 1968-ban a Magyarország című külpolitikai hetilap a hat Nyugat-Európában lévő külképviseletünk legfontosabbjaként jellemezte.[8]
Képviseletek szerkesztés
A londoni nagykövetségen kívül az Egyesült Királyságban az alábbi képviseletek találhatók:
- Belfast - tiszteletbeli konzul
- Cardiff - tiszteletbeli konzul
- Edinburgh - alkonzulátus
- Manchester - főkonzulátus
- Torquay - tiszteletbeli konzul
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ A londoni külképviseleti hatóság átszervezése magyar királyi követséggé. Külügyi Közlöny, I. évf. 3. sz. (1921. október 15.) 51. o.
- ↑ Megbízatás. Külügyi Közlöny, II. évf. 8. sz. (1922. május 1.) 68/a. o.
- ↑ Nagy Emil: Újra Londonban. Budapesti Hírlap, XLVII. évf. 72. sz. (1927. március 30.) 7. o.
- ↑ Baross Drucker György: Külügyi Évkönyv: 1942. Budapest: Egyetemi Nyomda. 1943. 84. o.
- ↑ Romsics Ignác: Barcza György: Diplomataemlékeim 1911-1945, I-II.: Magyarország volt vatikáni és londoni követének emlékirataiból. BUKSZ - Budapesti Könyvszemle, VI. évf. 4. sz. (1994) 510–511. o.
- ↑ a b Baráth Magdolna – Gecsényi Lajos: Főkonzulok, követek és nagykövetek: 1945–1990. Budapest: MTA BTK Történettudományi Intézet. 2015. 25. o. arch Hozzáférés: 2019. október 21.
- ↑ Ungváry Krisztián: "Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak": A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965. Századok, CXLVII. évf. 4. sz. (2013) 1513–1560. o.
- ↑ Gárdos Miklós: Eaton Place: Magyar diplomácia. Magyarország, V. évf. 19. sz. (1968. május 12.) 9. o.
Források szerkesztés
- ↑ Barcza: Barcza György: Diplomata-emlékeim 1911–1945 I–II. Antal László (szerk); Bán D. András (jegyzetek, utószó); John Lukacs (bibliográfiai utószó). Budapest: Európa – História. 1994. = Extra Hungariam, ISBN 963 07 5657 9