Gárdos Miklós (író)

(1920–1998) író, újságíró, lapszerkesztő,

Gárdos Miklós (Hajdúnánás, 1920. október 21.[3]Budapest, 1998. július 30.) Rózsa Ferenc-díjas újságíró, író, lapszerkesztő, Gárdos Péter filmrendező apja.

Gárdos Miklós
Született1920. október 21.[1][2]
Hajdúnánás[2]
Elhunyt1998. október 21. (78 évesen)[1][2]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
HázastársaBíró Ágnes
GyermekeiGárdos Péter
Foglalkozása
KitüntetéseiRózsa Ferenc-díj (1979)[2]
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Gárdos József (1893–1945) könyvkereskedő és Klein Vilma (1895–1945) fiaként született.[4] A Debreceni Felső Kereskedelmi Iskolában tanult.[5] Az érettségi megszerzése után a Tiszántúli Független Újság című lap munkatársa lett. A második világháború alatt zsidó származása miatt munkaszolgálatra vitték, azonban átszökött a szovjet hadsereghez és csatlakozott a partizánokhoz. Hamarosan elfogták és koncentrációs táborba deportálták. 1945-ben a bergen-belseni haláltáborból szabadították fel, majd súlyos tüdőbetegséggel a Vöröskereszt egyik hajójával Svédországba vitték rehabilitációra. A következő évben visszatért Magyarországra, s ettől kezdve újságíróként dolgozott. Munkatársa volt az Igaz Szó, a Szabadság, a Világosság, az Esti Budapest, a Magyar Nemzet és a Népszava című lapoknak. 1964-től 1984-ig a Magyarország című hetilap főszerkesztő-helyettese volt, majd nyugalomba vonult.

Művei szerkesztés

  • Földindulás, versek, Debrecen, 1938
  • Görög hegyek között, ifjúsági kisregény, 1951
  • Akik békénket őrzik, ismeretterjesztő mű, 1951
  • Visegrádi utca 20-24. Egy újságíró jegyzetkönyvéből, dokumentumregény, 1952
  • Azon az őszön... Krónika a magyarországi partizánharcokról, 1956
  • Vacsora a Hotel Germániában, tv-játék, 1958
  • Két ősz között, riportregény, 1959
  • Szívroham, regény, 1961
  • Írás a falon, regény, 1962
  • A szocialista országok együttműködése, publ., 1963
  • Szívroham, tv-játék [Lévai Bélával], 1964
  • Magyarországi hétköznapok, publ., 1964
  • A Kennedy-dosszié, publ. [Pálffy Józseffel], 1968
  • Tengerész a Várban, történelmi riport, 1969
  • Nemzetvesztők. Magyar háborús bűnösök a népbíróság előtt, publ., 1971
  • A panoptikum raktára [Hitler és Mussolini életrajza], 1980
  • Gyújtogatók, gyilkosok. Háborús bűnösök, 1989
  • A bélyeges sereg, 1990
  • Magyar királyné a tiranai trónon, 1990

Díjai, elismerései szerkesztés

Emlékezete szerkesztés

  • A háború utáni éveiről szól a Hajnali láz című regény, s a könyvből készült filmdráma.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b BnF források (francia nyelven)
  2. a b c d e Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2022. január 8.)
  3. Születési bejegyzése a hajdúnánási polgári születési akv. 451/1920. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. augusztus 29.)
  4. Szülei házasságkötési bejegyzése a debreceni polgári házassági akv. 492/1919. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. augusztus 29.)
  5. Kereskedelmi Iskola, Debrecen. (Hozzáférés: 2022. augusztus 29.)
  6. Magyar Közlöny, 1961. február 5. (7. szám)
  7. Magyar Közlöny, 1966. április 10. (25. szám)
  8. Magyar Közlöny, 1980. szeptember 14. (87. szám)
  9. Magyar Közlöny, 1984. december 19. (55. szám)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés