Malasits Géza (Budapest, 1874. augusztus 24. – Budapest, 1948. november 9.) magyar szociáldemokrata politikus, országgyűlési képviselő.

Malasits Géza
Született 1874. augusztus 24.
Budapest
Elhunyt 1948. november 9. (74 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus
Tisztség magyar országgyűlési képviselő

ÉletpályájaSzerkesztés

unitárius családba született. Eredeti szakmája lakatos; később villanyszerelő szakmunkásként dolgozott. Sokat utazott Európában. Londonban a Workingman College nevű munkáskollégium hallgatója volt, ahol tanárai között voltak H. G. Wells és G. B. Shaw. 1893-ban lépett be az MSZDP-be, 1895-ben az Óbudai Munkásképző elnökévé választották. 1904-től 1919-ig a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetségének titkára, majd – rövid megszakításokkal - az MSZDP vezetőségi tagja volt. 1924-ben egy győri időközi választáson jutott be a Nemzetgyűlésbe, ahol aztán 1944-ig Győr város mandátumával folyamatosan képviselő volt. 1944. március 19-én (a németek magyarországi bevonulása) után – többekkel, így Peyer Károllyal együtt – őt is letartóztatta a Gestapo. Német koncentrációs táborba, Mauthausenbe hurcolták. Hazatérése után a Vasas Szakszervezet tisztviselője és újra az MSZDP országgyűlési képviselője lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. Az 1945-ös választásokon és az 1947-es választásokon is sikerült bejutnia. Az MSZDP-n belül Peyer Károly csoportjához tartozott. Pár hónappal az MSZDP és az MKP egyesítése után érte a halál.

KönyveSzerkesztés

Bányászsors (Bp., 1933).

ForrásokSzerkesztés