Merseburgi csata

A merseburgi csatát Merseburg mellett vívták, 933. március 15-én. Az osztrák-német oldalon I. Madarász Henrik ellen Lehel és Bulcsú magyar hadvezérek seregei álltak fel.

Merseburgi csata
I. Henrik csatája a magyarokkal; Sächsische Weltchronik
I. Henrik csatája a magyarokkal; Sächsische Weltchronik

A Wikimédia Commons tartalmaz Merseburgi csata témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

A magyarok 899 óta kalandoztak Észak-Itáliában és Németföldön, de a helyiek nem tudtak ellenük hatékonyan fellépni a magyar lovasíjászok harcmódja miatt. Henrik német király 924-ben csatát vesztett a magyar csapatoktól a Mulde mentén Wurzen mellett és kénytelen volt Püchau an der Mulde várába visszahúzódni. „Történt azonban, hogy a szászok a magyarok egyik fejedelmét (quendam ex principibus) elfogták és bilincsekbe verve a király elé vezették.” [1] A magyarok vezérükért (valószínűleg Zolta) rengeteg kincset ígértek, de Henrik inkább 9 éves (csak Szászországra vonatkozó) békét kötött a magyarokkal a vezérük elengedése fejében, hogy országának védelmét megerősíthesse és hadseregét modernizálni, gyakoroltatni tudja a magyarokkal szembeni későbbi sikeres hadakozás reményében.

Az évek során több várat emeltetett, városokat és kolostorokat övezett fallal. „A seregszervezés tekintetében Henrik csakhamar tisztába jött, hogy csak olyan edzett, ügyes és a vakmerőségig bátor hadseregről lehet szó, amely a magyar csapatok összes fortélyaival szemben is megőrzi hidegvérét. Erre legalkalmasabbnak látszott a már bölcs Leo által is ajánlott tömött sorokban harcoló lovas had.” [2] Az addig főleg gyalogosokból álló seregét ezért átszervezte lovas sereggé, melyet erős páncélzattal látott el, hogy a magyarok ellenében sikerrel vehesse fel a harcot. Az addig alkalmazott hűbéri rendszer (Heerbann) helyett, mely alapján évi 3 hónapot voltak a katonák kötelesek hadban állni, zsoldosrendszert alakított ki, melyben a csoportokba rendezett jobbágyok közül minden kilencedik fegyverben állt, gyakorlatozott, míg a többi nyolc gazdálkodott. Háború idején mindannyian az erődítményekbe húzódtak.

A sereget az elkövetkező évek alatt több csatában (I. Vencel cseh fejedelem, illetve az Elba-menti szlávok ellen) is sikeresen vetette be.

932-ban magyar követek jelentek megy Henriknél, hogy adót hajtsanak be rajta. Henrik ezt megtagadta, mire a magyarok elhatározták, hogy megbüntetik ezért.

933-ban erős magyar sereg indult Csehországon keresztül Szászország felé. A Saale folyónál a sereg két részre vált, hogy az egyik része Türingián át támadjon, miközben a sereg másik része Merseburg felé vegye az irányt. A szétszórtan Türingia felé nyomuló rabló és pusztító portyázó seregnek Sondershausen magasságában a Siegried és Hermann grófok vezérlete alatt álló szász és türingiai hadak útját állták és azt legyőzték, úgyhogy az emberek legnagyobb része elesett, foglyul esett vagy elpusztult. A másik magyar seregrész felé – mely Merseburg környékén pusztított – maga Henrik indult a seregével, és Riade mellett ütött tábort március 14-én. A magyar sereg szintén táborba vonult és – szokásuk szerint – nagy tüzekkel hívták gyülekezni a környéken portyázó kisebb csapatokat.

A csataSzerkesztés

Másnap, 933. március 15-én a magyar sereg csatarendbe állt, és várta a német sereg érkezését. Nemsokára megérkezett Henrik is, aki könnyűfegyverzetű csapatait arra utasította, hogy próbálják a magyar csapatok egy részét lehetőleg alkalmatlan irányba csalni, miközben páncélos lovasságával egy tömbben a magyarok felé vonul. Amikor a magyarok lőtávolságába értek, azok sűrű nyílzáport zúdítottak a német lovasokra, de az erre felkészített, páncélozott és nagyméretű pajzzsal felszerelt lovasokban a nyílzápot sok kárt nem tehetett. Ekkor a német lovasság a magyarokra zúdult, akik a megszokott taktikájukat követve megfutást színleltek. A magyarok meglepődve tapasztalták azonban, hogy nem a korábban megszokott módon, rendezetlenül kergetik őket – ami a magyarok taktikájának megfelelt volna – hanem zárt tömbben, ami ellen a magyarok nem tudtak mit tenni, így a színlelt futás valóságos menekülésbe csapott át.

Liudprand cremonai püspök említi, hogy a pogány magyarok „huj, huj” csatakiáltással vetették rá magukat a „Kyrie eleison” (Uram, irgalmazz) fohászát éneklő németekre. De a németek vezetője nagy taktikai érettségről tett tanúbizonyságot az összecsapás előtti utolsó eligazítás során: Henrik király a csata megkezdése előtt a következő tanácsot adta: „Amikor elkezditek a harcot, senki ne próbálja előzni a bajtársát, … , hanem egyik oldalról a pajzsoktól védve a pajzsokon fogjátok fel az első nyíllövéseket, azután … rohanjatok rájuk, hogy másodszor ne tudják kilőni rátok a nyilaikat mindaddig, amíg nem érzik a fegyvereitek által ütött sebeiket” (Győrffy: 1958, Liudprand: Antapodosius II/31)

Következménye, hatásaSzerkesztés

A magyar sereg megfutott. A futás azt jelenti hogy jelentős emberveszteséget nem szenvedtek el.[3][4] A csata következményeképpen megszűnt a német birodalom adófizetői jogállása, mindaddig Madarász Henrik a magyarok adófizetője volt.[5] Magyar részről egy hadosztály vesztett csatát.[6] Bulcsú hadvezér már 937-ben győzedelmes hadjáratot vezetett német és francia területekre,[7] a csatavesztés hatása inkább lélektani volt: Bebizonyította, hogy a magyarokkal szemben a siker reményében föl lehet venni a harcot.

EmlékezeteSzerkesztés

  • A csata ezredéves emlékét őrzi Móra Ferenc Egy észre nem vett millenniumról című írása (megjelent Móra A fele sem tudomány című kötetében).

JegyzetekSzerkesztés

  1. Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme (II. kötet - Külföldi kalandozások a vezérek korában (898-970-ig) / Külföldi kalandozások Zsolt alatt. / A 924. évi szászországi kalandozás.
  2. „Enantioutai de autoiz kai topoz omaloz kai gegumnwmenoz, kai dh kai taxiz kaballarikh kai pepuknwmenh, kai adiastatoz autoiz akolouJuosa. (Ellenük van a lapályos terület és a fenyér, s jelesen a lovas és zártsorú s őket tömött egészben üldöző taxis (csatarend). Bölcs Leo, Hadi Tactikájának 63. pontja. MHK. 39. old.
  3. Lásd erről Szabados György történész álláspontját a 24.hu-nak adott interjúban: Futás volt Merseburgnál, nem vereség.
  4. Röviden annyi történt, hogy színlelt megfutás (ősi magyar harcmodor) igazi futássá lett. Futás volt Merseburgnál, nem vereség.
  5. Gembloux-i Sigebert, X. századi krónikás: Ungari tributum a Saxonibus repetentes, ab exercitu Heinrici regis occiduntur aut capiantur; eisque ad internecionem deletis, tributum quod repetabatur, Deo pro gratiarum actione in aecclesiis et pauperibus exsolvitur." Mon. Germ. Hist. SS. VI. p. 347.
  6. "E hadműveletre mindössze egy hadosztályt vetnek be (...)s már csak ezért is csekély jelentőségű." Padányi Viktor: Vérbulcsú
  7. "Negyven év óta ez az első magyar vereség nyílt ütközetben (az Inn-völgyi csata egy fáradt, hazavonuló sereg tőrbecsalása volt), és az addigi verhetetlennek hitt magyarok tekintélyének nagyon árt, dacára annak, hogy három és fél évvel később, 937-ben Bulcsú nagyszabású és nagyszerűen vezetett első európai hadjáratában a csorbát majd fényesen kiköszörüli." Padányi Viktor: Vérbulcsú

ForrásokSzerkesztés

  • Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme (II. kötet - Külföldi kalandozások a vezérek korában (898-970-ig) / Külföldi kalandozások Zsolt alatt. / A 933. évi szászországi hadjárat )

További információkSzerkesztés