Mezei József (álneve: Szamosi Endre; Kolozsvár, 1938. szeptember 6.Bukarest, 2014. június 13.) erdélyi magyar szerkesztő, újságíró, műkritikus, művészettörténész.

Mezei József
Született 1938. szeptember 6.
Kolozsvár
Elhunyt 2014. június 13.[1] (75 évesen)
Bukarest
Foglalkozása szerkesztő,
újságíró,
műkritikus,
művészettörténész

ÉletútjaSzerkesztés

Szülővárosában érettségizett (1954), a Bolyai Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett (1959). Az Igazság, majd az Előre szerkesztője (1963–73), a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács nemzetiségügyi főelőadója (1973–77), a Művelődés rovatvezetője, szerkesztőségi főtitkára (1977–85), a Cîntarea României folyóirat Műhely c. magyar mellékletének szerkesztője (1986–89). 1989 decembere után Horváth Arannyal, Balogh Józseffel Horváth Andorral újraalapította a diktatúra alatt megszüntetett Művelődést, s annak főszerkesztője, majd a lap Kolozsvárra költözése után (1991) főszerkesztő-helyettese.

Érdeklődése a vizuális művészetek felé fordult, képzőművészeti tárgyú írásait az Előre, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Új Élet közölte. Kiemelkedő Színlátás és térformálás c. tanulmánya (Korunk, 1977/12), bevezetője Moholy-Nagy László írásainak gyűjteményében (Téka, 1979) és a Korunk képzőművészeti cikkeinek szemléje a két világháború közt a Képzőművészeti Írások (1984) c. gyűjteményben.

MunkáiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. In memoriam Mezei József, Szabadság, 2014. június 18.
  2. Mezei Szótár. Új Magyar Szó (Bukarest), 2006. augusztus 30. (Jegyzet Udvardy Frigyes adatbankja nyomán.)

ForrásokSzerkesztés