Főmenü megnyitása

Mirko Bortolotti

olasz autóversenyző

PályafutásaSzerkesztés

Olasz sorozatokSzerkesztés

Néhány év gokartozás után Bortolotti formaautós karrierje 2005-ben kezdődött, ekkor az olasz Formula–Renault-bajnokság Winter Series elnevezésű sorozatában indult, valamint a Formula–Gloriában. A Formula–Renault-bajnokságban két évig szerepelt, legjobb összetett helyezése egy negyedik pozíció volt.

2007-ben az olasz Formula–3-as bajnokságban versenyzett, ahol első szezonjában rögtön a negyedik helyet szerezte meg. 2008-ban meg is nyerte a bajnokságot, meggyőző teljesítménnyel, a szezon során kilenc győzelmet és hat pole-t szerezve.

Formula–2Szerkesztés

2009-ben a Red Bull Racing utánpótlás-nevelő programjának tagja lett, majd a huszonöt év után újraindított Formula–2-ben bizonyíthatott.[1] A 14-es rajtszámú autóval egy győzelmet is sikerült aratnia, végül a negyedik helyen végzett. Ugyanebben az évben néhány verseny erejéig visszatért az F3-ba is.[2]

Formula–1Szerkesztés

Bortolotti és még két olasz fiatal versenyző, Edoardo Piscopo és Salvatore Cicatelli az F3-as bajnokságban elért sikereik elismeréseként egy ajándék Ferrari-tesztet kaptak Fioranóban. Bortolotti legjobb körideje 0:59.111 volt, a legjobb, amit az F2008-assal valaha futottak a pályán.[3]

2009-ben, miután a sérült Felipe Massát helyettesítő Luca Badoernek gyenge teljesítménye után vissza kellett térnie tesztpilótai szerepkörébe, sok más pilóta mellett az ő neve is felmerült, mint utód.[4]

EredményeiSzerkesztés

Szezon Sorozat Csapat Versenyek Pole Győzelem Pont Poz.
2005 Olasz Formula Renault 2.0 Winter Series Auinger 4 0 0 8 13.
Formula Gloria Olaszország ? 2 0 0 12 21.
2006 Formula Azzurra Team Italia CSAI 14 5 1 60 2.
Olasz Formula Renault 2.0 Winter Series RP Motorsport 4 0 0 88 4.
Formula–Junior 1600 Olaszország ? ? 0 40 13.
2007 Olasz Formula–3-as bajnokság Corbetta Competizioni 16 2 1 80 4.
Olasz Formula Renault 2.0 Winter Series Tomcat Racing 4 0 0 34 12.
2008 Olasz Formula–3 Lucidi Motors 16 6 9 150 1.
2009 Formula–2 MotorSport Vision 16 0 1 50 4.
Formula–3 Euroseries Carlin Motorsport 2 0 0 0 Hn


Teljes Formula–2-eredménylistájaSzerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év # 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont
2009 14 VAL
1

6
VAL
2

2
BRN
1

1
BRN
2

Ki
SPA
1

9
SPA
2

9
BRH
1

Ki
BRH
2

5
DON
1

10
DON
2

3
OSC
1

2
OSC
2

Ki
IMO
1

2
IMO
2

Ki
CAT
1

6
CAT
2

Ki
4. 50
2011 4 SIL
1

1
SIL
2

2
MAG
1

6
MAG
2

3
SPA
1

2
SPA
2

1
NÜR
1

1
NÜR
2

1
BRH
1

5
BRH
2

2
RBR
1

2
RBR
2

2
MON
1

2
MON
2

1
CAT
1

1
CAT
2

1
1. 316

Teljes Formula–3 Euroseries eredménysorozataSzerkesztés

Év Csapat Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont
2009 Carlin Motorsport Volkswagen HOC
1
HOC
2
LAU
1
LAU
2
NOR
1
NOR
2
ZAN
1
ZAN
2
OSC
1
OSC
2
NÜR
1
NÜR
2
BRH
1
BRH
2
CAT
1
CAT
2
DIJ
1
DIJ
2
HOC
1

17
HOC
2

3
HN† 0†

Teljes GP3-as eredménylistájaSzerkesztés

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont
2010 Addax Team ESP
FEA

16
ESP
SPR

Ki
TUR
FEA

25†
TUR
SPR

12
VAL
FEA

18
VAL
SPR

10
GBR
FEA

8
GBR
SPR

13
GER
FEA

6
GER
SPR

4
HUN
FEA

11
HUN
SPR

8
BEL
FEA

Ki
BEL
SPR

14
ITA
FEA

5
ITA
SPR

2
11. 16

Teljes Eurocup Mégane Trophy eredménylistájaSzerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 Helyezés Pont
2013 Oregon Team ALC
1

1
ALC
2

1
SPA
1

4
SPA
2

1
MSC
1

1
MSC
2

2
RBR
1

1
RBR
2

1
HUN
1

1
HUN
2

4
LEC
1

2
LEC
2

T
CAT
1

1
CAT
2

Kiz
CAT
3

3
1. 275
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.

Teljes Formula Acceleration 1 eredménylistájaSzerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont
2014 Olaszország ALG
1

1
ALG
2

1
NAV
1

2
NAV
2

2
NÜR
1

2
NÜR
2

1
MNZ
1

3
MNZ
2

11
ASS
1
ASS
2
2. 135
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.

Teljes Blancpain GT Európa eredménylistájaSzerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat Osztály 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Helyezés Pont
2015 Grasser Racing Team Pro NOG
QR
NOG
CR
BRH
QR
BRH
CR
ZOL
QR
ZOL
CR
MOS
QR
MOS
CR
ALG
QR
ALG
CR
MIS
QR
2
MIS
CR
3
ZAN
QR
ZAN
CR
17. 21
2016 GRT Grasser Racing Team Pro MIS
QR
Ki
MIS
CR
12
BRH
QR

7
BRH
CR

24
NÜR
QR

Ki
NÜR
CR

Ki
HUN
QR

8
HUN
CR

14
CAT
QR

2
CAT
CR

5
17. 16
2017 GRT Grasser Racing Team Pro MIS
QR
8
MIS
CR
9
BRH
QR

1
BRH
CR

1
ZOL
QR

Ki
ZOL
CR

15
HUN
QR

2
HUN
CR

3
NÜR
QR

19
NÜR
CR

5
4. 67
2018 GRT Grasser Racing Team Pro ZOL
1

1
ZOL
2

7
BRH
1

10
BRH
2

5
MIS
1
3
MIS
2
18
HUN
1

1
HUN
2

6
NÜR
1

Kiz
NÜR
2

EX
5. 57,5
2019 GRT Grasser Racing Team Pro BRH
1

3
BRH
2

10
MIS
1
6
MIS
2
16
ZAN
1

2
ZAN
2

2
NÜR
1

2
NÜR
2

8
HUN
1

3
HUN
2

2
4. 75
* A szezon jelenleg is zajlik.

Daytonai 24 órás autóversenySzerkesztés

Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör Összetett
Helyezés
Kategória
Helyezés
2016   Paul Miller Racing   Bryce Miller
  Bryan Sellers
  Madison Snow
Lamborghini Huracán GT3 GTD 652 35. 16.
2017   GRT Grasser Racing Team   Rolf Ineichen
  Christian Engelhart
  Ezequiel Pérez Companc
Lamborghini Huracán GT3 GTD 580 37. 15.
2018   GRT Grasser Racing Team   Rolf Ineichen
  Franck Perera
  Rik Breukers
Lamborghini Huracán GT3 GTD 752 21. 1.
2019   GRT Grasser Racing Team   Christian Engelhart
  Franck Perera
  Rik Breukers
Lamborghini Huracán GT3 Evo GTD 561 17. 1.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Beer, Matt. „Red Bull adds Bortolotti to F2 line-up”, autosport.com, 2009. január 30. (Hozzáférés ideje: 2009. március 21.) 
  2. O'Leary, Jamie. „Bortolotti joins Carlin for Hockenheim”, autosport.com, Haymarket Publications, 2009. október 19. (Hozzáférés ideje: 2009. október 19.) 
  3. F3 racer breaks lap record on F1 debut”, crash.net, 2008. november 28. (Hozzáférés ideje: 2009. március 21.) 
  4. http://f1.gpupdate.net/en/news/2009/08/26/f2-driver-bortolotti-linked-with-ferrari/

Külső hivatkozásokSzerkesztés