Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Scuderia Ferrari

A Scuderia Ferrari olasz Formula–1-es versenycsapat, a sportág eddigi legsikeresebbje, a világbajnokság kezdete, 1950 óta jelen van a Formula–1-ben. Enzo Ferrari alapította 1929-ben (a Scuderia olaszul istállót jelent, a Ferrari az alapító Enzo Ferrari nevére utal), és 1939-ig az Alfa Romeo autóit versenyeztette. Csak később kezdtek saját autókat készíteni.

Ferrari
Teljes név Scuderia Ferrari
Székhely Maranello, Olaszország
Alapító(k) ITA Enzo Ferrari
Csapatfőnök ITA Maurizio Arrivabene
Technikai igazgató ITA Mattia Binotto
Versenyzők 5. Németország Sebastian Vettel
7. Finnország Kimi Räikkönen
Tesztpilóták Olaszország Antonio Giovinazzi
Motor Ferrari
Kasztni SF70H
Gumik Pirelli
Szín vörös–fehér
Formula–1-es szereplése
Első verseny MON 1950-es monacói nagydíj
Utolsó verseny BRA 2017-es brazil nagydíj
Versenyek száma 943 (rajtok száma: 940)
Konstruktőri VB-címek 16 (1961, 1964, 1975, 1976, 1977, 1979, 1982, 1983, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2008)
Versenyzői VB-címek 15 (1952, 1953, 1956, 1958, 1961, 1964, 1975, 1977, 1979, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007)
Első győzelem UK 1951-es brit nagydíj
(José Froilán González)
Legutóbbi győzelem BRA 2017-es brazil nagydíj (Sebastian Vettel)
Győzelmek 228[1]
Első rajtkockák 212
Leggyorsabb körök 240[2]
Legutóbbi VB-helyezés 3. (398 ponttal)
A(z) Ferrari weboldala
2017-es abu-dzabi nagydíj után frissítve

A versenyzők 2015 óta két világbajnok, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen. A csapatvezető 2015 óta Maurizio Arriavebene.

2007-ben megnyerték az egyéni (Räikkönen) és a konstruktőri bajnoki címet is. Utóbbit 2008-ban megvédték, az egyéni címről viszont Felipe Massa a zárófutam utolsó körében lecsúszott. 2010-ben Fernando Alonso volt harcban a bajnoki címért, listavezetőként várta az utolsó versenyt, de a futam nem sikerült, így alulmaradt a Red Bull Racingnél versenyző Vettellel szemben. 2012-ben Alonso ismét a zárófutamig volt esélyes a címre, de ezúttal is Vettel nyerte a bajnokságot. 2014-ben gyenge szezont zárt a csapat, 1993 óta első ízben fordult elő, hogy egész évben nem sikerült futamot nyerniük. 2015-ben Vettel révén három futamot nyertek, a konstruktőri világbajnokságban második helyen zártak a Mercedes mögött. 2016-ban viszont megint nem tudtak futamgyőzelmet elérni, a konstruktőrök között visszacsúsztak a harmadik helyre a Red Bull mögé.

A csapat legsikeresebb versenyzője a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki öt egyéni bajnoki címet szerzett a Ferrarinak az összes tizenötből.

Tartalomjegyzék

A csapat történeteSzerkesztés

A kezdetekSzerkesztés

A csapatot 1929-ben alapította Enzo Ferrari amatőr versenyzők támogatásának érdekében, bár ő maga is versenyzett azelőtt a Fiat csapatnál. Az ötlet november 16-án egy vacsora alkalmával jött, amikor Bolognában Augusto és Alfredo Caniato textilgyárasoktól, illetve a gazdag amatőr versenyzőtől, Mario Tadinitól kért pénzügyi segítséget. Egy negyven főből álló csapatot gyűjtött, melynek legtöbb pilótája Alfa Romeo 8C-kkel versenyzett; Enzo Ferrari maga is folytatta versenyzői karrierjét első fiának, Dinónak 1932-es születéséig.

 
Alfa Romeo Tipo C, amelyet a Ferrari 1935-től 1936-ig használt

1933-tól gazdasági nehézségek miatt az Alfa Romeo csak ritkán indult versenyeken, helyét a Scuderia Ferrari autói vették át. 1935-ben Enzo Ferrari és Luigi Bazzi megépítették az Alfa Romeo Bimotore-t, Ferrari emblémával az oldalán. Ebben az évben az Alfa Romeo ismét versenyezni kezdett. 1938-ig Enzo Ferrari számos, már befutott versenyzőt (többek között Tazio Nuvolarit, Giuseppe Camparit, Achille Varzit és Louis Chiront), valamint több tehetséges kezdőt (Tandini, Guy Moll, Carlo Maria Pintacuda és Antonio Brivio) menedzselt a modenai Trento e Trieste körúton található központjából. Ebben az évben az Alfa Romeo kinevezte a gyár versenyrészlege, az Alfa Corse vezetőjévé. 1939-ben azonban távozott, mert úgy érezte, hogy szerződtetésével az Alfa őt ki akarja vásárolni, csapatát, a Scuderiát pedig magába szeretné olvasztani. Cégének nevét Auto Avio Costruzioni Ferrarira módosította, és szerszámgépgyártással kezdett foglalkozni. Az Alfával kötött megállapodásában vállalta, hogy nem épít versenyautót Ferrari nevén az elkövetkező négy évben.

Az Alfa Romeóval kötött megállapodás ellenére a Ferrari azonnal elkezdett dolgozni az első saját versenyautóján, mely a Tipo 815 nevet viselte. Az Alberto Massmino tervezte autó volt az első igazi Ferrari versenyautó. Bár autó részt vett néhány fontosabb megmérettetésen, a második világháború ideiglenesen véget vetett a versenyzésnek, a Tipo 815 soha nem lépett többé versenypályára. Ferrari továbbra is szerszámgépeket gyártott. 1943-ban átköltöztette főhadiszállását Maranellóba, egy évre rá a várost bombázni kezdték.

A Formula–1-benSzerkesztés

1950-1959Szerkesztés

 
Ferrari Tipo 625 2007-ben, Doningtonban

A Ferrari 1950-ben az idény második versenyén debütált a Formula–1-ben, a monacói nagydíjon Alberto Ascarival és Luigi Villoresivel. A Formula–1 első két évét az Alfa Romeo uralta, Juan Manuel Fangióval és Nino Farinával. A Ferrari második évében, 1951-ben José Froilán González megszerezte az olasz csapat első győzelmét a brit nagydíjon. 1951 után az Alfa Romeo visszavonult a versenyzéstől, az 1952-es évet a Ferrari és Ascari uralta teljes mértékben. A bajnokság élén a három a Ferraris végzett, Ascari lett a világbajnok hat győzelemmel, Farina második, Piero Taruffi harmadik helyen végzett. 1953-ban ismét Ascari lett a bajnok, az utolsó versenyen tudta csak megverni a Ferrarikat a Maseratis Fangio, aki az évben második lett. 1954-re bevezették az új 2.5 literes motorokat, a Ferrari új autója a Tipo 625-ös lett. Az évet Fangio nyerte, évadját a Maseratival kezdte, a Mercedesszel fejezte be. A Ferraris González második lett a bajnokságban. A Ferrari 1955-ben és 1956-ban a Lancia karosszériáit használta. 1955-ben a csapat összesen egy versenyt tudott megnyerni Maurice Trintignanttal. Ugyanabban az évben meghalt Alberto Ascari egy sportautó balesetben. 1956-ban Collins kettő, az ez évben Ferraris Fangio három győzelmet és egyben negyedik világbajnoki címét szerezte. 1957-re Fangio visszatért a Maseratihoz, és ismét győzött. 1958-ban, amikor elindult konstruktőri világbajnokság, a Vanwall nyerte az elsőt. 1958-ban a csapat új modellje a 246 Dino lett, mellyel Mike Hawthorn megnyerte az évi egyéni bajnoki címet. Hawthorn nem örülhetett sokáig világbajnoki címének, 1959 januárjában meghalt közúti balesetben. 1959-re a csapat új versenyzői Phil Hill, Jean Behra, Tony Brooks és Dan Gurney lettek, nagy sikert azonban egyikük sem ért el. A világbajnokságot az ausztrál Jack Brabham nyerte a Cooperrel.

Az 1950-es években a kezdeti sikerek mellett a tragédiák sora sem kerülte el a csapatot. Castellotti 1957 márciusában, Modenában vesztette életét, miközben a Sebringi 12 órás autóversenyre tesztelte az új Ferrarit, Alfonso de Portago autója ugyanazon év májusában a Mille Miglia versenyen Mantova közelében belerohant a tömegbe, megölve tizenkét embert. A Ferrarit ezért emberölésért megvádolták. Az 1958-as francia nagydíjon, Reimsben súlyos balesetet szenvedett Luigi Musso, aki néhány órával a kórházba szállítást követően életét vesztette.

1960–1969Szerkesztés

 
Lorenzo Bandini 1966-ban

Az 1960-as szezon valamivel jobban sikerült, mint az 1959-es. A versenyzők Phil Hill, Wolfgang von Trips és Cliff Allison voltak. A mezőny közepén még Willy Mairesse és Richie Ginther is versenyzett. Mairesse első-motoros, Ginther a Ferrari első középmotoros autóját vezette. A Ferrari ez évben megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt Paul Frère és Olivier Gendebien versenyzőkkel. 1961-re maradt Hill, von Trips, és Ginther. Phil Hill és von Trips első és második lett a bajnokságban, a Ferrari megnyerte a konstruktőri vb-címet. Giancarlo Baghetti a szezon közepén csatlakozott, aki élete első Formula–1-es versenyét azonnal megnyerte. Von Trips egy versennyel az év vége előtt Olaszországban meghalt balesete következtében, Hill világbajnok lett. A Ferrari Le Mans-ban is nyert Olivier Gendebiennel és Phil Hill-lel. 1962-ben Hill és Baghetti maradtak újonc versenyzőkkel, Ricardo Rodríguezzel és Lorenzo Bandinivel kiegészülve. A szezon során azonban egy futamgyőzelmet sem könyvelhettek el maguknak. 1963-ban a versenyzők Bandini, John Surtees, Willy Mairesse és Ludovico Scarfiotti voltak. A német nagydíjon Surtees, Mairesse azonban súlyos balesetet szenvedett, és nem tudott már újra versenyezni. 1964-ben a Ferrari új modellje a nyolchengeres 158 F1 lett. Surteeshez és Bandinihoz csatlakozott a fiatal mexikói Pedro Rodríguez, aki az 1962-ben meghalt Ricardo Rodríguez testvére volt. Surtees kettő, Bandini egy versenyt nyert. Surtees ezzel jóval megelőzte a Lotusos Jim Clarkot, aki bár három versenyt nyert, mégis csak harmadik lett. Surtees világbajnok, Bandini negyedik lett. A Ferrari már ötödször nyerte meg a Le Mans-i versenyt is, ebben az évben Jean Guichet-vel és Nino Vaccarellával. 1965 az utolsó év volt a Formula–1-ben, amikor 1.5 literes motorokat lehetett használni, a Ferrari az év első felében még V8-as motorjaival versenyzett, az év második felében már 12 hengeres motorokkal indult. Az évben azonban Clark fölényesen győzött a Lotus-szal. Ekkor a Ferrari már hetedik Le Mans-i győzelmét szerezte meg egyhuzamban. 1966-ban Surtees és Bandini is egy-egy futamgyőzelmet szerzett. Surtees az idény közepén a Cooperhez igazolt, helyére Mike Parkes ült be. 1967-ben Chris Amon lett Bandini csapattársa. Bandini a monacói nagydíjon történt balesete után néhány nappal meghalt. Az 1968-as szezon valamivel jobban sikerült a csapat számára. Jacky Ickx franciaországi győzelmével és jó helyezéseivel a negyedik lett a bajnokságban. Az év végén távozott a Brabham csapathoz. 1968 nyarán a Fiat megvásárolta 11 millió dollárért a Ferrari utcai autó részvényeit, de ennek 50%-a továbbra is a Ferrari irányítása alatt állt. 1969-ben a csapat nem volt túl sikeres, Ickx az idényt Brabhamnél töltötte. Az év közepén Pedro Rodríguez a szezon végéig a Ferrarihoz igazolt, 1969 végén Amon elhagyta a csapatot.

1970–1979Szerkesztés

 
Ickx Ferrari 312B2-je 2008-ban

1970-ben Jacky Ickx visszatért a Ferrarihoz, csapattársa Clay Regazzoni lett. A Ferrari a Lotusszal harcolt a világbajnoki címért. Ickx megnyerte az osztrák, a kanadai és a mexikói nagydíjakat, mellyel második lett a posztumusz világbajnok Jochen Rindt mögött. A következő években a csapat ritkán ért el jó helyezéseket, futamgyőzelmeket. Az 1971-es szezonnyitót meglepetésre Mario Andretti nyerte, Ickx győzött a Holland, majd az 1972-es német nagydíjon, azonban összességében nem voltak sikeresek. A hanyatlás mélypontja az 1973-as szezon volt, amikor két versenyen egy Ferrari sem vett részt.

 
Clay Regazzoni 1976-ban

1974-ben Enzo Ferrari befejezte a Ferrari sportautóverseny programját, Luca di Montezemolót tette meg csapatfőnöknek és Niki Laudát hozta el a csapatba, aki kétszer nyerni tudott a szezonban. Regazzoni 1973 után visszatért a csapathoz. Az új 312T modellel Lauda egyéni, a Ferrari konstruktőri bajnoki címet szerzett 1975-ben. 1976 konstruktőri világbajnoka ismét a Ferrari lett. Lauda egy ponttal maradt csak le a mclarenes James Hunttól, miután súlyos nürburgringi balesete után két versenyt kihagyni kényszerült. Az év közben Clay Regazzoni helyére Carlos Reutemann érkezett. 1977-ben Lauda ismét megnyerte a világbajnoki címet, a Ferrari szintén. 1978-ra az olasz csapat versenyzőfelállása Reutemann és Gilles Villeneuve lett, miután Lauda elhagyta a csapatot, és a Brabhamhez ment. Az évet azonban fölényesen a Lotus nyerte radikális újításának köszönhetően, melynek lényege a leszorítóerő megnövelése volt. 1979-re a dél-afrikai Jody Scheckter érkezett az olaszokhoz, aki Michael Schumacher érkezéséig a Ferrari utolsó világbajnoki címét szerezte 1979-ben. A modellt, amivel Scheckter nyert, már szintén a nagy leszorító erő elérésének megfelelően tervezték, és 12 hengeres motorja volt.

1980–1989Szerkesztés

 
Michele Alboreto 1985-ben a Ferrarival

1980-ban a Ferrari az 1979-es versenyzőfelállásnál maradt, ám az idényben egyszer sem nyertek, az évet Alan Jones nyerte a Williamsszel. 1981-re Villeneuve új csapattársa Didier Pironi lett, ekkor vezette be a csapat turbófeltöltős, V6-os motorjait. Az évben a kanadai kétszer állhatott a dobogó legfelső, egyszer a legalsó fokán. 1982-re a Ferrari a világbajnoki cím legesélyesebb csapatává vált, azonban Gilles Villeneuve a belga nagydíj időmérő edzésén balesetet szenvedett és meghalt. Halála után a Ferrari autói 1996-ig a 27-28-as rajtszámot kapták, Villeneuve 1982-es rajtszámára emlékezve (kivéve 1990-t, amikor az előző világbajnok Prost érkezett a csapathoz, és ilyenkor kötelező az 1-es, 2-es rajtszám). Pironi, aki az év nagy részében vezetett az összetettben, a német nagydíjon elszenvedett balesetben eltörte lábát, így az utolsó néhány futamon nem vett részt. Keke Rosberg öt ponttal előzte meg végül a bajnokságban, a konstruktőr-világbajnokságot azonban az olaszok nyerték meg. Villeneuve-öt később Patrick Tambay, Pironit Mario Andretti helyettesítette. 1983-ra Andretti helyére René Arnoux-t ültették, aki három futamgyőzelmével harmadik, Tambay egy győzelmével negyedik lett, a Ferrari az év konstruktőri bajnoka lett. 1984-re Michele Alboreto váltotta Tambayt. Alboreto a következő évben második lett a bajnokságban az akkori McLarenes Prost mögött. Alboreto csapattársa 1985-től 1986-ig a svéd a Stefan Johansson volt. 1987-re a csapathoz az osztrák Gerhard Berger érkezett, aki harmadik lett Senna és Prost mögött az évben. 1988-ban, 90 évesen meghalt Enzo Ferrari, a csapat alapítója. 1989-re betiltották a turbó-motorok használatát, az olasz csapat így régi V6-os motorjait V12-es motorokra cserélte. Ugyanebben az évben érkezett Alboreto helyére Nigel Mansell, aki az év első versenyét, a brazil nagydíjat megnyerte a Ferrarival. Dobogós lett még emellett a francia, a brit, a német és a belga nagydíjakon, valamint nyert a Hungaroringen is.

1990–1999Szerkesztés

 
Prost az 1991-es monacói nagydíjon

1990-ben a Ferrari ígéretes versenyzőpárossal kezdett. Gerhard Berger helyére az akkori háromszoros világbajnok Alain Prost érkezett, a másik versenyző maradt, a brit Nigel Mansell. Az év során a francia Prostot gyakran részesítették előnyben, Mansell a háttérbe szorult. Prost 5 versenyt nyert az évben, végig esélyes volt a bajnoki címre. Az utolsó versenyen azonban a bajnokságot vezető Ayrton Senna kiütötte, így mindketten kiestek, és ezzel a brazil lett az év bajnoka a McLarennel. Az elégedetlen Mansell az év végén elhagyta a csapatot, és a Williamshez szerződött. A brit helyére a francia Jean Alesi került, aki az előző években a Tyrellnél versenyzett. A csapat ez évben jelentősen visszaesett, egy versenyt sem tudtak nyerni, legjobb eredményük is néhány dobogós hely volt. Prost elégedetlensége miatt az utolsó, ausztrál nagydíjon már részt sem vett, helyére Gianni Morbidellit ültették be. A csapat a következő két évben, 1992-ben, és 1993-ban egy versenyt sem nyert. A korábban Ferraris Gerhard Berger 1993-ban tért vissza az olaszokhoz. A Ferrari 412T-vel, melyet 1994-ben és 1995-ben is használtak, már több dobogós helyet, és négy pole pozíciót szereztek. Győzelmet azonban csak kétszer arattak, Berger 1994-ben a német nagydíjon, és Alesi az 1995-ös kanadai nagydíjon.

 
Gerhard Berger autója 1995-ben

1996-ban a Ferrari megvásárolta 30 millió dollárért az akkor kétszeres világbajnok Michael Schumachert, aki korábban a Benettonnál versenyzett. Ekkor érkezett a csapathoz Ross Brawn technikai igazgató és Rory Byrne főtervező is. A korábbi, sokat fogyasztó V12-es motorokat a takarékosabb V10-esekre váltották. A másik új versenyző Eddie Irvine lett. A csapat ezután gyors fejlődésnek indult. 1996-ban három győzelmet könyvelhettek el, melyeket Schumacher szerezte a spanyol, a belga, és az azt követő hazai, olasz nagydíjon. A Ferrari 1996 második legjobb csapatává vált a Williams mögött. 1997-ben Schumacher sokáig vezette a pontversenyt, az utolsó, európai nagydíjon, mikor legfőbb vetélytársa, Jacques Villeneuve megelőzte, összeütköztek, a német kiesett, míg Villeneuve célba ért és ezzel ő lett a világbajnok. Az FIA utólag a németet tette felelőssé a balesetért, melynek következtében törölték a szezonban megszerzett pontjait. 1998-ra a Williams helyett a McLaren vált a Ferrari legnagyobb vetélytársává. Schumacher hatszor nyert a szezonban. Olaszországban, Enzo Ferrari 1988-as halálának évfordulóján is győzött a német. Az utolsó két versenyen azonban Mika Häkkinen és a McLaren nyert, így ők lettek a bajnokok, Schumacher és a Ferrari második helyezést értek el a bajnokságban. Az 1999-es év is a brit nagydíjig Schumacher és Häkkinen csatájáról szólt, mikor a német autója a fékhiba miatt falnak ütközött. Az elszenvedett lábszártörés következtében hét versenyt kénytelen volt kihagyni. Helyére Mika Salo érkezett. Eddie Irvine az utolsó, japán nagydíjig harcban volt a bajnoki címért, végül második lett, kettő ponttal lemaradva az év végén a finntől. A konstruktőri bajnokságot azonban a Ferrari nyerte a McLaren előtt.

2000–2009Szerkesztés

 
Barrichello 2002-ben

2000-ben Schumacher nagy csatát vívott a McLarenes Mika Häkkinennel, ám végül a német lett a világbajnok, és ezzel a csapat első egyéni címét szerezte meg 1979 óta, mikor Jody Scheckter nyert a Ferrarival. Csapattársa Rubens Barrichello volt, aki negyedik lett a bajnokságban. 2001-ben Schumacher már 4 versennyel a szezon vége előtt megnyerte a bajnokságot, összesen 9 futamgyőzelmet aratott. Barrichello harmadik lett. A híres 2001-es A1-Ring-i eset során Barrichello néhány méterrel elengedte az akkor harmadik Schumachert, hogy több pontot szerezzen; az FIA, a média és a szurkolók legnagyobb meglepetésére. 2002-ben ismét Schumacher és a Ferrari uralta az évet, a 17 versenyből 15-öt nyert meg a két Ferraris (Schumacher tizenegyet, Barrichello négyet), Schumacher mindegyik versenyén dobogóra állhatott. 2002-ben történt a második A1-ring-i eset, ahol Barrichello a csapat utasítására elengedte Schumachert. A német, aki nem értette miért engedték el, a dobogó legfelső fokára engedte a brazilt. Az incidens nagy felháborodást váltott ki, a Ferrari az eset után 1 millió dollár büntetést kapott, és 2003-tól betiltották a csapatutasításokat. Schumacher megszerezte ötödik világbajnoki címét, beállítva ezzel Juan Manuel Fangio rekordját. 2003-ban a Ferrari kissé visszaesett, az ausztrál nagydíj dobogójára az egyik Ferraris sem állhatott fel. A kanadai nagydíjig a McLaren vezette a bajnokságot. Erősek voltak a Williamsek is, Ralf Schumacher és Montoya összesen négy versenyt nyertek. A világbajnoki cím sorsa az utolsó, japán nagydíjon dőlt el, Schumacher lett a világbajnok, két pont előnnyel Kimi Räikkönen előtt. Ezzel Michael Schumacher lett a legsikeresebb versenyző a Formula–1-ben, addigi hat világbajnoki címével. 2004-ben ismét a Ferrari dominált. Schumacher és Barrichello az első és a második helyen zárta az évet. A Ferrari könnyedén megnyerte a bajnokságot, Schumacher hétszeres világbajnok lett. 18 versenyen 15 Ferrari győzelem született.

2005-ben véget ért a Ferrari öt évig tartó sikersorozata. A sok szabályváltoztatás miatt a 2005-ös évet a 2004-es modell módosított változatával kezdték (F2004M) nem sok sikerrel, szemben a McLaren és a Renault csapatokkal. A harmadik, bahreini nagydíjon mutatták be az F2005-ös modellt, mely szintén alig tudta felvenni a versenyt a McLaren és a Renault csapatokkal. Bahreinben Schumacher technikai probléma miatt kiesett, amely először esett meg vele a 2001-es német nagydíj óta. Problémát okoztak a Bridgestone gumik is, melyek nem tudták igazán felvenni a versenyt a konkurens Michelin gumikkal. Az évben egyszer tudott Michael Schumacher nyerni, a ‘’csonka’’ amerikai nagydíjon, mikor a Michelines csapatok nem álltak rajthoz, és összesen hat autó volt versenyben. Az év végén Barrichello a Honda csapathoz igazolt át, Schumacher új csapattársa a brazil Felipe Massa lett.

A gyenge 2005-ös év után a Ferrari 2006-os új autója a 248 F1 lett. Az USA Nagydíjat kettős győzelemmel zárták, Massa pedig első győzelmét aratta a Török Nagydíjon. Az Olasz Nagydíj után Schumacher bejelentette visszavonulását, a helyére Kimi Raikkönent szerződtették. Ebben az évben végig versenyben voltak a bajnoki címért, de ezúttal is alulmaradtak, ha nem is sokkal, Fernando Alonso és a Renault ellenében.

 
Räikkönen megnyeri a brazil nagydíjat, és egyben a 2007-es világbajnokságot is

A 2007-es szezonban a Ferrari legnagyobb konkurense a Renault visszaesését követően a McLaren lett, Fernando Alonsóval, és a brit újonc Lewis Hamiltonnal. Kimi Räikkönen az év első versenyét megnyerte az F2007-tel. Utoljára Nigel Mansell volt képes első Ferraris versenyét megnyerni. A kiélezett küzdelem a bajnoki címért egészen az utolsó futamig fennmaradt, de Raikkönen a Brazil Nagydíj megnyerésével mindössze egyetlen ponttal megelőzve riválisait világbajnok lett. A Ferrari megnyerte a konstruktőri bajnoki címet is, miután a McLarent diszkvalifikálták a hírhedt kémkedési botrány miatt. Az ügyben érintett volt a Ferrari egyik alkalmazottja, Nigel Stepney is, akit menesztettek, miután kiderült, hogy ő szivárogtatott adatokat a riválisnak.

A Ferrari 2008-ra megtartotta az egy évvel korábbi versenyzőpárosát, a csapat személyi összetételében azonban változások álltak be, melyek közül a legjelentősebb, hogy az 1993 óta csapatfőnökként dolgozó Jean Todtot Stefano Domenicali váltotta fel. A korábbi technikai igazgató, Ross Brawn 2007-es szabadsága után szintén elhagyta a csapatot. Az új Ferrari F2008-at január 6-án mutatták be. Az idény ígéretesen indult, kettős győzelmet arattak a Bahreini és a Spanyol Nagydíjon is, a Török Nagydíj megnyerése után pedig Massa lépett elő, mint a világbajnoki cím legesélyesebbje. Közte és a McLarenes Lewis Hamilton között kiélezett küzdelem folyt, mely az utolsó, Brazil Nagydíjig fennállt. Massának meg kellett nyernie a versenyt, hogy világbajnok legyen, amit teljesített is. Öröme azonban csak néhány másodpercig tartott, mert az utolsó kör legutolsó kanyarjában Hamilton megelőzte Timo Glockot, és feljött az ötödik helyre, amellyel már ő volt a világbajnok.

 
Massa a Nürburgringen harmadik lett

A gyökeresen megváltoztatott szabályoktól bővelkedő 2009-es szezonnak változatlan versenyzőpárossal vágott neki a csapat. A 2009-es autót az F60-ast január közepe óta tesztelték, a évközbeni teszttilalom miatt. Räikkönen új versenymérnököt kapott, Andrea Stella személyében. A csapat számára botrányosan kezdődött az év, hiszen az első 4 versenyen csak 3 pontot szereztek, de azt is csak Bahreinben, Räikkönen révén, pedig a csapat 3 versenyen KERS-szel ment. A spanyol nagydíjra a csapat szinte teljesen újjáépítette az autót, többek között rákerült az új, duplafedeles diffúzor, és visszakerült a KERS is. Felipe Massának ebben az évben súlyos balesete volt: a magyar nagydíj időmérő edzésének második szakaszában, a négyes kanyar előtt egy, a Rubens Barrichello autójának hátsó felfüggesztéséből elszabadult rugó a sisakjának ütközött. Az autóversenyző szinte fékezés nélkül csapódott a gumifalba. A budapesti Állami Egészségügyi Központban homlok- és arccsonttöréssel megműtötték, de Massa az év hátralévő részében már nem versenyezhetett. Az olasz istálló bejelentette, hogy Felipe Massát a továbbiakban Michael Schumacher fogja helyettesíteni, ám a hétszeres világbajnok a mugellói tréning után erős nyaki fájdalomra panaszkodott és ezzel a terapeuták sem tudtak mit kezdeni. Így az olasz Luca Badoert ültették Massa helyére. Két versenyen is részt vett az olasz (európai nagydíj, belga nagydíj), de nem bizonyult elég gyorsnak. Végül a Ferrari leszerződtette a Force India pilótáját, Giancarlo Fisichellát az utolsó öt versenyre, ezzel együtt Fisichella megkapta a 2010-es tesztpilótai ülést is. Räikkönen eközben négy egymás követő versenyen (Hungaroring, Valencia, Spa és Monza) dobogóra tudott állni két harmadik, egy második hellyel és egy belgiumi győzelemmel. A finn az egyéni világbajnokságban a 6. helyen végzett, a csapat a negyedik lett a konstruktőri bajnokságban.

2010-Szerkesztés

 
Alonso megnyerte első ferraris versenyét

Bár a szerződése még egy évre szólt volna, a Ferrari óriási végkielégítéssel elküldte Raikkönent, és helyére Fernando Alonsót szerződtette. Az év jól indult a csapatnak, a téli tesztek során megbízhatónak és gyorsnak mutatkozott az idei versenygép. Alonso megnyerte élete első ferraris futamát, de ezt követően visszaestek, köszönhetően a meglepően gyors Red Bulloknak. A Német Nagydíjon megbüntették a csapatot, mert csapatutasítást adtak, ami 2003 óta tilos - Massának el kellett engednie Alonsót. Alonso még három versenyt nyert az idényben, és esélyes volt a bajnoki címre is, de azt Sebastian Vettel zsebelhette be.

2011-es autójuk a Ferrari 150° Italia névre hallgatott, miután a korábbi, F150 nevet a Ford saját autómárkájukkal való összetéveszthetőség miatt letiltatta. Ez az év nem a Ferrari éve volt: mindössze egyetlen győzelmet arattak, azt is a Brit Nagydíjon, amikor a versenytársak által használt befújt diffúzorokat ideiglenesen tiltólistára helyezték.Egyébként a csapat meglepően lassú volt.

A szabályváltozások miatt áttervezett, kissé csúnyácska "kacsacsőrű" 2012-es Ferrarit ugyancsak Alonso és Massa vezették. Az autó jól vezethető volt, folyamatosan esélyes volt a világbajnoki címre, Alonso is jól állt a bajnokságban - aztán az idény végi, tengerentúli versenyeken Vettel és a Red Bull tönkreverte őket, így elvesztették a csatát. 2013-ban aztán ismét az Alonso-Massa párossal vágtak neki az idénynek. Alonso két győzelmet is tudott aratni, míg Massa pocsék évadot tudhatott magáénak. A csapat harmadik lett a konstruktőrök versenyében, Alonso második, de nagy lemaradással.

2014-ben elkezdődött a Formula-1 történetének második turbókorszaka. Az idényben Massát a csapathoz visszatérő Raikkönen váltotta. A remekpilótapáros ellenére a szezon pocsékul sikerült: még csak győzelmet sem sikerült aratniuk, ilyesmire nem volt példa 1993 óta. A csapatvezető Stefano Domenicallit menesztették, helyére Marco Mattiacci került. Az év végén Luca di Montezomolo is visszavonult a csapat ügyeinek intézésétől. A folytatásnak a Ferrari nagy belső változásokkal indult neki: 2015-ben a McLarenhez távozó Alonso helyére Sebastian Vettel került. Di Montezomolo helyét Sergio Marchionne foglalta el, Mattiacci helyére pedig Maurizio Arrivabene került. A csapat képes volt felvenni a versenyt a domináns Mercedesszel, még ha ez kevés is volt. Vettel háromszor tudott győzni az idény során. Ez a jó sorozat a 2014-eshez hasonló pocsék évbe fordult 2016-ban, amikor ismét nem tudtak egyetlen futamot sem nyerni.

2017-ben aztán meglepően jó formát mutatott a Ferrari. Vettel megnyerte az Ausztrál Nagydíjat, mely nemcsak hosszú idő után volt az első Ferrari-győzelem, de úgyszintén hosszú idő után az első futam, amikor egy ferraris versenyző vezette a világbajnokságot. Ez volt a csapat 225. győzelme is egyben. Az év a legekről szólt: Monacóban Vettel révén 16 év után először nyert a csapat pilótája, és ugyanezen a versenyen Raikkönen pole pozíciót szerzett, kilenc év után először. A csapat a nyári szünetig esélyes volt a világbajnoki címre, azonban több évközi hiba (az Azerbajdzsáni Nagydíjon Vettel szándékosan rárántotta a kormányt a safety car mögött haladó Hamiltonra, és ezzel feleslegesen kapott büntetést; a szingapúri rajt utáni kettős kiesés stb.) miatt rengeteg pontot vesztettek, a közben feljavuló Mercedes és Hamilton pedig nem hibáztak, így két futammal a vége előtt a Ferrari és Vettel is elvesztették esélyüket.

Motorok Forma–1-es csapatok számáraSzerkesztés

 
A két Toro Rosso-Ferrari 2008-ban
 
Ferrari V10-es Formula–1-es motor 2004-ből

A Ferrari a '90-es évek óta szállít motorokat más csapatoknak. Az első Ferrari-motort alkalmazó csapat (1 évig) a Minardi volt 1991-ben. 1997-től a Ferrari a Saubernek szállított V10-es erőforrásokat egészen annak a 2005-ös megszűnéséig, ezeket azonban a főszponzor nevére, Petronas-ra keresztelték át. 2010-ben visszatért a csapat a Formula–1-be, ismét a Ferrari látja el motorokkal a csapatot. A korábbi ferraris versenyző, Alain Prost az Acer számítástechnikai cég neve alatt használt Ferrari-motorokat 2001-ben a csapatánál, a Prost Grand Prix-nél. 2006-ban a Red Bull Racing, 2007-ben a Spyker, majd 2008-ban annak a jogutódja, a Force India, valamint 2007-től a Scuderia Toro Rosso használta a Ferrari motorjait a 2013-as idény végéig (illetve 2016-ban az egy évvel korábbi Ferrari-motorokat kapta a csapat kényszermegoldásként). A BMW távozását követően a Sauber 2010 óta visszatért a Ferrari motorjaihoz. 2014-től a Marussia F1 Team-et, majd 2015-ben ennek utódját, a Manor F1 Team-et is ők látták el motorokkal. 2016-tól a Haas F1 Team és a Sauber motorszállítója a Ferrari, utóbbi költséghatékonysági szempontból az egy évvel korábbi motorokkal versenyzett.

Híres versenyzők a csapatnálSzerkesztés

 
Nigel Mansell 1990-ben

A Ferrarinál sok olyan híres pilóta versenyzett, mint Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Mike Hawthorn, Phil Hill, John Surtees, Lorenzo Bandini, Ludovico Scarfiotti, Nino Vaccarella, Jacky Ickx, Clay Regazzoni, Niki Lauda, Carlos Reutemann, Jody Scheckter, Gilles Villeneuve, Didier Pironi, Michele Alboreto, Gerhard Berger, Alain Prost, Nigel Mansell, Jean Alesi, Rubens Barrichello, Michael Schumacher, Felipe Massa valamint Fernando Alonso és a jelenlegi versenyzőpáros, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel.

Közülük kilencen világbajnokok is lettek a Ferrarival: Ascari (1952, 1953), Fangio (1956), Hawthorn (1958), Phil Hill (1961), Surtees (1964), Lauda (1975, 1977), Scheckter (1979), Schumacher (2000, 2001, 2002, 2003, 2004), és Räikkönen (2007).

A Scuderia Ferrari legeredményesebb versenyzője Michael Schumacher, 5 világbajnoki címével (A Ferrari világbajnoki címeinek egyharmada), 72 Ferraris győzelmével (ami a Scuderia Ferrari összes győzelmeinek több mint egyharmada), 57 első rajtkockás indulásával (a Scuderia pole-pozícióinak majdnem egyharmada), és leggyorsabb körével, amiket az olasz csapatnál ért el.

Formula–1-es eredményekSzerkesztés

Szezon Modell Gumi Motor Versenyzők Helyezés
2017 SF70H P Ferrari   Sebastian Vettel
  Kimi Räikkönen
2.* (153 pont*)
2016 SF16-H P Ferrari   Sebastian Vettel
  Kimi Räikkönen
3. (398 pont)
2015 SF15-T P Ferrari   Sebastian Vettel
  Kimi Räikkönen
2. (428 pont)
2014 F14T P Ferrari   Fernando Alonso
  Kimi Räikkönen
4. (216 pont)
2013 F138 P Ferrari   Fernando Alonso
  Felipe Massa
3. (354 pont)
2012 F2012 P Ferrari   Fernando Alonso
  Felipe Massa
2. (400 pont)
2011 150° Italia P Ferrari   Fernando Alonso
  Felipe Massa
3. (375 pont)
2010 F10 B Ferrari   Felipe Massa
  Fernando Alonso
3. (396 pont)
2009 F60 B Ferrari   Felipe Massa
  Luca Badoer
  Giancarlo Fisichella
  Kimi Räikkönen
4. (70 pont)
2008 F2008 B Ferrari   Kimi Räikkönen
  Felipe Massa
Világbajnok (172 pont)
2007 F2007 B Ferrari   Felipe Massa
  Kimi Räikkönen
Világbajnok (204 pont)
2006 248 F1 B Ferrari   Michael Schumacher
  Felipe Massa
2. (201 pont)
2005 F2004M, F2005 B Ferrari   Michael Schumacher
  Rubens Barrichello
3. (100 pont)
2004 F2004 B Ferrari   Michael Schumacher
  Rubens Barrichello
Világbajnok (262 pont)
2003 F2002, F2003-GA B Ferrari   Michael Schumacher
  Rubens Barrichello
Világbajnok (158 pont)
2002 F2001, F2002 B Ferrari   Michael Schumacher
  Rubens Barrichello
Világbajnok (221 pont)
2001 F2001 B Ferrari   Michael Schumacher
  Rubens Barrichello
Világbajnok (179 pont)
2000 F1-2000 B Ferrari   Michael Schumacher
  Rubens Barrichello
Világbajnok (170 pont)
1999 F399 B Ferrari   Michael Schumacher
  Eddie Irvine
  Mika Salo
Világbajnok (128 pont)
1998 F300 G Ferrari   Michael Schumacher
  Eddie Irvine
2. (133 pont)
1997 F310B G Ferrari   Michael Schumacher
  Eddie Irvine
2. (102 pont)
1996 F310 G Ferrari   Michael Schumacher
  Eddie Irvine
2. (70 pont)
1995 412T2 G Ferrari   Jean Alesi
  Gerhard Berger
3. (73 pont)
1994 412T G Ferrari   Jean Alesi
  Nicola Larini
  Gerhard Berger
3. (71 pont)
1993 F93A G Ferrari   Jean Alesi
  Gerhard Berger
4. (28 pont)
1992 F92A G Ferrari   Jean Alesi
  Ivan Capelli
  Nicola Larini
4. (21 pont)
1991 642, 643 G Ferrari   Alain Prost
  Gianni Morbidelli
  Jean Alesi
3. (46,5 pont)
1990 641 G Ferrari   Alain Prost
  Nigel Mansell
2. (110 pont)
1989 640 G Ferrari   Nigel Mansell
  Gerhard Berger
3. (59 pont)
1988 F1/87-88C G Ferrari (turbó)   Michele Alboreto
  Gerhard Berger
2. (65 pont)
1987 F1/87 G Ferrari (turbó)   Michele Alboreto
  Gerhard Berger
4. (53 pont)
1986 F1/86 G Ferrari (turbó)   Michele Alboreto
  Stefan Johansson
4. (37 pont)
1985 156/85 G Ferrari (turbó)   Michele Alboreto
  René Arnoux
  Stefan Johansson
2. (82 pont)
1984 126C4 G Ferrari (turbó)   René Arnoux
  Michele Alboreto
2. (57,5 pont)
1983 126C2B, 126C3 G Ferrari (turbó)   René Arnoux
  Patrick Tambay
Világbajnok (89 pont)
1982 126C2 G Ferrari (turbó)   Gilles Villeneuve
  Didier Pironi
  Patrick Tambay
  Mario Andretti
Világbajnok (74 pont)
1981 126CK M Ferrari (turbó)   Gilles Villeneuve
  Didier Pironi
5. (34 pont)
1980 312T5 M Ferrari   Jody Scheckter
  Gilles Villeneuve
10. (8 pont)
1979 312T3, 312T4 M Ferrari   Jody Scheckter
  Gilles Villeneuve
Világbajnok (113 pont)
1978 312T2, 312T3 M Ferrari   Carlos Reutemann
  Gilles Villeneuve
3. (65 pont)
1977 312T2 G Ferrari   Niki Lauda
  Carlos Reutemann
  Gilles Villeneuve
Világbajnok (95 pont)
1976 312T, 312T2 G Ferrari   Niki Lauda
  Clay Regazzoni
Világbajnok (83 pont)
1975 312B3, 312T G Ferrari   Niki Lauda
  Clay Regazzoni
Világbajnok (72,5 pont)
1974 312B3 G Ferrari   Clay Regazzoni
  Niki Lauda
2. (65 pont)
1973 312B2, 312B3 G Ferrari   Jacky Ickx
  Arturo Merzario
6. (12 pont)
1972 312B2 F Ferrari   Clay Regazzoni
  Jacky Ickx
  Mario Andretti
  Nanni Galli
  Arturo Merzario
4. (33 pont)
1971 312B, 312B2 F Ferrari   Mario Andretti
  Jacky Ickx
  Clay Regazzoni
3. (33 pont)
1970 312B F Ferrari   Jacky Ickx
  Ignazio Giunti
  Clay Regazzoni
2. (52 pont)
1969 312 F Ferrari   Chris Amon
  Pedro Rodríguez
5. (7 pont)
1968 312 F Ferrari   Chris Amon
  Jacky Ickx
  Andrea de Adamich
  Derek Bell
4. (37 pont)
1967 312 F Ferrari   Chris Amon
  Lorenzo Bandini
  Mike Parkes
  Ludovico Scarfiotti
  Jonathan Williams
5. (20 pont)
1966 246, 312 D
F
Ferrari   John Surtees
  Lorenzo Bandini
  Mike Parkes
  Ludovico Scarfiotti
2. (31 pont)
1965 158, 1512 D Ferrari   John Surtees
  Lorenzo Bandini
  Nino Vaccarella
  Pedro Rodríguez
4. (25 pont)
1964 156, 158 D Ferrari   John Surtees
  Lorenzo Bandini
  Ludovico Scarfiotti
  Pedro Rodríguez
Világbajnok (45 pont)
1963 156 D Ferrari   John Surtees
  Willy Mairesse
  Ludovico Scarfiotti
  Lorenzo Bandini
4. (26 pont)
1962 156 D Ferrari   Ricardo Rodríguez
  Giancarlo Baghetti
  Phil Hill
  Willy Mairesse
  Lorenzo Bandini
6. (18 pont)
1961 156 D Ferrari   Phil Hill
  Wofgang von Trips
  Richie Ginther
  Olivier Gendebien
  Willy Mairesse
  Ricardo Rodríguez
Világbajnok (45 pont)
1960 Dino 246, Dino 156 D Ferrari   Phil Hill
  José Froilán González
  Wofgang von Trips
  Cliff Allison
  Richie Ginther
  Willy Mairesse
3. (26 pont)
1959 Dino 246, Dino 156 D Ferrari   Cliff Allison
  Tony Brooks
  Phil Hill
  Jean Behra
  Dan Gurney
  Olivier Gendebien
2. (32 pont)
1958 Dino 246, Dino 156 E Ferrari   Mike Hawthorn
  Peter Collins
  Luigi Musso
  Wofgang von Trips
  Olivier Gendebien
  Phil Hill
2. (40 pont)
1957 D50, D50A, 801 E Ferrari   Mike Hawthorn
  Peter Collins
  Luigi Musso
  Wolfgang von Trips
  Eugenio Castellotti
  Cesare Perdisa
  Alfonso de Portago
  José Froilán González
  Maurice Trintignant
1956 D50, 555 E Ferrari   Juan Manuel Fangio
  Peter Collins
  Luigi Musso
  Olivier Gendebien
  Eugenio Castellotti
  Paul Frère
  Alfonso de Portago
  Wolfgang von Trips
  Andre Pilette
1955 625, 555, D50 E
P
Ferrari   Giuseppe Farina
  Umberto Maglioli
  Maurice Trintignant
  Harry Schell
  Eugenio Castellotti
  Paul Frère
  Piero Taruffi
  Mike Hawthorn
  José Froilán González
1954 625, 555, D50 P Ferrari   Giuseppe Farina
  Umberto Maglioli
  Maurice Trintignant
  Alberto Ascari
  Robert Manzon
  Piero Taruffi
  Mike Hawthorn
  José Froilán González
1953 500, 553 P Ferrari   Giuseppe Farina
  Alberto Ascari
  Luigi Villoresi
  Piero Carini
  Mike Hawthorn
  Umberto Maglioli
1952 500, 375 Indianapolis F
P
Ferrari   Giuseppe Farina
  Alberto Ascari
  Luigi Villoresi
  Piero Taruffi
  André Simon
1951 125, 375 P Ferrari   Giuseppe Farina
  Alberto Ascari
  Luigi Villoresi
  Piero Taruffi
  Peter Whitehead
  José Froilán González
1950 125, 375, 166 E Ferrari   Luigi Villoresi
  Alberto Ascari
  Raymond Sommer
  Dorino Serafini
* A szezon jelenleg is zajlik.

SzponzorokSzerkesztés

 
Szponzorfeliratok a 2005-ös Ferrarin

A Ferrari hosszú évekig ellenállt a szponzorok szerepeltetésének autóin. Az első felirat 1977-től a csapat mögött álló FIAT logója volt. A nyolcvanas években is főként a csapat technikai partnerei: a Magneti Marelli, a Brembo, és az Agip kerülhettek fel.

A csapat talán legismertebb főszponzora a Philip Morris, amely a Marlboro révén 2007-től 2011-ig összesen 1 milliárd dollárral támogatta a csapatot. A Marlboro 1984 óta a csapat szponzora, 1997-2010 között névadó szponzora is.A dohányreklámok betiltásával kezdetben a cigaretta neve tűnt el az autókról (vonalkód-mintázat került a helyükre), majd később a csapatnévből is. Az együttműködést legutóbb 2017-ben hosszabították meg [3], A megállapodás 2017-ben 37,5 millió eurót hozott a csapatnak [4]. 2018-ban több mint valószínű, hogy újra a megjelennek a cég egyik márkájának logói az autókon. Ez valószínűség az IQOS elektromos cigaretta lesz.

Másik fő szponzora a Shell, amely üzemanyagot bocsát a csapat rendelkezésére.

2010-17 ig a Santander Bank is támogatta a csapatot, a legnagyobb reklámfelületet elfoglalva. A szerződés évi 30 millió eurót jelentett a Ferrarinak [5], azonban Emilio Botin bankelnök halála után a lánya ,Ana Botin vezette új menedzsment nem hosszabította meg a kontraktust, a bank ezentúl a Bajnokok Ligája szponzora lesz.

De egyéb szponzorok is láthatók az autókon: Alfa Romeo (a Fiat konszern egyik márkája), Hublot, Pirelli, Kaspersky Lab, Weichai Power, UPS, Singha, Mahle, OMR, Ray Ban.


Korábban jelentős támogatói voltak a csapatnak többek között a Vodafone, a Ferrero (Tic-Tac), a Telecom Italia (TIM,Alice), a Mubadala Development Company, az Etihad Airways, a ma már DuPont-hoz tartozó Pioneer, az Olympus, az Acer, a FedEx, a GE, és a jelenleg a Williams névadó főszponzoraként tevékenykedő Martini.



Más versenysorozatokbanSzerkesztés

 
A '62-es Le Mans-i verseny győztes autója
 
Az 1952-es Indy 500-ra készült Ferrari 375 Indianapolis

A Ferrari a Formula–1 mellett a Formula–2-ben, sportautó versenyeken és az 1952-es indianapolisi 500-on is részt vett. Az 1940-es évek végétől a '70-es évek elejéig a Ferrari a sportautó versenyeken nagy sikerrel vett részt, 13 alkalommal megnyerve a Sportautó világbajnokságot (World Sportscar Championship). A Ferrari (a nem gyári csapatokkal együttvéve) nyolcszor nyerte meg a Mille Migliát, hétszer a Targa Floriót és kilencszer a Le Mans-i 24 órás autóversenyt.

Alberto Ascari Ferrari 375 Indianapolis nevű autóját 1952-ben hajóval vitték az Amerikai Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a május 30-án megrendezett indianapolisi 500 mérföldes versenyen. A 19. pozícióból rajtoló Ascari a 40. körben a kerék hibája miatt kiesett.

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Scuderia Ferrari témájú médiaállományokat.


Előző világbajnok:
Cooper
Formula–1-es világbajnok
1961
  Következő világbajnok:
BRM
Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1964
  Következő világbajnok:
Lotus
Előző világbajnok:
McLaren
Formula–1-es világbajnok
19751977
  Következő világbajnok:
Lotus
Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1979
  Következő világbajnok:
Williams
Előző világbajnok:
Williams
Formula–1-es világbajnok
19821983
  Következő világbajnok:
McLaren
Előző világbajnok:
McLaren
Formula–1-es világbajnok
19992004
  Következő világbajnok:
Renault
Előző világbajnok:
Renault
Formula–1-es világbajnok
2007 - 2008
  Következő világbajnok:
Brawn GP