Főmenü megnyitása

A Tyrrell Racing Organisation (röviden Tyrrell) egy volt Formula–1-es csapat, amelyet Ken Tyrrell alapított 1958-ban. Kezdetben alacsonyabb osztályokban szerepeltek, majd 1968-tól 1998-ig a Formula–1-ben vettek részt, saját építésű autókkal az 1970-es kanadai nagydíj óta voltak jelen a sportágban. A legnagyobb sikereket az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején érték el, amikor Jackie Stewart három versenyzői- (1969, 1971 és 1973) és egy konstruktőri világbajnoki (1971) címet szerzett csapatának. A későbbiekben már nem szerepeltek ilyen eredményesen, utolsó győzelmüket az 1983-as kelet-amerikai nagydíjon szerezték meg. Leghíresebb versenyzői Jackie Stewart, Jody Scheckter és Jean Alesi volt. A csapat 1998-ban szűnt meg, miután a BAR felvásárolta őket.

Tyrrell
Tyrrell.png
Teljes név Tyrrell Racing Organisation
Székhely Ockham, Surrey, Egyesült Királyság
Alapító(k) UK Ken Tyrrell
Jelentős versenyzők UK Jackie Stewart
Flag of South Africa (1928–1994).svg Jody Scheckter
Francia Patrick Depailler
Francia Didier Pironi
Olasz Michele Alboreto
francia Jean Alesi
Motorok Ford, Renault, Honda, Ilmor, Yamaha
Gumik Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli
Jogutód British American Racing
Formula–1-es szereplése
Első verseny Flag of South Africa (1928–1994).svg 1968-as dél-afrikai nagydíj
Utolsó verseny japán 1998-as japán nagydíj
Versenyek száma 463
Konstruktőri világbajnoki címek 1 (1971)
Versenyzői világbajnoki címek 3 (1969, 1971, 1973)
Győzelmek 33
Első rajtkockák 19
Leggyorsabb körök 27

A csapat történeteSzerkesztés

Alacsonyabb osztályokban (1958–1967)Szerkesztés

A Tyrrell Racing először a Formula–3-ban mutatkozott be, 1958-ban. Ekkor még az alapító, Ken Tyrrell is versenyzett. Miután Tyrrell rájött, hogy nem igazán megy neki a versenyzés, a Formula–Junior nevű kategóriában indított egy csapatot, ahol már nem mint versenyző, hanem csapatvezető volt a csapat tagja. Tyrrell már ezekben az években leszerződtette a csapathoz Jackie Stewartot, aki később, szintén az istálló színeiben, háromszoros világbajnok tudott lenni. 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben a BRM-mel együttműködve a Formula–2-ben indultak, ekkor határozták el, hogy 1968-ban Formula–1-es csapatot fognak indítani.

A Formula–1-benSzerkesztés

60-as évekSzerkesztés

Tyrrell 1968-ban végre megvalósította álmát, az Elf és a Ford segítségével beléphetett csapatával a Formula–1-be. A csapat kasztniját a Matra nevű francia cég gyártotta.

1969-ben a Matra úgy döntött, hogy nem marad tovább az F1-ben. Ennek ellenére Jackie Stewart könnyedén nyerte meg ebben az évben a VB-t a Cosworth-motorral hajtott autójával. Egyébként ez volt az első világbajnokság, hogy francia érdekeltségű csapat nyerni tudott az F1-ben. Nagyszerű kezdés volt, rögtön a 2. évükben megnyerték a VB-t.

70-es évekSzerkesztés

 
A Tyrrell 003-as, amivel Jackie Stewart vezetésével 1971-ben az istálló mindkét VB-t megnyerte

Az 1970-es szezonra a Tyrrell egyesült a francia-amerikai céggel, a Simca-val, ami támogatójuk, a Ford riválisának, a Chryslernek egy leányvállalata. Ekkor a Matra megkérte őket, hogy inkább az ő motorjukat használják a Cosworth helyett. Ám miután Stewart tesztelte azt, arra a megállapításra jutott, hogy a Matra motorja nagyságrendekkel gyengébb a Cosworth-motornál.

A Tyrrell költségvetésének nagy részét a Ford és a francia olajcég, az Elf támogatása tette ki. Ez utóbbinak volt egy megállapítása a Renault-val, miszerint nem támogathat Simca-partnert, emiatt Ken Tyrrellnek kevés lehetősége volt, végül a March kasztniját vásárolta meg, ám ez csak ideiglenes megoldás volt, miközben a csapat, nagy titokban, elkezdte első saját autóját tervezni.

 
A Tyrrell 006-os, amivel Jackie Stewart 1973-ban ismét megnyerte az egyéni VB-t

A csapatot továbbra is támogatta a francia olajipari óriás, az Elf. Tyrrell szerette volna megtartani a tradicionálisan francia, kék versenyautó-színeket a csapat létének nagy része alatt. A March-Ford, ami végül is Tyrrell volt, 1970-ben közepes sikerrel futott, miközben Derek Gardnerrel még mindig dolgoztak a csapat első teljesen saját autóján az angliai Ockham városában.

1970 végén felbukkant a Tyrrell 001-es, ami nagyban hasonlított az MS80-asra, amivel anno mindkét VB-t megnyerték Stewarttal és François Cevert-rel. Stewart 1972-ben gyomorfekéllyel küszködött, de 1973-ban teljesen egészségesen tért vissza a versenypályákra.

 
Az 1976-ban bevetett, hatkerekű P34-es, alighanem a legradikálisabb F1-es autó

Ebben az évben ő és Cevert végeztek a VB első két helyen. 1973. október 6-án beárnyékolta a csapatot egy tragédia. Az ez évi amerikai nagydíjon, Watkins Glenben François Cevert elhunyt egy gyakorláson. Stewart a szezon végén visszavonult, valamint az istálló is hirtelen visszalépett, tálcán kínálva a konstruktőri elsőséget a Lotusnak. Stewart a szezon végén hivatalosan is bejelentette visszavonulását, és a Tyrrell, sztárversenyzőjük és francia támogatója nélkül többé sohasem tudtak hasonló magasságokba emelkedni.

 
A P34-es 1977-es változata

Ennek ellenére az istálló egy erős középcsapat maradt, és a 70-es években továbbra is tudtak versenyeket nyerni Scheckterrel és Depailler-vel. A legemlékezetesebb győzelmük az 1976-os svéd nagydíjon volt, amikor kettős győzelmet arattak, a Derek Gardner tervezte P34-essel. A P34-es volt az első (és egyetlen) sikeres hatkerekű F1-es autó.

80-as évekSzerkesztés

 
Az 1983-ban használt Tyrrell 011-es

1977-től kezdődően, egészen az 1980-as évek közepéig szinte az összes csapat lecserélte a korábban használt szívómotorokat turbómotorokra, ám a megfelelő anyagi háttér nélkül a Tyrrellnek maradnia kellett a korábban használt Cosworth DFV-nél. Két évtized technikája ötvöződött az istállónál, amely ekkoriban már sokat küzdött pénzügyi nehézségekkel. Ekkor a régi motor megtartása tűnt a legészszerűbbnek. Az utolsó győzelmüket a klasszikus turbómotorral az 1983-as kelet-amerikai nagydíjon szerezték Michele Alboreto révén. Ezzel együtt ez volt a csapat utolsó győzelme is. A csapatot utólag kizárták az 1984-es szezonból, miután ólmot találtak az autóik benzintartályában a kelet-amerikai nagydíjon. Ezek után nem keltett meglepetést, hogy miután a Tyrrellt kizárták, egyhangúlag megszavazták a maximum benzinmennyiség megváltoztatását, ezzel együtt szinte az egész, a turbó-motoroknak kedvező szabálykönyvet is átírták.

A Tyrrell a 80-as, 90-es években már csak szenvedett, egyre nagyobb pénzügyi nehézségek jelentkeztek az istállónál, és a klub fokozatosan tönkrement. Az, hogy Ken Tyrrell még ilyen nehézségek és a sikeres éveket meg sem közelítő eredmények ellenére is kitartott, mélyen elismert emberré tették őt a bokszutca berkeiben.

90-es évekSzerkesztés

A 90-es évek elején még a francia Jean Alesi vezetésével, a Harvey Postlethwaite által tervezett Tyrrell 019-essel még párszor borsot törtek a nagyok orra alá, ugyanis például 1990-ben Alesi két második helyezést is elkönyvelhetett Phoenixben és Monacóban - előbbin a győzelemhez is nagyon közel került az istálló, Alesi ugyanis 30 körön keresztül vezette is a versenyt. A francia a következő idényt már a Ferrarinál kezdte, ám egy nagyobb szponzori segítséggel még Stefano Modenának sikerült egy első soros rajthelyet elérnie a monacói nagydíjon, ahol a 2. helyre kvalifikálta magát, Ayrton Senna mögé/mellé és a következő futamon Kanadában 2. lett a futamon. Ezután már semmi komoly eredményt nem sikerült produkálnia a csapatnak, visszaestek a középmezőnybe.

1998 végén Ken Tyrrell eladta az istállót a British American Tobacco amerikai dohányipari cégnek, és később, a Tyrrell jogutódjaként, megalakult a BAR, az 1999-es VB-n már ezen a néven indultak. A BAR nem igazán tudta megismételni elődje sikereit, bár 2004-ben több dobogós helyezést is sikerült elérniük, főleg a brit Jenson Buttonnal, a japán Szató Takuma egyszer lett dobogós, ám futamot a megalakulásuk óta egyszer sem tudtak nyerni. A BAR jogutódja 2005-ben a Honda gyári csapat lett, ahol Button meg tudta nyerni a 2006-os magyar nagydíjat. Később a Honda kiszállásával Brawn GP néven (2009), majd 2010-től gyári Mercedes csapatként él a jogfolytonosság.

A Tyrrell utolsó versenye a japán nagydíj volt, ahol Ricardo Rosset nem tudta magát kvalifikálni, a csapat másik tagja, Takagi Toranoszuke pedig a 28. körben kiesett, miután ütközött Esteban Tuero Minardijával.

Ken Tyrrell 2001. augusztus 25-én rákban hunyt el.

Teljes eredménylistaSzerkesztés

Jelmagyarázat: D =Dunlop, A =Avon, G =Goodyear, P =Pirelli
A félkövérrel jelzett versenyző abban az évben világbajnok lett.

Évad Modell Gumi Motor Versenyzők Helyezés
1998 026 G Ford V10   Ricardo Rosset
  Takagi Toranoszuke
– (0 pont)
1997 025 G Ford V8   Jos Verstappen
  Mika Salo
10. (2 pont)
1996 024 G Yamaha V10   Katajama Ukjó
  Mika Salo
8. (5 pont)
1995 023 G Yamaha V10   Katajama Ukjó
  Gabriele Tarquini
  Mika Salo
9. (5 pont)
1994 022 G Yamaha V10   Katajama Ukjó
  Mark Blundell
7. (13 pont)
1993 020C, 021 G Yamaha V10   Katajama Ukjó
  Andrea de Cesaris
– (0 pont)
1992 020B G Ilmor V10   Olivier Grouillard
  Andrea de Cesaris
6. (8 pont)
1991 020 P Honda V10   Nakadzsima Szatoru
  Stefano Modena
6. (12 pont)
1990 018, 019 P Ford V8   Nakadzsima Szatoru
  Jean Alesi
5. (16 pont)
1989 017B, 018 G Ford V8   Jonathan Palmer
  Michele Alboreto
  Jean Alesi
  Johnny Herbert
5. (16 pont)
1988 017 G Ford V8   Jonathan Palmer
  Julian Bailey
8. (5 pont)
1987 DG016 G Ford V8   Jonathan Palmer
  Philippe Streiff
6. (11 pont)
1986 014, 015 G Renault (turbó)   Martin Brundle
  Philippe Streiff
7. (11 pont)
1985 012, 014 G Renault (turbó)
Ford V8
  Martin Brundle
  Stefan Johansson
  Stefan Bellof
  Ivan Capelli
  Philippe Streiff
9. (7 pont)
1984 012 G Ford V8   Martin Brundle
  Stefan Johansson
  Stefan Bellof
  Mike Thackwell
Kizárva
1983 011, 012 G Ford V8   Danny Sullivan
  Michele Alboreto
7. (12 pont)
1982 011 G Ford V8   Slim Borgudd
  Brian Hanton
  Michele Alboreto
7. (25 pont)
1981 010, 011 M
A
Ford V8   Eddie Cheever
  Kevin Cogan
  Ricardo Zuniño
  Michele Alboreto
8. (10 pont)
1980 009, 010 G Ford V8   Derek Daly
  Jean-Pierre Jarier
  Mike Thackwell
6. (12 pont)
1979 009 G Ford V8   Didier Pironi
  Jean-Pierre Jarier
  Geoff Lees
  Derek Daly
5. (28 pont)
1978 008 G Ford V8   Didier Pironi
  Patrick Depailler
4. (38 pont)
1977 P34 G Ford V8   Ronnie Peterson
  Patrick Depailler
5. (27 pont)
1976 007, P34 G Ford V8   Jody Scheckter
  Patrick Depailler
3. (71 pont)
1975 007 G Ford V8   Jody Scheckter
  Patrick Depailler
  Jean-Pierre Jabouille
  Michel Leclère
5. (25 pont)
1974 005, 006, 007 G Ford V8   Jody Scheckter
  Patrick Depailler
3. (52 pont)
1973 005, 006 G Ford V8   Jackie Stewart
  François Cevert
  Chris Amon
2. (82 pont)
1972 002, 003, 004, 005, 006 G Ford V8   Jackie Stewart
  François Cevert
  Patrick Depailler
2. (51 pont)
1971 001, 002, 003 G Ford V8   Jackie Stewart
  François Cevert
  Peter Revson
Világbajnok (73 pont)
1970 March 701, 001 D Ford V8   Jackie Stewart
  Johnny Servoz-Gavin
  François Cevert
3. (28 pont)

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Tyrrell Racing témájú médiaállományokat.


Előző világbajnok:
Lotus
Formula–1-es világbajnok
1971
  Következő világbajnok:
Lotus