Vanwall

megszűnt brit Formula–1-es csapat

A Vanwall egy 1949-ben alapított brit versenycsapat volt. 1954-től 1960-ig vett részt a Formula–1 világbajnokságban, ez idő alatt 10 győzelmet és 7 pole-pozíciót szerzett, valamint 6 leggyorsabb kört futott.[1] Legnagyobb sikerét 1958-ban érte el, amikor megnyerte az első ízben kiírt konstruktőri világbajnokságot, versenyzői, Stirling Moss, Tony Brooks és Stuart Lewis-Evans pedig a második, harmadik, illetve kilencedik helyet szerezték meg egyéniben.[2] Lewis-Evans az évi halálos balesete és az alapító, Tony Vandervell megromlott egészsége miatt a csapat fölbomlott. A következő két évben már csak egy-egy versenyen indultak el, mielőtt a Vanwall végleg megszűnt.

Vanwall
Teljes név Vanwall
Székhely Cox Green, Maidenhead, Egyesült Királyság
Alapító(k) Tony Vandervell
Jelentős versenyzők Egyesült Királyság Peter Collins
Egyesült Királyság Stirling Moss
Egyesült Királyság Tony Brooks
Egyesült Királyság Stuart Lewis-Evans
Motorok Vanwall
Gumik Pirelli, Dunlop
Formula–1-es szereplése
Első verseny Egyesült Királyság 1954-es brit nagydíj
Utolsó verseny francia 1960-as francia nagydíj
Versenyek száma 29 (28 rajt)
Konstruktőri világbajnoki címek 1 (1958)
Versenyzői világbajnoki címek
Győzelmek 10
Első rajtkockák 7
Leggyorsabb körök 6

A csapat története szerkesztés

A Vanwall név a Vandervell és a Thinwall nevek összevonásából jött létre. Utóbbi márkanévvel az alapító-csapattulajdonos, Tony Vandervell forgalmazta a London Acton nevű városrészében, a Vandervell Products gyárban készülő csapágyait.

Tony Vandervell egyike volt a British Racing Motors alapító részvényeseinek. A gyakran BRM-nek rövidített csapat több brit gyártó együtt működéséből jött létre azzal a céllal, hogy megtörje a Grand Prix versenyeken tapasztalható olasz hegemóniát. Vandervell azonban egy idő után kiszállt a projectből, és saját csapatot alapított.

Alacsonyabb osztályokban szerkesztés

 
A negyedik, és egyben utolsó Thinwall Special. 1952 és 54 között használták.

Vandervell korai '50-es években egy sor átépített Ferrarit indított a Formula Libre versenyeken, "Thinwall Special" néven.

Az első, Vanwall néven ismert autók, a Vanwall Special-ok, 1954-ben, az új Formula–1-es szabályok szerint épültek Cox Green-ben, Maidenhead grófságban. A karosszériát Owen Maddock tervezte és a Cooper Car Company készítette el.

A 2 literes motort a Norton motorkerékpárgyár mérnöke, Leo Kuzmicki tervezte. Az erőforrás nem volt más, mint négy, egyenként 500 cm³-es Norton motor összeépítve egy blokkba.

Az autó az az évi brit nagydíjon mutatkozott be először. A fejlesztés folytatódott, az 1955-ös monacói nagydíjra 2,237 cm³-es, később 2,5 l-es motorral szerelték fel a Peter Collins által vezetett autót.


A Formula–1-ben szerkesztés

A Vanwall első teljes szezonját 1955-ben futotta a Formula–1-ben, kevés sikerrel. Az év végére nyilvánvalóvá vált, hogy a motor versenyképes, de a karosszéria fejlesztést igényel. Tony Vandervellnek egy fiatal, feltörekvő tervezőt ajánlottak a feladatra: a később legendássá vált Colin Chapmant.

A Frank Costin aerodinamikai mérnökkel karöltve tervezett új autó ígéretesen kezdte az 1956-os szezont, erős mezőnyben megnyert egy világbajnokságon kívüli Formula–1-es versenyt Silverstoneban. A győztes pilóta Stirling Moss volt, de ebben az évben csak ebben az egy ízben versenyzett a Vanvallnál, mert még élő szerződése volt a Maserati csapattal. A szezonban Harry Schell és Maurice Trintignant vezették a Vanwall autóit. Számottevő eredményt ezúttal sem sikerült elérni, bár az autók már jóval versenyképesebbek voltak.

 
A győztes Vanwall VW5 az 1957-es brit nagydíj előtt

A csapat fejlődését látva, Moss úgy döntött, hogy otthagyja a Maseratit és a Vanwallhoz szerződik. Csapattársai a szintén angol Tony Brooks és Stuart Lewis-Evans lettek. Ahogy haladt az 1957-es szezon, úgy lettek az autók egyre gyorsabbak és megbízhatóbbak. Moss és Brooks megosztva lett első az az évi brit nagydíjon, a Vanwall első Formula–1-es győzelmét szerezve. Moss megnyerte az Olasz-és a pescarai nagydíjat is.

Az 1957-es év végén betiltották az alkohol alapú üzemanyagokat és közelezővé tették a 130-as oktánszámú AVGAS-benzin használatát. Ez hátrányt jelentett a Vanwall és a BRM csapatoknak, mert a széles furatú motorjaiknak metil-alkoholra volt szüksége a hűtéshez. Így a Vanwall motorjainak teljesítménye a tesztpadon 7500-as percenkénti fordulaton 290-ről 278 lóerőre csökkent. A versenyeken, ahol biztonsági okokból sosem használták a motort a legmagasabb fordulatszámon, legfeljebb 255-262 lóerő volt elérhető. A rivális Ferrari V6-os motorjai ezzel szemben 286 lóerős teljesítményre voltak képesek, 8300-as fordulaton. A Vanwall jobb úttartása, áramvonalas felépítése, ötsebességes váltója és tárcsafékei azonban kompenzálták a hátrányt. A motor továbbra is a 498 cm³-es Manx Norton egyhengeresre épült, ami egymagában 51 lóerőt adott le 7200-as fordulatszám mellett.

Az 1958-as évre mindhárom versenyzőjét megtartotta a Vanwall, Moss a Holland, a Portugál-és a Marokkói, Brooks a Belga, Német-és olasz nagydíjat nyerte meg. Ezzel a Vanwall élen végzett az először kiírt Formula–1-es konstruktőri világbajnokságban. Az egyéni világbajnoki címet azonban nem sikerült megszerezni, miután Mike Hawthorn egy ponttal megelőzte Mosst. Az év utolsó versenyén, Marokkóban Lewis-Evans súlyos balesetet szenvedett, és néhány nappal később belehalt az égési sérüléseibe.

Az 1958-as világbajnokság volt az utolsó, amit a Vanwall végigversenyzett. Vandervell egészsége megromlott, és orvosi tanácsra felfüggesztette csapatvezetői tevékenységét. 1959-ben Brooks elindult ugyan egy alacsonyabb építésű és könnyebb autóval a brit nagydíjon, de a Vanwall más versenyre nem nevezett a szezonban. Az 1960-as francia nagydíjon versenyzett utoljára Vanwall a Formula–1-ben.

Az utolsó Vanwall egy középmotoros versenyautó volt, amivel John Surtees indult 1961-ben a 3 literes Intercontinental Formula két futamán. Hiába ért el a konstrukció ígéretes eredményeket, a fejlesztése leállt, amikor a versenysorozat nem terjedt el Európában. A Vanwall utolsó, 2,605 literes motorja 290 lóerős teljesítményre volt képes, 100-as oktánszámú benzinnel.

Az azonos nevű versenypálya mellett található Donington Collection-ben megtalálható az összes valaha épült Vanwall egy-egy példánya, köztük az utolsó, középmotoros versenyautó is.

A Vanwall Cars szerkesztés

2003-ban megalakult a Vanwall Cars autóépítő műhely. Az egyedi rendelésre kapható Vanwall Sports Racer együléses utcai sportautó az egykori Formula–1-es autókhoz nagyon hasonló karosszériával készül.

Formula–1-es eredmények szerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Modell Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Pont Helyezés
1954 Vanwall Special ARG 500 BEL FRA GBR GER SUI ITA ESP -** -**
  Peter Collins Ki 7 Ni
1955 Vanwall 55 ARG MON 500 BEL NED GBR ITA -** -**
  Mike Hawthorn Ki Ki
  Ken Wharton 9* Ki
  Harry Schell 9* Ki
1956 Vanwall 56 ARG MON 500 BEL FRA GBR GER ITA -** -**
  Maurice Trintignant Ki Ki Ki Ki
  Harry Schell Ki 4 10* Ki Ki
  Mike Hawthorn 10*
  Colin Chapman Ni
  José Froilán González Ki
  Piero Taruffi Ki
1957 Vanwall 57 ARG MON 500 FRA GBR GER PSC ITA -** -**
  Stirling Moss Ki 1* 5 1 1
  Tony Brooks 2 1* 9 Ki 7
  Stuart Lewis-Evans Ki 7 Ki 5 Ki
  Roy Salvadori Ki
1958 Vanwall 57 ARG MON NED 500 BEL FRA GBR GER POR ITA MOR 48 (57) 1.
  Stirling Moss Ki 1 Ki 2 Ki Ki 1 Ki 1
  Tony Brooks Ki Ki 1 Ki 7 1 Ki 1 Ki
  Stuart Lewis-Evans Ki Ki 3 Ki 4 3 Ki Ki
1959 Vanwall 59 MON 500 NED FRA GBR GER POR ITA USA 0 12.
  Tony Brooks Ki
1960 Vanwall VW11 ARG MON 500 NED BEL FRA GBR POR ITA USA 0
  Tony Brooks Ki

* 1958-ig nem rendeztek konstruktőri bajnokságot
** Megosztott versenyzés

Jegyzetek szerkesztés

  1. A Vanwall csapat statisztikái (német nyelven). Motorsport-Total.com. (Hozzáférés: 2008. június 29.)
  2. Az 1958-as világbajnokság végeredménye (német nyelven). Motorsport-Total.com. (Hozzáférés: 2008. június 29.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Vanwall témájú médiaállományokat.


Előző világbajnok:
Formula–1-es világbajnok
1958
  Következő világbajnok:
Cooper