1950-es Formula–1 világbajnokság
Az 1950-es Formula–1-es világbajnokság volt az FIA Formula–1 világbajnokság első évadja, amely 1950. május 13-ától szeptember 8-áig tartott és hét futamból állt (ebből hat versenyre európai pályákon került sor, de az Egyesült Államokban megrendezett indianapolisi 500-as futam eredményei is beleszámítottak a bajnokságba, ahol más szabályok érvényesültek). Ezenkívül olyan versenyek is megrendezésre kerültek, melyeken elért eredmények nem befolyásolták a világbajnokság alakulását. A Formula–1 első szezonját az olasz Alfa Romeo uralta. Mind a hat európai versenyt egy 158-as autó nyerte, amely egy kiváló, háború előtti fejlesztés volt. Három nagydíjat Giuseppe Farina nyert, és ugyanennyiszer sikerült Juan Manuel Fangiónak is elsőként a célba érnie. A kivételes helyzetű indianapolisi versenyen Johnnie Parsons nyert.
1950-es FIA Formula–1 világbajnokság | |||
Alfa Romeo 158-as | |||
Egyéni világbajnok | |||
Giuseppe Farina | 30 | ||
Az első Formula–1-es szezont Farina nyerte, aki az utolsó futam előtt még csak a harmadik helyen állt Fangio és Fagioli mögött, de mivel az olasz nagydíjon elsőként érkezett a célba, kilenc pontot szerezve világbajnok lett.
Összefoglaló
szerkesztésAz első bajnoki versenyt megelőzően áprilisban még rendeztek négy futamot, amelyek nem számítottak bele a bajnokság végeredményébe. Ezek közül Pauban és San Remóban Juan Manuel Fangio, Richmondban Reg Parnell, Párizsban pedig Georges Grignard nyert.
A bajnokság első futama a brit nagydíj volt, amelyet 1950. május 13-án rendeztek meg Silverstone-ban. A versenyre a királyi ház tagjai közül VI. György is kilátogatott feleségével, Erzsébet királynéval és fiatalabb leányával, Margit hercegnővel. Az Alfa Romeo csapat négy 158-assal érkezett a versenyre, amelyeket Fangio, Farina, Fagioli és Parnell vezetett. A Ferrari úgy döntött, hogy nem vesz részt a versenyen, de számos Maserati jelen volt. A mezőny többségét helyi gyártók autói tették ki, mint az ERA és az Alta.
Az időmérőn Farina volt a leggyorsabb, a másik három Alfa Romeo is a mezőny legelején végzett. A két Talbot-Lago mellett Prince Bira indulhatott Maseratijával a második sorból. Felice Bonetto volt az egyetlen, aki nem indult az időmérőn, és így nem is vehetett részt a versenyen. A verseny elején Farina maga mögött tartotta Fagiolit és Fangiót, majd hárman egymást előzgették, hogy szórakoztassák a nézőket. Nyolc körrel a futam vége előtt Fangiónak meghibásodott a motorja és kiesett. Farina továbbra is vezetett Fagioli előtt mintegy 2,5 másodperccel, Parnell pedig közel egy perccel volt mögötte. Birának a verseny háromnegyedénél kifogyott az üzemanyaga, így ő sem fejezhette be a nagydíjat.
A monacói nagydíjat végig Juan Manuel Fangio uralta, akinek ez volt az első futamgyőzelme az Alfa Romeóval. Mindjárt az első körben egy, a kikötőből érkező hullám elárasztotta a Tabac-kanyart, ami nagy balesetet okozott. Ennek következtében kilencen kiestek, köztük a második helyről induló Nino Farina is. Fangiónak sikerült elmenekülnie a káoszból. Senki nem sérült meg, de a tömegkarambol következtében az argentin José Froilán González megrongálódott Maseratija kigyulladt és a második körben összetört, ő maga pedig kisebb égési sérüléseket szenvedett. Technikai problémák következtében Philippe Étancelin és Luigi Villoresi is kiesett, és így csak heten tudták befejezni a nagydíjat, mindannyian körhátránnyal. A debütáló Ferrari csapattal Ascari második, a monacói Louis Chiron harmadik lett.
Az indianapolisi 500 volt az első verseny, amelyet nem Európában rendeztek. Az 500 mérföldből a szakadó eső miatt csupán 340 mérföldet tettek meg a versenyzők. A győztes Johnnie Parsons az eső ellenére 199,562 km/óra átlaggal hajtotta végig az 555,174 kilométert.
A svájci nagydíj előtt a Ferrarisok, Ascari és Villoresi hiába fogadkoztak, hogy igyekeznek minél jobban szerepelni, már az időmérőn kiderült, hogy nincs sok esélyük a győzelemre. A rajtrács első sorát az Alfa Romeo versenyzői, Fangio, Farina és Fagioli foglalták el. Ascari és Villoresi csak a második sorból rajtolhatott. A versenyen Ascari a második körben a boxba kényszerült javítás miatt, három körrel később pedig végleg feladta a versenyt. Villoresi tizenkét kör után esett ki. A versenyt Eugène Martin Talbotjának kirepülése és a Felice Bonetto tankolása közben felrobbant hordó színesítette. Fangio motorja szelepszárszakadás miatt állt le kilenc körrel a vége előtt, ezért ő is kiállni kényszerült. A másik argentin, José Froilán González a Monacóban szerzett sérülései miatt nem indult a versenyen.
A belga nagydíj időmérő edzésének első két helyezettje, Farina és Fangio ugyanannyi idő alatt teljesítette leggyorsabb körét, de mivel ekkor még csak másodperc pontosságú kézi időmérést használtak, így pontosabb eredmény nem születhetett. A győztes Juan Manuel Fangio 177,097 km/órás átlagot teljesített a versenyen. Ascari egy új 3300 köbcentiméteres Ferrarival versenyzett, de az új autóval csak az ötödik lett. A kockás zászlót csak öt versenyző látta meg, mindenki más kiesett, különböző okok miatt. Bár Giuseppe Farina kiesett géphiba miatt, így is a negyedik helyen végzett.
A Ferrari csapat nem vett részt a francia nagydíjon, de egy nem gyári Ferrari Peter Whiteheaddel a harmadik lett. Az edzésen Fangio megdöntötte az abszolút pályarekordot, pole-pozíciós ideje Hermann Lang 1939-es idejénél két másodperccel volt jobb. A versenyen sokáig Luigi Fagioli, az ekkor 52 éves pilóta volt a legjobb Alfa Romeós, de végül mégis Fangio végzett előrébb, és ezzel a futamot is megnyerte. Farina a benzinpumpa hibája miatt csak a hetedik lett.
A szezon hetedik, egyben szezonzáró futama az olasz nagydíj volt, amelyet szeptember 3-án Monzában rendezték meg. A verseny előtt összetettben Fangio vezetett 26 ponttal, Fagioli (24) és Farina (22) előtt, tehát még nyitott volt a verseny az első Formula–1-es világbajnoki címért. A Ferrarik indulása csak az utolsó pillanatban dőlt el. Az új, 4500 cm³-es versenyautók jól teljesítettek a próbákon, így Enzo Ferrari Monzába elengedte csapatát. A versenyen Fangio mellől elpártolt a szerencse, eltört a dugattyúja, ezért kénytelen volt átülni Piero Taruffi autójába. Fangio „új” kocsija is szelepszárszakadást szenvedett, így a világbajnoki címről le kellett mondania. A versenyt, és ezzel együtt a világbajnoki címet végül Giuseppe Farina nyerte meg az Alfa Romeóval. Ennek a típusnak ez volt a 22. nagydíjgyőzelme 1938 óta.
Szabályok
szerkesztésAz első Formula–1-es évadban 14 csapat vett részt (négy gyári és tíz független). A váz, a motor és az autók rajtszáma is versenyről versenyre változott. Verseny közben is szabadon lehetett autót cserélni, és szabadon lehetett igazolni is. A futamok első öt célba érő versenyzője kapott bajnoki pontokat (8, 6, 4, 3, 2), valamint egy pontot adtak a leggyorsabb körért. A pontok közül csak a négy legjobb számított be a bajnokság végeredményébe. A megosztott autókért kapott pontokat megosztották az érintett vezetők között.
Futamok
szerkesztésFutam | Időpont | Helyszín | Pályakép | Győztes pilóta | Konstruktőr | Összefoglaló | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Brit nagydíj | május 13. | Silverstone | Giuseppe Farina | Alfa Romeo | Összefoglaló | |
2. | Monacói nagydíj | május 21. | Monaco | Juan Manuel Fangio | Alfa Romeo | Összefoglaló | |
3. | Indianapolisi 500 | május 30. | Indianapolis | Johnnie Parsons | Kurtis Kraft-Offenhauser | Összefoglaló | |
4. | Svájci nagydíj | június 4. | Bremgarten | Giuseppe Farina | Alfa Romeo | Összefoglaló | |
5. | Belga nagydíj | június 18. | Spa-Francorchamps | Juan Manuel Fangio | Alfa Romeo | Összefoglaló | |
6. | Francia nagydíj | július 2. | Reims-Gueux | Juan Manuel Fangio | Alfa Romeo | Összefoglaló | |
7. | Olasz nagydíj | szeptember 3. | Monza | Giuseppe Farina | Alfa Romeo | Összefoglaló |
- A végeredménybe be nem számító versenyek
Pilóták és konstruktőrök
szerkesztésCsapat | Konstruktőr | Váz | Motor | Abroncs | Pilóta |
---|---|---|---|---|---|
SA Alfa Romeo | Alfa Romeo | 158 | Alfa Romeo | P | Juan Manuel Fangio |
Giuseppe Farina | |||||
Gianbattista Guidotti | |||||
Luigi Fagioli | |||||
Reg Parnell | |||||
Scuderia Ambrosiana | Maserati | 4CLT/48 | Maserati | D | David Murray |
David Hampshire | |||||
ERA Ltd. | ERA | ERA E | ERA | D | Leslie Johnson |
Team Walker | ERA | ERA E | ERA | D | Peter Walker |
1950-es Formula 1-es bajnokság végeredménye
szerkesztés- Pontozás
Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | Lk. | 6-20. |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Pont | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 0 |
(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)
- ‡ A pozíció ugyanannak az autónak két versenyzője között oszlott meg.
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1950 Formula One season című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.