Juan Manuel Fangio

argentin autóversenyző
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. december 2.

Juan Manuel Fangio (IPA: [xwan maˈnwel ˈfaŋxjo]; Balcarce, 1911. június 24.Buenos Aires, 1995. július 17.) legendás argentin autóversenyző, akit szülőhazájában még most is egyszerűen csak Mesternek hívnak. Ő uralta a Formula–1 történetének első évtizedét. A Formula–1 hivatalos weboldala szerint „sokan a legnagyszerűbb versenyzőnek tartják az összes Formula–1-es versenyző közül”. Öt világbajnokságot nyert, négy különböző csapattal – Alfa Romeo, Maserati, Mercedes és Ferrari. Ezt a sorozatot azóta sem ismételték meg. Miután a hosszú ideje fennálló rekordot, az öt világbajnoki címet Michael Schumacher 2003-ban megdöntötte, azt mondta: „Fangio sokkal magasabb szinten van, mint ahogy én most magamat látom. Amit ő csinált, az egyedülálló, és amit mi csináltunk, az is unikum. A kettőt egyáltalán nem lehet összehasonlítani”. Haláláig a legidősebb élő Formula–1-es világbajnok volt, Giuseppe 'Nino' Farina 1966. június 30-án bekövetkezett halála óta.

Juan Manuel Fangio
1952-ben
1952-ben
Életrajzi adatai
Született1911. június 24.
Buenos Aires, (Argentína)
Elhunyt1995. július 17. (84 évesen)
Buenos Aires, (Argentína)
Nemzetiségeargentin Argentína
Pályafutása
KategóriaFormula–1-es világbajnokság
Aktív évei19501951, 19531958
Csapataolasz Alfa Romeo (1950-1951) Maserati, Mercedes-Benz, Ferrari
Nagydíjak száma52
Világbajnoki címek5 (1951, 1954-1957)
Győzelmek24
Dobogós helyezések31
Első rajtkockák29
Leggyorsabb körök23
Első nagydíjNagy-Britannia 1950 brit nagydíj
Első győzelemMonaco 1950 monacói nagydíj
Legutolsó győzelemNémetország 1957 német nagydíj
Legutolsó nagydíjFranciaország 1958 francia nagydíj
A Wikimédia Commons tartalmaz Juan Manuel Fangio témájú médiaállományokat.

Fiatalkora

szerkesztés

Az argentínai Balcarce-ban született. Szülei olaszok voltak, akik Olaszország középső részéről, egy Castiglione Messer Marino nevű kis faluból származtak. Autóversenyzői karrierjét Argentínában kezdte 1934-ben. Leginkább hosszútávú országúti versenyeken indult, és 19401941-ben Argentin Nemzeti Bajnok lett. A második világháború kitörése törést jelentett karrierjében, ami miatt 1947-ig nem versenyezhetett Európában.

A Formula–1-ben

szerkesztés

Juan Manuel Fangio a legtöbb versenyzővel ellentétben nagyon idősen érkezett meg a Formula–1-be, és sok versenyen ő volt a legidősebb induló. Az ő idejében még nem állt a pilóták rendelkezésére biztonsági felszerelés. Olyan híres versenyzőkkel vívott élvezetes küzdelmeket, mint Alberto Ascari, Giuseppe Farina, és Stirling Moss.

A későbbi korok versenyzői, például Jim Clark, Alain Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher a saját idejükben mindig Fangio eredményeivel hasonlították a sajátjukat. Ezt teszik annak ellenére, hogy köztudomásúlag teljesen más szabályok között futják a versenyeket. Például abban az időben egy versenyző több autót is elhasználhatott. Fangio már az Alfa Romeóval is rendkívül sikeresen versenyzett 1950-ben. 1950-ben a világbajnokságot a második helyen fejezte be, csapattársa Giuseppe Farina mögött. (Abban az évben mind a hat európai Forma 1-es versenyt egy Alfa Romeo nyerte, vagy Fangioval, vagy Farinával a volánnál.) Első világbajnoki címét 1951-ben szerezte meg. Az 1952-es sorozatban szépen szerepelt egészen az olasz monzai futamig, ahol nyaksérülést szenvedett. A baleset után gyorsan visszatért a versenyzéshez, mikor első futamán egy Lancia D24-gyel megnyerte e 200 mérföldes La Carrera Panamericana országúti versenyt. Az 1954-es évad első felében, a Mercedes megjelenéséig a Maseratinál, utána az új csapatnál versenyzett. A tizenkét futamból nyolc (a világbajnokság nyolc futamából hatot) megnyert. Ebben az évben a továbbfejlesztett Mercedes-Benz W196 autóval versenyzett. Az 1955-ös (a Le Mans-i katasztrófa miatt szomorú emlékű) szezonban megszerezte második világbajnoki címét, és a Mercedesé lett az összes elsőség abban az évben.

1956-ban Fangio átment a Ferrarihoz Alberto Ascari helyére, aki egy balesetben életét vesztette. Három futamon győzött, az összes többin pedig második helyen ért célba. 1957-ben visszatért a Maseratihoz, és bevallottan pályafutása legnagyobb futamgyőzelmével a német nagydíjon[1] megnyerte ötödik világbajnoki címét. 51 versenyen indult, és ebből 24 futamot megnyert. (A legjobb nyerési arány a sportág történelmében.)

Kubai felkelők 1958. február 23-án elrabolták, de később kiszabadult.

Élete nagy részében Fangio a Mercedes-Benzet képviselte, gyakran vezette régi versenyautóját bemutatókon. Juan Manuel Fangio 1995-ben Buenos Airesben halt meg. 2005-ben az olasz Pagani róla nevezte el a legújabb, Zonda 2005 C12 F autóját.

Unokaöccse, Juan Manuel Fangio II szintén sikeres autóversenyző volt.

Eredményei

szerkesztés

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

szerkesztés

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pontok
1950 Alfa Romeo GBR
Ki
MON
1
500
SUI
Ki
BEL
1
FRA
1
ITA
Ki
2. 27
1951 Alfa Romeo SUI
1
500
BEL
9
FRA
1
GBR
2
GER
2
ITA
Ki
ESP
1
1. 31 (37)
1953 Maserati ARG
Ki
500
NED
Ki
BEL
Ki
FRA
2
GBR
2
GER
2
SUI
4
ITA
1
2. 28 (29.5)
1954 Maserati[2] ARG
1
500
BEL
1
FRA
1
GBR
4
GER
1
SUI
1
ITA
1
ESP
3
1. 42 (57.14)
1955 Mercedes-Benz ARG
1
MON
Ki
500
BEL
1
NED
1
GBR
2
ITA
1
1. 40 (41)
1956 Ferrari ARG
1
MON
2
500
BEL
Ki
FRA
4
GBR
1
GER
1
ITA
2
1. 30 (33)
1957 Maserati ARG
1
MON
1
500
FRA
1
GBR
Ki
GER
1
PES
2
ITA
2
1. 40 (46)
1958 Scd. Sud Americana ARG
4
MON
NED
500
BEL
FRA
4
GBR
GER
POR
ITA
MAR
14. 7
  1. Máth Dávid: Ma 60 éves az autósport talán legnagyobb győzelme. totalcar.hu, 2017. augusztus 4. (Hozzáférés: 2017. augusztus 6.)
  2. Az első két futamon Maseratival vett részt, a hátralévő versenyen Mercedesszel.

További információk

szerkesztés