Főmenü megnyitása

2015-ös Formula–1 világbajnokság

a 66. Formula–1-es szezon

A 2015-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 66. Formula–1-es szezon volt, melyen 10 csapat 20 versenyzővel vett részt. A szezon 19 nagydíjból állt. A konstruktőri világbajnoki címet a Mercedes szerezte meg az orosz nagydíjon,[1] az egyéni világbajnok pedig Lewis Hamilton lett az amerikai nagydíjon, ezzel háromszoros világbajnok lett, valamint az első brit pilóta, aki meg tudta védeni címét.[2]

2015-ös FIA
Formula–1 világbajnokság
Lewis Hamilton háromszoros világbajnok lett a Mercedesszel
Lewis Hamilton háromszoros világbajnok lett a Mercedesszel
Egyéni világbajnok
GBR Lewis Hamilton381
Konstruktőri világbajnok
GER Mercedes AMG F1703

 ← 2014
2016 → 

Tartalomjegyzék

Az új Formula–1Szerkesztés

Változtatások 2015-tőlSzerkesztés

2015-től az előző évhez képest 10 kilogrammal nehezebb, 702 kg lett az autók pilótával együtt mért minimális tömeghatára.[3] Egy ideig úgy volt, hogy betiltják továbbá az eddig használt gumimelegítő paplanokat,[4] de ezt 2014 júniusában, az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) ülésén elnapolták. Az autók a szezon folyamán mindössze négy erőforrást használhattak fel a korábbi öt helyett,[5] de később közös megegyezés alapján az a motorszállító, amelyik első szezonját teljesíti az évben (2015-ben a Honda) engedélyt kapott rá, hogy versenyzői eggyel több, szám szerint öt részegységet használhassanak fel.[6][7] A teljes hajtáslánc cseréje esetén ezentúl nem a bokszutcából, hanem a mezőny végéről kellett rajtolni. Az autók fenéklemezét ezentúl titánból készítették, aminek célja, hogy az aszfalthoz érve szikrázzanak.[8] Az orrkúpok keresztmetszetére vonatkozó szabályt a 2014-es autók negatív kritikái miatt módosították, a kasztninak a homloklemeztől egyenletesen kellett lejtenie. A függőleges keresztmetszeten is változtattak.

2015-től bevezették az ún. virtuális biztonsági autót (VSC), amely bizonyos esetekben az "igazi" biztonsági autó funkcióját vette át. Lényege, hogy a LED-felirat kigyulladásakor a "valódi" biztonsági autó nem megy a pályára, de a versenyzőknek úgy kell tekinteniük, mintha bent lenne, és ennek megfelelően kell szabályozniuk a sebességüket.[9] (Ezt élesben először a brit nagydíjon vetették be.) Függőben volt az a módosítás, miszerint a futamon biztonsági autós szakaszok után ismét visszatértek volna az állórajtok, de ezt végül elutasították. Ez alól csak az lett volna kivétel, ha a megszakítás az első kettő, vagy az utolsó öt körben történik. Eltörölték továbbá a rendkívül népszerűtlen, mindössze a 2014-es szezonban életben lévő dupla pontos idényzárót is.[10] Ettől az évtől a 2014-es szezonig jellemző szokással ellentétben már a harmadik szabadedzés előtt életbe léptek a parc fermé-szabályok, azaz az autókon attól kezdve csak apróbb módosításokat lehetett végrehajtani. A csapatok személyzetének pihenését biztosító ún. éjszakai munkastop hossza a pénteki edzésnap után az eddigi hat helyett immáron hét óra lett (ez 2016-ban tovább, nyolc órára nőtt). Eltörölték azt a szabályt is, amely alapján ha egy versenyző nem tudja letölteni büntetését egy adott futamon, akkor tovább kell vinnie azt a következő versenyre. Ehelyett a vasárnapi futamon időbüntetéseket osztottak ki annak, aki nem tudta letölteni a büntetését szombaton.[11] (Ez a szabály csak a belga nagydíjig volt érvényben.)

2015-ben is három előszezoni tesztet rendeztek (2016-tól már csak kettőt), de ezek mindegyikére Európában került sor. (2014-ben két alkalommal is Bahreinbe látogatott a mezőny tesztelni.) A szezonközi tesztek számát ugyanakkor négyről kettőre csökkentették, és ezek felén fiatal pilóták kellett hogy lehetőséget kapjanak. A csapatok kevesebb időt tölthettek a szélcsatornában, és ebből csak egyet használhattak a szezon folyamán. A CFD-re fordítható idő is csökkent.[12]

2015 nyarán az FIA további módosításokat eszközölt, melyek a belga nagydíjtól léptek érvénybe. Szigorították a versenyzőket segítő rajtautomatika használatára vonatkozó szabályokat, valamint korlátozva lett a versenyzők és a csapat közötti kommunikáció.[13] Enyhítettek a motorcserékért járó szigorú büntetéseken, maximum a rajtrács utolsó helyére lehetett hátrasorolni egy versenyzőt, de nem kaphatott a futamra további időbüntetéseket, ahogy azt még a szezon elején bevezették. Visszamenőlegesen minden új belépő csapat eggyel több (szám szerint öt) erőforrást használhatott fel büntetés nélkül. Változtattak a szuperlicenc megszerzésének feltételein is, ám ez nem volt érvényes a már aktív pilótákra és tesztpilótákra (pl. Susie Wolff vagy Pascal Wehrlein), akiknek további három évre lett érvényes a licencük. Az ez után következő Formula–E bajnokságok győztesei automatikusan megkapják a szuperlicencet.[14]

ÁtigazolásokSzerkesztés

CsapatváltásokSzerkesztés

Újonc pilótákSzerkesztés

Távozó pilótákSzerkesztés

Pénteki tesztpilóták/Beugró pilótákSzerkesztés

Új csapatokSzerkesztés

Megszűnt csapatokSzerkesztés

Motorszállító-váltásokSzerkesztés

A szezon előttSzerkesztés

Új autófejlesztésekSzerkesztés

Konstruktőr Autó Bemutató ideje Bemutató helye
Williams FW37 január 21. (render)
február 1.[37]
magazin és online (render)
  Jerez, Spanyolország
Force India VJM08 január 21. (csak festés)
február 19.[38]
online (festés)
  Barcelona, Spanyolország
Lotus E23 január 26. (render)
február 1.[39]
online (render)
  Jerez, Spanyolország
McLaren MP4-30 január 29.[40] online
Ferrari SF15-T január 30.[41] online
Sauber C34 január 30.[42] online
Toro Rosso STR10 január 31.[43]   Jerez, Spanyolország
Mercedes W06 Hybrid január 29. (képek)
február 1. (hivatalos)[44]
online (képek)
  Jerez, Spanyolország
Red Bull RB11 február 1.   Jerez, Spanyolország
Manor Marussia Az előző évi autó módosított változatával álltak rajthoz 2015-ben.

TesztekSzerkesztés

Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
Február 1.   Jerez, Spanyolország Circuito Permanente de Jerez   Sebastian Vettel   Ferrari 1:22,620 60
Február 2.   Sebastian Vettel   Ferrari 1:20,984 88
Február 3.   Felipe Nasr   Sauber 1:21,545 108
Február 4.   Kimi Räikkönen   Ferrari 1:20,841 105
Február 19.   Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya   Pastor Maldonado   Lotus 1:25,011 69
Február 20.   Daniel Ricciardo   Red Bull 1:24,574 143
Február 21.   Pastor Maldonado   Lotus 1:24,348 104
Február 22.   Romain Grosjean   Lotus 1:24,067 111
Február 26.   Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya   Felipe Massa   Williams 1:23,500 103
Február 27.   Nico Rosberg   Mercedes 1:22,792 106
Február 28.   Lewis Hamilton   Mercedes 1:23,022 76
Március 1.   Valtteri Bottas   Williams 1:23,063 88
Május 12.   Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya   Nico Rosberg   Mercedes 1:24,374 146
Május 13.   Jolyon Palmer   Lotus 1:26,080 87
Június 23.   Spielberg, Ausztria Red Bull Ring   Pascal Wehrlein   Mercedes 1:11,005 67
Június 24.   Nico Rosberg   Mercedes 1:09,113 117

Részletes teszteredmények

Jerez, Spanyolország  
Időjárás: február 1. — száraz • február 2. — száraz, esős • február 3. — felhős • február 4. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
február 1. 1  Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:22,620 - 192,941 60
2  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:22,777 +0,157 +0,157 192,575 73
3  Nico Rosberg Mercedes F1 W06 1:23,106 +0,486 +0,329 191,813 157
4  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:23,338 +0,718 +0,232 191,279 35
5  Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW37 1:23,906 +1,286 +0,568 189,984 73
6  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Renault STR10 1:25,327 +2,707 +1,421 186,820 46
7  Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-30 1:40,738 +18,118 +15,411 158,240 6

Forrás

február 2. 1  Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:20,984 - - 196,839 89
2  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:21,867 +0,883 +0,883 194,716 88
3  Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW37 1:22,319 +1,335 +0,452 193,647 61
4  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:22,490 +1,506 +0,171 193,245 91
5  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:24,167 +3,183 +1,677 189,395 73
6  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:25,802 +4,818 +1,635 185,786 41
7  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:54,655 +33,671 +28,853 139,033 6
8  Danyiil Kvjat Red Bull-Renault RB11 - 18
Forrás
február 3. 1  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:21,545 - - 195,485 108
2  Kimi Räikkönen Ferrari SF15-T 1:21,750 +0,205 +0,205 194,994 92
3  Nico Rosberg Mercedes F1 W06 1:21,982 +0,437 +0,232 194,443 151
4  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:22,276 +0,731 +0,294 193,748 71
5  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:22,713 +1,168 +0,437 192,724 96
6  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Renault STR10 1:23,187 +1,642 +0,474 191,626 136
7  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:23,920 +2,375 +0,733 189,952 48
8  Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-30 1:35,553 +14,008 +11,633 166,827 32
Forrás
február 4. 1  Kimi Räikkönen Ferrari SF15-T 1:20,841 - - 197,187 105
2  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:22,019 +1,178 +1,178 194,355 111
3  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:22,172 +1,331 +0,153 193,993 116
4  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:22,553 +1,712 +0,381 193,098 97
5  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:23,116 +2,275 +0,563 191,790 73
6  Romain Grosjean Lotus-Mercedes E23 1:23,802 +2,961 +0,686 190,220 53
7  Danyiil Kvjat Red Bull-Renault RB11 1:23,975 +3,134 +0,173 189,828 63
8  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:27,660 +6,819 +3,685 181,848 35

Forrás

A Force India-Mercedes nem vett részt a teszten.
Összesített eredmények
Barcelona, Spanyolország 1.  
Időjárás: február 19. — száraz • február 20. — száraz • február 21. — száraz, esős • február 22. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
február 19. 1  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:25,011 - - 197,127 69
2  Kimi Räikkönen Ferrari SF15-T 1:25,167 +0,156 +0,156 196,766 74
3  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:25,547 +0,536 +0,380 195,892 59
4  Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:26,636 +1,625 +1,089 193,430 34
5  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:27,307 +2,296 +0,671 191,943 79
6  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:27,900 +2,889 +0,593 190,648 93
7  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:28,182 +3,171 +0,282 190,039 21
8  Pascal Wehrlein Force India-Mercedes VJM07 1:28,329 +3,318 +0,147 189,723 32
9  Pascal Wehrlein Mercedes F1 W06 1:28,489 +3,478 +0,160 189,379 48
10  Susie Wolff Williams-Mercedes FW37 1:28,906 +3,895 +0,417 188,491 86
11  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:30,429 +5,418 +1,523 185,317 11
Forrás
február 20. 1  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:24,574 - - 198,146 143
2  Kimi Räikkönen Ferrari SF15-T 1:24,584 +0,010 +0,010 198,123 90
3  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:24,672 +0,098 +0,088 197,917 88
4  Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM07 1:24,702 +0,128 +0,030 197,847 121
5  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:24,923 +0,349 +0,221 197,332 89
6  Nico Rosberg Mercedes F1 W06 1:25,556 +0,982 +0,633 195,872 66
7  Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-30 1:25,961 +1,387 +0,405 194,949 59
8  Jolyon Palmer Lotus-Mercedes E23 1:26,280 +1,706 +0,319 194,228 77
9  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:27,344 +2,770 +1,064 191,862 113
10  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Renault STR10 1:28,945 +4,371 +1,601 188,409 100
Forrás
február 21. 1  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:24,348 - - 198,677 104
2  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:24,739 +0,391 +0,391 197,760 129
3  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:26,076 +1,728 +1,337 194,688 101
4  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:26,340 +1,992 +0,264 194,093 53
5  Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:26,407 +2,059 +0,067 193,943 105
6  Danyiil Kvjat Red Bull-Renault RB11 1:26,589 +2,241 +0,182 193,535 112
7  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:26,912 +2,564 +0,323 192,816 55
8  Pascal Wehrlein Force India-Mercedes VJM07 1:27,333 +2,985 +0,421 191,886 81
9  Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW37 1:27,556 +3,208 +0,223 191,398 49
10  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:29,151 +4,803 +1,595 187,973 24
Forrás
február 22. 1  Romain Grosjean Lotus-Mercedes E23 1:24,067 - - 199,341 111
2  Nico Rosberg Mercedes F1 W06 1:24,321 +0,254 +0,254 198,741 131
3  Danyiil Kvjat Red Bull RB11 1:24,941 +0,874 +0,620 197,290 104
4  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:24,956 +0,889 +0,015 197,255 73
5  Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW37 1:25,345 +1,278 +0,389 196,356 129
6  Carlos Sainz Toro Rosso-Renault STR10 1:25,605 +1,538 +0,260 195,760 88
7  Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:26,312 +2,245 +0,707 194,156 76
8  Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM07 1:26,591 +2,524 +0,279 193,531 36
9  Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-30 1:27,956 +3,889 +1,365 190,527 20
Forrás
Összesített eredmények
Barcelona, Spanyolország 2.  
Időjárás: február 26. — száraz • február 27. — száraz • február 28. — száraz • március 1. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
február 26. 1  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:23,500 - - 200,695 103
2  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:24,276 +0,776 +0,776 198,847 122
3  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:24,881 +1,381 +0,605 197,429 48
4  Danyiil Kvjat Red Bull-Renault RB11 1:25,947 +2,447 +1,066 194,981 75
5  Romain Grosjean Lotus-Mercedes E23 1:26,177 +2,677 +0,230 194,460 75
6  Kimi Räikkönen Ferrari SF15-T 1:26,327 +2,827 +0,150 194,122 80
7  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Renault STR10 1:26,962 +3,462 +0,635 192,705 86
8  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:31,479 +7,979 +4,517 183,190 7
Forrás
február 27. 1  Nico Rosberg Mercedes F1 W06 1:22,792 - - 202,411 106
2  Valtteri Bottas Williams-Mercedes W06 1:23,995 +1,203 +1,203 199,512 90
3  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:24,071 +1,279 +0,076 199,332 141
4  Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:25,339 +2,547 +1,268 196,370 143
5  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:25,590 +2,798 +0,251 195,794 101
6  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:26,705 +3,913 +1,115 193,276 140
7  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:26,766 +3,974 +0,061 193,140 139
8  Danyiil Kvjat Red Bull-Renault RB11 1:26,965 +4,173 +0,199 192,698 84
9  Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM08 1:28,412 +5,620 +1,447 189,544 77
Forrás
február 28. 1  Lewis Hamilton Mercedes F1 W06 1:23,022 - - 201,850 76
2  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:23,262 +0,240 +0,240 201,268 102
3  Kimi Räikkönen Ferrari SF15-T 1:23,276 +0,254 +0,014 201,234 136
4  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Renault STR10 1:24,191 +1,169 +0,915 199,047 132
5  Romain Grosjean Lotus-Mercedes E23 1:24,200 +1,178 +0,009 199,026 116
6  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:24,477 +1,455 +0,277 198,374 123
7  Nico Hülkenberg Force India-Mercedes VJM08 1:24,939 +1,917 +0,462 197,295 158
8  Kevin Magnussen McLaren-Honda MP4-30 1:25,225 +2,203 +0,286 196,632 39
9  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:25,742 +2,720 +0,517 195,447 128
Forrás
március 1. 1  Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW37 1:23,063 - - 201,750 88
2  Sebastian Vettel Ferrari SF15-T 1:23,469 +0,406 +0,406 200,769 129
3  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:24,941 +0,960 +0,554 199,445 159
4  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:24,527 +1,464 +0,504 198,256 85
5  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:24,638 +1,575 +0,111 197,996 72
6  Sergio Pérez Force India-Mercedes VJM08 1:25,113 +2,050 +0,475 196,891 130
7  Nico Rosberg Mercedes F1 W06 1:25,186 +2,123 +0,073 196,722 148
8  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:25,227 +2,164 +0,041 196,628 30
9  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:28,272 +5,209 +3,045 189,845 36
Forrás
Összesített eredmények
Barcelona, Spanyolország 3.  
Időjárás: május 12. — száraz • május 13. — száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
május 12. 1  Nico Rosberg Mercedes W06 1:24,374 - - 198,616 146
2  Marcus Ericsson Sauber-Ferrari C34 1:26,624 +2,250 +2,250 193,457 98
3  Raffaele Marciello Ferrari SF15-T 1:26,648 +2,274 +0,024 193,403 125
4  Danyiil Kvjat Red Bull-Renault RB11 1:26,904 +2,530 +0,256 192,833 101
5  Pastor Maldonado Lotus-Mercedes E23 1:27,338 +2,964 +0,434 191,875 60
6  Nick Yelloly Force India-Mercedes VJM08 1:27,396 +3,022 +0,058 191,748 109
7  Pierre Gasly Toro Rosso-Renault STR10 1:27,639 +3,265 +0,243 191,216 131
8  Felipe Massa Williams-Mercedes FW37 1:27,911 +3,537 +0,272 190,625 54
9  Oliver Turvey McLaren-Honda MP4-30 1:28,542 +4,168 +0,631 189,266 68
Forrás
május 13. 1  Jolyon Palmer Lotus-Mercedes E23 1:26,080 - - 194,679 87
2  Pascal Wehrlein Mercedes W06 1:26,497 +0,417 +0,417 193,741 132
3  Pierre Gasly Red Bull-Renault RB11 1:26,683 +0,603 +0,186 193,325 75
4  Jenson Button McLaren-Honda MP4-30 1:26,927 +0,847 +0,244 192,782 100
5  Alex Lynn Williams-Mercedes FW37 1:26,967 +0,887 +0,040 192,694 52
6  Esteban Ocon Force India-Mercedes VJM08 1:27,520 +1,440 +0,553 191,476 94
7  Esteban Gutiérrez Ferrari SF15-T 1:27,930 +1,850 +0,410 190,583 119
8  Carlos Sainz Jr. Toro Rosso-Renault STR10 1:27,997 +1,917 +0,067 190,438 126
9  Raffaele Marciello Sauber-Ferrari C34 1:28,829 +2,749 +0,832 188,655 75
Forrás
A Manor-Ferrari nem vett részt a teszten.
Spielberg, Ausztria  
Időjárás: június 23. — esős, száraz • június 24. — • száraz
Dátum Hely. Versenyző Csapat/motor Modell Idő Kül. Előző Km/ó Kör
június 23. 1  Pascal Wehrlein Mercedes W06 1:11,005 - - 219,331 67
2  Esteban Ocon Force India-Mercedes VJM08 1:11,192 +0,187 +0,187 218,755 76
3  Max Verstappen Toro Rosso-Renault STR10 1:11,328 +0,323 +0,136 218,338 97
4  Antonio Fuoco Ferrari SF15-T 1:11,331 +0,326 +0,003 218,329 71
5  Romain Grosjean Lotus-Mercedes E23 1:11,691 +0,504 +0,178 217,785 45
6  Pierre Gasly Red Bull-Renault RB11 1:11,757 +0,752 +0,248 217,032 80
7  Raffaele Marciello Sauber-Ferrari C34 1:11,826 +0,821 +0,069 216,824 53
8  Stoffel Vandoorne McLaren-Honda MP4-30 1:12,530 +1,525 +0,704 214,719 76
9  Susie Wolff Williams-Mercedes FW37 1:13,248 +2,243 +0,718 212,615 39
Forrás
június 24. 1  Nico Rosberg Mercedes W06 1:09,113 - - 225,335 117
2  Esteban Gutiérrez Ferrari SF15-T 1:09,931 +0,818 +0,818 222,700 110
3  Valtteri Bottas Williams-Mercedes FW37 1:10,029 +0,916 +0,098 222,388 79
4  Marco Wittmann Toro Rosso-Renault STR10 1:10,103 +0,990 +0,074 222,153 158
5  Pascal Wehrlein Force India-Mercedes VJM08 1:10,253 +1,140 +0,150 221,679 132
6  Fernando Alonso McLaren-Honda MP4-30 1:10,718 +1,605 +0,465 220,221 110
7  Daniel Ricciardo Red Bull-Renault RB11 1:10,827 +1,714 +0,109 219,882 10
8  Felipe Nasr Sauber-Ferrari C34 1:10,922 +1,809 +0,095 219,588 116
9  Jolyon Palmer Lotus-Mercedes E23 1:11,288 +2,175 +0,366 218,460 138
Forrás
A Manor-Ferrari nem vett részt a teszten.

CsapatokSzerkesztés

Csapat Konstruktőr Motor Gumi Rajtszám Versenyző(k) Verseny Tesztversenyző(k)
  Scuderia Ferrari Ferrari Ferrari P 5   Sebastian Vettel[45] 1–19   Esteban Gutiérrez[28]
  Jean-Éric Vergne[26]
  Marc Gené
  Davide Rigon
7   Kimi Räikkönen[46] 1–19
  Sahara Force India F1 Team Force India Mercedes[47] P 11   Sergio Pérez[48] 1–19   Daniel Juncadella
27   Nico Hülkenberg[49] 1–19
  Lotus F1 Team Lotus Mercedes[50][51] P 8   Romain Grosjean[52] 1–19   Charles Pic
  Esteban Ocon
  Jolyon Palmer
  Carmen Jordá[53]
13   Pastor Maldonado[54] 1–19
  Manor Marussia F1 Team[55] Manor Ferrari P 28   Will Stevens[56] 2–19   Jordan King[57]
  Fabio Leimer[58]
53   Alexander Rossi[59] 13–14, 16–18
98   Roberto Merhi[60] 2–12, 15, 19
  McLaren Honda[61] McLaren Honda[62] P 14   Fernando Alonso[27][63] 2–19   Kevin Magnussen[64]
  Stoffel Vandoorne[65]
20   Kevin Magnussen[63] 1
22   Jenson Button[66] 1–19
  Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes Mercedes P 6   Nico Rosberg[67] 1–19   Pascal Wehrlein[68]
44   Lewis Hamilton[69] 1–19
  Infiniti Red Bull Racing Red Bull Renault[70] P 3   Daniel Ricciardo[71] 1–19   Sébastien Buemi[72]
26   Danyiil Kvjat[73] 1–19
  Sauber F1 Team Sauber Ferrari[74] P 9   Marcus Ericsson[75] 1–19   Raffaele Marciello[76]
12   Felipe Nasr[77] 1–19
  Scuderia Toro Rosso Toro Rosso Renault P 33   Max Verstappen[78] 1–19   Sébastien Buemi
55   Carlos Sainz Jr.[79] 1–19
  Williams Martini Racing Williams Mercedes P 19   Felipe Massa[80] 1–19   Adrian Sutil[81]
  Susie Wolff[82]
  Alex Lynn[83]
77   Valtteri Bottas[84] 1–19

2014 végén–2015 elején a Marussia F1 Team és a Caterham F1 Team is hivatalosan csődbe ment, így ez a két csapat már nem állt volna rajthoz a 2015-ös szezonban.[85][86][87][88] A Marussia F1 Team viszont újra felkerült a nevezési listára, Manor Marussia F1 Team néven, így ők indulhatnak ebben az évben.[56]

A Toro Rossonál debütált 2015-ben az akkor mindössze 17 éves holland Max Verstappen, aki ezzel minden idők legfiatalabb Formula–1-es pilótája, valamint a maláj nagydíjat követően minden idők legfiatalabb pontszerzője lett.[89][90]

A szezonnyitó ausztrál verseny előtt Giedo van der Garde beperelte a Sauber istállót, mivel élő, 2015-ös szerződése ellenére nem ő lett a csapat egyik versenyzője. A svájci, és az ausztrál legfelsőbb bíróság is a versenyzőnek adott igazat, és kötelezték a csapatot, hogy lehetőség van der Garde lehetőséget kapjon, különben lefoglalják az autókat és a csapat felszerelését. Tárgyalások után viszont az a döntés született, hogy a Sauber maradt eredeti pilótafelállásánál, van der Garde pedig jelentős kártérítést kapott.[91][92][93][94]

Pénteki tesztpilótákSzerkesztés

Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek.

Csapat Rajtszám Pilóta Futam(ok)
  Sauber F1 Team 11   Raffaele Marciello 2, 5, 9, 16 (MAL, ESP, GBR, USA)
36
  Lotus F1 Team 30   Jolyon Palmer 3–5, 8–12, 14–15, 17–19 (CHN, BHR, ESP, AUT, GBR, HUN, BEL, ITA, JPN, RUS, MEX, BRA, ABU)
  Williams Martini Racing 41   Susie Wolff 5, 9 (ESP, GBR)
  Manor Marussia F1 Team 42   Fabio Leimer 10 (HUN)

VersenynaptárSzerkesztés

2014 júliusában megerősítették, hogy 2015-től visszatér a mexikói nagydíj, 1992 óta először. A futam egyelőre öt évre írt alá szerződést. Ezzel 2015-ben 20 fordulósra bővült a versenynaptár.[95] Úgy tűnt, visszatérhet a Long Beach-i nagydíj is az Egyesült Államokba,[96] ám erre legalább 2016-ig várni kell. Az előzetes várakozásokkal ellentétben az indiai nagydíj, mely 2013-ban rendezett utoljára futamot, nem került vissza a versenynaptárba.[97] 2015-től a tervek szerint a közeljövőben minden további német nagydíjnak a Nürburgring adott volna otthont,[98] ám ebben az évben anyagi okok miatt végül nem rendezték meg a nagydíjat, 1960 óta először.[99]

Egy ideig lehetségesnek tűnt, hogy 2015 végén megrendezik az első nagydíjat Bakuban, Azerbajdzsánban,[100][101] azonban 2014 júliusában bejelentették, hogy a mezőny csak 2016-tól látogat el Bakuba, amely futam Európa nagydíj néven fog szerepelni a versenynaptárban.[102]

A 2015-ös szezon tervezett versenynaptárát 2014. szeptember 7-én, az olasz nagydíj napján kapták meg a csapatok. Ekkor még a japán és az abu-dzabi nagydíj időpontja volt kérdéses.[103] A végleges versenynaptárat öt nappal később, szeptember 12-én pénteken jelentették be.[104] Legutóbb 1963-ban volt ennyire hosszú egy szezon, miután 2015-ben a szezonnyitó ausztrál nagydíj március 15-én, míg a szezonzáró abu-dzabi nagydíj november 29-én kerül megrendezésre.[105]

Verseny Hivatalos név Nagydíj Pálya Város Dátum Pályarajz
1 2015 Formula 1 Rolex Australian Grand Prix Ausztrál nagydíj[106]   Albert Park Grand Prix Circuit Melbourne március 15.  
2 2015 Formula 1 Petronas Malaysia Grand Prix Maláj nagydíj[107]   Sepang International Circuit Kuala Lumpur március 29.  
3 2015 Formula 1 Chinese Grand Prix Kínai nagydíj[108]   Shanghai International Circuit Sanghaj április 12.  
4 2015 Formula 1 Gulf Air Bahrain Grand Prix Bahreini nagydíj[109]   Bahrain International Circuit Szahír április 19.  
5 Formula 1 Gran Premio de España Pirelli 2015 Spanyol nagydíj[110]   Circuit de Catalunya Barcelona május 10.  
6 Formula 1 Grand Prix de Monaco 2015 Monacói nagydíj[111]   Circuit de Monaco Monte-Carlo május 24.  
7 Formula 1 Grand Prix du Canada 2015 Kanadai nagydíj[112]   Circuit Gilles Villeneuve Montréal június 7.  
8 Formula 1 Großer Preis von Österreich 2015 Osztrák nagydíj[113]   Red Bull Ring Spielberg június 21.  
9 2015 Formula 1 British Grand Prix Brit nagydíj[114]   Silverstone Circuit Silverstone július 5.  
10 Formula 1 Pirelli Magyar Nagydíj 2015 Magyar nagydíj[115]   Hungaroring Mogyoród július 26.  
11 2015 Formula 1 Shell Belgian Grand Prix Belga nagydíj[116]   Circuit de Spa-Francorchamps Spa augusztus 23.  
12 Formula 1 Gran Premio d'Italia 2015 Olasz nagydíj[117]   Autodromo Nazionale Monza Monza szeptember 6.  
13 2015 Formula 1 Singapore Airlines Singapore Grand Prix Szingapúri nagydíj[118]   Marina Bay Street Circuit Szingapúr szeptember 20.  
14 2015 Formula 1 Japanese Grand Prix Japán nagydíj[119]   Suzuka Circuit Szuzuka szeptember 27.  
15 2015 Formula 1 Russian Grand Prix Orosz nagydíj[120]   Sochi International Street Circuit Szocsi október 11.  
16 2015 Formula 1 United States Grand Prix Amerikai nagydíj[121]   Circuit of the Americas Austin október 25.  
17 Formula 1 Gran Premio de México 2015 Mexikói nagydíj[122]   Autódromo Hermanos Rodríguez Mexikóváros november 1.  
18 Formula 1 Grande Prêmio do Brasil 2015 Brazil nagydíj[123]   Autódromo José Carlos Pace São Paulo november 15.  
19 2015 Formula 1 Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix Abu-Dzabi nagydíj[124]   Yas Marina Circuit Abu-Dzabi november 29.  

A szezon meneteSzerkesztés

A szezon 19 nagydíjból áll, ez megegyezik az előző szezon futamainak számával.[125]

Ausztrál nagydíjSzerkesztés

 
Melbourne Grand Prix Circuit

A szezon első versenyét, az ausztrál nagydíjat, 2015. március 15-én rendezték meg az Albert Parkban, Melbourne-ben. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 58 körös volt.

Kvjat a kivezető körben kiállt sebességváltójának hibája miatt.[126] Magnussen indult volna a futamon Alonso helyett, de motorhiba miatt szintén kiállt. A rajtot követően Maldonado kipördült a pályáról, bejött a biztonsági autó. Hamilton, Rosberg és Massa megtartotta az időmérőn elért helyét a verseny elején. A 2. körben Grosjean visszavonult a bokszutcába.[127] Pérez és Button a 14. körben összeértek, Pérez megpördült.[126] A 17. körben Räikkönen kezdte meg a kerékcseréket, amely során probléma akadt a bal hátsó kerékkel. A 25. körben Sainz kerékcseréjénél is hasonló probléma akadt. Räikkönen lágy gumikon a leggyorsabb köröket futotta a verseny közepén. A 34. körben Verstappen motorja leállt, így a fiatal pilóta kiesett.[126] A 41. körben a boxkiállását követően Räikkönen az 5. helyről kiesett, a kerékcserénél ismét probléma akadt, ezt későn vették észre. Ericsson két körrel a futam vége előtt lendületesen megelőzte Sainzot.

A 15 indulóból 11-en maradtak pályán, egyedül Button nem szerzett pontot. A szezonnyitó versenyen első helyen végzett Hamilton. A dobogón Rosberg és Vettel követte. Utánuk következett sorrendben Massa, Nasr, Ricciardo, Hülkenberg, Ericsson, Sainz és Pérez.[126][128]

A futamon nem indult Bottas orvosi javaslatra.[129]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Maláj nagydíjSzerkesztés

 
Sepang International Circuit

A második versenyt, a maláj nagydíjat, 2015. március 29-én rendezték meg Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt.

Az első kör során különösebben nem változott a versenyzők sorrendje, Maldonado és Räikkönen is defektet szenvedett.[130] Ericsson a 4. körben kicsúszott és megakadt a kavicságyban. Az ötödik körben bejött a biztonsági autó, így a kerékcserék nagy részét ekkor letudták a pilóták. Pérez a 9. körben kissé lelassult, ezért a mögötte haladók sorra megelőzték. Vettel nem volt kint kerékcserén, ezért a mezőny elejére került. Mögötte azok sorakoztak fel, akik szinték nem voltak a boxban még, így a két Mercedes ideiglenesen a mezőny közepére szorult.[130] Hamilton aztán Vettel mögé került, másodikként autózott mögötte sok körön át, Rosberg pedig harmadiknak zárkózott fel a 13. körre. Vettel kerékcsere után visszakerült Rosberg mögé, de a 21. körben megelőzte. Alonso kiállt a 22. körben. Hamilton a 25. körben kiment kerékcserére, a harmadik helyre érkezett vissza Vettel és Rosberg után. Kvjat a következő körben Hülkenberg autójával összeért és megpördült a pályán, de tudta folytatni a versenyt.[130] A 28. körben a mezőny elején Vettel-Hamilton-Räikkönen-Rosberg-Sainz volt a pilótasorrend, a spanyol újonc kerékcseréjével Massa vette át a továbbiakban az 5. helyet. A mezőny közepén egy bolyban haladt sokáig Hülkenberg, Kvjat, Pérez és Grosjean. A 31. körben Grosjean túl közel kerül Pérezhez és a francia megpördült. Emiatt Hülkenberg 10 másodperces büntetést kapott. Pérez kerékcseréje kissé elhúzódott a 37. körben. Button a 44. körben kiállt, Maldonado az 50. körben szintén.[130]

Első helyen végzett Vettel, a dobogón Hamilton és Rosberg követte. Räikkönen lett a negyedik, Bottas az ötödik. Massa hatodik helyen végzett. Pontot szerzett még Verstappen, Sainz, Kvjat és Ricciardo.[130][131]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 6   Nico Rosberg Mercedes



Kínai nagydíjSzerkesztés

 
Sanghai International Circuit

A szezon harmadik versenye a kínai nagydíj volt, melyet 2015. április 12-én rendeztek meg Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt.

A rajtot követően Hamilton megtartotta első helyét, Räikkönen a hetedik helyről a negyedikre jött fel.[132] Sainz a 2. körben megpördült, de folytatta a versenyt. Hülkenberg a 10. körben kiállt váltóhiba miatt. Kvjat autója a 16. körben kigyulladt, így az orosz kiesett a versenyből. A 24. körben a sebességváltó meghibásodása miatt jelentősen lelassult. Ericsson és Ricciardo körökön keresztül látványos csatát folytattak a 11. helyért.[132] A 30. körben Vettelt kihívták kerékcserére a 3. helyről, ezért a Mercedes az elől haladó Hamilton helyett csapattársát, Rosberget hívta ki kerékcserére az eredeti taktika helyett.[132] A 34. körben Maldonado rosszul vett be egy kanyart a bokszutca bejáratánál, ezért értékes másodperceket vesztett, néhány körrel később pedig megpördült a pályán. Button és Maldonado a futam vége felé sorozatos előzésekkel színesítették a versenyt, a 49. körben összeértek és kipörögtek.[132] Buttonnak az első szárnya megsérült a malőr során, Maldonado pedig kiállt. Verstappen 3 körrel a vége előtt motorhiba miatt kiesett. Bejött a biztonsági autó és az utolsó körben állt csak ki,[132] így a sorrend ekkor már nem változott. Az élen haladó két Mercedes és két Ferrari egy bolyban haladt a futam során.

Hamilton nyerte meg a futamot, Rosberg és Vettel előtt. Räikkönen lett a negyedik, Massa az ötödik. Pontot szerzett még Bottas, Grosjean, Nasr, Ricciardo, Ericsson.[132][133]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Bahreini nagydíjSzerkesztés

 
Bahrain International Circuit

A szezon negyedik versenye a bahreini nagydíj volt, amelyet 2015. április 19-én rendeztek meg Bahreinben, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 7   Kimi Räikkönen Ferrari
3 6   Nico Rosberg Mercedes



Spanyol nagydíjSzerkesztés

 
Circuit Catalunya

A világbajnokság ötödik versenyét, a spanyol nagydíjat 2015. május 10-én Barcelonában rendezték meg. A pálya hossza 4,655 km, a verseny 66 körös volt. A rajt során Rosberg megtartotta első helyét Vettel és Hamilton előtt.[134][135] Vettel az első körben Hamilton elé került. Sainz 3 helyet esett vissza az első körökben rajtpozíciójához képest. Hamilton kerékcseréjénél egy kis fennakadás volt a 14. körben.[134] Alonso a 28. körben kiállt fékhiba miatt. A 42. körben Grosjean bokszkiállásánál apró baleset történt, de zavartalanul folytatódott a verseny. Maldonado is kiállt a 48. körben. Hamilton utolsó kerékcseréje után Vettel elé tudott visszaérkezni.[134] Bottas és Räikkönen között az utolsó körökben kialakult egy csata a negyedik helyért, de a két finn végül nem cserélt helyet.[135]

A dobogóra Rosberg, Hamilton és Vettel állhatott ebben a sorrendben.[136] Negyedik és ötödik lett Bottas és Räikkönen. Pontot szerzett még Massa, Ricciardo, Grosjean, Sainz és Kvjat.[135]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6   Nico Rosberg Mercedes
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Monacói nagydíjSzerkesztés

 
Circuit de Monaco

A világbajnokság hatodik versenyét, a monacói nagydíjat 2015. május 24-én a monacói utcai pályán rendezték meg. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt.

Kvjat lendületesen rajtolt, Hamilton megtartotta első helyét, mögötte Rosberg és Vettel is megtartották pozíciójukat. Hülkenberg összeért Alonsóval, a német kicsúszott, az első szárnyát a második kör elején pótolták. Alonso 5 másodperces büntetést kapott az eset miatt. Massa a rajt utáni koccanás miatt kiállt a boxba. Maldonado visszavonult a rajtot követően. Verstappen kerékcseréjénél a 30. körben némi fennakadás történt. Räikkönen kerékcserés taktikával meg tudta előzni a hosszú ideje közvetlenül előtte autózó Ricciardót. Alonso sebességváltó-hiba miatt a versenyt nem tudta folytatni, a 44. körben kiesett. Verstappen kihasználva az előtte haladó gyorsabb konvojt Vettellel az élen, megelőzte Bottast velük együtt. Később megpróbálkozott ezzel Vettel mögött még egyszer, de Grosjean bevágott elé. A fiatal holland pilóta nem sokkal később, a 64. körben rászaladt Grosjean autójára és egyenesen beleállt a gumifalba. Egy körrel később bejött a biztonsági autó és a 70. körben ment ki. A Mercedesekre visszakerültek a szuperlágy gumik, ám Hamiltont rosszkor hívták ki a boxba, így Rosberg és Vettel is megelőzte a biztonsági autós szakasz alatt, később egyikőjüket sem sikerült visszaelőznie, így vezető pozícióból a dobogó legalsó fokára szorult. Ricciardo és Räikkönen összeütköztek az utolsó körök egyikében, az ausztrál egy helyet javított így de nem kapott büntetést. Kvjat és Ricciardo az utolsó körben helyet cserélt, majd az utolsó métereken az ausztrál visszaadta a pozíciót orosz csapattársának.

A futamot Rosberg nyerte meg, Vettel második, Hamilton harmadik lett. Negyedik és ötödik helyen végzett Kvjat és Ricciardo.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6   Nico Rosberg Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 44   Lewis Hamilton Mercedes



Kanadai nagydíjSzerkesztés

 
Circuit Gilles Villeneuve

A világbajnokság hetedik futamát, a kanadai nagydíjat 2015. június 7-én rendezték meg Montréalban. A versenypályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt.

A rajt után a mezőny nagy része megtartotta az időmérőn szerzett pozícióját. Massa a 22. körben feljött a 7. helyre, 10 helyet javított, Vettel a 13. helyre küzdötte fel magát a 24. körre a 18. rajthelyről. Räikkönen a 41. körben az egyik kanyarnál hirtelen megpördült, jócskán veszítve ezzel az előnyéből. A 40. körben Vettel a 8. helyre tudott feljönni. Hülkenberg a kerékvetőn megpördült, amikor Vettel a 45. körben megelőzte egy kanyarnál. Alonso a 47. körben kiállt üzemanyaghiány miatt. Grosjean kerékcseréjénél történt némi késlekedés, majd már a pályán összeütközött Merhivel, amiért 5 másodperces büntetést kapott. Vettel az 56. körben már az 5. volt. Button az 58. körben kiállt csapattársa mellé a boxba. Merhi a 63. körben szintén kiállt. Ericsson autója a cél előtt leállt.

A győztes Hamilton lett Rosberg és Bottas előtt. Negyedik lett Räikkönen, ötödik Vettel.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 77   Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Osztrák nagydíjSzerkesztés

 
Red Bull Ring

A világbajnokság nyolcadik futamát, az osztrák nagydíjat 2015. június 21-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,326 km, a verseny 71 körös volt.

Hamilton-Rosberg-Vettel sorrendben álltak rajthoz a pilóták a mezőny elején. Rosberg lerajtolta csapattársát. Az első körben Räikkönen megcsúszott, a mögötte haladó Alonso autója pedig felszaladt a Ferrarira és együtt csúsztak a szalagkorlát mentén egy ideig. Stevens félrehúzódott a pálya szélére, szintén kiállt. Kvjatnak első szárnyat kellett cserélnie még az első körben. A biztonsági autó bejött a baleset miatt, majd a 6. körben hagyta el a pályát. Button a 10. körben kiállt, így a McLaren versenyzői közül nem maradt senki a pályán. Ericsson áthajtásos büntetést kapott, mert a rajtnál kiugrott, majd a 22. körben a célegyenesben váratlan rendszerhiba miatt jócskán lelassult, csaknem leállt az autója. Sainz kerékcseréjénél némi fennakadás történt, ezután bokszutcai gyorshajtásért 5 másodperces büntetést kapott. Vettel kerékcseréjénél a 37. körben szintén történt kisebb fennakadás. Sainz és Grosjean ugyanebben a körben kiállt a versenyből. Hamilton 5 másodperces büntetést kapott, mert a bokszutca kijáratánál áthajtott a fehér vonalon. Ricciardo az 52. körben letöltötte a korábbi motorcserével járó 5 másodperces büntetését.

Rosberg nyerte meg a nagydíjat, Hamilton érkezett másodikként a célba, a dobogón Massa állhatott mellettük. Negyedik lett Vettel, ötödik Bottas.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6   Nico Rosberg Mercedes
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 19   Felipe Massa Williams-Mercedes



Brit nagydíjSzerkesztés

 
Silverstone Circuit

A kilencedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2015. július 5-én. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt.

A pole-pozícióból induló Hamilton a harmadik helyre esett vissza, Hülkenberg és a Williams két pilótája ügyesen rajtoltak. Button kicsúszott a kavicságyba az első körben. Grosjean ismeretlen hiba miatt kiállt. Maldonado szintén kiesett az első körben. Massa körökön keresztül haladt a mezőny élén a rajtot követően. A biztonsági autó az első körben bejött, a negyedikben kiállt. A verseny újraindulásakor Verstappen kicsúszott a kavicságyba. Hamilton előzni próbált, de az előtte haladó két williamses, Bottas és Massa nem adták vissza a brit pilóta eredeti pozícióját. A sorrend a mezőny elején ekkor Massa-Bottas-Hamilton-Rosberg-Hülkenberg volt. A 22. körben Hamilton átvette a vezetést, Rosberg is megpróbált előzni, látványos csata alakult ki közte és a két williamses között. Sainz autója a 33. körben lelassult, a versenyt nem tudta folytatni, ezt követően a virtuális biztonsági autós szakasz volt érvényben két körön át. A 35. körben eleredt az eső a pályán. Rosberg a 40. körben megelőzte Bottast, így a harmadik helyre került, egy körrel később Massa elé került. Az elől haladó Hamilton az erősödő eső miatt a 44. körben kijött kerékcserére, így Rosberg került az élre, csapattársa csak a harmadik helyre tudott visszajönni. Rosberg egy körrel később szintén kiállt intermediate gumikért. Massa és Bottas is egymás után álltak ki kerékcserére a szakadó esőben. A sorrend ekkor a mezőny elején Hamilton-Rosberg-Vettel-Massa-Bottas volt. Räikkönen három körrel a verseny vége előtt kiállt kerékcserére, új intermediate gumikat kapott.

A versenyt végül Hamilton nyerte Rosberg és Vettel előtt. Negyedik lett Massa, ötödik Bottas.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Magyar nagydíjSzerkesztés

 
Hungaroring

A világbajnokság tizedik futamát, a magyar nagydíjat 2015. július 26-án rendezték meg a Hungaroringen, Mogyoródon. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 69 körös volt.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 26   Danyiil Kvjat Red Bull-Renault
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-Renault



Belga nagydíjSzerkesztés

 
Circuit de Spa-Francorchamps

A tizenegyedik versenyt, a belga nagydíjat 2015. augusztus 23-án rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 43 körös volt.

Hülkenberg és Sainz még a felvezető körben - amelyből Hülkenberg autójának hibája miatt kettőt is mentek a pilóták - kiálltak a boxutcába. Rosberg a rajtnál hátramaradt, több pozíciót visszaesett, az első kör végén az ötödik helyen haladt. Maldonado a 2. körben kiállt motorhiba miatt. Sainz visszajött ugyan a pályára, de a 4. körben mégis lelassult az autó alatta. A 9. körben Kvjat megcsúszott. Bottas kerékcseréjénél kisebb hiba történt, a jobb hátsó kerékre közepes, a többire lágy keverékű gumi került fel. Emiatt áthajtásos büntetést kapott néhány körrel később. Rosberg közben visszaszerezte a 2. helyet, Räikkönen a 9. helyre jött fel. Grosjean a 20. körben megelőzte Pérezt, így ő került dobogós pozícióba. Ricciardo autója hirtelen megállt a 21. körben, virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe másfél körön keresztül. Az utolsó körökben Grosjean Vettelt üldözte a 3. helyért, Kvjat pedig Massát a 6. helyért. Az orosz pilótának sikerült megelőznie végül Massát. Vettel az utolsó előtti körben defektet kapott, éppen úgy, ahogy Rosberg a szabadedzés alatt. Verstappen megelőzte Räikkönent, de azonnal meg is csúszott, így a finn visszavette a helyét.

Első helyen végzett Hamilton, második lett Rosberg, harmadik Grosjean. Negyedik Kvjat lett, ötödik Pérez.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 8   Romain Grosjean Lotus-Mercedes



Olasz nagydíjSzerkesztés

 
Autodromo Nazionale Monza

A tizenkettedik versenyt, az olasz nagydíjat 2015. szeptember 6-án rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 19   Felipe Massa Williams-Mercedes



Szingapúri nagydíjSzerkesztés

 
Singapore Street Circuit

A tizenharmadik versenyt, a szingapúri nagydíjat 2015. szeptember 20-án rendezték meg éjszaka Szingapúrban. A pályán egy kör 5,065 km, a verseny 61 körös volt.

Verstappen a rajtnál nem tudott elindulni, de a boxutcában megoldották a problémát, így lemaradással indult. A rajt után a mezőny elején minden pilóta megtartotta a pozícióját, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Kvjat, Hamilton, Rosberg, Bottas, Massa, Hülkenberg, Pérez volt az első 10 versenyző sorrendje. Massa és Hülkenberg ütközése után a német pilóta kiesett, virtuális biztonsági autós szakasz volt néhány körön át. Ekkor több pilóta megejtette a kerékcserét, Button kiállásánál történt egy kis késlekedés. A 15. körben bejött a biztonsági autó, mert rengeteg törmelék volt a pályán. A 27. körben Hamilton autójával probléma akadt, nagyon hamar visszaesett a 4. helyről, a 29. körben már csak a 10. helyen autózott. Massa autója is gyengélkedni kezdett ekkor, így a 31. körben kiállt. Hamilton a 33. körben már csak a 16. helyen volt, így saját kérésére kiállt. Ugyanebben a körben Alonso is befejezte a versenyét. A 37. körben egy szurkoló bemászott a pályára, ezért beküldték a biztonsági autót. Button első szárnya egy Maldonadóval való ütközésnél leszakadt, így ismét törmelék került a pályára. Rossi rádiókapcsolata a második biztonsági autós szakaszban megszűnt a csapatával. Grosjean versenyének is véget vetett egy probléma. Verstappent az utolsó körben megkérte a csapat, hogy engedje maga elé a 9. helyen autózó Sainzot. Az újonc pilóta nem engedelmeskedett.

Első három helyen végzett Vettel, Ricciardo és Räikkönen ebben a sorrendben. Negyedik lett Rosberg, ötödik Bottas. Pontot szerzett még Kvjat, Pérez, Verstappen, Sainz és Nasr.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 3   Daniel Ricciardo Red Bull-Renault
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



Japán nagydíjSzerkesztés

 
Suzuka Circuit

A tizennegyedik versenyt, a japán nagydíjat 2015. szeptember 27-én rendezték meg Szuzukában. A pályán egy kör 5,807 km, a verseny 53 körös volt.

Rosberg a rajtnál visszaesett a negyedik helyre. Massa és Ricciardo autója még a rajtot követően összeért, defektet kaptak mindketten. Pérez kisiklott a zsúfolt első kanyarban, az ő első útja is a bokszutcába vezetett. Ezek után bonyodalommentes volt a futam sok körön át. Rosberg felzárkózott a 2. helyre Hamilton mögé. Sainz a kerékcseréhez igyekezvén a bejáratot jelző bóját letarolta, így új első szárnyat is kapott kis késlekedéssel. Grosjean gumijai a 34. körre nagymértékben elkoptak, a kanyarok bevétele is gondot okozott a cseréig. Nasr a verseny vége előtt kiállt.

Első lett Hamilton, második Rosberg, harmadik Vettel. Negyedik és ötödik lett Räikkönen és Bottas. Pontot szerzett még Hülkenberg, Grosjean, Maldonado, Verstappen és Sainz.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Orosz nagydíjSzerkesztés

 
Sochi International Street Circuit

A világbajnokság tizenötödik versenyét, az orosz nagydíjat 2015. október 11-én rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,853 km, a verseny 53 körös volt.

Hülkenberg és Ericsson a rajtot követően összeütköztek, mert a német pilóta megpördült, mindketten kiestek a versenyből. Verstappen is érintett volt a balesetben bal hátsó defekttel. A negyedik körben kiment a biztonsági autó. A 7. körben Hamilton és Bottas is megelőzte Rosberget, akinek a gázpedáljával akadt gondja. A Mercedes német pilótája ekkor kiállt. Grosjean a 12. körben kisodródott és összetörte a Lotust. Sainz a 47. körben fékproblémák miatt megcsúszott többször, így végül kiállt. Ricciardo is feladta a versenyt technikai gond miatt. Az utolsó körben Bottas, Räikkönen és Pérez csatáztak a harmadik helyért, eközben Bottas kisodródott, Räikkönen autója pedig megsérült, így Pérez visszavette a korábban megszerzett harmadik helyét.

A futamot Hamilton nyerte, második lett Vettel, harmadik Pérez. Negyedik és ötödik lett Massa és Räikkönen, de a finn 30 másodperces büntetéssel a nyolcadik helyre csúszott,[137] így az ötödik helyre Kvjat került.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 11   Sergio Pérez Force India



Amerikai nagydíjSzerkesztés

 
Circuit of the Americas

A tizenhatodik versenyt, az amerikai nagydíjat 2015. október 25-én rendezték meg Austinban. A pályán egy kör 5,513 km, a verseny 56 körös volt.

A futam kezdetére az eső alábbhagyott, a pálya elkezdett felszáradni. Hamilton jobban rajtolt csapattársánál, Rosberg az első kanyar után visszaesett az ötödik helyre. Bottas első szárnyát és gumijait az első körben cserélték. A két Sauber összeért a rajt után, törmelék került a pályára. Alonso defektet szerzett az első kanyarnál történt kisodródás során, ahol Massa autója pörgött meg a vizes pályán. Vettel a 13. helyről már a második körben a 7. helyre jött fel. Stevens kiesett. Az 5. körben virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe. Bottas a 7. körben feladta a versenyt. A 13. körben Ricciardo megelőzte Rosberget, majd két körrel később Hamiltont is. Räikkönen a 20. körben kisodródott a falba, de vissza tudott jönni a pályára. A két Mercedes és a két Red Bull folyamatosan csatáztak az élen. Massa is kiállt a boxba, nem folytatta a versenyt, Grosjean szintén. Räikkönent visszahívták a boxba a 27. körben, a kisodródás miatt sérült az autó. Ericsson autója megállt a pályán, ezért a biztonsági autó bejött a pályára és a 32. körben ment ki. Hülkenberg egy előzési kísérlet során kiejtette magát egy defekttel. A virtuális biztonsági autó a Force India miatt érvénybe lépett ismét a 38. körben. A 43. körben Kvjat összetörte a Red Bullt a szalagkorláton, a vizes műfüvön csúszott meg. A biztonsági autó ismét bejött a pályára és a 46. körben távozott. Rosberg apró hibája miatt Hamilton került élre a 49. körben.

Első helyen végzett Hamilton, aki ezzel így matematikailag megnyerte a világbajnoki címet. Második lett Rosberg, harmadik Vettel.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 6   Nico Rosberg Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Mexikói nagydíjSzerkesztés

 
Autódromo Hermanos Rodríguez

A szezon tizenhetedik versenyét, a mexikói nagydíjat 2015. november 1-jén rendezték meg Mexikóvárosban. A pályán egy kör 4,304 km hosszú, a verseny 71 körös volt.

A rajt után a mezőny sűrűjében Vettel egyik gumija defektes lett Ricciardo RedBulljának szárnyától. Alonso visszament a boxba, miatta Vettel kerékcseréjénél késlekedtek a szerelők. Vettel a 18. körben kipördült a pályáról, a 16. helyre esett vissza így. A 23. körben Bottas és Räikkönen csatája Räikkönen kiesésével végződött. Vettel az 52. körben a gumifalba csúszott és kiesett, bejött a biztonsági autó és az 57. körben ment ki. Nasr fékjei felmondták a szolgálatot nem sokkal ezután, ő is kiállt.

Rosberg végig megtartotta előnyét csapattársával szemben, így az első helyen ő végzett. Hamilton lett a második, Bottas a harmadik.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6   Nico Rosberg Mercedes
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 77   Valtteri Bottas Williams-Mercedes



Brazil nagydíjSzerkesztés

 
Autódromo José Carlos Pace

A szezon tizennyolcadik versenyét, a brazil nagydíjat 2015. november 15-én rendezték meg Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt.

Sainz az első körben kiesett, az autó megállt alatta. Hamilton erőteljesen használta a gumijait Rosberg mögött az előzés reményében. Maldonado a futam közepén hozzáért Ericsson kerekéhez, a svéd nem esett ki, de megpördült. Verstappen néhány látványos előzést vitt véghez.

Nico Rosberg akadálytalanul nyerte meg a futamot. Második helyen Hamilton, harmadik helyen Vettel végzett. Negyedik lett Räikkönen, ötödik Bottas. Felipe Massát utólag kizárták, mert csapata a futam előtt túlmelegítette a hátsó abroncsait.[138]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6   Nico Rosberg Mercedes
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Abu-dzabi nagydíjSzerkesztés

 
Yas Island Circuit

A világbajnokság tizenkilencedik, egyben utolsó versenyét, az abu-dzabi nagydíjat 2015. november 29-én rendezték meg Abu Dzabiban. A pályán egy kör 5,554 km, a verseny 55 körös volt.[139]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 6   Nico Rosberg Mercedes
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



NagydíjakSzerkesztés

# Nagydíj Pole pozíció Leggyorsabb kör Győztes pilóta Győztes konstruktőr Összefoglaló
1   Ausztrál nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
2   Maláj nagydíj   Lewis Hamilton   Nico Rosberg   Sebastian Vettel   Ferrari Összefoglaló
3   Kínai nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
4   Bahreini nagydíj   Lewis Hamilton   Kimi Räikkönen   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
5   Spanyol nagydíj   Nico Rosberg   Lewis Hamilton   Nico Rosberg   Mercedes Összefoglaló
6   Monacói nagydíj   Lewis Hamilton   Daniel Ricciardo   Nico Rosberg   Mercedes Összefoglaló
7   Kanadai nagydíj   Lewis Hamilton   Kimi Räikkönen   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
8   Osztrák nagydíj   Lewis Hamilton   Nico Rosberg   Nico Rosberg   Mercedes Összefoglaló
9   Brit nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
10   Magyar nagydíj   Lewis Hamilton   Daniel Ricciardo   Sebastian Vettel   Ferrari Összefoglaló
11   Belga nagydíj   Lewis Hamilton   Nico Rosberg   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
12   Olasz nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
13   Szingapúri nagydíj   Sebastian Vettel   Daniel Ricciardo   Sebastian Vettel   Ferrari Összefoglaló
14   Japán nagydíj   Nico Rosberg   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
15   Orosz nagydíj   Nico Rosberg   Sebastian Vettel   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
16   Amerikai nagydíj   Nico Rosberg   Nico Rosberg   Lewis Hamilton   Mercedes Összefoglaló
17   Mexikói nagydíj   Nico Rosberg   Nico Rosberg   Nico Rosberg   Mercedes Összefoglaló
18   Brazil nagydíj   Nico Rosberg   Lewis Hamilton   Nico Rosberg   Mercedes Összefoglaló
19   Abu-Dzabi nagydíj   Nico Rosberg   Lewis Hamilton   Nico Rosberg   Mercedes Összefoglaló

EredményekSzerkesztés

VersenyzőkSzerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11–20.
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
MAL
 
CHN
 
BHR
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
JPN
 
RUS
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
ABU
 
Pont
1.   Lewis Hamilton 44 1 2 1 1 2 3 1 2 1 6 1 1 ki 1 1 1 2 2 2 381
2.   Nico Rosberg 6 2 3 2 3 1 1 2 1 2 8 2 17† 4 2 ki 2 1 1 1 322
3.   Sebastian Vettel 5 3 1 3 5 3 2 5 4 3 1 12† 2 1 3 2 3 ki 3 4 278
4.   Kimi Räikkönen 7 ki 4 4 2 5 6 4 ki 8 ki 7 5 3 4 8 ki ki 4 3 150
5.   Valtteri Bottas 77 sér 5 6 4 4 14 3 5 5 13 9 4 5 5 12† ki 3 5 13 136
6.   Felipe Massa 19 4 6 5 10 6 15 6 3 4 12 6 3 ki 17 4 ki 6 kiz 8 121
7.   Danyiil Kvjat 26 ni 9 ki 9 10 4 9 12 6 2 4 10 6 13 5 ki 4 7 10 95
8.   Daniel Ricciardo 3 6 10 9 6 7 5 13 10 ki 3 ki 8 2 15 15† 10 5 11 6 92
9.   Sergio Pérez 11 10 13 11 8 13 7 11 9 9 ki 5 6 7 12 3 5 8 12 5 78
10.   Nico Hülkenberg 27 7 14 ki 13 15 11 8 6 7 ki ni 7 ki 6 ki ki 7 6 7 58
11.   Romain Grosjean 8 ki 11 7 7 8 12 10 ki ki 7 3 ki 13† 7 ki ki 10 8 9 51
12.   Max Verstappen   33 ki 7 17† ki 11 ki 15 8 ki 4 8 12 8 9 10 4 9 9 16 49
13.   Felipe Nasr   12 5 12 8 12 12 9 16 11 ni 11 11 13 10 20† 6 9 ki 13 15 27
14.   Pastor Maldonado 13 ki ki ki 15 ki ki 7 7 ki 14 ki ki 12 8 7 8 11 10 ki 27
15.   Carlos Sainz Jr.   55 9 8 13 ki 9 10 12 ki ki ki ki 11 9 10 ki 7 13 ki 11 18
16.   Jenson Button 22 11 ki 14 ni 16 8 ki ki ki 9 14 14 ki 16 9 6 14 14 12 16
17.   Fernando Alonso 14 sér ki 12 11 ki ki ki ki 10 5 13 18† ki 11 11 11 ki 15 17 11
18.   Marcus Ericsson 9 8 ki 10 14 14 13 14 13 11 10 10 9 11 14 ki ki 12 16 14 9
19.   Roberto Merhi   98 vi 15 16 17 18 16 ki 14 12 15 15 16 13 19 0
20.   Alexander Rossi   53 14 18 12 15 18 0
21.   Will Stevens 28 vi ni 15 16 17 17 17 ki 13 16† 16 15 15 19 14 ki 16 17 18 0
  Kevin Magnussen 20 ni 0
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
MAL
 
CHN
 
BHR
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
JPN
 
RUS
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
ABU
 
Pont

Megjegyzés:

  • † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
  •   ‑ Újonc pilóta
  •   ‑ Visszatérő pilóta

KonstruktőrökSzerkesztés

Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
 
MAL
 
CHN
 
BHR
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
JPN
 
RUS
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
ABU
 
Pont
1.   Mercedes 6 2 3 2 3 1 1 2 1 2 8 2 17† 4 2 ki 2 1 1 1 703
44 1 2 1 1 2 3 1 2 1 6 1 1 ki 1 1 1 2 2 2
2.   Ferrari 5 3 1 3 5 3 2 5 4 3 1 12† 2 1 3 2 3 ki 3 4 428
7 ki 4 4 2 5 6 4 ki 8 ki 7 5 3 4 8 ki ki 4 3
3.   Williams-Mercedes 19 4 6 5 10 6 15 6 3 4 12 6 3 ki 17 4 ki 6 kiz 8 257
77 sér 5 6 4 4 14 3 5 5 13 9 4 5 5 12† ki 3 5 13
4.   Red Bull-Renault 3 6 10 9 6 7 5 13 10 ki 3 ki 8 2 15 15† 10 5 11 6 187
26 ni 9 ki 9 10 4 9 12 6 2 4 10 6 13 5 ki 4 7 10
5.   Force India-Mercedes 11 10 13 11 8 13 7 11 9 9 ki 5 6 7 12 3 5 8 12 5 136
27 7 14 ki 13 15 11 8 6 7 ki ni 7 ki 6 ki ki 7 6 7
6.   Lotus-Mercedes 8 ki 11 7 7 8 12 10 ki ki 7 3 ki 13† 7 ki ki 10 8 9 78
13 ki ki ki 15 ki ki 7 7 ki 14 ki ki 12 8 7 8 11 10 ki
7.   Toro Rosso-Renault 33 ki 7 17† ki 11 ki 15 8 ki 4 8 12 8 9 10 4 9 9 16 67
55 9 8 13 ki 9 10 12 ki ki ki ki 11 9 10 ki 7 13 ki 11
8.   Sauber-Ferrari 9 8 ki 10 14 14 13 14 13 11 10 10 9 11 14 ki ki 12 16 14 36
12 5 12 8 12 12 9 16 11 ni 11 11 13 10 20† 6 9 ki 13 15
9.   McLaren-Honda 14 sér ki 12 11 ki ki ki ki 10 5 13 18† ki 11 11 11 ki 15 17 27
20 ni
22 11 ki 14 ni 16 8 ki ki ki 9 14 14 ki 16 9 6 14 14 12
10.   Marussia-Ferrari 28 vi ni 15 16 17 17 17 ki 13 16† 16 15 15 19 14 ki 16 17 18 0
53 14 18 12 15 18
98 vi 15 16 17 18 16 ki 14 12 15 15 16 13 19
Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
 
MAL
 
CHN
 
BHR
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
JPN
 
RUS
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
ABU
 
Pont

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Időmérő edzésekSzerkesztés

Színmagyarázat:

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált Nem vett részt
Színkód 1. 2–10. 11–15. 16–20. nk ni
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
MAL
 
CHN
 
BHR
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
JPN
 
RUS
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
ABU
 
1.   Lewis Hamilton 44 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 5 2 2 2 2 2 2
2.   Nico Rosberg 6 2 3 2 3 1 2 2 2 2 2 2 4 6 1 1 1 1 1 1
3.   Sebastian Vettel 5 4 2 3 2 3 3 16† 3 6 3 9 3 1 4 4 5† 3 3 16
4.   Kimi Räikkönen 7 5 11 6 4 7 6 3 18 5 5 14 2 3 6 5 8† 15† 5 3
5.   Valtteri Bottas 77 6† 9 5 5 4 17 4 6 4 6 3 6 7 3 3 12† 6 4† 6
6.   Felipe Massa 19 3 7 4 6 9 14 17 4 3 8 7 5 9 5 15 9 7 8 8
7.   Danyiil Kvjat 26 13 5 12 17 8 5 8 8† 7 7 12 14† 4 10† 11 4 4 7 9
8.   Daniel Ricciardo 3 7 4 7 7 10 4 9 14† 10 4 6 15† 2 7 10 3 5 9† 5
9.   Sergio Pérez 11 15 14 15 11 18 7 10 16 11 13 5 7 13 9 7 6 9 13 4
10.   Nico Hülkenberg 27 14 13 16 8 17 13 7 5 9 11 11 9 11 11† 6 7 10 6 7
11.   Romain Grosjean 8 9 8† 8 10 11 11† 5 10 12 10 4† 8 10 8 8 13 12 15 15
12.   Max Verstappen 33 12 6 13 15 6 10 12† 7 13 9 15† nk† 8 15† 9 10 8 10 11
13.   Felipe Nasr 12 11 16 9 12 15 16 15 9 16 18 16 12 16 18 12 17 17 11 14
14.   Pastor Maldonado 13 10 12 11 16 12 9 6 11 14 14 8 11 18 13 14 13 13 16 13
15.   Carlos Sainz Jr. 55 8 15 14 9 5 8† 11 13 8 12 10 13† 14 12 nk nk 11 12 10
16.   Jenson Button 22 17 17 17 nk 14 12 nk 17† 18 16 17† 16† 15 16 13 12 nk† 17 12
17.   Fernando Alonso 14 sér 18 18 14 13 15 14 15† 17 15 18† 17† 12 14 16† 11 16† nk 17
18.   Marcus Ericsson 9 16 10 10 13 16 18 13 12 15 17 13 10† 17 17 17 16 14 14 18
19.   Roberto Merhi 98 ni nk 20 19 20 20 18 19 20 19 20 19 19† 20
20.   Alexander Rossi 53 20 nk 18 18 18
21.   Will Stevens 28 ni nk 19 18 19 19 19 20 19 20 19 18 19 19 18 19† 19 19 19†
22.   Kevin Magnussen 20 18
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
MAL
 
CHN
 
BHR
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
JPN
 
RUS
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
ABU
 

Megjegyzés: A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a hivatalos rajtpozíciók szerepelnek.

  • † — A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egyik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést és a boxutcából való indulást). A részletekért lásd a futamok szócikkeit.

StatisztikákSzerkesztés

VersenyzőkSzerkesztés

# +/- Versenyző Rsz. Csapat Rajt Győzelem DH Pole LK Pont P+/–
1. 0   Lewis Hamilton 44   Mercedes 19 10 17 11 8 381 –3
2. 0   Nico Rosberg 6   Mercedes 19 6 15 7 5 322 +5
3. +2   Sebastian Vettel 5   Ferrari 19 3 13 1 1 278 +111
4. +8   Kimi Räikkönen 7   Ferrari 19 0 3 0 2 150 +95
5. –1   Valtteri Bottas 77   Williams-Mercedes 18 0 2 0 0 136 –46
6. +1   Felipe Massa 19   Williams-Mercedes 19 0 2 0 0 121 –13
7. +8   Danyiil Kvjat 26   Red Bull-Renault 18 0 1 0 0 95 +87
8. –5   Daniel Ricciardo 3   Red Bull-Renault 19 0 2 0 3 92 –126
9. +1   Sergio Pérez 11   Force India-Mercedes 19 0 1 0 0 78 +19
10. –1   Nico Hülkenberg 27   Force India-Mercedes 18 0 0 0 0 58 –38
11. +3   Romain Grosjean 8   Lotus-Mercedes 19 0 1 0 0 51 +43
12.   Max Verstappen 33   Toro Rosso-Renault 19 0 0 0 0 49
13.   Felipe Nasr 12   Sauber-Ferrari 18 0 0 0 0 27
14. +2   Pastor Maldonado 13   Lotus-Mercedes 19 0 0 0 0 27 +25
15.   Carlos Sainz Jr. 55   Toro Rosso-Renault 19 0 0 0 0 18
16. –8   Jenson Button 22   McLaren-Honda 18 0 0 0 0 16 –110
17. –11   Fernando Alonso 14   McLaren-Honda 18 0 0 0 0 11 –150
18. +1   Marcus Ericsson 9   Sauber-Ferrari 19 0 0 0 0 9 +9
19.   Roberto Merhi 98   Manor-Ferrari 13 0 0 0 0 0
20.   Alexander Rossi 53   Manor-Ferrari 5 0 0 0 0 0
21. +2   Will Stevens 28   Manor-Ferrari 17 0 0 0 0 0 0
22. –11   Kevin Magnussen 20   McLaren-Honda 0 0 0 0 0 0 –55

KonstruktőrökSzerkesztés

# +/- Csapat Modell Motor Gumi Start Győzelem Dobogó PP LK Pont P+/–
1. 0   Mercedes W06 Hybrid   Mercedes P 19 16 32 18 13 703 +2
2. +2   Ferrari SF15-T   Ferrari P 19 3 16 1 3 428 +212
3. 0   Williams FW37   Mercedes P 19 0 4 0 0 257 –63
4. –2   Red Bull RB11   Renault P 19 0 3 0 3 187 –218
5. +1   Force India VJM08   Mercedes P 19 0 1 0 0 136 –19
6. +2   Lotus E23   Mercedes P 19 0 1 0 0 78 +68
7. 0   Toro Rosso STR10   Renault P 19 0 0 0 0 67 +37
8. +2   Sauber C34   Ferrari P 19 0 0 0 0 36 +36
9. –4   McLaren MP4-30   Honda P 19 0 0 0 0 27 –154
10. –1   Manor[1] MR04   Ferrari P 18 0 0 0 0 0 –2

Csapattársak egymás elleni eredményeiSzerkesztés

Megjegyzés: Döntetlen esetén (időmérő edzések esetén ha egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra, versenyek esetén pedig ha mindkét pilóta kiesett vagy helyezetlenül ért célba, továbbá ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a csapattársa a futamon) a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor, ha a csapat nem vett részt az adott nagydíjon. Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 19 verseny.

Időmérő edzések Csapat Versenyek
Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám
6   Nico Rosberg 7–12   Lewis Hamilton 44   Mercedes 6   Nico Rosberg 7–12   Lewis Hamilton 44
5   Sebastian Vettel 15–4   Kimi Räikkönen 7   Ferrari 5   Sebastian Vettel 14–4   Kimi Räikkönen 7
19   Felipe Massa 8–11   Valtteri Bottas 77   Williams-Mercedes 19   Felipe Massa 9–9   Valtteri Bottas 77
3   Daniel Ricciardo 12–7   Danyiil Kvjat 26   Red Bull-Renault 3   Daniel Ricciardo 9–10   Danyiil Kvjat 26
11   Sergio Pérez 8–11   Nico Hülkenberg 27   Force India-Mercedes 11   Sergio Pérez 11–7   Nico Hülkenberg 27
8   Romain Grosjean 17–2   Pastor Maldonado 13   Lotus-Mercedes 8   Romain Grosjean 11–5   Pastor Maldonado 13
33   Max Verstappen 9–10   Carlos Sainz Jr. 55   Toro Rosso-Renault 33   Max Verstappen 10–7   Carlos Sainz Jr. 55
9   Marcus Ericsson 9–10   Felipe Nasr 12   Sauber-Ferrari 9   Marcus Ericsson 8–11   Felipe Nasr 12
14   Fernando Alonso 10–8   Jenson Button 22   McLaren-Honda 14   Fernando Alonso 6–8   Jenson Button 22
20   Kevin Magnussen 0–1 20   Kevin Magnussen 0–1
28   Will Stevens 9–4   Roberto Merhi 98   Manor-Ferrari 28   Will Stevens 6–7   Roberto Merhi 98
2–3   Alexander Rossi 53 1–4   Alexander Rossi 53

Csapat színkódokSzerkesztés

Csapat Mercedes Red Bull Williams Ferrari McLaren Force India Toro Rosso Lotus Sauber Manor
Színkód

JegyzetekSzerkesztés

  1. Hivatalos: Räikkönen büntetésével világbajnok a Mercedes!”, telesport.hu, 2015. október 11. (Hozzáférés ideje: 2015. október 14.) 
  2. Forma–1: Hamilton világbajnok lett Austinban”, Magyar Nemzet Online, 2015. október 25. (Hozzáférés ideje: 2015. október 28.) 
  3. Kinyírták a duplapontos szabályt az F1-ből”, 2014. december 3. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  4. Tovább módosították a Forma-1 szabályait”, 2014. január 24. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  5. Négy erőforrás egy évben, mi lesz így a Hondával?”, 2015. március 6. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  6. Váratlanul enyhíthetnek a motorszabályokon”, 2015. március 27. (Hozzáférés ideje: 2015. március 28.) 
  7. Megkönyörültek a Hondán, kapnak egy extra motort”, gphirek.hu, 2015. július 3. (Hozzáférés ideje: 2015. július 3.) 
  8. F1: Szabályba foglalták a szikrázó autókat”, 2014. június 26. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  9. Zöld jelzést kapott, jövőre bevezetik a virtuális Safety Cart”, 2014. december 2. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  10. Dupla pontok és Safety Car utáni állórajtok sem lesznek”, 2014. november 26. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  11. Minden, amit a 2015-ös szezonról tudni kell”, formula.hu, 2015. január 2. (Hozzáférés ideje: 2015. június 6.) 
  12. A pilótáknak nem tetszik, mégis jön a többszörös állórajt”, 2014. június 27. (Hozzáférés ideje: 2015. március 14.) 
  13. Belgiumtól így kell segítség nélkül rajtolniuk a pilótáknak”, gphirek.hu, 2015. július 10. (Hozzáférés ideje: 2015. július 15.) 
  14. A jövőben akár Michelisz Norbert is lehetne F1-es pilóta”, gphirek.hu, 2015. július 11. (Hozzáférés ideje: 2015. július 15.) 
  15. Sebastian Vettel in Ferrari frame after announcing Red Bull F1 exit”, 2014. október 4. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  16. Vettel távozik a Red Bulltól a szezon végén”, 2014. október 4. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  17. Hivatalos: Marcus Ericsson 2015-től a Sauber versenyzője”, 2014. november 1. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  18. Alonso és Button a McLaren két pilótája”, 2014. december 11. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  19. Hivatalos: A Manor készül Ausztráliára, Stevens lesz az egyik versenyző”, 2015. február 25. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  20. Hivatalos: Max Verstappen a Toro Rossónál versenyez 2015-ben!”, 2014. augusztus 18. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  21. Nasrt igazolta a Sauber, Sutil és Gutiérrez állás nélkül”, 2014. november 6. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  22. Sainz Jr. lesz Verstappen csapattársa a Toro Rossónál”, 2014. november 28. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  23. Teljessé vált az F1 idei mezőnye, Merhit igazolta a Manor”, 2015. március 10. (Hozzáférés ideje: 2015. március 15.) 
  24. Reflektorfényben Hamilton és Rosberg párharca - Szingapúri Nagydíj előzetes”, gphirek.hu, 2015. szeptember 17. (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 8.) 
  25. http://nepszava.hu/cikk/1035459-jules-bianchi-komaban
  26. a b http://www.f1-live.hu/f1-hirek/hivatalos-jean-eric-vergne-csatlakozik-a-ferrarihoz-mint-tesztpilota/
  27. a b http://www.gphirek.hu/f1/20141204-f1-hivatalosan-is-bejelentettek-hogy-fernando-alonso-a-mclarennel-folytatja.html
  28. a b Archivált másolat. [2014. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 15.)
  29. Sutil named Williams reserve driver”, 2015. március 26. (Hozzáférés ideje: 2015. március 28.)