Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics

(1927-2007) orosz csellista és karmester
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 9.

Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics (oroszul: Мстислав Леопольдович Ростропович, IPA: rəstrʌ'pɔːvitç); (Baku, 1927. március 27.Moszkva, 2007. április 27.) közeli barátainak „Szláva”, orosz gordonkaművész és karmester, emberjogi aktivista. Felesége Galina Pavlovna Visnyevszkaja szoprán operaénekes. A zeneértő közönség őt tartja a 20. század egyik legnagyobb gordonkaművészének.

Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics
1978-ban
1978-ban
Életrajzi adatok
Született1927. március 27.
Baku
Elhunyt2007. április 27. (80 évesen)
Moszkva
SírhelyNovogyevicsi temető
HázastársaGalina Pavlovna Visnyevszkaja
GyermekeiElena Rostropovich
SzüleiLeopold Rostropovich
Iskolái
Pályafutás
Műfajokkomolyzene
Hangszercselló
Díjak
  • Stalin Prize, 2nd degree (1951)
  • a francia Becsületrend főtisztje
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
  • Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschland
  • a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoka
  • Katolikus Izabella-rend parancsnoka
  • a Szovjetunió népművésze
  • Elnöki Szabadság-érdemrend
  • Order of Francisco de Miranda
  • commander of the Order of the Dannebrog
  • A Haza Szolgálatáért Érdemérem 1. fokozata
  • Princess of Asturias Award for Concord (1997)
  • Four Freedoms Award – Freedom of Speech
  • Praemium Imperiale (1993)
  • Léonie Sonnings musikpris (1981)
  • Gramophone-életműdíj (1997)
  • emlékérem az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban való bátor részvételért
  • Medal "For the Development of Virgin Lands"
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Aratott Győzelem Hatvanadik Évfordulójára emlékérem
  • emlékérem Moszkva 850. évfordulójára
  • Medal “Defender of a Free Russia”
  • Grand Officer of the National Order of the Cedar
  • a Magyar Érdemrend nagykeresztje
  • Commander of the Order of Adolphe of Nassau
  • Az Olasz Köztársasági Érdemrend főtisztje
  • Commander of the Order of Merit of the Grand Duchy of Luxembourg
  • Commander of the Order of Saint-Charles
  • Grand Cross of the Military Order of Saint James of the Sword
  • Commander of the Order of the Netherlands Lion
  • Royal Philharmonic Society Gold Medal (1970)
  • Litteris et Artibus (1984)
  • A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze
  • a Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Érdemes Művésze
  • Lenin-díj
  • Kennedy Center Honors
  • Catalonia International Prize (1992)
  • Művészeti Wolf-díj (2004)
  • honorary doctorate at the Laval University (1983)
  • a Haifai Egyetem díszdoktora
  • a Tel-Aviv Egyetem díszdoktora
  • a Harvard Egyetem díszdoktora
  • Order of the Liberator General San Martín
  • Ernst von Siemens Music Prize (1976)
  • Grand Cross 1st class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka
  • Commander's Grand Cross of the Order of the Gediminas
  • a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztje
  • honorary doctor of the Chopin University of Music
  • Heydar Aliyev Order
  • Independence Order
  • Shohrat Order
  • Vlagyimir Iljics Lenin születésének 100. évfordulójának emlékére adott jubileumi érem
  • Vilnius díszpolgára (2000)
  • díszpolgár (Orenburg, 1993)
  • Ditson Conductor's Award
  • a Paris-Sorbonne Egyetem díszdoktora (1994. június 10.)
  • Classic Brit Awards
Tevékenységzeneművész, karmester
Kiadók
  • Deutsche Grammophon
  • Melogyija
  • EMI Classics
  • Warner Classics
  • Erato Records
  • Decca Records
  • Philips
A Wikimédia Commons tartalmaz Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Gyermekkora, tanulmányai

szerkesztés

Rosztropovics Bakuban született (Szovjetunió, Azerbajdzsáni SZSZK), zenészdinasztiába, orosz nemzetiségű szülei Orenburgból települtek ide.[1] Édesapja, Leopold (1892–1942), részben belaruszlengyel nemesi gyökerekkel is rendelkezett.[2] Családjának ama ága rendelkezett a Bogoria-címerrel, mely a család skotniki palotájában (Mazóviai vajdaság) látható.

Bakuban nőtt fel, itt töltötte gyermekkorát. Zenei tanulmányait szülei révén kezdte meg: apja csellóművész és zenepedagógus, édesanyja (Szofja Fedotova, 1891–1971) zongorázott, apai nagyapja, Witold-Wojciech Roztropowicz (1856–1913) zeneszerző. A második világháború alatt a család visszaköltözött az akkor Cskalovnak nevezett Orenburgba. Itt járt zeneiskolába, majd 1943-ban Moszkvába települtek.[3]

1943-ban kezdte meg tanulmányait a moszkvai konzervatóriumban, mesterei többek közt Prokofjev és Sosztakovics voltak (rajtuk kívül harmadikként Benjamin Brittent nevezte meg, mint alapvető hatású zenei géniuszokat). 1946-ban végzett, de már egy évvel korábban győztese lett egy országos zenei versenynek.

Zenei karrierje a Szovjetunióban

szerkesztés

Rosztropovics 1940-ben adta első csellókoncertjét, 13 évesen. 1947-ben és 1955-ben Prágában nyert zenei világversenyt, 1949-ben Budapesten. 1950-ben, 23 éves korában elnyerte a Sztálin-díj 2. fokozatát (akkoriban a Szovjetunió legmagasabb kitüntetése). Ekkora Rosztropovicsot már az egész ország megismerte. Aktívan folytatta szólókarrierjét, a Szovjetunió számos városában fellépett, idővel pedig a leningrádi, majd a moszkvai Konzervatóriumban is tanított.

1955-ben feleségül vette Galina Visnyevszkaját (1926–2012), a moszkvai Bolsoj Színház vezető szopránénekesnőjét. Két leánygyermekük született. Rosztropovics folyamatos munkakapcsolatban állt a korabeli szovjet zeneszerzőkkel. 1949-ben Szergej Prokofjev C-dúr csellószonátáját (op. 119) a 22 éves Rosztropovicsnak írta, amit 1950-ben Szvjatoszlav Richterrel együtt mutattak be. Prokofjev 1952-es szimfóniáját is neki dedikálta, Dmitrij Sosztakovics pedig első és második csellókoncertjét.

Oktatási tevékenysége a Szovjetunióban

szerkesztés

1947-ben moszkvai zeneiskolában kezdett tanítani, utóbb a moszkvai konzervatóriumban két és fél évtizeden át oktatott. 1959-től professzorként, 1961-től a cselló és nagybőgő tanszak vezetőjeként. A '60-as években 7 éven át a leningrádi konzervatóriumban is oktatott (1961–1966 között a csellótanszak vezetőjeként).

1962-ben kezdett karmesterként is dolgozni, 1967-ben Mihail Csulaki, a Bolsoj Színház igazgatójának felkérésére Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin operáját vezényelte, majd Prokofjev Háború és békéjét.

Nemzetközi karrierje

szerkesztés

Nemzetközi karrierjét 1963-ban kezdte a Liège-i Conservatoire-ban (Kirill Kondrasinnal), majd 1964-ben Nyugat-Németországban szerepelt. Ezek után többször utazott Nyugat-Európába, ahol sok zeneszerzővel találkozott, köztük Benjamin Brittennel, aki neki dedikálta Csellószonátáját, három szólószvitjét és Csellószimfóniáját. Rosztropovics adta őket elő elsőként, s a két művész között különleges kapcsolat fejlődött ki. Ekkorra már világhírű muzsikus, olykor politikai kérdésekben is hallatja hangját.

Családja szerint Rosztropovics "mindig mosolygott", amikor "Ben"-ről volt szó, s a halálos ágyán is azt mondta: meggyőződése, hogy találkozni fognak a mennyekben. Britten mint zongorakísérő is működött, együtt vették fel többek között Schubert a-moll szonátáját zongorára és csellóra. Lánya azt állította, ez a felvétel apját a könnyekig meghatotta, még a halálos ágyán is emlegette.

Összeütközése a szovjethatalommal

szerkesztés

1969-től támogatólag lépett föl az Alekszandr Szolzsenyicin körül kibontakozó támadásokkal szemben. Rosztropovics nyílt levélben állt ki a mellette, és Brezsnyev pártfőtitkárral szemben is védelmezte, megpendítve a szovjet lakosság emberi jogait, ami igencsak kényes témának számított akkoriban. A koncertlehetőségek és egyéb szereplések száma nagymértékben lecsökkent, 1972-ben pedig megtiltották külföldre utazását. Mindeközben az író éveken át a zenész-házaspár Moszkva közeli dácsáján dolgozott művein.

Szolzsenyicin 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, ám azt nem vehette át, nem akarta elhagyni hazáját. 1974-ben mégis erre kényszerült: megfosztották állampolgárságától és kiutasították a Szovjetunióból. Nemsokára Rosztropovics is erre a sorsra jutott családjával (nem sokkal Edward Kennedy amerikai szenátor látogatása után, aki nyugati művészek petícióját hozta el: Leonard Bernstein másokkal egyetemben Rosztropovics nyugati kiutazásának engedélyezését kérte).

1974 tavaszán elhagyták a Szovjetuniót, 1978-ban pedig megfosztották állampolgárságától. Ő azonban nem választott magának új hazát. Élete végéig hontalan útlevéllel utazott és koncertezett. Csak 1990-ben térhetett vissza hazájába, s kapta vissza állampolgárságát.

Nyugati karrierje

szerkesztés

Először Svájcban, majd az USA-ban telepedtek le, Rosztropovics 1977-ben a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett, 1994-ig. De szólókoncertjei mellett vezényelte a Londoni Filharmonikus Zenekart, a Bostoni Filharmonikusokat, a Berlini Filharmonikus Zenekart stb.

Rendszeres vendége volt Budapestnek. Utolsó koncertjét idehaza 2001-ben adta a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a legmagasabb külföldieknek adható kitüntetést, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal érdemérmet adományozta neki.[4]

Utolsó évei, halála

szerkesztés

A Moszkvában lezajlott 1991-es szovjet és 1993-as oroszországi puccsok idején aktívan támogatta Jelcin elnököt.

Az előadóművészet terén túl is elismerésre méltó tevékenységet folytatott: zenei fesztiválokat és csellistaversenyeket szervezett, fiatal muzsikusokat támogató jótékonysági alapot hozott létre stb. Zeneszerzőként is jegyez néhány művet.

2006-ban májrákot diagnosztizáltak nála, 2 műtétet követően, 2007 áprilisában hunyt el egy moszkvai klinikán. A moszkvai konzervatórium koncerttermében ravatalozták föl. Pravoszláv egyházi búcsúztatása után a Novogyevicsij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra, 2012 óta felesége is itt pihen.

További információk

szerkesztés

Fényképek életpályája állomásairól

szerkesztés