Leonyid Iljics Brezsnyev

szovjet pártfőtitkár és államfő

Leonyid Iljics Brezsnyev (oroszul: Леони́д Ильи́ч Бре́жнев, ukránul: Леонід Ілліч Брежнєв; Kamenszkoje, Orosz Birodalom, 1906. december 19.[1]Moszkva, 1982. november 10.) szovjet politikus. Nemzetisége a személyi dokumentumai szerint eredetileg ukrán volt, de az 1940-es évektől inkább oroszként szerepelt. 1964. október 14-étől haláláig, 1982-ig a SZKP főtitkáraként a Szovjetunió vezetője, 1960 és 1964, majd 1977 és 1982 között a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke (államfő) is volt.

Leonyid Iljics Brezsnyev
1967-ben Kelet-Berlinben, a Német Szocialista Egységpárt kongresszusán (utószínezett fotó)
1967-ben Kelet-Berlinben, a Német Szocialista Egységpárt kongresszusán (utószínezett fotó)
A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, majd főtitkára
Hivatali idő
1964. október 14. – 1982. november 10.
Előd Nyikita Hruscsov
Utód Jurij Andropov
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke
Hivatali idő
1960. május 7. – 1964. július 15.
1977. június 16.1982. november 10.
Előd Kliment Vorosilov
Nyikolaj Podgornij
Utód Anasztasz Mikoján
Jurij Andropov
Katonai pályafutása
Csatái

Született 1906. december 19.
Kamenszkoje, Orosz Birodalom
Elhunyt1982. november 10. (75 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Sírhely Temető a Kreml falánál
Párt Szovjetunió Kommunista Pártja

Szülei Natalia Denisovna Brezhneva
Ilya Yakovlevich Brezhnev
Házastársa Viktorija Petrovna Brezsnyeva (1928 – 1982. november 10.)
Gyermekei
Foglalkozás
Iskolái Dnyeprodzserzsinszki Technikai Egyetem (1931–1935)
Halál oka szívinfarktus
Vallás Ateista

Díjak
  • Szovjetunió Hőse (1966. december 18.)
  • Lenin-rend (1966. december 18., 382246)
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem (1945)
  • Vörös Zászló érdemrend (1942. március 12., 23636)
  • Vörös Csillag-rend (1943. március 16., 102567)
  • Októberi Forradalom érdemrend (1979. március 14., 58256)
  • Karl Marx-rend (1974. október)
  • Fehér Oroszlán-rend (1946)
  • Klement Gottwald Érdemrend (1970. május 5.)
  • Honvédő Háború Érdemrend I. fokozata (1943. szeptember 18., 11025)
  • Győzelem-rend ( – 1989. szeptember 21., 20, 1978. február 20.)
  • Order of Bogdan Khmelnitsky, 2nd class (1945. május 23., 1182)
  • Odessza Védelméért emlékérem (1942)
  • Medal "For Battle Merit"
  • Kaukázus Védelméért emlékérem (1944)
  • Varsó Felszabadításáért emlékérem
  • Prága Felszabadításáért emlékérem
  • Medal "For the Restoration of the Black Metallurgy Enterprises of the South"
  • emlékérem a Fegyveres Testvériség Erősítéséért
  • Medal "For the Development of Virgin Lands"
  • Gold medal of Karl Marx (1977. november 16.)
  • Nemzetközi Lenin-békedíj (1973. június 12.)
  • Arany Csillag (1966. december 18., 11320)
  • Szovjetunió Hőse (1976. december 18.)
  • Lenin-rend (1976. december 18., 425869)
  • Arany Csillag (1976. december 18., 97)
  • Szovjetunió Hőse (1978. december 19.)
  • Lenin-rend (1978. december 19., 432408)
  • Arany Csillag (1978. december 19., 5)
  • Szovjetunió Hőse (1981. december 18.)
  • Lenin-rend (1981. december 18., 458500)
  • Arany Csillag (1981. december 18., 2)
  • Szocialista Munka Hőse (1961. június 17.)
  • Lenin-rend (1961. június 17., 344996)
  • Sarló és kalapács érem (1961. június 17.)
  • Lenin-rend (1947. december 2., 66231)
  • Lenin-rend (1956. december 18., 281153)
  • Lenin-rend (1971. október 2., 401096)
  • Októberi Forradalom érdemrend (1980. december 18., 87064)
  • Vörös Zászló érdemrend (1944. május 29., 8148/2)
  • emlékérem az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban való bátor részvételért
  • Medal "In Commemoration of the 250th Anniversary of Leningrad"
  • Emlékérem Kijev 1500. évfordulójára
  • Jubilee Medal "40 Years of the Armed Forces of the USSR"
  • A szovjet fegyveres erők 50. évfordulója emlékérem
  • A szovjet fegyveres erők 60. évfordulója emlékérem
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem huszadik évfordulójára emlékérem
  • Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem harmincadik évfordulójára emlékérem
  • Vlagyimir Iljics Lenin születésének 100. évfordulójának emlékére adott jubileumi érem
  • Order of May (1974)
  • Bolgár Népköztársaság Hőse (1973. szeptember 8.)
  • Georgi Dimitrov Érdemrend (1973. szeptember 8.)
  • Bolgár Népköztársaság Hőse (1976. december)
  • Georgi Dimitrov Érdemrend (1976. december)
  • Bolgár Népköztársaság Hőse (1981. december)
  • Georgi Dimitrov Érdemrend (1981. december)
  • A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1976. december 17.)
  • A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1981. december 18.)
  • Hero of Labor (1981. december 21.)
  • Order of Ho Chi Minh (1981. december 21.)
  • Gold Star Order (1980. július)
  • Gold medal with hero rank of GDR (1976. december 13.)
  • Gold medal with hero rank of GDR (1979. december 18.)
  • Karl Marx-rend (1979. december 18.)
  • Gold medal with hero rank of GDR (1981. december 18.)
  • Karl Marx-rend (1981. december 18.)
  • A Barátság Csillaga (1976. december 13.)
  • Star of the Republic of Indonesia (1961)
  • Star of the Republic of Indonesia (1976)
  • Order of the National Flag (1982. augusztus 19.)
  • Kubai Köztársaság Hőse (1981. december 15.)
  • José Martí-rend (1974. január 29.)
  • National Order of Merit Carlos Manuel de Cespedes (1981. december 15.)
  • Order of Playa Girón (1976. december 15.)
  • Mongol Népköztársaság Hőse (1976. december 14.)
  • Szühebátor-rend (1966)
  • Szühebátor-rend (1971)
  • Szühebátor-rend (1976. december 14.)
  • Szühebátor-rend (1981. december)
  • Jubilee Medal "30 years of the Victory in Khalkhin-Gol" (1969)
  • Jubilee Medal "50 Years of the Mongolian People's Revolution" (1971)
  • Jubilee Medal "50 Years of the Mongolian People's Army" (1971)
  • Grand Cross of the Order of the Sun of Peru‎ (1978. június)
  • Grand Cross of the Order of Military Virtue ( – 1990. július 10., 1974. július 21.)
  • Grand Cross of the Order of Polonia Restituta (1976)
  • Grand Cross of the Order of Merit of the Polish People's Republic (1981. december)
  • Order of the Cross of Grunwald, 2nd class (1946)
  • Medal of Victory and Freedom 1945 (1946)
  • Star of the Socialist Republic of Romania (1976. november 24.)
  • Order of the Victory of Socialism (1981. december)
  • Grand Cross with Collar of the Order of the White Rose of Finland (1976. december 19.)
  • Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse (1970. május 5.)
  • Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse (1976. október 29.)
  • Klement Gottwald Érdemrend (1976. október 29.)
  • Klement Gottwald Érdemrend (1978. június 2.)
  • Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse (1981. december 16.)
  • Klement Gottwald Érdemrend (1981. december 16.)
  • Fehér Oroszlán-rend nagykeresztje lánccal (1973. február)
  • Czechoslovak War Cross 1939–1945 (1945)
  • Czechoslovak War Cross 1939–1945 (1947)
  • Medal "For Bravery Before the Enemy" (1945)
  • Commemorative medals of the Czechoslovak army abroad (1946)
  • Medal "For the strengthening of friendship in arms" (1980)
  • Order of the Yugoslavian Great Star (1962)
  • Order of Freedom (Yugoslavia) (1976)
  • Dimitrov Prize medal (1978. november 23.)
  • Gold Mercury International Award (1980. október 13.)
  • Lenin-díj
  • United Nations Peace Medal (1977)
  • Medal "For Oder, Nysa and the Baltic"

Leonyid Iljics Brezsnyev aláírása
Leonyid Iljics Brezsnyev aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Leonyid Iljics Brezsnyev témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Ifjúkora szerkesztés

Az Orosz Birodalomban, Kamenszkojében (ma Kamjanszke, Ukrajna) született Ilja Jakovlevics Brezsnyev és Natalja Gyenyiszovna Mazalova gyermekeként. 1923–27 között földmérő technikumot végzett Kurszkban, majd földmérőként dolgozott az ország különböző vidékein. 1928-ban megnősült, és még ebben az évben helyezték át földmérőnek az Urál vidékére, ahol a mezőgazdaság irányításával foglalkozott, többféle vezetői posztot betöltve a helyi tanácsban.

1930 szeptemberében Moszkvában beiratkozott a Kalinyin Gépgyártási Főiskolára, a következő év őszén átiratkozott szülővárosának kohászati főiskolája esti tagozatára. Tanulmányai alatt egy helyi ipari üzemben is dolgozott.

1923-ban lépett be a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe (Komszomol), 1931-ben pedig a kommunista pártba. 193536-ban a hadseregben egy harckocsizó század politikai parancsnoka (komisszárja) volt. Első tiszti rendfokozatát egy katonai műszaki továbbképzés után kapta, így hadnagyként szerelt le. (Ennek emlékére halála után róla nevezték el egykori szolgálati helyén a peszcsankai harckocsizó kiképzőezredet.)

193637-ben a dnyeprodzerzsinszki (ma: Kamjanszke) kohászati technikum igazgatója volt, 1937-től pedig mérnök a Dzerzsinszkij Kohászati Üzemben. 1937 májusában Dnyeprodzerzsinszk városi tanácsának elnökhelyettese, majd függetlenített pártmunkás lett.

Útja a hatalom felé szerkesztés

1938-ban a dnyepropetrovszki területi pártbizottság osztályvezetője lett, 1939-ben a területi bizottság titkára. Gyors előrehaladását elsősorban a sztálini terror miatt kialakult káderhiánynak köszönhette.

A Nagy Honvédő Háború kitörésétől a mozgósításban, a lakosság és az ipari üzemek kitelepítésében vett részt. Később a hadseregben töltött be politikai tisztségeket, először ezredkomisszár volt, majd még 1941-ben a Déli front politikai parancsnokának helyettese lett dandárkomisszári rendfokozattal. Amikor 1942 októberében megszüntették a komisszárok intézményét és speciális rendfokozatait, a szokás szerinti rendes katonai rendfokozatot kapva ezredes lett.

1942-ben, Ukrajna német megszállása után Brezsnyevet átvezényelték a Kaukázusba. 1943 áprilisában az 1. ukrán front kötelékébe tartozó 18. hadsereg politikai vezetője lett, e beosztáshoz tábornoki (vezérőrnagy) rangot kapott. Ott ismerkedett meg Hruscsovval. 1945. május 9-én, az európai háború befejezésekor Prágában állomásozott a 4. ukrán front vezető politikai tisztjeként.

A háborút követően 1946–[[1947]-ben zaporozsjei, majd 1947–1950 között dnyepropetrovszki területi első titkár volt; ezután 1952-ig a Moldáviai Kommunista Párt első titkára.

Háromszor volt a Központi Bizottság titkára: 1952. október 16.1953. március 5., 1956. február 27.1960. július 16. között, végül 1963. június 22-étől első titkárrá választásáig. 1952-ben Sztálin javaslatára választották meg, és rögtön a párt elnökségének póttagja is lett, de mentorának halálával politikai karrierje is megtört. 19531954-ben a hadsereg (és a hadiflotta) politikai vezetőjének helyettese volt.

1954-ben Hruscsov eltávolította Moszkvából és a hadseregből: Kazahsztánba küldte, hogy ott a Kazah Kommunista Párt másodtitkára legyen. Már a következő évben kazah első titkárrá lépett elő, és nemsokára ismét Moszkvába került. 1956. február 27-én másodszor választották a KB titkárává (ekkor már Hruscsov embereként). Amikor 1957. június 29-én, a Központi Bizottság plénumán Hruscsov hatalma megszilárdult Molotov, Malenkov és Kaganovics ellenében, Brezsnyevet a KB elnökségébe is beválasztották. Haláláig (1982. november 10.) tagja maradt e testületnek, illetve utódjának, a visszaállított nevű Politikai Bizottságnak.

1960 májusában Brezsnyevet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé, vagyis államfővé választották, KB-titkári helyére pedig Kliment Vorosilov, az addigi államfő került. Ezzel a helycserével valójában Vorosilov erősödött meg Hruscsov utáni második vezetőként. 1963. június 22-én Brezsnyev harmadszor lett a KB titkára. 1964-ben Vorosilov megbetegedett, és ezzel Brezsnyev lett a Szovjetunió második számú vezetője.

Hruscsov eltávolítása szerkesztés

Hruscsov pozíciója a párt élén 1962-ig stabil volt, de korának haladtával egyre kiszámíthatatlanabbá vált, és nem kellően kulturált közszerepléseit is többen nehezményezték. A Szovjetunió súlyosbodó gazdasági problémái miatt egyre nagyobb nyomás nehezedett rá és rezsimjére. Brezsnyev látszólag hűséges maradt a főtitkárhoz, de titokban bekapcsolódott a vezető eltávolítását célzó csoport munkájába. 1963-ban ő lett Frol Romanovics Kozlov, a Központi Bizottság egyik titkárának utóda. E pozícióban várható utóda lehetett Hruscsovnak, és az első titkár 1964-ben a párt helyettes vezetőjévé nevezte ki.

Miután Hruscsov 1964 októberében visszatért a Fekete-tenger melletti nyaralásáról, az Elnökség tagjai gratuláltak az addigi munkájához, majd Anasztasz Mikoján meglátogatta, s figyelmeztette, ne legyen túlságosan elbizakodott az aktuális helyzetben. Nyikolaj Ignatov titokban kikérte a KB néhány tagjának véleményét. Október 12-én az egyik összeesküvő, Mihail Szuszlov telefonált a pártvezérnek, és kérte, hogy térjen vissza Moszkvába az agrárpolitikát megvitatandó.

Míg a Mikojan által irányított kisebb csoport csak az első titkári poszttól kívánta megfosztani, s a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökeként akarta látni, addig a Brezsnyev vezette szárny félre akarta állítani az aktív politika színpadáról.

Brezsnyev és Nyikolaj Podgornij fellebbezést nyújtott be a Központi Bizottságnak, amelyben Hruscsovot hibáztatták a gazdasági kudarcért, önkényességgel és erkölcstelenséggel vádolták. Brezsnyev támogatói segítségével elérte: a Politikai Bizottság megszavazza Hruscsov eltávolítását. A bizottság egyes tagjai mindezen kívül büntetésnek akarták alávetni a volt vezetőt, de Brezsnyev – aki immár bebiztosítva látta főtitkári hivatalát – látta, kevés oka lenne tovább büntetni mentorát.

1964. október 14-én Brezsnyevet nevezték ki a párt első titkárává, Koszigint a minisztertanács elnökévé. Mikojan lett az államfő.

Társaival egyetértettek a párt Sztálin halála utáni általános irányvonalával, ám Hruscsov reformjait a Szovjetunió stabilitásának fenntartására hivatkozva visszavonták. A Pravda még sokáig foglalkozott olyan témákkal, mint a kollektív vezetés, a tudományos tervezés, a szakértői konzultáció és a szervezeti szabályszerűség.

Brezsnyev népszerűsége ekkor meglehetősen alacsony volt a szovjet polgárság, azon belül főként az értelmiség körében, akik konszolidációt, társadalmi és gazdasági fejlődést vártak.

A hatalom megszilárdítása szerkesztés

A kezdeti politikai változtatások az előzmények ismeretében várhatóak voltak. 1964-ben a Központi Bizottság plénumán megtiltották, hogy a két legnagyobb reálpolitikai hatalommal bíró (a főtitkári és a kormányfői) hivatalt egyetlen ember viselje. A KGB egykori vezetője, Alekszandr Nyikolajevics Selepin rövid időre Brezsnyev ellenlábasa lett, mivel ellenezte a kollektív vezetés kialakítására irányuló reformot. Ötletéhez nem sikerült támogatókat megnyernie, mindazonáltal Selepint csak 1967-ben tudták eltávolítani a felső vezetésből.

Hruscsov bukásának legfőbb oka volt, hogy figyelmen kívül hagyta a kollektív vezetés elhanyagolásának veszélyét. Ezzel szemben az egész Brezsnyev-korszakban általában konszenzus volt a pártban, a kollektív irányítás felülkerekedett az egyszemélyi hatalmi koncentráción.

T.H. Rigby amellett érvel, hogy ebben az időben egy stabil oligarchikus rendszer alakult ki Brezsnyev, Koszigin és Podgornij körül. Az érvelés helyes volt bizonyos tekintetben, valójában azonban nyilvánvaló hatalmi harc dúlt Brezsnyev és Szuszlov között.[2] Brezsnyev ugyanekkor szövetségeseket gyűjtött maga és politikája köré.

Koszigin minisztertanácsi elnöki posztja (melyet 1964. október 15-től egészen 1980. október 23-ig viselt) mellett a gazdaságirányításért is felelt. Pozíciója hosszú időre meggyengült, amikor 1965-ben gazdasági reformra tett javaslatot, melyet „Koszigin-reformként” emlegettek a pártban. Újító álláspontja visszatetszést váltott ki a reformellenes vezetésben, különösen a prágai tavasz leverése után.

Brezsnyev politikai érzéke rengeteg előnyhöz juttatta a szovjet hatalmi struktúrában. Soha nem járt el meggondolatlanul, elhamarkodottan – ellentétben Hruscsovval. Döntései előtt hosszú megbeszéléseket folytatott kollégáival, és mindig kész volt meghallgatni véleményüket.

A 70-es évek elején konszolidálta hatalmát. Koszigin maradt a miniszterelnök 1980-ig, viszont Brezsnyev maradt a domináns politikai erő az 1970-es évek közepétől 1982-es haláláig.

Elnyomás szerkesztés

Brezsnyev stabilizációs politikája véget vetett a hruscsovi szabadelvűségnek, erősödött a kulturális szabadság korlátozása.[3] A Hruscsov-korszakban támogatta a sztálini tisztogatások áldozatainak rehabilitációját, a családok kárpótlását, a szovjet kulturális és szellemi élet óvatos liberalizációját; a hatalom megszerzése után egyre inkább elfordult ezektől, és konzervatív, regresszív hozzáállást alakított ki.[4][5]

Nevéhez fűződik az ún. Brezsnyev-doktrína, mely a korlátozott szuverenitás alapelvét jelentette. A szocialista országok kommunista pártjai korlátozott önállóságot élveztek, amelynek határai voltak, azaz nem hagyhatták el a Varsói Szerződést és a kommunista pártok elsősége nem volt megkérdőjelezhető.

A gazdaság helyzete szerkesztés

Gazdasági növekedés

Időszak GNP
(a CIA
adatai szerint)
GNP
(Grigorij Kanin
szerint)
GNP
(a Szovjetunió
szerint)
1960–1965 4,8[6] 4,4[6] 6,5[6]
1965–1970 4,9[6] 4,1[6] 7,7[6]
1970–1975 3,0[6] 3,2[6] 5,7[6]
1975–1980 1,9[6] 1,0[6] 4,2[6]
1980–1985 1,8[6] 0,6[6] 3,5[6]

1960 és 1970 között a szovjet mezőgazdasági termelés 3%-kal nőtt évente. Az ipar is javulást mutatott, a VIII. ötéves terv (1966–1970) 138%-kal növelte a termelést és a teljesítményt az 1960-as eredményekhez képest. Annak ellenére, hogy Koszigin a Politikai Bizottság tagjaként a reformok heves ellenzőjévé vált, meggyőzte Brezsnyevet és a Politikai Bizottságot, és engedélyezte a reformpárti Magyar Szocialista Munkáspárt számára az új gazdasági mechanizmus bevezetését, amely némi teret engedett a piacnak a kiskereskedelemben és más területeken.[7]

Lengyelországban Edward Gierek (a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára) vezetése alatt dolgoztak ki egy, a gazdaság struktúráját átalakító tervezetet. Úgy gondolták, a kormánynak szüksége van nyugati hitelek felvételére, hogy megkönnyítsék a nehézipar gyors felfutását. A szovjet vezetés jóváhagyta a javaslatot, annál is inkább, mivel már nem engedhette meg magának a keleti blokk országainak nyújtott hatalmas támogatást olcsó földgáz és olaj exportálásának formájában. A csehszlovák pártvezetés e téren megvalósítandó reformkísérleteit azonban elutasították, mi több, Brezsnyev a Varsói Szerződés országainak segítségét kérte Csehszlovákia megtámadására.[8]

A Hruscsov által elindított decentralizációs kísérletek kudarcba fulladtak, a PB lemondott ezekről. 1966-ban feloszlatták a regionális gazdasági tanácsokat, amelyek a Szovjetunió egy-egy területének gazdálkodását voltak hivatottak szervezni.[9]

1966. április 8-tól a párt szervezeti struktúrájában az első titkári beosztást felváltotta a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára poszt.

1968 augusztusában tankokat küldött a prágai tavasz leverésére.

1976. május 5-én a Szovjetunió marsallja lett. 1979-ben politikai vezetése alatt került sor a Szovjetunió hadseregének bevonulására Afganisztánba.

Halála szerkesztés

1982. november 10-én halt meg Moszkvában, előtte három nappal még a Vörös téri hagyományos felvonuláson a tribünről köszöntötte az elvonulókat. Dácsájában tartózkodott, ahol nyugovóra tért, és reggel már holtan találták. Halálát a közreadott vizsgálat szerint szívinfarktus okozta. Halálhírét csak egy nappal később közölték, a szovjet vezetők ez idő alatt véglegesítették azt a korábbi, informális, 1982. májusi döntést, amely szerint utódja Jurij Andropov, a KGB korábbi elnöke lett.

Magánélete szerkesztés

1927. december 11-én kötött polgári házasságot Viktorija Petrovna Gyenyiszovával, a házaspár 55 évig, egészen Brezsnyev haláláig élt együtt. A vezetőnek egy lánya, Galina Brezsnyeva és egy fia, Jurij Brezsnyev született. Két nagy szenvedélye volt: a vadászat és az autók. Magyarországon négy alkalommal vadászott Kádár Jánossal, a vadászatokat politikai megbeszélésekre is felhasználva.

Saját autógyűjteménye pedig nagyjából 50 autót foglalt magában, a legtöbb nyugat-európai és amerikai autó volt, de különleges kivitelű orosz autók is voltak a birtokában, mint egy neki készült bordó GAZ–14 és öt kizárólag neki készült GAZ–24–95, amely a Volga terepjáró változata volt, ezért „terepvolgának” is nevezték.[10]

Szerette a szép nőket és az elegáns ruhákat is. 1977-ben Gerald Ford amerikai elnöknél, a Fehér Házban vendégeskedett, ahová légiutaskísérő baratnőjét is magával vitte. Ford parádés bundáját is megszerezte magának egy orosz usánkáért „cserébe”.[forrás?]

A Kutuzov sugárút 26. számú házban, egy két lakásból összenyitott nagy ingatlanban lakott. A házban élt többek között Jurij Andropov és Jekatyerina Furceva, a hruscsovi idők kulturális minisztere is. A lakásban özvegye, lánya és két unokája is lakott, amíg özvegye meg nem halt, és aztán a lakásokat el nem adták. Halála után családja szinte semmit nem tarthatott meg Brezsnyev javaiból, minden visszakerült az államhoz. Érdekesség, hogy unokája és dédunokája is a Leonyid Brezsnyev nevet viseli.

Művei magyarul szerkesztés

  • A kommunizmus újabb győzelmei felé. Az SZKP 23. kongresszusa Moszkva, 1966. márc. 29.–ápr. 8.; Leonyid Iljics Brezsnyev, Alekszej Nyikolajevics Koszigin, Kádár János beszédével; Kossuth, Bp., 1966
  • A Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. Kongresszusa. 1971. március 30–április 9.; Leonyid Iljics Brezsnyev, Alekszej Nyikolajevics Koszigin, Kádár János beszédével; Kossuth, Bp., 1971
  • A lenini úton. Válogatott beszédek, cikkek; vál. Pálos Tamás; Kossuth, Bp., 1971
  • A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének 50. évfordulójáról. Ünnepi beszéd az SzKP Központi Bizottságának ülésén, 1972. december 21-én; Kárpáti, Uzshorod, 1973
  • Az SZKP és a szovjet állam külpolitikája. Beszédek és cikkek; ford. Gallyas Ferenc, Szabó Tamás, Zalai Edvin; Kossuth, Bp., 1974
  • A Komszomol 17. kongresszusa. 1974. április 23-27.; Leonyid Iljics Brezsnyev előadói beszédével és Je. M. Tyazselnyikov beszámolójával; Ifjúsági, Bp., 1975
  • A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Alkotmányának alaptörvényének tervezetéről és a tervezet országos megvitatásának eredményeiről. Előadói beszéd, jelentés és zárszó az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsának soron kívüli hetedik ülésszakán 1977. október 4-én és 7-én; Kossuth, Bp., 1977
  • A gazdaságirányítás kérdései a fejlett szocialista társadalomban; ford. Bacsi Lajos, Gallyas Ferenc; Kossuth, Bp., 1977
  • Meg kell fékeznünk a fegyverkezési hajszát!; Magyar-Szovjet Baráti Társaság, Bp., 1978 (MSZBT dokumentáció)
  • A Kis Föld; ford. Pető Miklós; Zrínyi, Bp., 1978
  • Újjászületés; Kárpáti, Uzshorod, 1978
  • A szűzföld; Kárpáti, Uzshorod, 1979
  • A szovjet társadalom politikai rendszerének fejlődése; Kossuth, Bp., 1979
  • A Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusa. 1981. február 23–március 3.; Leonyid Iljics Brezsnyev, Nyikolaj Tyihonov előadói beszéde, Kádár János felszólalása; Kossuth, Bp., 1981
  • Az SZKP és a szovjet állam külpolitikája; Kossuth, Bp., 1982
  • Visszaemlékezések; ford. Pető Miklós; Kossuth–Kárpáti, Bp.–Uzsgorod, 1982

Külső hivatkozások szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. http://mult-kor.hu/atmeneti-figuranak-szantak-vegul-18-evet-allt-a-szovjetunio-elen-brezsnyev-20161219
  2. Bacon and Sandle 2002, p. 13.
  3. Service 2009, p. 380.
  4. Service 2009, p. 381.
  5. Sakwa 1999, p. 339.
  6. a b c d e f g h i j k l m n o Bacon and Sandle 2002, p, 40,
  7. Service 2009, p. 385.
  8. Service 2009, p. 386.
  9. Service 2009, p. 389.
  10. Brezsnyev verdái