Gallyas Ferenc

magyar tanár, újságíró, haditudósító, műfordító

Gallyas Ferenc (1940-ig Glósz Ferenc; Budapest, 1907. július 22.Budapest, 1995. március 16.) tanár, újságíró, haditudósító, műfordító.

Gallyas Ferenc
Született1907. július 22.
Budapest
Elhunyt1995. március 16. (87 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásatanár, újságíró, haditudósító, műfordító
SablonWikidataSegítség

Árvaházban nevelkedett erősen hazafias szellemben. Iskolái elvégzése után a makói református polgári iskola magyar-német szakos tanára volt. A Magyar Sajtókamara tagjaként Makón a helyi ellenzéki lapban (Makói Független Újság) publikált. 1942 nyarán tartalékos hadnagyként az 55-ös határvadász portyázó osztálynál szolgált, mikor egy minisztériumi felhívás nyomán jelentkezett haditudósítónak. 1942-1943 között volt haditudósító a II. magyar hadsereg IV. hadtestjéhez beosztott 3. haditudósító szakasz parancsnokaként. A Krónika – A 2. magyar hadsereg a Donnál dokumentumfilm sorozat 15. részében (Haditudósítás – Gallyas Ferenc címmel) az epizód teljes terjedelmében számolt be fronttapasztalatairól. Hadifogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. Ezt követően tanított, lektorált, fordított. Az Magyar Távirati Iroda (MTI) osztályvezetője volt. Cikkei jelentek meg a legkülönbözőbb profilú folyóiratokban (Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny, Harangzúgás, Köznevelés, ...)

Sajtó alá rendezte a 2. magyar hadsereg egykori hadtestparancsnoka, Stomm Marcel altábornagy emlékiratait (1990).[1] Saját emlékiratai Hősi halálom után címmel 1987-ben jelent meg.

  • Réti Ervin-Gyulai István-Földi Iván-Gallyas Ferenc-...: Újságolvasók évkönyve, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965, 336 oldal
  • Gallyas Ferenc-Fülöp Géza: Mit kell tudni a világ sajtójáról?, Mit kell tudni sorozat, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972, 286 oldal
  • Mit kell tudni a nemzetközi szervezetekről?, Mit kell tudni sorozat, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975, 169 oldal, ISBN 963-090-299-0
  • Gallyas Ferenc-Vadász Ferenc-Zsolt Róbert-Vitray Tamás-...: Gyakorlati újságírás II., A magyar sajtó kiskönyvtára 12., Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest, 1975, 201 oldal benne Gallyas Ferenc: Az újságíró segédeszközei című fejezete
  • Visszaemlékezés, 1979

Rövidebb írásai

szerkesztés
  • Elkésett haditudósítás, Hadtörténelmi Közlemények 1978. 2. szám
  • Lábjegyzet egy tanulmányhoz, Kortárs, 1970. 3. szám
  • Lehullának a gyarmati népek láncai, Köznevelés, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1961.
  • Ghana közoktatása és művelődése, Köznevelés, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1961.
  • A tanító gép, Köznevelés, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1962
  • Kibernetikus gépek az amerikai közoktatásban, Köznevelés, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1962
  • Futurológia és pedagógia, Köznevelés, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1969
  • Katonai eskü, hazaszeretet, hadifogság, Valóság, Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, 1983. 6. szám

Műfordításai

szerkesztés
  • I. A. Kairov: Pedagógia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1953, 592 oldal (Egységes egyetemi tankönyv)
  • Mihail Solohov: Új barázdát szánt az eke, fordította: Makay Imre, Gallyas Ferenc, ill. Csergezán Pál; Új Magyar Kiadó, Budapest, 1956, (Iskolai könyvtár)
  • Vaszilij Grigorjevics Jan: A jégmezők lovagja, regényes életrajz, Móra, Budapest, 1958
  • Ivan Antonovics Jefremov: Az Androméda-köd, fantasztikus regény (Туманность Андромеды, 1957), Móra, Budapest, 1960
  • A. Sz. Makarenko neveléselméleti művei, 1-2.; szerk. Pataki Ferenc; Tankönyvkiadó, Budapest, 1965 (fordító többekkel)
  • Georg Honigmann: Hearst, a sajtókirály, Kossuth, Budapest, 1974, 219 oldal
  • Leonyid Iljics Brezsnyev: Az SZKP és a szovjet állam külpolitikája. Beszédek és cikkek, fordította: Gallyas Ferenc, Szabó Tamás, Zalai Edvin; Kossuth, Budapest, 1974
  • Leonyid Iljics Brezsnyev: A gazdaságirányítás kérdései a fejlett szocialista társadalomban, fordította: Bacsi Lajos, Gallyas Ferenc; Kossuth, Budapest, 1977

Dokumentumfilm

szerkesztés
  1. Stomm Marcel altábornagy: Emlékiratok (sajtó alá rendezte Gallyas Ferenc), Budapest, Pallas. 1990