Az NBA-Kupa (hivatalos nevén: Emirates NBA Cup; angolul: NBA In-Season Tournament vagy NBA Cup) a National Basketball Association alapszakasza közben játszott torna, amit 2023-ban rendeztek meg először.

NBA-Kupa
2024-es NBA-Kupa
Címvédő Milwaukee Bucks
(1. cím)
Legtöbb győzelem Los Angeles Lakers
Milwaukee Bucks (1 alkalommal)
Adatok
Sportágkosárlabda
Résztvevők30
KontinensÉszak-Amerika
Ország Kanada
 USA
Időpont2024. november–december
Első esemény2023
Eddigi események száma2

HonlapNBA.com
MédiapartnerABC, TNT, ESPN, NBA TV

A torna csoportkörrel kezdődik, ahol a liga 30 csapatát hat csoportra osztják, főcsoportonként háromba. Mindegyik csapat négy mérkőzést játszik a csoportkörben, amely eredmények az alapszakaszban mutatott teljesítményükbe is beleszámítanak. Minden csoport győztese és a legjobb második helyezettek (egy-egy mindkét főcsoportból) továbbjutnak az egyenes kieséses szakaszba. Az elődöntőket és a döntőt semleges pályán játsszák, míg a korábbi találkozókat az adott csapatok hazai pályáin. A győztes megkapja az NBA-Kupát és minden játékos ezek mellett 500 ezer dollárt is zsebre tehet.[1] Az első szezon győztese a Los Angeles Lakers volt, míg a torna legjobbjának LeBron Jamest választották.[2] A címvédő a Milwaukee Bucks.

Formátum

szerkesztés
  • Hat ötcsapatos csoport.
  • Az alapszakasz első hat hetében csoportmérkőzéseket fognak játszani a csapatok, kettőt otthon, kettőt idegenben. Ezek a mérkőzések ettől függetlenül számítani fognak a csapatok alapszakasz-teljesítményébe is.
  • A csoportok győztesei és két további csapat (amik kiválasztásának módja még nem ismert) fog tovább jutni az egyenes kieséses szakaszba.
  • Az elődöntőket és a döntőt semleges pályán fogják játszani.
  • A győztes csapat játékosai mind kapnak 500 ezer dollárt.

Sorrend meghatározása

szerkesztés

Abban az esetben, ha legalább két csapat azonos teljesítménnyel zárja a csoportkört:[3]

  • az azonos teljesítménnyel rendelkező csapatok egymás elleni eredményei
  • az azonos teljesítménnyel rendelkező csapatok pontkülönbsége
  • az azonos teljesítménnyel rendelkező csapatok szerzett pontjai a csoportkörben
  • az azonos teljesítménnyel rendelkező csapatok teljesítménye a 2022–2023-as szezon közben
  • véletlen sorsolás az azonos teljesítménnyel rendelkező csapatok között

A kupa befolyása az alapszakaszon

szerkesztés

A döntő kivételével minden lejátszott mérkőzés beleszámít az adott csapatok teljesítményébe az alapszakaszban.

Az NBA alapszakaszát megváltoztatták, hogy ne kelljen a csapatoknak a megszokottnál több mérkőzést játszani. Eredetileg minden csapat csak 80 mérkőzést jelentették be. Az egyenes kieséses szakasz első két fordulója (negyeddöntők és elődöntők) a 81. és 82. mérkőzésnek számít azon csapatoknak, akik idáig eljutottak. A döntő egy 83. mérkőzés lesz a szezonban, ami viszont már nem számít az alapszakasz részének. Azok a csapatok, akik nem jutnak be az egyenes kieséses szakaszba vagy kiesnek a negyeddöntőben, kapnak további egy vagy két mérkőzést, hogy meglegyen a szükséges 82 mérkőzésük.[4]

Győztesek

szerkesztés
Év Győztes Eredmény Ezüstérmes Stadion Helyszín For.
2023 Los Angeles Lakers 123–109 Indiana Pacers T-Mobile Arena Paradise, Nevada [5]
2024 Milwaukee Bucks 97–81 Oklahoma City Thunder T-Mobile Arena Paradise, Nevada [6]

MVP-díjazottak

szerkesztés
Év Játékos Csapat For.
2023 James, LeBronLeBron James Los Angeles Lakers [7]
2024 Antetokúnmpo, JániszJánisz Antetokúnmpo Milwaukee Bucks [6]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. NBA goes bold with flashy announcement of In-Season Tournament (angol nyelven). NBA.com. (Hozzáférés: 2023. december 10.)
  2. Anthony Davis posts 41 points, 20 rebounds to beat Pacers in IST final. www.msn.com. (Hozzáférés: 2023. december 10.)
  3. In-Season Tournament 101: Rules, format and how it works (angol nyelven). NBA.com. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
  4. LeBron, Lakers make history in winning first ever NBA Cup (angol nyelven). ESPN.com, 2023. december 10. (Hozzáférés: 2023. december 10.)
  5. NBA Cup final: Anthony Davis and LeBron James inspire LA Lakers to historic win against Indiana Pacers. BBC Sport , 2023. december 10. (Hozzáférés: 2023. december 10.)
  6. Ugrás ehhez: a b Giannis Antetokounmpo’s MVP performance caps Bucks’ NBA Cup championship run. The Athletic , 2024. december 18. (Hozzáférés: 2024. december 18.)
  7. LeBron James wins first-ever In-Season Tournament MVP. NBA.com , 2023. december 10. (Hozzáférés: 2023. december 10.)