Nagy pirók
A nagy pirók (Pinicola enucleator) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a pintyfélék (Fringillidae) családjába tartozó Pinicola egyetlen faja.[1][2]
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 25 000 Ft | ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Pinicola enucleator Linnaeus, 1758 | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 A nagy pirók elterjedési területe
egész éves
telelőhely
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Nagy pirók témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy pirók témájú médiaállományokat és Nagy pirók témájú kategóriát. |
Rendszerezése
szerkesztésA fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban, a Loxia nembe Loxia enucleator néven.[3]
Alfajai
szerkesztés- Pinicola enucleator enucleator (Linnaeus, 1758) – a Skandináv-félsziget és Szibéria nyugati és középső része
- Pinicola enucleator kamtschatkensis (Dybowski, 1883) – Szibéria északkeleti része
- Pinicola enucleator sakhalinensis (Buturlin, 1915) – Szahalin, a Kuril-szigetek és Japán északi része
- Pinicola enucleator flammula (Homeyer, 1880) – Alaszka déli részének part menti területei és nyugat-Kanada
- Pinicola enucleator carlottae (Brooks, AC, 1922) – a Queen Charlotte-szigetek (Kanada nyugati része mellett)
- Pinicola enucleator montana (Ridgway, 1898) – Kanada délnyugati része és az Amerikai Egyesült Államok nyugati és középső államai
- Pinicola enucleator californica (Price, 1897) – kelet-Kalifornia
- Pinicola enucleator leucura (Müller, PLS, 1776) – Alaszka nyugati és középső területei, kelet-Kanada és Amerikai Egyesült Államokban az Új-Anglia-i régió északi része
Előfordulása
szerkesztésEurázsia és Észak-Amerika északi részén él, nyugaton Kaliforniáig fészkel. Természetes élőhelyei a tűlevelű-, lombhullató erdők és cserjések, valamint legelők és szántóföldek. Vonuló faj.[4]
Kárpát-medencei előfordulása
szerkesztésMagyarországon nagyon ritka téli kóborló.
Megjelenése
szerkesztésTesthossza 26 centiméter, szárnyfesztávolsága 30–35 centiméter, testtömege 42–77 gramm.[5] A hím feje, háta, torka és begye piros, hasa szürkészöld.
 |
 |
 |
Életmódja
szerkesztésTélen a vörösberkenyét keresi, de elfogyasztja a fenyőmagvakat és a rügyeket is, nyáron az ízeltlábúakat és levéltetveket is megeszi. Általában a fákról táplálkozik, de a földre is lemegy az élelemért. Vonulása a táplálék mennyiségével függ össze, amikor az elfogy, a madár tovább vonul.
Szaporodása
szerkesztésA hím az énekével csábítja a tojót. A csésze alakú fészket a tojó építi faágakból, fűszálakból és mohából. Fészekalja 4 tojásból áll, melyen 13–14 napig kotlik. A kikelt fiókákat eleinte puha rovarokkal, később magokkal is táplálja.
 |
Természetvédelmi helyzete
szerkesztésAz elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma ugyan csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[4] Magyarországon védettséget élvez, természetvédelmi értéke 25 000 forint.[6]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2022. január 1.)
- ↑ A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2022. január 1.)
- ↑ Avibase. (Hozzáférés: 2022. január 1.)
- ↑ a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2022. január 1.)
- ↑ Oiseaux.net. (Hozzáférés: 2022. január 1.)
- ↑ 2001. évi 13/2001. (V. 9.). KöM rendelet a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről (Hozzáférés ideje: 2022. április 14.)
Források
szerkesztés- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2014. november 26.)
- Az MME Monitoring Központ adatlapja
