A nagyböjt (latinul: quadragesima, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt) bizonyos keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak, a hamvazószerdától húsvétig tartó böjti idő. Lényege a bűnbánat és a húsvétra való előkészület ideje, Krisztus kínszenvedésének emlékszaka; régebben egyúttal a keresztségre való előkészület ideje volt, s ezt a szellemet fejezi ki liturgiája is.[1] A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.[2]

Nagyböjt
A székesfehérvári Szent István-bazilika főoltára böjti lepellel letakarva
A székesfehérvári Szent István-bazilikaoltára böjti lepellel letakarva

Alternatív neve negyvenlőböjt,
quadragesima
Ünneplik keresztények
Tartalma, jelentése a húsvét ünnepét megelőző 40 napos előkészületi, bűnbánati időszak
Kezdete hamvazószerda
Vége húsvét
Ideje 46 nap
2018 február 14-március 31.
2019 március 6-április 20.
2020 február 26-április 11.
Rituálé bűnbánat, megtisztulás, áldozatvállalás (lemondás), böjt, ima, keresztút
Kapcsolódó ünnep hamvazószerda, nagyhét, húsvét
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyböjt témájú médiaállományokat.
Nagyböjt végén eltakart feszület egy németországi templomban

IdőtartamaSzerkesztés

A nagyböjt időtartama 40 nap, ami a Szentírásban és a keresztény hagyományban az események jelentőségét aláhúzó szám:

A nagyböjti időszakra eső hat vasárnapot az Egyház nem tekinti böjti napnak (mivel minden vasárnap Krisztus feltámadásának emlékünnepe), ezért a böjti időszak a 7. század óta hamvazószerdával kezdődik a keresztény egyházi naptárban.[2] A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnappal kezdődő nagyhét. Teljes időtartama hamvazószerdától nagyszombatig 46 nap, amennyiben a vasárnapokat is beleszámítjuk.

A nagyböjt kezdetét megelőző háromhetes időszak a böjtelő, vasárnapjainak neve (húsvéttól számított hozzávetőleges távolságukról): hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja.

A nagyböjti időszakra eső vasárnapok nagyrészt introitus zsoltáruk első soráról kapták latin nevüket:

  1. Invocavit („Hozzám kiált…”)
  2. Reminiscere („Emlékezzél…”)
  3. Oculi („Szemeim…”)
  4. Laetare („Örvendezz…”)
  5. Judica („Ítélj meg…” - feketevasárnap)
  6. Palmarum („Pálmák…”virágvasárnap)

TörténeteSzerkesztés

A korai keresztények nagypénteki és nagyszombati böjtjéből fejlődött ki, s Irenaeus a húsvéti viták idején (196) említi, hogy némelyek húsvéti előkészületül egy, mások két napig, ismét mások 40 óráig böjtölnek.[1]

Alexandriában 250 körül már kenyéren és vízen böjtölnek a hívek az egész nagyhéten át, sőt még előbb; de a nicaeai zsinaton már a 40 napi böjtről is szó esik, melynek eredetét a 3. század második felére vezethetjük vissza. Szt. Atanáz 2-ik böjti levelében (330) a 40 napi böjtöt már mint kötelezőt írja elő.[1]

A nagyböjt előírásai különbözők voltak keleten és nyugaton; a nyugatiak csak a vasárnapokat számították le, mint amikor nem böjtöltek, míg keleten szombaton és vasárnap sem böjtöltek, s ezért a nagyböjtöt előbb kezdették meg. Néhol a nagyhetet nem számították a 40 naphoz s így a nagyböjt korábban kezdődött.[1]

Hamvazószerdával nyugaton a 7. és 8. század mezsgyéjén kezdték a nagyböjtöt. Ebből a szokásból lassanként törvény lett, melyet II. Orbán a beneventi zsinaton (1091) megerősített.[1] Sok helyen nyugaton a 9. és 14. század között a nagyböjt a papság számára már hamvazószerda előtti vasárnap kezdődött.[1]

A 11. századig nagyon szigorúan böjtöltek: késő délutánig nem ettek semmit, a böjti napokon pedig nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. A lila a 13. század óta számít a bűnbánat színének.[2]

A nagyböjti önmegtartóztatás legszigorúbb változata a negyvenelés volt. Ilyenkor a böjtölő csak negyvenszer evett ebben az időszakban – tehát naponta csak egyszer, naplemente után. Szintén elég szigorú az a szokás, ami alapján a nagyböjt péntekjein csak hét búzaszemet ettek.[6]

Régen a hittanulók (katekumenek) ekkor készültek fel a keresztség felvételére, ekkor ismerkedtek a hittételekkel, Jézus életével. Húsvét vigíliáján (nagyszombat éjjel) keresztelték meg a katekumeneket, s az ókorban minden évben csak ezen a napon kereszteltek.

Liturgia és szokásokSzerkesztés

A katolikus egyház a régebbi szigorú szabályokon mára enyhített: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.

Az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila (viola). Sok keresztény közösségben – így a katolikus egyházban – az egész időszakban nem hangzik fel az istentiszteleteken az örömöt kifejező alleluja. A templomokat nem díszíti virág. A katolikus egyházban ennek az időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése.[2]

Liturgikus hagyomány, hogy nagyböjt ötödik vasárnapjától (feketevasárnap) a feltámadási szertartásig a templomi feszületeket, továbbá a főoltár képét violaszín böjti lepellel eltakarják.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 3. Nagyböjt (Budapest, 1932)
  2. a b c d e Kezdődik a nagyböjt (magyar nyelven). Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 2012. február 22. [2015. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 21.)
  3. „40 nap és éjjel böjtölt” - Máté 4,1-2
  4. II. Mózes 34,28
  5. http://hun.scripturetext.com/jonah/1.htm Archiválva 2012. január 17-i dátummal a Wayback Machine-ben Jónás könyve
  6. Kezdődik a nagyböjt. [2011. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 18.)

További információkSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés