Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a magyar katolikus egyház püspökeinek testülete. Tagja minden aktív – nem nyugalmazott – megyéspüspök és segédpüspök, valamint a széküresedésben lévő (sede vacante) egyházmegyék (a pápa által kinevezett) apostoli kormányzói vagy (az előbbi hiányában az egyházmegye megfelelő testülete által megválasztott) egyházmegyei kormányzói.
A II. vatikáni zsinat óta a püspökök ún. püspöki konferenciákban dolgoznak. Általában egy adott terület, például egy ország püspökei alkotják az adott terület püspöki karát. A püspöki kart (konferenciát) az elnök vezeti. Magyarországon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia működik.
TörténelemSzerkesztés
A Kádár-rendszer alatt a kis engedményeknek, a vallásüldözés enyhítésének ára az volt, hogy a klérus (ritka kivételekkel, mint Endrey Mihály váci vagy Udvardy József szeged-csanádi püspök) gyakorlatilag önként alárendelte magát az államnak. A püspöki konferencia üléseit nemcsak lehallgatták, de a napirendet is az ÁEH határozta meg.[1]
A magyarországi egyházmegyék megyéspüspökei 2001-ben, 2008-ban és 2017-ben ad limina látogatást tettek Rómában.[2]
TagjaiSzerkesztés
MegyéspüspökökSzerkesztés
Fénykép | Címer | Név, beosztás | Születési helye, ideje | Kinevezés dátuma |
---|---|---|---|---|
Erdő Péter[3] bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek |
Budapest, 1952. június 25. (70 éves) | székesfehérvári segédpüspök: 1999. november 5. – 2002. december 7. esztergom-budapesti érsek: 2002. december 7. - bíborossá kreálva: 2003. október 21.
a CCEE elnöke (2006-2016). A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagja. | ||
Bábel Balázs[4] kalocsa-kecskeméti érsek |
Gyón, 1950. október 18. (72 éves) | koadjutor kalocsa-kecskeméti érsek: 1999. február 24. kalocsa-kecskeméti érsek: 1999. június 25. - | ||
Ternyák Csaba[5] egri érsek |
Fertőszentmiklós, 1953. december 4. (69 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök: 1992. december 24. – 1997. december 11. A Kléruskongregáció titkára: 1997. december 11. – 2007. március 15. egri érsek: 2007. március 15. -
| ||
Udvardy György[6] veszprémi érsek |
Balassagyarmat, 1960. május 14. (63 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök: 2004. január 24. – 2011. április 9. pécsi megyéspüspök: 2011. április 9. – 2019. július 12. pécsi apostoli adminisztrátor: 2019. július 12. – 2021. január 6. veszprémi érsek: 2019. július 12. -
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állandó Tanácsának tagja. | ||
Kocsis Fülöp Péter[7] hajdúdorogi érsek |
Szeged, 1963. január 13. (60 éves) | hajdúdorogi megyéspüspök: 2008. május 2. – 2015. március 20.
miskolci apostoli adminisztrátor: 2008. május 2. – 2011. május 5. | ||
Veres András[8] győri megyéspüspök |
Pócspetri, 1959. november 30. (63 éves) | egri segédpüspök: 1999. november 5. – 2006. június 20. szombathelyi megyéspüspök: 2006. június 20. – 2016. május 17. pécsi apostoli adminisztrátor: 2011. január 19. – 2011. április 25. győri megyéspüspök: 2016. május 17. -
| ||
Kiss-Rigó László[9] szeged-csanádi megyéspüspök |
Budapest, 1955. április 6. (68 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök: 2004. január 24. – 2006. június 20. szeged-csanádi megyéspüspök: 2006. június 20. - | ||
Varga László[10] kaposvári megyéspüspök |
Tapolca, 1956. augusztus 17. (66 éves) | kaposvári megyéspüspök: 2017. március 25. - | ||
Spányi Antal[11] székesfehérvári megyéspüspök |
Budapest, 1950. november 13. (72 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök: 1998. február 13. – 2003. április 4. székesfehérvári megyéspüspök: 2003. április 4. - | ||
Orosz Atanáz[12] miskolci megyéspüspök |
Nyíregyháza, 1960. május 11. (63 éves) | miskolci apostoli adminisztrátor: 2011. május 5. – 2020. március 20. nyíregyházi apostoli kormányzó: 2015. március 20. – 2015. október 31. miskolci megyéspüspök: 2015. március 20. - | ||
Palánki Ferenc[13] debrecen-nyíregyházi megyéspüspök |
Balassagyarmat, 1964. március 11. (59 éves) | egri segédpüspök: 2010. december 27. – 2015. szeptember 21. debrecen-nyíregyházi megyéspüspök: 2015. szeptember 21. - | ||
Székely János[14] szombathelyi megyéspüspök |
Budapest, 1964. június 7. (58 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök: 2007. november 11. – 2017. június 18. szombathelyi megyéspüspök: 2017. június 18. -
| ||
Szocska Ábel OSBM[15] nyíregyházi megyéspüspök |
Nagyszőlős, 1972. szeptember 24. (50 éves) | nyíregyházi apostoli adminisztrátor: 2015. október 31. – 2018. április 7. nyíregyházi megyéspüspök: 2018. április 7. - | ||
Marton Zsolt[16] váci megyéspüspök |
Budapest, 1966. március 26. (57 éves) | váci megyéspüspök: 2019. július 12. - | ||
Felföldi László[17] pécsi megyéspüspök |
Geszteréd, 1961. február 4. (62 éves) | pécsi megyéspüspök: 2020. november 18. - | ||
Berta Tibor[18] tábornok |
Kaposvár, 1966. június 19. (56 éves) | katonai ordinárius: 2021. február 18. - |
SegédpüspökökSzerkesztés
Fénykép | Címer | Név, beosztás | Születési helye, ideje | Kinevezés dátuma |
---|---|---|---|---|
Cserháti Ferenc[19] centuriai címzetes püspök a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök |
Románia – Túrterebes,
1947. február 12. (76 éves) |
esztergom-budapesti segédpüspök: 2007. június 15. – | ||
Mohos Gábor[20] iliturgi címzetes püspök esztergom-budapesti segédpüspök |
Budapest, 1973. szeptember 11. (49 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök: 2018. október 4. – | ||
Varga Lajos[21] Sicca Veneria-i címzetes püspök váci segédpüspök |
Budapest, 1950. december 5. (72 éves) | váci segédpüspök: 2006. május 27. – | ||
Fekete Szabolcs Benedek[22] basti címzetes püspök szombathelyi segédpüspök |
Kőszeg, 1977. december 17. (45 éves) | eszombathelyi segédpüspök: 2022. március 11. – |
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nem püspök tagjaiSzerkesztés
Az Egyházi Törvénykönyv értelmében a megyéspüspökkel azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek az apostoli, illetve egyházmegyei kormányzók, valamint a területi apát, így jogosultak a rájuk bízott részegyház képviseletében a püspöki konferencia ülésein részt venni.
Címer | Név, beosztás | Születési helye, ideje | Kinevezés dátuma |
---|---|---|---|
Hortobágyi T. Cirill[23] pannonhalmi főapát a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusa |
Nagytálya, 1959. február 22. (64 éves) | pannonhalmi főapát: 2018. február 16. - |
Nyugállományban lévő püspökök (akik már nem tagjai a konferenciának)Szerkesztés
Fénykép | Címer | Név, beosztás | Születési helye, ideje | Korábban betöltött szolgálat(ok) |
---|---|---|---|---|
Gyulay Endre[24] nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök |
Battonya, 1930. szeptember 17. (92 éves) | szeged-csanádi megyéspüspök:
1987. június 5. – 2006. június 20. | ||
Keresztes Szilárd[25] nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök és miskolci apostoli kormányzó |
Nyíracsád, 1932. július 19. (90 éves) | hajdúdorogi segédpüspök:
1975. január 7. – 1988. június 30. 1988. június 30. – 2007. november 10. 1988. június 30. – 2007. november 10. | ||
Ladocsi Gáspár[26] vezérőrnagy risiniumi címzetes püspök nyugalmazott katonai ordinárius |
Nagybajcs, 1952. június 26. (70 éves) | katonai ordinárius:
1994. április 18. – 2001. november 28. 2001. november 28. – 2010. november 26. | ||
Mayer Mihály[27] nyugalmazott pécsi megyéspüspök |
Kisdorog, 1941. január 31. (82 éves) | pécsi segédpüspök:
1988. december 23. – 1989. november 3. 1989. november 3. – 2011. január 19. | ||
Katona István[28] nyugalmazott egri segédpüspök |
Nagykáta, 1928. október 3. (94 éves) | váci segédpüspök:
1989. november 3. – 1997. október 10. 1997. október 10. – 2013. november 25. | ||
Bosák Nándor[29] nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök |
Taksonyfalva, 1939. december 28. (83 éves) | debrecen-nyíregyházi megyéspüspök:
1993. május 31. – 2015. szeptember 21. | ||
Pápai Lajos[30] nyugalmazott győri megyéspüspök |
Győr, 1940. szeptember 6. (82 éves) | győri megyéspüspök:
1991. március 18. – 2016. május 17. | ||
Balás Béla[31] nyugalmazott kaposvári megyéspüspök |
Budapest, 1941. március 25. (82 éves) | veszprémi segédpüspök:
1992. augusztus 10. – 1993. május 31. 1993. május 31. – 2017. március 25. | ||
Várszegi Asztrik[32] címzetes culusi püspök nyugalmazott pannonhalmi főapát |
Sopron, 1946. január 26. (77 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök:
1988. december 23. – 1991. március 18. 1991. március 18. – 2018. február 16. | ||
Márfi Gyula[33] nyugalmazott veszprémi érsek |
Pördefölde, 1943. december 17. (79 éves) | egri segédpüspök:
1995. november 11. – 1997. augusztus 14. 1997. augusztus 14. – 2019. július 12. | ||
Beer Miklós[34] nyugalmazott váci megyéspüspök |
Budapest, 1943. június 1. (79 éves) | esztergom-budapesti segédpüspök:
2000. április 8. – 2003. május 27. 2003. május 27. – 2019. július 12. | ||
Biró László[35] nyugalmazott katonai ordinárius |
Szekszárd, 1950. október 31. (72 éves) | kalocsa-kecskeméti segédpüspök:
1994. április 18. – 2008. november 20. 2008. november 20. – 2021. február 18. |
SzervezetSzerkesztés
TisztségviselőiSzerkesztés
- Elnök: Veres András győri megyéspüspök
- Elnökhelyettes: Udvardy György veszprémi érsek
- Titkár, szóvivő: dr. Tóth Tamás
- Irodaigazgató: dr. Németh Gábor
A titkárság címe: 1071 Budapest, Városligeti fasor 45.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjaiSzerkesztés
- Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke
- Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese
- Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek
- Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia bizottságaiSzerkesztés
A konferencia bizottságai ötéves megbízással végzik munkájukat. Legutóbb 2019-ben újították meg a bizottságok összetételét.[36]
I. Hittani BizottságSzerkesztés
- Elnök: Erdő Péter
- Tagjai: Udvardy György, Bábel Balázs, Bíró László, Kiss-Rigó László, Orosz Atanáz
II. Liturgikus BizottságSzerkesztés
- Elnök: Veres András
- Tagjai: Varga Lajos
III. Karitász- és Egészségügyi Lelkipásztorkodás BizottságaSzerkesztés
- Elnök: Spányi Antal
- Tagjai: Varga László, Szocska A. Ábel
- Karitász Bizottság: Spányi Antal, Szocska A. Ábel
- Egészségügyi Bizottság: Varga László
IV. A Papság és a Megszentelt Élet BizottságaSzerkesztés
- Elnök: Palánki Ferenc
- Tagjai: Kocsis Fülöp, Hortobágyi T. Cirill, Spányi Antal, Marton Zsolt, Orosz Atanáz, Székely János
- Megszentelt Élet Bizottsága: Hortobágyi T. Cirill, Kocsis Fülöp
- Szemináriumi Bizottság: Marton Zsolt
- Hivatásgondozó Bizottság: Palánki Ferenc, Orosz Atanáz, Székely János
V. Világiak Bizottsága és Országos Lelkipásztori BizottságSzerkesztés
- Elnök: Székely János
- Tagjai: Ternyák Csaba, Palánki Ferenc, Orosz Atanáz, Marton Zsolt
- Felnőttképzési Bizottság: Székely János
- Lelkipásztori Bizottság: Ternyák Csaba
- Családügyi Bizottság: Marton Zsolt
- Ifjúsági Bizottság: Palánki Ferenc, Orosz Atanáz, Székely János
- Lelkiségek és Mozgalmak Bizottság: Varga László, Mohos Gábor
VI. Oktatási BizottságSzerkesztés
- Elnök: Ternyák Csaba
- Tagjai: Erdő Péter, Hortobágyi T. Cirill, Kiss-Rigó László, Székely János
- Iskola Bizottság: Ternyák Csaba, Kiss-Rigó László
- Felsőoktatási Bizottság: Erdő Péter, Székely János
- PMI Bizottság: Ternyák Csaba
VII. Caritas in Veritate BizottságSzerkesztés
- Elnök: Székely János
- Tagjai: Kocsis Fülöp, Cserháti Ferenc
- Társadalmi Igazságosság Bizottsága: Székely János
- Vándorlók és Útonlevők Bizottsága: Cserháti Ferenc
- Cigánypasztorációs Bizottság: Székely János, Kocsis Fülöp
VIII. A Kultúra és a Közösségi Tájékoztatás BizottságaSzerkesztés
- Elnök: Bábel Balázs
- Tagjai: Kiss-Rigó László, Varga Lajos, Hortobágyi T. Cirill
- Kultúra és Tudomány Bizottsága: Hortobágyi T. Cirill
- Kommunikációs Bizottság: Kiss-Rigó László
- Egyházművészeti és Műemléki Bizottság: Varga Lajos
IX. Jogi BizottságSzerkesztés
- Elnök: Erdő Péter
- Tagjai: Veres András, Kiss-Rigó László, Palánki Ferenc
X. Gazdasági BizottságSzerkesztés
- Elnök: Ternyák Csaba
- Tagjai: Veres András, Kocsis Fülöp, Spányi Antal
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Pethő Tibor: Lékai prímás és az elmaradt szembenézés (magyar nyelven). Magyar Nemzet, 2016. július 3. [2018. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 1.)
- ↑ Erdő Péter: Ősi szokás az, hogy a püspökök elzarándokolnak az apostolok „küszöbéhez” (magyar nyelven). Magyar Kurír, 2017. november 19. (Hozzáférés: 2017. november 27.)
- ↑ Cheney, David M.: Péter Cardinal Erdő [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Cheney, David M.: Archbishop Balázs Bábel [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Archbishop Csaba Ternyák [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Archbishop György Udvardy [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Archbishop Péter Fülöp Kocsis [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop András Veres [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop László Kiss-Rigó [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop László Varga [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Antal Spányi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Atanáz Orosz [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Ferenc Palánki [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop János Székely [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Ábel Antal Szocska [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Zsolt Marton [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop László Felföldi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Tibor Berta [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Cheney, David M.: Bishop Ferenc Cserháti [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Bishop Gábor Mohos [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Lajos Varga [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Father Benedek Szabolcs Fekete [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2022. március 20.)
- ↑ Abbot Cirill Tamás Hortobágyi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Cheney, David M.: Bishop Endre Gyulay [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Bishop Szilárd Keresztes [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Gáspár Ladocsi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Mihály Mayer [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop István Katona [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Nándor Bosák [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Bishop Lajos Pápai [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Cheney, David M.: Bishop Béla Balás [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
- ↑ Bishop Imre Asztrik Várszegi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Archbishop Gyula Márfi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
- ↑ Cheney, David M.: Bishop Miklós Beer [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Cheney, David M.: Bishop László Bíró [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 11.)
- ↑ Magyar Katolikus Egyház | A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Püspöki Bizottságai - 2019-től. katolikus.hu. (Hozzáférés: 2021. április 10.)
További információkSzerkesztés
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia bizottságai
- A tagok
- A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között; vál., sajtó alá rend. Beke Margit; MTA BTK TTI, Bp., 2015 (Magyar történelmi emlékek. Okmánytárak. Egyháztörténeti források)