Nedves kollódiumos eljárás

A nedves kollódiumos eljárás egy, (fényképészet-) történeti, ezüsthalogenid (-jodid, -bromid) érzékenyítésű, kollódium kötőanyagú negatíveljárás.

Története

Mások kísérletei után Frederic Scott Archer dolgozta ki, és publikálta 1851-ben. Az 1850-es évektől az 1880-as évekig volt széles körű használatban. (Speciális célokra, változatait később is használták egészen a 20. század közepéig.) Ez az eljárás szorította ki az általános gyakorlatból a dagerrotípiát és a talbotípiát. Helyébe a 19. század végén a zselatinos szárazlemez lépett. Pozitívanyagaként a talbotípiánál is használatos só(s)papírt és az albuminpapírt használták leggyakrabban.

Az eljárás

Tükörüveglapra (plánüveg), melyet előzőleg gondosan zsír- és portalanítottak, kollódiumot (alkohol és éter keverékében oldott kollódiumgyapotot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle – főleg jód – sókat oldottak. A művelet jellegzetes, nagy gyakorlatot igénylő mozdulattal történt, melynek hatására a folyadék spirálszerű mozgás útján borította be az üveget.

Mikor a réteg kissé megszikkadt, érzékenyítették ezüst-nitrát savanyított oldatával. Rögtön (nedvesen) a gépbe helyezték, exponálták, előhívták. A hívás kezdetéig nem volt szabad megszáradnia, mert elvesztette érzékenységét. Ezért mindig közvetlenül felvétel előtt kellett elkészíteni az anyagot. Előhívásra vasszulfát, vasoxalát vagy pirogallol hatóanyagú – savas hívót használtak. Fixálása káliumcianid, nátrium-vagy ammóniumtioszulfát oldatában történt.

Tökéletesítése során különféle rétegekkel próbálták lassítani száradását illetve ipari célra száraz kollódiumos réteget is használtak. Érzékenyítésében az ezüstjodidot az ezüstbromid egészítette ki, illetve váltotta fel.

Ezzel a technikával működött néhány más, főleg gyorsfényképészeti eljárás mint az ambrotípia, a ferrotípia korai változata és a pannotípia.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Nedves kollódiumos eljárás témájú médiaállományokat.