Nyál

szájban termelődő testnedv
Az emberi szervezet nyáltermelését a szájüregben három pár nyálmirigy biztosítja: 1. Fültőmirigy; 2. Állkapocs alatti mirigy; 3. Nyelv alatti mirigy

A nyál az emlősök szájüregében a nyálmirigyek által termelt színtelen, viszkózus, változó kémhatású, folyadék, amely védi a szájnyálkahártyát a kiszáradástól, táplálkozáskor részt vesz a táplálék kezdeti emésztésében, továbbá védi a szájüreget, a fogakat a kórokozó mikrobákkal szemben.[1][2][3]

A nyál élettani jelentőségeSzerkesztés

Az evolúció korai szakaszában kialakult, nyálat termelő szerv, azaz a nyálmirigy már az ízeltlábúaknál is megtalálható, mint az előbélbe nyíló három pár csöves képlet. A puhatestűeknél a garatba nyíló egy vagy két pár nyálmirigy található, melynek belső rétegét csillós sejtek takarják. Az alacsonyabb rendű gerincesekben nyáltermelésre specializálódott, független nyálmirigy egyáltalán nem található. A gerincesekben először a kétéltűekben jelenik meg, ahol az állkapocstájon, a garatban és a nyelvben fordulnak elő. A hüllőknél, mint jól definiált szerv a nyálmirigy a nyelv alatt fejlődik ki. A madaraknál a táplálkozástól függően a nyálmirigyek eltérő kémiai összetételű váladékot termelnek, de egyaránt jellemző, hogy mucint[m 1] termelő sejtekből épül fel a nyálmirigy. A húsevő madarak nyála mucinózusabb,[m 2] a magevők nyálmirigyeinek váladéka ezzel szemben inkább szerózus,[m 3] fehérjében gazdagabb folyadék, amelyben emésztést segítő amiláz enzim mutatható ki. Az emlősökben három pár nagy nyálmirigy üríti a a kémiai összetételükben kissé eltérő váladékot a szájüregbe, amelyek mellett számos, kis méretű nyálmirigy is található.[4]

Az emberi szervezet nyáltermelését a szájüregben – kissé eltérő kémiai összetételben – három pár nyálmirigy biztosítja: a fültőmirigy (glandula parotis), az állkapocs alatti mirigypár (gl. submandibularis) és a nyelv alatti mirigypár (gl. sublingualis). Ezeken túl a szájüreg nyálkahártyájában található még számtalan kis méretű nyálmirigy is. A fültőmirigy által termelt nyál szerózus, az állkapocs alatti inkább kevert, tehát szerózus és mucinózus folyadék. Elektrolit-összetételében viszont nincs különbség közöttük. A szerózus és a mucinózus nyál viszkozitásának különbsége nem a fehérjekoncentrációk eltérésének, hanem az abban oldott fehérjék kémiai különbségének következménye.

A nyál összetett élettani szerepe a következőkben foglalható össze:[5]

  • A száj nyálkahártyájának nedvesen tartása, annak védelme a kiszáradástól. A nyál nedvesen tartja a száj képleteit, ezáltal a beszéddel kapcsolatos artikulációt is biztosítja. A nyálelválasztás egyben a szervezet vízkészletének jó indikátora is, mert a vízhiány a nyálkahártya kiszáradását, a nyálszekréció csökkenését okozza és ily módon reflektorikusan a szomjúságérzés kiváltásában is szerepe van.
  • A nyálnak mucintartalma következtében síkosító hatása, tehát „kenőanyag” szerepe is van. A szájban lévő táplálékot bevonja és nyelhetővé teszi. A száraz étel lenyelése meglehetősen nehézkes és fájdalmas lenne nyál nélkül.
  • A nyál a benne oldott enzimek (embernél elsősorban az „alfa-amiláz”') révén emésztő működéssel is rendelkezik. Bár a szájban a táplálék csak rövid ideig marad, de a keményítő bontása a nyál-amiláz segítségével a gyomorban tovább folyik.
  • A nyál oldó-hígító működésének köszönhetően a száj tisztulni képes az odakerült nem hasznosítható, szennyező, porszerű anyagoktól (pl. homok). A nyál hígító szerepe jól érvényesül a kellemetlen ízű vagy a szájnyálkahártyát izgató, maró anyagok (pl. savak, lúgok) esetén. Ezek az anyagok a nyállal felhígulnak és könnyűszerrel eltávolíthatók. Ugyanakkor a nyál oldó hatása is nagyon fontos, mert az ízlelőbimbókban csak az oldott állapotú anyagok képesek ízérzést kiváltani.
  • A nyál hozzájárul a szájüreg tisztán tartásához, a fogak védelméhez és szerepe van a fogszuvasodás (caries) kivédésében is. Továbbá rendelkezik bakteriosztatikus hatással is, melynek révén a szájban előforduló baktériumok szaporodását és növekedését gátolja.
  • A hányásközpont ingerülete fokozott nyálszekréciót vált ki, ami egyrészt síkosítja a szájüreget és a garatot, másrészt a szájüregben a gyomorsav maró hatását enyhíti.
  • Figyelemre méltó a nyál úgynevezett szekréciós működése, melynek révén a nyálmirigyek képesek a nyállal kiválasztani (szekretálni) bizonyos testidegen vegyületeket (xenobiotikumokat), melyek adott esetben mérgezőek is lehetnek (higany-, bizmut, arany-vegyületek). Ezek egy része vagy távozik a köpettel, esetleg lerakódik a szájban, a fogakra, vagy lenyelve a széklettel távozik. Természetesen az ismételt felszívódás sem zárható ki. A nyálba kerülhetnek egyes betegséget okozó vírusok is, amelyek tüsszentéskor, köhögéskor aeroszol formájában (cseppfertőzéssel) fertőznek és terjednek (influenza-, korona- vagy poliomielitisz-vírus).

A nyáltermelés fiziológiájaSzerkesztés

 
Ivan Petrovics Pavlov orosz fiziológus (1849-1936)

Az emberi átlagos nyáltermelés napi 700–1500 ml, amely folyadék nem hagyja el a szervezetet, ezért vízveszteséget nem okoz, mert a tápcsatornából szinte a teljes mennyiség újra felszívódik.[6][m 4] A nyálmirigyek minden esetben valamilyen ingerre válaszolva kezdik kiválasztani a nyálat és az inger típusától függően változik a nyál összetétele. Mechanikai ingerek (keksz, száraz kenyér, homok) hatására híg, mucinban szegény nyál termelődik először, hogy a híg nyálban oldódhasson az anyag és az ízről „felismerje” a szervezet a szájba került anyag természetét. Ugyancsak mucinban szegény nyál képződik erősebb kémiai ingerek hatására is (konyhasó, savak, lúgok), aminek feladata a kellemetlen anyagok hígítása és lehetőség szerint az eltávolítása. Ugyanakkor azok az ingerek, amelyeket a szájba került, ízben gazdag táplálék vált ki, mucinózus és emésztőenzim-tartalmú nyálképződéssel járnak. Ebből látható, hogy a nyálmirigyek nyálösszetétele alkalmazkodik a szájba került anyagokhoz, azok minőségéhez. Ez csak úgy lehetséges, ha a mirigyek váladéktermeléséért felelős sejtrétegben morfológiailag és funkcionálisan is eltérő szerózus és mucinózus típusú sejtek vannak. A szerózus sejtek jellemzően nagy mennyiségű izozmotikus (a vérplazmával megegyező ozmolalitású) elektrolitoldatot választanak el, melyben különböző fehérjék is találhatók. Ezzel szemben a mucinózus sejtek sűrűbb és lényegesen kisebb térfogatú folyadékban választanak ki mucint. További eltérés, hogy a három pár nagy nyálmirigyben a mucinózus és szerózus sejtek aránya eltérő. A fültőmirigy szinte teljesen szerózus sejtekből épül fel, a másik két pár viszont jelentős számban tartalmaz mucinózus sejteket.[7]

A mirigyek nyáltermelése, annak megindulása elsősorban a táplálékfelvétel valamelyik mozzanatával függ össze, amelyet a központi idegrendszer szabályoz. A szájüreg ízérző- és mechanoreceptorainak, valamint az orrüreg nyálkahártyájában található szagérző receptoroknak az ingerlésével váltódik ki az a „feltétlen reflex” (velünk született), amely a nyálképződés folyamatát koordinálja. Maga a rágás folyamata is egy ingert jelent a nyáltermeléshez, amit jól példáz a rágógumi hosszan tartó rágása, amely adott esetben órákig tartó szerózus nyáltermelést generál. A rágáshoz hasonló reflexes nyálelválasztást indukálhatnak a szájüregbe került idegen szilárd tárgyak (pl. orvosi eszközök, fogorvosi műszerek) de még a hosszabb ideig tartó beszéd, a nyelv mozgásához köthető mechanoreceptor ingerlés is kiválthatja a szerózus nyáltermelést.[8]

A feltétlen reflex mellett nagy jelentőséggel bír a tanult, azaz a feltételes reflex is amely az életünk során szerzett íz, szag és az étellel kapcsolatos egyéb tapasztalatokra támaszkodva már azelőtt megindítja a nyáltermelést, hogy a táplálék a szánkba került volna. A korábbi élmények alapján kialakult emlékeink alapján nyáltermelést indíthat el az éhes embernél a tányérok vagy evőeszközök csörgése, vagy akár az ízletes ételre vonatkozó kép vagy gondolat is.[9]

A nyálelválasztást reflektorikusan a központi idegrendszer szabályozza. A száj receptoraiból kiinduló, és az agyhoz futó idegek pályái a háromosztatú agyideghez (nervus trigeminus) és a nyelv-garat ideghez (nervus glossopharyngeus) csatlakozva érik el a nyúltagyi központokat, ahol az ingerület átkapcsolódik a reflexív lefelé futó efferens rostjaira, azaz a nyálmirigyek szekréciós idegeire. Az említett idegrostok sérülése a nyálelválasztás megszűnéséhez vezethet.[9]

A nyálelválasztás reflexfolyamatainak vizsgálata visszanyúlik a 19. század második feléig. A 19. század végén Ivan Petrovics Pavlov (1849-1936) orosz fiziológus, kutyákra kidolgozott kísérleti modelljével a nyálelválasztás reflexfolyamatait vizsgálva fedezte fel a feltételes reflexet, amely munkájáért 1904-ben vehette át a neki ítélt Nobel-díjat.[10]

A nyálelválasztás folyamata nem tekinthető a vérplazma egyszerű mechanikai filtrációjának, hanem a vegetatív idegrendszer által szigorúan szabályzott specifikus sejtműködés terméke. Ennek legjobb bizonyítékai a nyállal kiválasztott anyagok (mucin, amiláz, lipáz, lizozim), amelyek a vérben nem fordulnak elő, vagyis a nyálmirigy sejtjeiben kell szintetizálódniuk. Nyáltermelés közben a sejtek oxigénfogyasztása is megnő, nagyobb mértékben, mint amit egy egyszerű filtrációs tevékenység indokolna. A megnövekedett oxigénfogyasztás makromolekulák helyben történő bioszintézisére utal.[9]

A nyálmirigyek belsejében található váladékot termelő sejtek (acinusok) elsődleges szekrétuma ozmolalitás szempontjából a vérplazmáéhoz rendkívül hasonló, azzal izozmotikus összetételű folyadék. Ez nem meglepő, mert a váladék forrása maga a vérplazma. Az így keletkezett primér nyálfolyadék azonban a nyál kivezető csatornáiban haladva fokozatosan veszít Na+- és Cl--koncentrációjából, amelyet a kivezető csövek hámsejtjei vesznek fel. Ugyanakkor a helyükre kevés K+ áramlik, így a szájüregbe kerülő nyál ezáltal hipozmotikussá válik. A szerózus sejtekben található, intracelluláris raktárakból (granulomokból) alfa-amiláz és a kalciumot kötő glikoprotein, a mucinózus sejtekből pedig a mucin kerül a kivezetőcsövekbe.

Említést érdemel még, hogy intenzív nyálelválasztás mellett annak ozmolalitása is egyre inkább megközelíti a plazma ozmotikus koncentrációját.[9] Ennek oka, hogy a kivezető csövek Na+- és Cl--visszaszívó kapacitása nem tud lépést tartani a nagyfokú nyálelválasztással, minek következtében a nyál kissé sósabbá válik.[11]

A nyál fizikai és kémiai tulajdonságaiSzerkesztés

Az emberi nyál színtelen, szagtalan, kissé opálos, meglehetősen viszkózus folyadék. Kémhatása változó, rendszerint gyengén savanyú, ami a táplálkozáskor enyhén lúgos pH-ra változik. A nyál legnagyobb részét víz alkotja, fajsúlya 1,002–1,009 g/cm³ között változik. A szárazanyag-tartalma 1–3 %, a fehérjetartalom pedig a teljes nyál 0,3–0,6 %-át teszi ki.[12] A szekretált nyál mennyisége és kémiai összetétele egyrészt a táplálék minőségétől, mennyiségétől, továbbá a szájba jutott anyag mechanikai ingereitől, kémhatásától függ.[11]

Az emberi nyál makromolekuláinak termelődési helye és funkciója
A nyálban található makromolekulák A termelő mirigy Funkciója
Prolinban gazdag fehérje P, SM fogvédő, Ca2+-kötő, antimikrobiális, szájnedvesítő
Mucin glikoproteinek SL, SM szájnedvesítő
Alfa-amiláz P, SM keményítő hidrolízise
Lipáz SL zsír emésztése
Ribonukleáz SM RNS-emésztés
Kallikrein P, SM, SL nem ismert
Laktoperoxidáz SM antimikrobiális
Laktoferrin nem ismert antimikrobiális
Lizozim SM antimikrobiális
IgA receptor protein nem ismert antimikrobiális
IgA alegység nem ismert antimikrobiális
Növekedési faktor SM antimikrobiális

A nyálmirigyekre vonatkozó rövidítések a táblázat második oszlopában:

  • P = glandula parotis - fültőmirigy;
  • SM = glandula submandibularis - állkapocs alatti mirigy;
  • SL = glandula sublingualis - nyelv alatti mirigy

A nyálmirigyek által termelt nyálfolyadék alapszintű termelését (0,2-0,5 ml/perc) acetilkolin vagy kolinerg agonista gyógyszerek intravénás adásával jelentős mértékben lehet fokozni. Ezzel a mesterséges állapottal lehet a táplálkozás során megfigyelt szekréciós szintet modellezni. Az alapállapotú és a stimulált nyálelektrolit-összetételt foglalja össze az alábbi táblázat.[11]

Az emberi nyál elektrolit-összetétele
Elektrolit Alapszintű szekréció Stimulált szekréció
Koncentráció (mM) Koncentráció (mM)
Na+ 15 90
K+ 30 15
Cl- 15 50
HCO3- 15 60
  • Koncentráció (mM) = millimól, azaz ezred mólos vagy 10−3 M oldat.

Az értékekből látható, hogy stimulált (tehát fokozott) nyálelválasztáskor a Cl--koncentráció csökken, a HCO3--tartalom nő, aminek a következménye a nyál enyhe lúgosodása. Maximális szekréció esetén a kémhatás az alapszintű pH 6,0-ról pH 8,0-ra nőhet. A nyálkémhatás változásának nagy jelentősége van abban, hogy egyes gyógyszerek vagy metabolitjaik a vérből a nyálba kiválasztódva a szájba kerülhetnek, ahol különböző ízhatást generálnak.[13]

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A mucin (mucinok) az összetett fehérjék azon csoportját alkotó nem egységes felépítésű glikoproteinek, amelyekben a fehérje polipeptidláncához kovalens kötéssel poliszacharidok kapcsolódnak nagy számban. Jellemző rájuk a nagyfokú viszkozitás és vízkötő képesség, amely síkossá teszi a mucint.
  2. Mucinózus: főleg mucin tartalmú, sűrűbb, viszkózusabb váladék.
  3. Szerózus: fehérjéket, esetleg enzimeket tartalmazó, könnyen folyó, sok vizet tartalmazó, híg nyál.
  4. A gerincesek napi nyáleltermelése természetesen függ az állat méretétől és a főbb táplálék típusától. A szarvasmarha nyáltermelése például eléri a napi 60 litert.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 791–793. oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0
  2. Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 336. oldal.
  3. Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 360. oldal. ISBN 978-963-226-504-9
  4. Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 4. kötet, 713. oldal.
  5. Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 338. oldal.
  6. Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 340. oldal.
  7. Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 361–362. oldal. ISBN 978-963-226-504-9
  8. Sherwood L.: Human physiology from cells to systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, 569–571. oldal. ISBN 0-534-56826-2
  9. a b c d Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. 896–898. oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3
  10. Schhott H.: A medicina krónikája. Officina Nova, 1993. 353. oldal, ISBN 963 8185 84 8
  11. a b c Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 793–795 oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0
  12. Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, 337. oldal.
  13. Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 77. oldal, ISBN 978 963 226 324 3