Nyéki János

(1841–1924) magyar színész, színházigazgató

Nyéki János, Beinrohr, Beinroth (Ipolynyék, 1841. február 20.Budapest, 1924. április 16.)[1] színész, igazgató.

Nyéki János
Született 1841. február 20.
Ipolynyék
Elhunyt 1924. április 16. (83 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Nyéki János és Gyurkovics Katalin fiaként született. Kétszery József társulatában debütált 1859-ben, majd 1860-tól Aradi Gerőnél szerepelt. 1874. október 1-jétől első ízben megkapta az igazgatói engedélyt, amellyel kistársulatot vezethetett. 1884. április 25-én ünnepelte 25 éves jubileumát, Óbecsén lépett fel, ahol a Nagyapóban Nagy Jancsit alakította. 1880-ban és 1887-ben azonban csupán daltársulat működtetését engedélyezték számára, majd 1888-ban felhagyott igazgatói tevékenységével és Kárpáthy Györgyhöz került. 1892-ben Völgyi György társulatában lépett fel utoljára és nyugdíjba vonult. Halálát szívizomelfajulás okozta.

Családja szerkesztés

Első felesége Pollák Berta (1855–1925) színésznő, második felesége Bakó Mari színésznő, harmadik felesége pedig Szalai S. Teréz (Simon Terézia) színésznő volt, akivel 1905. április 25-én kötött házasságot.

Fontosabb szerepei szerkesztés

  • Csóri Gyurka (Szigligeti Ede: A nagyidai cigányok)
  • Sobbrinus (Dóczi L.: Csók)

Működési adatai szerkesztés

  • 1859?: Pázmán Mihály?;
  • 1860: Aradi Gerő;
  • 1866: Nyiri György;
  • 1870: Barna Bálint;
  • 1871: Homokay László;
  • 1872–74: Csóky Sándor;
  • 1885: Hegyi Gyula;
  • 1886: Bokor;
  • 1888–89: Kárpáthy György;
  • 1890–92: Völgyi György.

Igazgatóként szerkesztés

  • 1874: Dés, Marosvásárhely;
  • 1875: Nagyenyed, Torda, Marosvásárhely, Dés;
  • 1876: Torda, Nagyenyed, Dés, Abrudbánya;
  • 1877: Torda, Dicsőszentmárton (Homokayval);
  • 1878: Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Torda, Dés;
  • 1879: Székelyújvár, Sepsi, Csíkszereda;
  • 1881: Fehértemplom, Szászváros, Brassó;
  • 1882: Szászrégen, Marosvásárhely, Nagyszeben;
  • 1883: Szászrégen, Gyulafehérvár, Abrudbánya, Veszprém;
  • 1884: Lugos, Óbecse, Topolya;
  • 1885: Bácsalmás, Zilah.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés