Ohm törvénye

Fizika
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 11.

Ohm törvénye egy fizikai törvényszerűség, amely egy fogyasztón (pl. elektromos vezetékszakaszon) átfolyó áram erőssége és a rajta eső feszültség összefüggését adja meg. A törvényszerűséget Georg Simon Ohm német fizikus 1826-ban ismerte fel először.

A törvény

szerkesztés

A törvény kimondja, hogy az elektromosan vezető anyagok a bennük áramló töltések mozgásával szemben a közegellenálláshoz hasonlítható elektromos ellenállással rendelkeznek. Ohm kísérletileg megállapította, hogy az áramerősség a vezeték két rögzített pontja között mérhető feszültséggel egyenesen arányos, vagyis:

 

ahol az R egy állandó érték, az adott vezetékszakaszra jellemző elektromos ellenállás.

(A törvény nem csak vezetékszakaszra, hanem általában bármilyen villamos ellenállást tanúsító fogyasztóra érvényes: a fogyasztó ellenállása megegyezik a sarkai közt mérhető feszültség és a rajta átfolyó áram hányadosával.)

Az ellenállás mértékegysége az ohm:

 .

Ugyanazon fogyasztó esetében a feszültség és az áramerősség között egyenes arányosság van. Ezt az összefüggést első ízben Ohm német fizikus állapította meg, és róla Ohm törvényének nevezzük.

Fémes vezeték ellenállása

szerkesztés

A mérésekből (és egyszerű gondolatmenetből is) következik, hogy egy adott   keresztmetszetű, homogén anyagú fémes vezeték   hosszúságú szakaszának ellenállása egyenesen arányos a vezeték hosszával és fordítottan arányos a keresztmetszetével:

 ,

ahol a   arányossági tényező a vezeték anyagára jellemző ún. fajlagos ellenállás.

Ennek mérőszáma az egységnyi keresztmetszetű, egységnyi hosszúságú vezeték ellenállásának számértékével egyenlő. A fajlagos ellenállás SI-egysége az

 .

(Ez azonban a gyakorlatban túl nagy érték, ezért helyette ennek milliomodát, az 1 méter hosszú, 1 mm² keresztmetszetű vezeték ellenállását veszik alapul:

 .

A fajlagos ellenállás reciproka a fajlagos vezetőképesség:[1]

 

Az ellenálláson eső teljesítmény[2]

szerkesztés

Az ellenállás kapcsaira kapcsolt feszültség hatására az ellenálláson áram folyik. Ennek a feszültségnek és áramerősségnek a szorzata teljesítményt ad:

 

Az áramsűrűség, a differenciális Ohm-törvény

szerkesztés

Az l hosszúságú és A állandó keresztmetszetű vezetőre az Ohm-törvény:

 

Ez a   áramsűrűség bevezetésével az áramerősség a következő alakot ölti:[1]

 

Azaz az Ohm-törvény így is felírható:

 

Véges keresztmetszetű vezeték belsejében haladó egyenáramról homogén vezető esetén feltételezhetjük, hogy egyenletesen oszlik el az egész keresztmetszet mentén. Így a keresztmetszet egységén az áramsűrűség:

 

Válasszuk ki A keresztmetszetű vezeték l hosszúságú darabját. A két végponton mért feszültséget jelöljük UA, illetve UB -vel. Erre felírva Ohm törvényét:

 

A kivágott darabot homogénnek tekintettük, ebben tehát az erőtér is, az áramsűrűség eloszlása is egyenletes, így tehát az U/l hányados a térerősséget adja, az I/A hányados pedig az áramsűrűséget, vagyis:

 

Az ellenállás hőmérsékletfüggése

szerkesztés

Lásd még: A fajlagos ellenállás hőmérsékletfüggése

Az adott anyagra jellemző fajlagos ellenállás az alábbi összefüggés szerint függ a hőmérséklettől:

 

ahol

  •  : a 20 °C-on mért fajlagos ellenállás,
  •  : a 20 °C-on mért hőmérsékleti együttható,
  •  20°C.
  • R20 : 20°C-on mért ellenállás
  • Rt : t hőmérsékleten mérhető ellenállás

További információk

szerkesztés
  1. a b Budó
  2. Simonyi, Károly. Villamosságtan, 3, Budapest: Akadémiai Kiadó (1964)