Főmenü megnyitása

Ordelafo Faliero (vagy más néven: Faledro Faliero Dodoni), (1070 körül – Zára, 1117) volt a harmincnegyedik velencei dózse. Uralkodásának tizenhat évére nagy pecsétet ütött a folyamatos hadakozás, de szokatlan módon ez cseppet sem zavarta a máskor oly érzékeny velenceieket. A köznyelv uomo militare, azaz harcos emberként emlékezett meg róla. Igen népszerű volt a köztársaságban, hiszen mérhetetlen sok háborúit leggyakrabban győzelemmel zárta le. Több pletyka és legenda is fennmaradt róla, amely szintén tükrözi népe szeretetét.

Ordelafo Faliero
Doge Ordelaffo Falier, pala d'oro, Venezia.jpg
Született 11. század
Velence[1]
Elhunyt 1117
Zára
Állampolgársága velencei
SzüleiVital Faliero de'Doni
Foglalkozása katona
Tisztség velencei dózse (1102–1117)
Sírhely Velence

Apja nyomdokainSzerkesztés

Ordelafo (vagy ahogyan a korabeli krónikák gyakran nevezték Ordelaf) igen gazdag és tehetős családban látta meg a napvilágot. Apja a korábbi dózse, Vital Faliero de'Doni volt, akinek nézetei nagyban meghatározták Ordelafo uralkodási elveit is. Az úgynevezett tizenkét apostoli család, akik között Velence leghatalmasabb családjait tisztelték, és a legendák szerint a város alapítóinak leszármazottjai, mind hivatalosak voltak a Consiglio Minor gyűléseire. A consiglio olyan tanácsként működött a Velencei Köztársaságban, amely a bíráskodás, törvényhozás, külügyek és bizonyos mértékig a hadsereg irányítása területén is döntő és befolyásoló testületként segítette a dózse munkáját.
A szervezet, mint a nemesi köztársaság egyik alapvető intézménye, lehetőséget adott Ordelafonak is arra, hogy politikai tudását fejlessze és hamarosan vezető szerepre törjön. Akkoriban az arisztokraták hatalmának növekedése miatt egyfajta hagyománnyá vált, hogy a tanács tagjai közül kerül ki a következő dózse. Így történt ez akkor is, amikor Michele dózse meghalt, és a nép az ifjú Falierot választotta meg vezetőjének.

A háborúk dózséjaSzerkesztés

Egy szövetség felrúgásaSzerkesztés

Elődje 1097-ben szövetségre lépett a szomszédos Magyarországgal, amelyben a két hatalom megállapodott abban, hogy Dalmácia és Horvátország kérdésében osztoznak a hatalmi címeken. De a magyar trónon uralkodó Könyves Kálmán sosem tett le a dalmát városok megszerzésének tervéről. Éppen ezért követeket küldött az Adria partján álló városokba, hogy tárgyaljanak a Velencétől való elszakadásról. A dalmát városok gazdaságát elnyomta és kihasználta az itáliai kereskedőváros, és a gyarmat létből kedvezőbb feltételekkel önként Kálmán uralma alá vonták magukat 1105-ben.
A dózse és a kereskedők ezt hatalmas érvágásként élték meg, és azonnal felbontották a korábbi szövetséget. 1105-ben elkezdődött a háború a magyarok ellen. Kálmán egészen 1107-ig tudta tartani Zárát és más dalmát városokat, aztán fel kellett hagynia foglalásaival. De ezzel nem ért véget a háború. Ordelafo és Kálmán egészen 1115-ig harcoltak egymás ellen, és gyakorlatilag ettől kezdve háromszáz éven keresztül folyamatosan hadban állt egymással a két ország a dalmát városok birtoklásáért. Ezek a harcok mindig az éppen erősebb hatalom győzelmével záródtak. Ordelafo uralma alatt még többször is sor került Dalmácia magyar birtoklására.

A velenceiek ebben a háborúban sok keletről érkezett aranyat feláldoztak, annál is inkább, mert I. Alexiosz, bizánci császár egyre nagyobb rosszallással vette tudomásul, hogy a keresztes háborúkba induló velencei flotta elsősorban gazdasági győzelemre törekszik, és ezért a magyarok oldalára állt. Kálmán megkapta a császártól a Horvátország és Dalmácia királya címet.

A hadi gazdaságSzerkesztés

A háborúk azonban nem feltétlenül csak pénznyelőként működtek. A consiglio teljes támogatása mellett zajló csaták váltakozó sikere és kudarca arra ösztönözte a velenceieket, hogy hadi iparukat fejlesszék, olcsóbbá, hatékonyabbá és nem utolsósorban erősebbé téve a velencei sereget. Ordelafo támogatására ismét mérnökök lepték el a hajógyárakat, akik hamarosan újabb formákat és fegyvereket dolgoztak ki, de nem ebben állt a legfontosabb találmány. A dózse úgy döntött, hogy egy külső szigeten felépíti az Arsenale néven emlegetett fegyverraktárat.
A fontos stratégiai épületet a város tenger felőli részének egyik szigetére tervezték, az Olivolo sziget közelében. Ez lehetővé tette, hogy az importált fegyverekkel nem kellett a város csatornáin lavírozni, és a csatahajók is könnyebben fel tudtak szerelkezni, ha sürgősen szükségük volt utánpótlásra.

A fejlődés minden téren kiemelkedő volt. Ordelafo hatalmas összegekkel támogatta a különféle újításokat és kutatásokat. Egy időben maga Dante Alighieri is Velencébe látogatott, és jegyzeteiben leírta, mennyire elkápráztatta a város nyüzsgése, technológiai, politikai, intézményi és gazdasági fejlettsége. Egyúttal írt a sanyarú sorsú velenceiek szenvedéséről is, akik a korabeli velencei kifejezéssel élve a farbricaban, tehát valamiféle manufakturában dolgoztak. Ezt meg is örökítette Isteni színjátékában (XXI-7-15).

Keleti ambíciókSzerkesztés

1115-ben egy időre úgy tűnt abbamarad a keleti szomszéd elleni háború. Ordelafo a velencei flotta keleti harcai felé fordította tekintetét. A főként gazdasági kapcsolatokat alakító velenceiek nem feltétlenül számítottak a Szentföld véres harcosainak. Ez merőben megváltozott, amikor Ordelafo úgy döntött, hogy Szíriába utazik, és ott serege élére áll. A koros hadvezér nagy területeket hódított vissza a muzulmán uralomtól, így jutott el egy San Giovanni d'Acri nevű városig. Itt állt a Mindenható Krisztus kolostora, amelyből hatalmas mennyiségű aranyat és zománcozott tárgyakat hordatott Velencébe.
A gazdag rakomány a Szent Márk-bazilika fő oltára, a Pala d'oro díszítésébe olvadt bele. Az oltár így közel 15 cm vastag arany borítást kapott, és elnyerte mai két méteres magasságát és három és fél méteres szélességét.

A gazdag rakománnyal visszatért Velencébe a kiváló hadvezér, és mivel a magyarok újra megtámadták a dalmát kikötőket, Ordelafo újra kardot ragadott. A harcos dózsénak ekkor adatott meg, hogy ne betegen, ágyban haljon meg, hanem önmagához méltó módon a csatamezőn. 1118-ban az egyik magyarok elleni ütközetben esett el. Testét a Szent Márk-bazilika őrzi.

Legendás uralkodásSzerkesztés

A történelemben nem egy olyan uralkodóról szólnak legendás történetek, mesék, aki messze földön hadakozott az ellenséggel. A lovagkirályok romantikus alakja sokszor ihletet adott népének. Így történt ez Ordelafoval is akiről két legenda is fennmaradt.
Az egyik szerint a velencei flotta anyagiassága és kegyetlensége annyira felbőszítette a bizánci császárt, hogy elhatározta, megnehezíti majd Ordelafo sorsát. Azonban hamarosan elhunyt a császár és trónját a messzeföldön híres Iréné császárnő foglalta el. Az uralkodó amint meglátta a dózsét, azonnal beleszeretett. De Ordelafo boldog házasságban élt Matildával, Apulia hercegnőjével, Balduin jeruzsálemi király testvérével. A császárnő végül férjhez ment, de sohasem tudta kiverni fejéből a dózsét. Ezért szobájában a férje helyett Ordelafo képmása függött.

A másik történet alapján a híres feltaláló, Leonardo da Vinci mélyen tisztelte a tudományokat és fejlesztéseket támogató dózsét, és ezért az ő nevén gyakorolta ismert tükörírásos rejtüzeneteit. A hagyomány ezért nevezi Ordelafot gyakran Faledro Falieronak, ugyanis a Faledro éppen a fordítottja az Ordelafnak, amelyhez később egy "o" betű csapódott, az olaszosabb kiejtés végett.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2015. augusztus 14.)


Előző uralkodó:
I. Vital Michele
Velencei dózse
1102-1118
 
Következő uralkodó:
Domenico Michele