Orgonakaktusz

növénynemzetség

Az orgonakaktusz (Pachycereus) nemzetség az Észak-Amerika oszlopkaktuszainak nagy részét magában foglaló Echinocereeae nemzetségcsoport tagja. Fajai nagy, elágazó növények.

Pachycereus
Pachycereus pringlei
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Szegfűvirágúak (Caryophyllales)
Család: Kaktuszfélék (Cactaceae)
Alcsalád: Kaktuszformák (Cactoideae)
Nemzetség-
csoport
:
Echinocereeae
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pachycereus témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pachycereus témájú kategóriát.

Elterjedése szerkesztés

Guatemala, Honduras, Mexikó, Amerikai Egyesült Államok.

Jellemzői szerkesztés

Fa, vagy ritkábban bokor termetű, masszív növények. Hajtásaik egyenesek, orgonasípszerűek, a virágzó hajtás a vegetatív szártól többé-kevésbé különbözik (ld. cephalium), gazdagon tövisezett vagy néha tövismentes, gyakran dúsan gyapjas areolákkal. Világos, tölcsér alakú virágaik kicsik-középnagyok, éjjel vagy nappal nyílnak. A virágtölcsér kopasz vagy gyapjas is lehet. Termése gömbölyded, tövises bogyó, a pulpa vörös vagy bíborszínű.

Rokonsági viszonyok, fajok szerkesztés

A Pachycereus nemzetség a nemzetségcsoport egyik fő fejlődési irányát képviseli, mindazonáltal fajai között, illetve más nemzetségekkel (Neobuxbaumia, Carnegiea, Stenocereus) való rokoni viszonyai nem kellően feltártak. Molekuláris genetikai elemzésük a közelmúltban kezdődött meg (Arias et al.; Taylor).

Az ismert fajok öt alnemzetséget alkotnak.

Lemaireocereus subgenus:

Marginatocereus subgenus:

Pachycereus subgenus:

Lophocereus subgenus:

Pseudomitrocereus subgenus:

Egy intergenerikus hibrid taxon ismert a természetből, melynek egyik szülőfaja a Pachycereus pringlei:

Források szerkesztés

  • Hunt D.R. et al. (2006): The new cactus lexikon. DH Books, Miborn Port, England. ISBN 0-9538134-5-2
  • Taylor N.P. (2005) Cact. Succ. J 19:31’
  • Arias et al. (2003) Syst. Bot. 28(3):548-557’