Ornithopoda

dinoszaurusz, fosszilis hüllőalrendág

Az Ornithopoda ('madárlábúak') alrendbe változatos méretű növényevő dinoszauruszok tartoztak. Már a jura időszakban megjelentek, de virágkorukat a kréta idején élték. Kezdetben kis, két lábon járó, legelő állatok voltak, de méretüket és számukat növelve az egyik legsikeresebb kréta időszakban élt növényevő csoporttá váltak, amely uralta az észak-amerikai kontinenst. A legnagyobb evolúciós előnyt a rágórendszerük fejlődése jelentette, amely a legbonyolultabbá vált, ami valaha a hüllőknél kifejlődött, vetélkedik az olyan mai emlősökével, mint például a szarvasmarhák. Fénykorukat a kacsacsőrű hadrosauridák elterjedése jelentette a kréta–tercier kihalási eseményt megelőzően, amely valamennyi madarak közé nem tartozó dinoszaurusz csoport kihalásához vezetett. A tagjaik mind a hét kontinensen jelen voltak, habár a déli félgömbön ritkán fordultak elő, az antarktiszi maradványokat pedig még nem nevezték el.

Ornithopoda
Evolúciós időszak: kora jura-késő kréta, 200–66 Ma
Különböző ornithopoda dinoszauruszok. Balra hátul: Camptosaurus, balra: Iguanodon, középen, hátul: Shantungosaurus, középen, elöl: Dryosaurus, jobbra: Corythosaurus, jobbra, hátul (kicsi): Heterodontosaurus (valószínűleg nem ornihopoda), jobbra, hátul: Tenontosaurus.
Különböző ornithopoda dinoszauruszok. Balra hátul: Camptosaurus, balra: Iguanodon, középen, hátul: Shantungosaurus, középen, elöl: Dryosaurus, jobbra: Corythosaurus, jobbra, hátul (kicsi): Heterodontosaurus (valószínűleg nem ornihopoda), jobbra, hátul: Tenontosaurus.
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Öregrend: Dinoszauruszok (Dinosauria)
Rend: Madármedencéjűek (Ornithischia)
Csoport: Neornithischia
Alrend: Ornithopoda
Marsh, 1881
Családok
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ornithopoda témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ornithopoda témájú kategóriát.

Anatómia szerkesztés

 
Az Iguanodon háromujjú lábfeje

Az Ornithopoda jelentése 'madárlábúak', a görög ὄρνιθος / ornithosz ('madár') és ποῦς / pousz ('láb') szavak összetételéből, ami a csoport tagjaira jellemző háromujjú lábra utal, bár sok korai képviselőjüknek még négy lábujja volt. További jellemzőik közé tartozik a páncélzat hiánya, a kemény csőr, a meghosszabbodott szeméremcsont, ami valójában a csípőcsont meghosszabbodott vége, és egy lyuk hiánya az állkapocsban. Egyes ornithopodák és a rokonságukba tartozó cerapodák bordáin vékony, porcos lemezek voltak, melyek bizonyos esetekben mineralizálódtak és fosszilizálódtak. E bordaközi (interkosztális) lemezek funkciója ismeretlen. A Hypsilophodon, az Othnielosaurus, a Parksosaurus, a Talenkauen, a Thescelosaurus[1] és a Macrogryphosaurus maradványai között is rájuk találtak.[2]

Az ornithopodák kezdetben kis, nagyjából 1 méter hosszúságú, valószínűleg gyorsan futó állatok voltak. Testüket a hátsó lábaikon való futás közben a theropodákéhoz hasonlóan merev farkukkal tartották egyensúlyban. A későbbi ornithopodák jobban alkalmazkodtak a négy lábon járó, legelésző életmódhoz; a gerincük a modern, talajról táplálkozó állatokéhoz, például a bölényekéhez hasonlóan meghajlott. Miközben az egyre inkább előre dőlt helyzetben való táplálkozáshoz alkalmazkodva félig négy lábon járóvá váltak, és egyre több időt töltöttek négy lábukon mozogva vagy a talajról legelve, továbbra is képesek voltak, legalább részlegesen a hátsó lábaikon futni, illetve elérni a fák koronáját. Az ornithopodák a metszőfogaik helyett szarucsőrük segítségével harapták a növényzetet, állkapcsukat pedig a dinoszauruszok közt egyedülálló módon képesek voltak nemcsak függőlegesen, de vízszintesen is mozgatni, azaz tudtak rágni.

 
A legnagyobb ornithopodák és az ember méretémek összehasonlłtása

Bár a későbbi ornithopodák nagyobbra nőttek, sosem vetélkedhettek a hihetetlen méretű, hosszú nyakú és farkú sauropodákkal, melyeknek részben a helyébe léptek. A legnagyobbak, mint például a Shantungosaurus 23 tonnás tömegükkel a közepes méretű sauropodákhoz hasonlóak voltak, a hosszúságuk azonban sosem haladta meg a 15 métert.

Osztályozás szerkesztés

 
Ornithopoda fejek rekonstrukciói

A csoport eleinte csak az iguanodontidáktól elkülönülő madármedencéjűeket tartalmazta, azonban a filogenetikai újraértékelés kimutatta, hogy az ide tartozó fajok parafiletikusak, ahogyan a korábban taxonómiai szempontból problémát jelentő Hypsilophodontidae család is, melyet csupán a Hypsilophodon nem képvisel.[3] Az idők során ide kerültek a legbizonytalanabb hovatartozású, két lábon járó madármedencéjűek is, melyek többségét később bazális tagként átsorolták más, jellemzően négy lábon járó taxonokba, például a Marginocephalia kládba; illetve „csontos fejű” pachycephalosaurusként saját taxonokat hoztak létre a számukra.

Taxonómia szerkesztés

Az Ornithopodát rendszerint az Ornithischia alrendjének tekintik. Bár a dinoszauruszokkal foglalkozó őslénykutatók nagyrészt nem támogatják a rangokat alkalmazó taxonómia használatát, egyes kutatók továbbra is használják ezt az osztályozási módot, a különféle szerzők azonban eltérő rangot adnak a csoportnak. Michael J. Benton (2004-ben) a (rangnélküli kládként megalkotott) Cerapoda alrend alrendágaként helyezte el,[4] míg mások, például Lucio M. Ibiricu és szerzőtársai 2010-ben, megtartották a hagyományos alrend rangot.[5]

Ornithopoda alrendág

Törzsfejlődés szerkesztés

Az alábbi kladogram Cseng Hsziao-ting és kollégái 2009-es elemzése alapján készült.[6]

Cerapoda

Othnielia



Hypsilophodon



Jeholosaurus



Yandusaurus




Orodromeus



Zephyrosaurus



Marginocephalia

Pachycephalosauria



Ceratopsia



Ornithopoda

Anabisetia



Bugenasaura



Thescelosaurus



Talenkauen




Gasparinisaura



Parksosaurus



Iguanodontia

Rhabdodontidae



Tenontosaurus

T. tilletti



T. dossi





Dryosauridae



Ankylopollexia







 
Thescelosaurus rekonstruált csontváza

Az alábbi kladogram Richard Butler és szerzőtársai 2011-es cikke alapján készült.[7]

Cerapoda
Marginocephalia

Pachycephalosauria



Ceratopsia



Ornithopoda

Orodromeus



Hypsilophodon



Zephyrosaurus



Yandusaurus




Changchunsaurus



Jeholosaurus






Gasparinisaura



Parksosaurus






Bugenasaura



Thescelosaurus



Iguanodontia

Talenkauen




Anabisetia




Rhabdodontidae



Tenontosaurus

T. tilletti



T. dossi





Dryosauridae



Ankylopollexia











Jegyzetek szerkesztés

  1. Butler, Richard J., and Galton, Peter M. (2008. április 5.). „The 'dermal armour' of the ornithopod dinosaur Hypsilophodon from the Wealden (Early Cretaceous: Barremian) of the Isle of Wight: a reappraisal”. Cretaceous Research 29 (4), 636–642. o. DOI:10.1016/j.cretres.2008.02.002.  
  2. Calvo, J.O., Porfiri, J.D.; and Novas, F.E. (2007). „Discovery of a new ornithopod dinosaur from the Portezuelo Formation (Upper Cretaceous), Neuquén, Patagonia, Argentina.”. Arquivos do Museu Nacional 65 (4), 471–483. o.  
  3. Weishampel, D.B., Heinrich, R.E. (1992). „Systematics of Hypsilophodontidae and basal Iguanodontia (Dinosauria: Ornithopoda)”. Historical Biology 6, 159–184. o.  
  4. Benton, M. J.. Vertebrate Palaeontology [archivált változat], 3rd ed., Blackwell Science Ltd (2004). ISBN 0632056371. Hozzáférés ideje: 2011. július 18. [archiválás ideje: 2008. október 19.] 
  5. Ibiricu, L.M., Martínez, R.D., Lamanna, M.C., Casal, G.A., Luna, M., Harris, J.D. and Lacovara, K.J. (2010). „A Medium-Sized Ornithopod (Dinosauria: Ornithischia) from the Upper Cretaceous Bajo Barreal Formation of Lago Colhué Huapi, Southern Chubut Province, Argentina”. Annals of Carnegie Museum 79 (1), 39–50. o. DOI:10.2992/007.079.0103.  
  6. Zheng, Xiao-Ting, You, Hai-Lu; Xu, Xing; Dong, Zhi-Ming (2009. március 19.). „An Early Cretaceous heterodontosaurid dinosaur with filamentous integumentary structures”. Nature 458 (7236), 333–336. o. DOI:10.1038/nature07856. PMID 19295609.  
  7. Butler, R. J., Liyong J., Jun, C., Godefroit, P. (2011). „The postcranial osteology and phylogenetic position of the small ornithischian dinosaur Changchunsaurus parvus from the Quantou Formation (Cretaceous: Aptian–Cenomanian) of Jilin Province, north-eastern China”. Palaeontology 54 (3), 667–683. o. DOI:10.1111/j.1475-4983.2011.01046.x. (Hozzáférés: 2011. július 18.)  

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Ornithopod című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés