Főmenü megnyitása

Oroszország a 2016. évi nyári olimpiai játékokon

Oroszország a brazíliai Rio de Janeiróban megrendezendő 2016. évi nyári olimpiai játékok egyik részt vevő nemzete volt.

Oroszország az olimpiai játékokon
Oroszország zászlaja
Oroszország zászlaja
NOB-országkód: RUS
OOB Orosz Olimpiai Bizottság
Honlap Hivatalos honlap
2016. évi nyári olimpiai játékok
Rio de Janeiro
Versenyzők291 fő 26 sportágban
Érmek
Arany
19
Ezüst
18
Bronz
19
Össz.
56

Nyári olimpiai játékok:
Téli olimpiai játékok:
Más szereplések:
Szovjetunió Szovjetunió részeként (1952–1988),
Egyesített Csapat Egyesített Csapat részeként (1992)

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség 2015. novemberében lezárult vizsgálata feltárta az orosz sportolók államilag támogatott doppingolási rendszerét.[1] A rendszert a 2010-es téli olimpia után kezdték komolyan kiépíteni, bár már 2009-ben is találtak gyanús mintákat.[2] A vizsgálat során orosz doppinglaboratórium korábbi vezetője, Grigorij Rodcsenko bevallotta, hogy a 2014-es téli olimpia előtt 1417 mintát saját kezűleg semmisített meg.[3] A doppingoló sportolók vizeletmintáit az ellenőrzés előtt az orosz titkosszolgálat segítségével cserélték ki hónapokkal korábban levett tiszta mintákra. Az ellenőrzés eredményeként az orosz doppinglabor engedélyét visszavonták, és javasolták, hogy egyetlen orosz sportoló se lehessen ott a riói olimpián. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy az orosz sportolók indulásáról az adott sportág nemzetközi szövetsége dönthet. Ezután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság ellenőrzi az indulási kérelmeket, amelyet végül a NOB egy háromfős testülete hagyhat jóvá.[4][5]

Elsőként 2015. november 13-án a Nemzetközi Atlétikai Szövetség döntött az orosz sportolók kizárásáról a versenyeikről, így többek között a 2016-os fedett pályás atlétikai világbajnokságon sem szerepelhetett orosz atléta.[6] A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség az olimpia megnyitóünnepsége előtt egy héttel, 2016. július 29-én rendezett elnökségi ülésén határozott róla, hogy az orosz súlyemelők sem vehetnek részt az olimpián.[7]

Az olimpiára összesen 387 orosz sportoló szerzett kvótát, közülük 291-en indulhattak a versenyeken.

ÉrmesekSzerkesztés

Érem Versenyző Sportág Versenyszám Dátum
1  Arany Vlaszov, RomanRoman Vlaszov Birkózás Férfi kötöttfogás, 75 kg Augusztus 14.
1  Arany Davit, CsakvetadzeCsakvetadze Davit Birkózás Férfi kötöttfogás, 85 kg Augusztus 15.
1  Arany Szadulajev, AbdulrasidAbdulrasid Szadulajev Birkózás Férfi szabadfogás, 86 kg Augusztus 20.
1  Arany Ramonov, SzoszlanSzoszlan Ramonov Birkózás Férfi szabadfogás, 65 kg Augusztus 21.
1  Arany Mudranov, BeszlanBeszlan Mudranov Cselgáncs Férfi légsúly Augusztus 6.
1  Arany Halmurzajev, HaszanHaszan Halmurzajev Cselgáncs Férfi váltósúly Augusztus 9.
1  Arany Nemzeti válogatott
Olga Akopjan Jekatyerina Marennyikova
Irina Bliznova Majja Petrova
Vladlena Bobrovnyikova Anna Szedojkina
Darja Dmitrijeva Anna Szeny
Jekatyerina Iljina Marina Szudakova
Tatyjana Jerohina Anna Vjahireva
Viktorija Kalinyina Viktorija Zsilinszkajtye
Polina Kuznyecova
Kézilabda Női Augusztus 20.
1  Arany Tyiscsenko, JevgenyijJevgenyij Tyiscsenko Ökölvívás Férfi nehézsúly Augusztus 15.
1  Arany Leszun, AlekszandrAlekszandr Leszun Öttusa Férfi Augusztus 20.
1  Arany Iscsenko, NataljaNatalja Iscsenko Szinkronúszás Páros Augusztus 15.
1  Arany Csigirjova, VladaVlada Csigirjova
Natalja Iscsenko
Szvetlana Kolesznyicsenko
Alekszandra Packevics
Jelena Prokofjeva
Szvetlana Romasina
Alla Siskina
Gelena Topilina
Marija Surocskina
Szinkronúszás Csapat Augusztus 19.
1  Arany Makarova, JekatyerinaJekatyerina Makarova
Vesznyina, JelenaJelena Vesznyina
Tenisz Női páros Augusztus 14.
1  Arany Musztafina, AlijaAlija Musztafina Torna Női felemás korlát Augusztus 14.
1  Arany Mamun, MargaritaMargarita Mamun Torna Egyéni Augusztus 20.
1  Arany Birjukova, VeraVera Birjukova
Anasztaszija Bliznyuk
Anasztaszija Makszimova
Anasztaszija Tatareva
Marija Tolkacsova
Torna Csapat Augusztus 21.
1  Arany Ahmathuzin, ArturArtur Ahmathuzin
Cseremiszinov, AlekszejAlekszej Cseremiszinov
Szafin, TyimurTyimur Szafin
Vívás Férfi tőr csapat Augusztus 12.
1  Arany Jegorjan, JanaJana Jegorjan Vívás Női kard Augusztus 8.
1  Arany Gyeriglazova, InnaInna Gyeriglazova Vívás Női tőr Augusztus 10.
1  Arany Gavrilova, JulijaJulija Gavrilova
Gyjacsenko, JekatyerinaJekatyerina Gyjacsenko
Jegorjan, JanaJana Jegorjan
Velikaja, SzofjaSzofja Velikaja
Vívás Női kard, csapat Augusztus 13.
2  Ezüst Koblova, ValerijaValerija Koblova Birkózás Női szabadfogású, 58 kg Augusztus 17.
2  Ezüst Vorobjova, NataljaNatalja Vorobjova Birkózás Női szabadfogású, 69 kg Augusztus 17.
2  Ezüst Gedujev, AnyiuarAnyiuar Gedujev Birkózás Férfi szabadfogású, 74 kg Augusztus 19.
2  Ezüst Dasidorzsijeva, TujanaTujana Dasidorzsijeva
Kszenyija Perova
Inna Sztyepanova
Íjászat Női csapat Augusztus 7.
2  Ezüst Zabelinszkaja, OlgaOlga Zabelinszkaja Kerékpározás Női egyéni időfutam Augusztus 10.
2  Ezüst Smeleva, DarjaDarja Smeleva
Vojnova, AnasztaszijaAnasztaszija Vojnova
Kerékpározás Női egyéni időfutam Augusztus 12.
2  Ezüst Alojan, MihailMihail Alojan Ökölvívás Férfi légsúly Augusztus 21.
2  Ezüst Bacaraskina, VitalinaVitalina Bacaraskina Sportlövészet Női légpisztoly Augusztus 7.
2  Ezüst Kamenszkij, SzergejSzergej Kamenszkij Sportlövészet Férfi sportpuska összetett Augusztus 14.
2  Ezüst Gyenyiszenko, AlekszejAlekszej Gyenyiszenko Taekwondo Férfi pehelysúly Augusztus 18.
2  Ezüst Abljazin, GyenyiszGyenyisz Abljazin
David Beljavszkij
Nyikolaj Kukszenkov
Nyikita Nagornij
Ivan Sztretovics
Torna Férfi csapat összetett Augusztus 8.
2  Ezüst Melnyikova, AngelinaAngelina Melnyikova
Alija Musztafina
Marija Paszeka
Darja Szpiridonova
Szeda Tuthaljan
Torna Női csapat összetett Augusztus 9.
2  Ezüst Paszeka, MarijaMarija Paszeka Torna Női ugrás Augusztus 14.
2  Ezüst Abljazin, GyenyiszGyenyisz Abljazin Torna Férfi ugrás Augusztus 15.
2  Ezüst Kudrjavceva, JanaJana Kudrjavceva Torna Egyéni ritmikus gimnasztia Augusztus 20.
2  Ezüst Jefimova, JulijaJulija Jefimova Úszás Női 100 m mell Augusztus 8.
2  Ezüst Jefimova, JulijaJulija Jefimova Úszás Női 200 m mell Augusztus 11.
2  Ezüst Velikaja, SzofjaSzofja Velikaja Vívás Női kard Augusztus 8.
3  Bronz Szemjonov, SzergejSzergej Szemjonov Birkózás Férfi kötöttfogás, 130 kg Augusztus 15.
3  Bronz Bukina, JekatyerinaJekatyerina Bukina Birkózás Női szabadfogás, 75 kg Augusztus 18.
3  Bronz Kuzjutyina, NataljaNatalja Kuzjutyina Cselgáncs Női harmatsúly Augusztus 7.
3  Bronz Anoskin, RomanRoman Anoskin Kajak-kenu Férfi kajak egyes 1000 m Augusztus 16.
3  Bronz Dmitrijev, GyenyiszGyenyisz Dmitrijev Kerékpározás Férfi egyéni sprint Augusztus 14.
3  Bronz Beljakova, AnasztaszijaAnasztaszija Beljakova Ökölvívás Női könnyűsúly Augusztus 17.
3  Bronz Nyikityin, VlagyimirVlagyimir Nyikityin Ökölvívás Férfi harmatsúly Augusztus 18.
3  Bronz Dunajcev, VitalijVitalij Dunajcev Ökölvívás Férfi kisváltósúly Augusztus 19.
3  Bronz Maszlennyikov, VlagyimirVlagyimir Maszlennyikov Sportlövészet Férfi légpuska Augusztus 8.
3  Bronz Grigorjan, KirillKirill Grigorjan Sportlövészet Férfi sportpuska, fekvő Augusztus 12.
3  Bronz Musztafina, AlijaAlija Musztafina Torna Női egyéni összetett Augusztus 11.
3  Bronz Abljazin, GyenyiszGyenyisz Abljazin Torna Férfi gyűrű Augusztus 15.
3  Bronz Beljavszkij, DavidDavid Beljavszkij Torna Férfi korlát Augusztus 16.
3  Bronz Rilov, JevgenyijJevgenyij Rilov Úszás Férfi 200 m hát Augusztus 11.
3  Bronz Csupkov, AntonAnton Csupkov Úszás Férfi 200 m mell Augusztus 10.
3  Bronz Jelfutyina, SztyefanyijaSztyefanyija Jelfutyina Vitorlázás Női szörfvitorlázás Augusztus 14.
3  Bronz Szafin, TyimurTyimur Szafin Vívás Férfi tőr Augusztus 7.
3  Bronz Kocsnyeva, OlgaOlga Kocsnyeva
Violetta Kolobova
Tatyjana Logunova
Ljubov Sutova
Vívás Női párbajtőr, csapat Augusztus 11.
3  Bronz Nemzeti válogatott
Anna Usztyuhina Anasztaszija Simanovics
Marija Boriszova Anna Tyimofejevna
Jekatyerina Prokofjeva Jevgenyija Szoboleva
Elvina Karimova Jevgenyija Ivanovna
Nagyezsda Fedotova Anna Grinyova
Olga Belova Anna Karnauh
Jekatyerina Liszunova
Vízilabda Női Augusztus 19.

Table tennis pictogram.svg AsztaliteniszSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 48-as főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Alekszandr Sibajev Egyes erőnyerő   Dyjas (POL)
11–9, 11–8, 11–8, 11–9
  Boll (GER)
14–12, 4–11, 11–7, 7–11, 12–10, 10–12, 6–11
kiesett
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 48-as főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Marija Dolgih Egyes erőnyerő   Lay Jian Fang (AUS)
6–11, 7–11, 11–8, 11–6, 10–12, 11–8, 5–11
kiesett
Polina Mihajlova erőnyerő   Pavlovics (BLR)
11–9, 11–8, 9–11, 11–13, 7–11, 8–11
kiesett

Wrestling pictogram.svg BirkózásSzerkesztés

FérfiSzerkesztés

Kötöttfogású
Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ibragim Labazanov 59 kg   Kebiszpajev (KAZ)
0–3
kiesett
Iszlambek Albijev 66 kg   Panait (ROU)
3–1
  Csunajev (AZE)
1–3
kiesett
Roman Vlaszov 75 kg erőnyerő   Kim Hjonu (KOR)
3–1
  Jang Pin (CHN)
4–0
  Starčević (CRO)
3–1
  Madsen (DEN)
3–1
 
Davit Csakvetadze 85 kg   Tahmaszebi (AZE)
3–0
  Akhlaghi (IRI)
5–0
  Kudla (GER)
4–0
  Lőrincz (HUN)
3–1
  Belenyuk (UKR)
3–1
 
Iszlam Magomedov 98 kg erőnyerő   Arusaar (EST)
3–0
  İldem (TUR)
1–3
kiesett 8
Szergej Szemjonov 130 kg   Ramonov (KGZ)
3–1
  Abdullayev (UZB)
3–0
  Kadzsaja (GEO)
3–0
  López (CUB)
0–3
  Nabi (EST)
3–0
 
Szabadfogású
Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Viktor Lebegyev 57 kg erőnyerő   Tomar (IND)
3–1
  Rahimi (IRI)
1–3
kiesett 9.
Szoszlan Ramonov 65 kg   Garcia (CAN)
3–1
  Valdés (CUB)
3–1
  Ganzorigiin (MGL)
3–0
  Ihtyijor Navruzov (UZB)
4–1
  Togrul Aszkerov (AZE)
4–0
 
Anyiuar Gedujev 74 kg erőnyerő   Bekzod Abdurahmonov (UZB)
3–1
  Burroughs (USA)
3–1
  Gaszanov (AZE)
3–1
  Yazdani (IRI)
1–3
 
Abdulrasid Szadulajev 86 kg erőnyerő   Veréb (HUN)
4–0
  Ceballos (VEN)
3–0
  Saripov (AZE)
3–1
  Yaşar (TUR)
3–0
 
Anzor Boltukajev 97 kg erőnyerő   Andrijcev (UKR)
1–3
kiesett 11.
Biljal Mahov 125 kg   Zaszeev (UKR)
1–3
kiesett 13.

NőiSzerkesztés

Szabadfogású
Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
első kör
Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Milana Dadaseva 48 kg   Kim Hjongjong (PRK)
3–1
  Jankova (BUL)
1–3
kiesett 11.
Valerija Koblova 58 kg   Niemesch (GER)
3–0
  Pürevdorjiin (MGL)
4–0
  Malik (IND)
3–1
  Tinibekova (KGZ)
3–1
  Ichō (JPN)
1–3
 
Inna Trazsukova 63 kg   Sastin (HUN)
3–0
  Şahin (TUR)
3–1
  Hszü Zsuj (CHN)
3–1
  Risako Kawai (JPN)
0–4
  Michalik (POL)
1–3
5.
Natalja Vorobjova 69 kg erőnyerő   Szizdikova (KAZ)
3–1
  Ochirbatyn (MGL)
5–0
  Mostafa (EGY)
5–0
  Doshō (JPN)
1–3
 
Jekatyerina Bukina 75 kg   Amer (EGY)
3–1
  Adar (TUR)
3–1
  Ferreira (BRA)
3–1
  Manyurova (KAZ)
0–5
  Ali (CMR)
3–1
 

Judo pictogram.svg CselgáncsSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Beszlan Mudranov Légsúly erőnyerő   Mooren (NED)
002–000
  Davtyan (ARM)
001–000
  Kim (KOR)
100–000
  Papinashvili (GEO)
100–000
  Szmetov (KAZ)
010–000
 
Mihail Puljaev Harmatsúly erőnyerő   Bouchard (CAN)
000–001
kiesett
Gyenyisz Jarcev Könnyűsúly erőnyerő   Duprat (FRA)
001–000
  Szaj Jin-Csizsikala (CHN)
100–000
  van Tichelt (BEL)
010–011
kiesett   Shavdatuashvili (GEO)
000–100
kiesett 7.
Haszan Halmurzajev Váltósúly erőnyerő   Mollaei (IRI)
000–000
  Abdelaal (EGY)
010–000
  Valois-Fortier (CAN)
010–000
  Toma (UAE)
100–000
  Stevens (USA)
100–000
 
Kirill Gyenyiszov Középsúly erőnyerő   Mehgyiev (AZE)
000–100
kiesett
Tagir Hajbulajev Félnehézsúly erőnyerő   Gasimov (AZE)
000–011
kiesett
Renat Szaidov Nehézsúly erőnyerő   Allerstorfer (AUT)
001–000
  Silva (BRA)
000–100
kiesett
Női
Versenyző Versenyszám 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Irina Dolgova Légsúly   Kim (PRK)
010–000
  Pareto (ARG)
000–102
kiesett
Natalja Kuzjutyina Harmatsúly erőnyerő   Guica (CAN)
002–000
  Nakamura (JPN)
000–100
  Legentil (MRI)
100–000
  Ma Jing-Nan (CHN)
100–000
 
Irina Zablugyina Könnyűsúly   Manuel (NZL)
000–001
kiesett
Jekatyerina Valkova Váltósúly   van Emden (NED)
000–000
kiesett
Kszenyija Csibiszova Nehézsúly   Külbs (GER)
101–000
  Ortiz (CUB)
000–100
kiesett

Rowing pictogram.svg EvezésSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Előfutam Vigaszág Elődöntő Döntő Helyezés
Idő Hely. Idő Hely. Típus Idő Hely. Típus Idő Hely.
Artyom Koszov
Nyikita Morgacsov
Vlagyiszlav Rjabcev
Anton Zaruckij
Négypárevezős 6:03,89 5. 6:39,32 3. A/B 6:24,89 6. B 6:02,09 4. 10.

Golf pictogram.svg GolfSzerkesztés

Versenyző Versenyszám 1. forduló 2. forduló 3. forduló 4. forduló Összesítve
Pontszám Pontszám Pontszám Pontszám Pontszám Helyezés
Marija Vercsenova Női egyéni 75 70 73 62 280 16.

Archery pictogram.svg ÍjászatSzerkesztés

Női
Versenyző Versenyszám Selejtező 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Pont Kiemelt Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Tujana Dasidorzsijeva Egyéni 654 5.   Karma (BHU)
7–3
  Cao Huj (CHN)
4–6
kiesett
Kszenyija Perova 641 17.   Sánchez (COL)
6–4
  Sztyepanova (RUS)
3–7
kiesett
Inna Sztyepanova 643 16.   Nemati (IRI)
6–2
  Perova (RUS)
7–3
  Cshö (KOR)
3–7
kiesett
Tujana Dasidorzsijeva
Kszenyija Perova
Inna Sztyepanova
Csapat 1938 2. erőnyerő   India (IND)
5–4
  Olaszország (ITA)
5–3
  Dél-Korea (KOR)
1–5
 

Kajak-kenuSzerkesztés

  SíkvíziSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő Helyezés
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Típus Idő Helyezés
Roman Anoskin Kajak egyes 1000 m 3:37,296 5. 14. 3:34,833 1. 5. A 3:33,363 3.  
Jevgenyij Lukancov Kajak egyes 200 m 35,245 4. 13. 35,567 7. 14. B 37,482 6. 14.
Roman Anoskin
Kirill Ljapunov
Vaszilij Pogreban
Oleg Zsesztkov
Kajak négyes 1000 m 2:56,662 4. 7 3:01,065 4. 10. B 3:06,825 1. 9.
Andrej Krajtor Kenu egyes 200 m 39,985 1. 2. 40,394 1. 7. A 40,105 6. 6.
Ilja Stokalov Kenu egyes 1000 m 4:02,626 3. 7. 3:58,259 1. 1. A 4:00,963 4. 4.
Ilja Stokalov
Ilja Pervuhin
Kenu kettes 1000 m 3:43,105 3. 7. 3:42,127 3. 4. A 3:46,776 5. 5.

  SzlalomSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő
1. futam 2. futam Jobb eredmény
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Helyezés
Alekszandr Lipatov Férfi kenu egyes 101,78 10. 98,72 7. 98,72 10. 104,69 13. kiesett
Mihail Kuznyecov
Dmitrij Larionov
Férfi kenu kettes 167,26 12. 107,39 5. 107,39 8. 112,39 8. 106,70 6.
Pavel Ejgel Férfi kajak egyes 96,72 15. 88,57 4. 88,57 6. 92,43 7. 92,69 9.
Marta Haritonova Női kajak egyes 111,01 13. 104,72 5. 104,72 8. 160,39 15. kiesett

KerékpározásSzerkesztés

  Hegyi-kerékpározásSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Idő Helyezés
Anton Szincov Férfi 1:37:38 12.
Irina Kalentyjeva Női 1:36:54 17.

  Országúti kerékpározásSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Idő Helyezés
Szergej Csernyeckij Férfi mezőnyverseny 6:19:43 31.
Alekszej Kurbatov nem ért célba
Pavel Kocsetkov 6:22:23 38.
Férfi időfutam 1:20:07,59 28.
Olga Zabelinszkaja Női mezőnyverseny 3:55:52 16.
Női időfutam 44:31,97  

  Pálya-kerékpározásSzerkesztés

Sprintversenyek
Versenyző Versenyszám Selejtező 1. forduló Vigaszág 2. forduló Vigaszág 9–12. helyért Negyeddöntő 5–8. helyért Elődöntő Döntő Helyezés
Idő Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfelek
Győztes idő
Hely. Ellenfél
Győztes idő
Ellenfél
Győztes idő
Gyenyisz Dmitrijev Férfi egyéni 9,774 4.   Sarnecki (POL)
10,141
  Webster (NZL)
10,102
  Baugé (FRA)
10,202
10,166
  Kenny (GBR)
10,139
  Glaetzer (AUS)
10,105
10,190
 
Nyikita Sursin 10,418 26. kiesett
Darja Smeleva Női egyéni 11,230 22. kiesett
Anasztaszija Vojnova 10,985 11.   Morton (AUS)
11,503
  Csung Tiensi (CHN)
11,271
  Ligtlee (NED)   Csung Tiensi (CHN)
  Lee Wai Sze (HKG)
  Simona Krupeckaitė (LTU)
8.
Darja Smeleva
Anasztaszija Vojnova
Női csapat 32,655 2.   Kanada (CAN)
32,324
  Kína (CHN)
32,401
 
Keirin
Versenyző Versenyszám 1. forduló Vigaszág 2. forduló Döntő Helyezés
Helyezés Helyezés Helyezés Helyezés
Gyenyisz Dmitrijev Férfi 4. 2. kiesett
Darja Smeleva Női 3. 2. kiesett
Anasztaszija Vojnova 4. 1. 3. 4.

  BMXSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Selejtező Negyeddöntő Elődöntő Döntő
Eredm. Hely. Eredm. Hely. Eredm. Hely. Eredm. Hely.
Jevgenyij Komarov Férfi 36,958 30. 16 6. kiesett
Jaroszlava Bondarenko Női 35,682 11. 13 4. 36,017 5.

Handball pictogram.svg KézilabdaSzerkesztés

NőiSzerkesztés

Orosz női kézilabdacsapat-játékoskeret
Szövetségi kapitány: Jevgenyij Trefilov

EredményekSzerkesztés

Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
B csoport
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Oroszország (RUS) 5 5 0 0 165 147 +18 10
  Franciaország (FRA) 5 4 0 1 118 93 +25 8
  Svédország (SWE) 5 2 1 2 150 141 +9 5
  Hollandia (NED) 5 1 2 2 135 135 0 4
  Dél-Korea (KOR) 5 1 1 3 128 136 –8 3
  Argentína (ARG) 5 0 0 5 101 145 –44 0
2016. augusztus 6.
14:40 (19:40)
Oroszország (RUS)   30–25   Dél-Korea (KOR) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR)
Szudakova 6 (12–13) Csong, Kim 6
   Jegyzőkönyv    

2016. augusztus 8.
11:30 (16:30)
Franciaország (FRA)   25–26   Oroszország (RUS) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Lacrabère 11 (10–15) Kuznyecova 6
   Jegyzőkönyv   

2016. augusztus 10.
14:40 (19:40)
Oroszország (RUS)   36–34   Svédország (SWE) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Pinto, Menezes (BRA)
Bobrovnyikova, Dmitrijeva 6 (15–18) Gulldén 11
    Jegyzőkönyv    

2016. augusztus 12.
19:50 (00:50)
Oroszország (RUS)   35–29   Argentína (ARG) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Mousaviyan, Kolahdouzan (IRI)
Vjahireva 7 (20–18) Pizzo 6
11×    Jegyzőkönyv   

2016. augusztus 14.
14:40 (19:40)
Hollandia (NED)   34–38   Oroszország (RUS) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Polman 12 (16–17) Iljina 8
   Jegyzőkönyv   
Negyeddöntő
2016. augusztus 16.
20:30 (01:30)
Oroszország (RUS)   31–27   Angola (ANG) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Pinto, Menezes (BRA)
Kuznyecova 5 (18–14) Bernardo 8
    Jegyzőkönyv   
Elődöntő
2016. augusztus 18.
20:30 (01:30)
Norvégia (NOR)   37–38 (h. u.)   Oroszország (RUS) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Mørk 14 (16–18, 31–31) Bobrovnyikova 8
   Jegyzőkönyv   
Döntő
2016. augusztus 20.
15:30 (20:30)
Franciaország (FRA)   19–22   Oroszország (RUS) Future Arena, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Røen, Arntsen (NOR)
Dembélé, Pineau 5 (7–10) Vjahireva 5
   Jegyzőkönyv   

Equestrian pictogram.svg LovaglásSzerkesztés

Díjlovaglás
Versenyző Versenyszám 1. kör 2. kör 3. kör Végeredmény
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Helyezés
Marina Aframejeva Vosk Egyéni 71,343 31. kiesett
Inyessza Merkulova Mister X 75,800 14. 73,154 23. kiesett
Lovastusa
Versenyző Versenyszám Díjlovaglás Tereplovaglás Díjugratás Végeredmény
Selejtező Döntő
Bünt. Hely. Bünt. Bünt. össz. Hely. Bünt. Bünt. össz. Hely. Bünt. Bünt. Helyezés
Alekszandr Markov Kurfurstin Egyéni 48,90 39. kiesett
Andrej Mityin Gurza 59,90 62. kiesett
Jevgenyija Ovcsinnyikova Orion 66,00 65. kiesett
Alekszandr Markov
Andrej Mityin
Jevgenyija Ovcsinnyikova
Csapat 174,80 13. 3000 3000 13. 3000 13.

Diving pictogram.svg MűugrásSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés Pont Helyezés
Jevgenyij Kuznyecov Egyéni műugrás 449,90 4. 468,35 3. 481,35 4.
Ilja Zaharov 389,90 18. 345,60 18. kiesett
Viktor Minyibajev Egyéni toronyugrás 462,25 8. 474,10 6. 481,60 8.
Nyikita Slejher 418,15 16. 415,75 17. kiesett
Jevgenyij Kuznyecov
Ilja Zaharov
Szinkron műugrás 385,17 7.
Viktor Minyibajev
Nyikita Slejher
Szinkron toronyugrás 417,57 7.
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező Elődöntő Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés Pont Helyezés
Nagyezsda Bazsina Egyéni műugrás 252,00 26. kiesett
Krisztyina Iljinih 304,05 15. 295,20 15. kiesett
Jekatyerina Petuhova Egyéni toronyugrás 317,25 11. 259,50 18. kiesett
Julija Tyimosinyina 212,25 28. kiesett

Boxing pictogram.svg ÖkölvívásSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vaszilij Jegorov Papírsúly erőnyerő   Nico Hernández (USA)
0–3
kiesett
Mihail Alojan Légsúly erőnyerő   Konki (FRA)
3–0
  Ávila (COL)
3–0
  Csu Csüankuan (CHN)
3–0
  Zoirov (UZB)
0–3
 
Vlagyimir Nyikityin Harmatsúly   Warawara (VAN)
3–0
  Butdee (THA)
2–1
  Conlan (IRL)
3–0
  Stevenson (USA)
visszalépett
kiesett  
Adlan Abdurasidov Könnyűsúly   Katua (PNG)
3–0
  Benbaziz (ALG)
0–3
kiesett
Vitalij Dunajcev Kisváltósúly erőnyerő   Baatarsükh (MGL)
3–0
  Hu Csien-hszün (CHN)
3–0
  Gaibnazarov (UZB)
1–2
kiesett  
Andrej Zamkovoj Váltósúly   Okwiri (KEN)
1–2
kiesett
Artyom Csebotarjov Középsúly erőnyerő   Shakhsuvarly (AZE)
1–2
kiesett
Pjotr Hamukov Félnehézsúly   Ramirez (VEN)
1–2
kiesett
Jevgenyij Tyiscsenko Nehézsúly erőnyerő   Nogueira (BRA)
3–0
  Russo (ITA)
3–0
  Tulaganov (UZB)
3–0
  Levit (KAZ)
3–0
 
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Anasztaszija Beljakova Könnyűsúly erőnyerő   Mayer (USA)
2–0
  Mossely (FRA)
TKO
kiesett  
Jaroszlava Jakusina Középsúly   Csen Nien-csin (TPE)
3–0
  Shields (USA)
0–3
kiesett

Modern pentathlon pictogram.svg ÖttusaSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Vívás Úszás Lovaglás Futás/Lövészet Összesen
Eredmény Pont Hely. Idő Pont Hely. Idő Hibapont Pont Hely. Lövőhiba Idő Pont Hely. Összes pont Helyezés
Alekszandr Leszun Férfi 28–7 268
OR
1. 2:05,58 324 22. 21 279 21. 11:32,35 608 20. 1479  
Gulnaz Gubajdullina Női 8–27 148 36. 2:07,94
OR
317 1. 10 290 15. 12:30,76 550 5. 1305 15.
Donata Rimšaitė 17–18 202 17. 2:22,09 274 30. 16 284 19. 12:32,67 548 6. 1308 12.

Volleyball (indoor) pictogram.svg RöplabdaSzerkesztés

FérfiSzerkesztés

Orosz férfi röplabdacsapat-játékoskeret

EredményekSzerkesztés

Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
B csoport
Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.   Argentína (ARG) 5 4 1 12 12 4 3,000 394 335 1,176
2.   Lengyelország (POL) 5 4 1 12 14 5 2,800 447 389 1,149
3.   Oroszország (RUS) 5 4 1 11 13 6 2,167 432 367 1,177
4.   Irán (IRI) 5 2 3 7 8 9 0,889 389 392 0,992
5.   Egyiptom (EGY) 5 1 4 3 3 12 0,250 286 362 0,790
6.   Kuba (CUB) 5 0 5 0 1 15 0,067 300 403 0,744
2016. augusztus 7.
20:30 (1:30)
Oroszország (RUS)   3–1   Kuba (CUB) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 6287
Játékvezető: Vladimir Simonović (SRB), Rogerio Espicalsky (BRA)
(25–17, 25–19, 22–25, 25–18)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 9.
9:30 (14:30)
Oroszország (RUS)   1–3   Argentína (ARG) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 5743
Játékvezető: Arturo di Giacomo (BEL), Heike Kraft (GER)
(18–25, 25–18, 18–25, 21–25)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 11.
11:35 (16:35)
Oroszország (RUS)   3–0   Egyiptom (EGY) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 6665
Játékvezető: Paulo Turci (BRA), Ibrahim Al-Naama (QAT)
(25–11, 25–17, 25–9)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 13.
15:00 (20:00)
Lengyelország (POL)   2–3   Oroszország (RUS) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 7239
Játékvezető: Fabrizio Pasquali (ITA), Juraj Mokrý (SVK)
(18–25, 25–16, 18–25, 25–22, 13–15)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 15.
15:00 (20:00)
Oroszország (RUS)   3–0   Irán (IRI) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 7387
Játékvezető: Liu Csiang (CHN), Fabrizio Pasquali (ITA)
(25–23, 25–16, 25–20)
Jegyzőkönyv
Negyeddöntő
2016. augusztus 17.
10:00 (15:00)
Kanada (CAN)   0–3   Oroszország (RUS) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 6291
Játékvezető: Arturo Di Giacomo (BEL), Mohammad Shahmiri (IRI)
(15–25, 20–25, 18–25)
Jegyzőkönyv
Elődöntő
2016. augusztus 19.
22:15 (3:15)
Oroszország (RUS)   0–3   Brazília (BRA) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 9784
Játékvezető: Juraj Mokrý (SVK), Vladimir Simonović (SRB)
(21–25, 20–25, 17–25)
Jegyzőkönyv
Bronzmérkőzés
2016. augusztus 21.
9:30 (14:30)
Egyesült Államok (USA)   3–2   Oroszország (RUS) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 6976
Játékvezető: Fabrizio Pasquali (ITA), Liu Csiang (CHN)
(23–25, 21–25, 25–19, 25–19, 15–13)
Jegyzőkönyv
Csapat Helyezés
  Oroszország (RUS) 4.

NőiSzerkesztés

Orosz női röplabdacsapat-játékoskeret

EredményekSzerkesztés

Bejutott a negyeddöntőbe
Kiesett
Csoportkör
A csoport
Mérkőzések Szettek Pontok
Hely. Csapat M Gy V Pont Sz+ Sz– SzA P+ P– PA
1.   Brazília (BRA) 5 5 0 15 15 0 377 272 1,386
2.   Oroszország (RUS) 5 4 1 12 12 4 3,000 393 323 1,217
3.   Dél-Korea (KOR) 5 3 2 9 10 7 1,429 384 372 1,032
4.   Japán (JPN) 5 2 3 6 7 9 0,778 347 364 0,953
5.   Argentína (ARG) 5 1 4 2 3 14 0,214 319 407 0,784
6.   Kamerun (CMR) 5 0 5 1 2 15 0,133 328 410 0,800
2016. augusztus 6.
20:30 (1:30)
Oroszország (RUS)   3–0   Argentína (ARG) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 5437
Játékvezető: Ibrahim Al-Naama (QAT), Luis Macias (MEX)
(25–13, 25–10, 25–16)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 8.
20:30 (1:30)
Oroszország (RUS)   3–1   Dél-Korea (KOR) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 5398
Játékvezető: Piotr Dudek (POL), Ibrahim Al-Naama (QAT)
(25–23, 23–25, 25–23, 25–14)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 10.
17:05 (22:05)
Oroszország (RUS)   3–0   Kamerun (CMR) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 6396
Játékvezető: Ibrahim Al-Naama (QAT), Mohammad Shahmiri (IRI)
(25–19, 25–22, 25–23)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 12.
20:30 (1:30)
Oroszország (RUS)   3–0   Japán (JPN) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 7448
Játékvezető: Mohammad Shahmiri (IRI), Heike Kraft (GER)
(25–14, 30–28, 25–18)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 14.
22:35 (3:35)
Brazília (BRA)   3–0   Oroszország (RUS) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 8892
Játékvezető: Nasr Shaaban (EGY), Taoufik Boudaya (TUN)
(25–23, 25–21, 25–21)
Jegyzőkönyv
Negyeddöntő
2016. augusztus 16.
18:00 (23:00)
Oroszország (RUS)   0–3   Szerbia (SRB) Ginásio do Maracanãzinho, Rio de Janeiro
Nézőszám: 7121
Játékvezető: Susana Rodríguez (ESP), Hernán Casamiquela (ARG)
(09–25, 22–25, 21–25)
Jegyzőkönyv
Csapat Helyezés
  Oroszország (RUS) 5.

  StrandröplabdaSzerkesztés

FérfiSzerkesztés

Versenyző Csoportkör Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Hely. Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vjacseszlav Kraszilnyikov
Konsztantyin Szemjonov
E csoport

  Lengyelország (POL)
FijałekPrudel
21–14, 21–13
  Chile (CHI)
E. GrimaltM. Grimalt
21–17, 21–14
  Hollandia (NED)
NummerdorVarenhorst

1.   Katar (QAT)
CherifJefferson
21–13, 21–13
  Kuba (CUB)
DíazGonzález
22–20, 22–24, 18–16
  Olaszország (ITA)
LupoNicolai
21–15, 16–21, 13–15
  Hollandia (NED)
BrouwerMeeuwsen
21–23, 20–22
4.
Dmitrij Barszuk
Nyikita Ljamin
B csoport

  Hollandia (NED)
BrouwerMeeuwsen
15–21, 14–21
  Lengyelország (POL)
KantorŁosiak
21–14, 21–17
  Németország (GER)
BöckermannFlüggen
21–14, 21–17

2.   Brazília (BRA)
EvandroPedro Solberg
16–21, 21–14, 15–10
  Olaszország (ITA)
LupoNicolai
18–21, 22–20, 11–15
kiesett 5.

NőiSzerkesztés

Versenyző Csoportkör Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Hely. Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Jekatyerina Birlova
Jevgenyija Ukolova
A csoport

  Brazília (BRA)
AntunesFrança
14–21, 16–21
  Lengyelország (POL)
BrzostekKołosińska
19–21, 18–21
  Egyesült Államok (USA)
FendrickSweat
19–21, 18–21

3.
Nyolcaddöntőbe jutásért
  Csehország (CZE)
HermannováSluková
21–19, 12–21, 15–10
  Spanyolország (ESP)
ElsaLiliana
23–21, 24–22
  Brazília (BRA)
ÁgathaBárbara
21–23, 16–21
kiesett 5.

Shooting pictogram.svg SportlövészetSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés
Alekszej Alipov Trap 117 7. kiesett
Anton Asztahov Skeet 119 12. kiesett
Vitalij Fokejev Dupla trap 133 11. kiesett
Vlagyimir Goncsarov Légpisztoly 580 8. 98,9 7.
Szabadpisztoly 557 4. 110,0 6.
Kirill Grigorjan Sportpuska, fekvő 628,9 2. 187,3  
Vlagyimir Iszakov Légpisztoly 574 31. kiesett
Szergej Kamenszkij Légpuska 623,2 16. kiesett
Sportpuska fekvő 629,0 1. 165,8 4.
Sportpuska összetett 1184 1. 458,5  
Alekszej Klimov Gyorstüzelő pisztoly 581 9. kiesett
Gyenyisz Kulakov Szabadpisztoly 548 23. kiesett
Vlagyimir Maszlennyikov Légpuska 629,0 2 184,2  
Vaszilij Moszin Dupla trap 132 13. kiesett
Fjodor Vlaszov Sportpuska összetett 1176 6. 403,1 7.
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pont Helyezés Pont Helyezés
Tatyjana Barszuk Trap 62 18. kiesett
Vitalina Bacaraskina Légpisztoly 390 1. 197,1  
Sportpisztoly 578 13. kiesett
Jekatyerina Korsunova Légpisztoly 387 2. 73,5 8.
Sportpisztoly 582 8. kiesett
Jekatyerina Rabaja Trap 65 11. kiesett
Albina Sakirova Skeet 69 7. kiesett
Darja Vdovina Légpuska 417,4 4. 143,5 5.
Sportpuska, összetett 579 15. kiesett

Synchronized swimming pictogram.svg SzinkronúszásSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Technikai gyakorlat Selejtező Döntő Helyezés
Szabad gyakorlat Összesítés Szabad gyakorlat Összesítés
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely.
Natalja Iscsenko
Szvetlana Romasina
Páros 96,4577 1. 98,0667 1. 194,5244 1. 98,5333 1. 194,9910 1.  
Vlada Csigirjova
Natalja Iscsenko
Szvetlana Kolesznyicsenko
Alekszandra Packevics
Jelena Prokofjeva
Szvetlana Romasina
Alla Siskina
Gelena Topilina
Marija Surocskina
Csapat 97,0106 1. 99,1333 1. 196,1439 1.  

Taekwondo pictogram.svg TaekwondoSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Alekszej Gyenyiszenko Pehelysúly   Contreras (VEN)
12–2
  Tazegül (TUR)
19–6
  Achab (BEL)
6–1
  Abu-Ghaush (JOR)
6–10
 
Albert Haun Váltósúly   López (USA)
4–7
kiesett
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Anasztaszija Barisnyikova Váltósúly   Güleç (GER)
8–9
kiesett

Tennis pictogram.svg TeniszSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Jevgenyij Donszkoj Egyes   Struff (GER)
6–3, 6–4
  Ferrer (ESP)
3–6, 7–67–1,7–5
  Johnson (USA)
1–6, 1–6
kiesett
Tyejmuraz Gabasvili   Albot (MDA)
6–4, 4–6, 4–6
kiesett
Andrej Kuznyecov   Bautista Agut (ESP)
7–6(7–4), 2–6, feladta
kiesett
Női
Versenyző Versenyszám 64-es főtábla 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Darja Kaszatkina Egyes   Dzsábir (TUN)
3–6, 7–6(7–4), 6–1
  Cseng (CHN)
6–1, 6–4
  Errani (ITA)
7–5, 6–2
  Keys (USA)
3–6, 1–6
kiesett
Szvetlana Kuznyecova   Vang Csiang (CHN)
6–1, 4–6, 6–0
  Niculescu (ROU)
ellenfél visszalépett
  Konta (GBR)
6–3, 5–7, 5–7
kiesett
Jekatyerina Makarova   Büyükakçay (TUR)
3–6, 6–0, 7–68–6
  Schmiedlová (SVK)
3–7, 6–4, 6–2
  Kvitová (CZE)
6–4, 4–6, 4–6
kiesett
Anasztaszija Pavljucsenkova   Linette (POL)
6–0, 6–3
  Puig (PUR)
3–6, 2–6
kiesett
Darja Kaszatkina
Szvetlana Kuznyecova
Páros   Lengyelország (POL)
Grönefeld
Siegmund
6–1, 6–4
  Japán (JPN)
Doi
Hozumi
6–4, 1–6, 6–1
  Csehország (CZE)
Hlaváčková
Hradecká
1–6, 6–4
5–7
kiesett
Jekatyerina Makarova
Jelena Vesznyina
  Ausztrália (AUS)
An. Rodionova
Ar. Rodionova
6–1, 6–2
  Románia (ROU)
Mitu
Olaru
6–1, 6–4
  Spanyolország (ESP)
Muguruza
Suárez
6–3, 6–4
  Csehország (CZE)
Šafářová
Strýcová
7–69–7, 6–4
  Svájc (SUI)
Bacsinszky
Hingis
6–4, 6–4
 

Badminton pictogram.svg TollaslabdaSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Csoportkör Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Hely. Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vlagyimir Malkov Férfi egyes E csoport
  Nguyễn (VIE)
21–15, 9–21, 13–21
  Lin (CHN)
18–21, 7–21
  Obernosterer (AUT)
21–11, 21–10
3. kiesett
Vlagyimir Ivanov
Ivan Szozonov
Férfi páros A csoport
  Tajvan (TPE)
Lee, Tsai
21–11, 22–20
  Ausztrália (AUS)
Chau, Serasinghe
21–16, 21–16
  Dél-Korea (KOR)
Lee, Yoo
21–17, 19–21, 21–16
1.   Kína (CHN)
Chai, Hong
13–21, 21–16, 16–21
kiesett
Natalja Perminova Női egyes N csoport
  Baldauf (AUT)
21–17, 21–8
  Tai (TPE)
12–21,9–21
2. kiesett

Gymnastics (artistic) pictogram.svg TornaSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pontszám Helyezés Pontszám Helyezés
Gyenyisz Abljazin
David Beljavszkij
Nyikita Ignatyev
Nyikolaj Kukszenkov
Nyikita Nagornij
Csapat összetett 269,612 3 271,453  
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pontszám Helyezés Pontszám Helyezés
Angelina Melnyikova
Alija Musztafina
Marija Paszeka
Darja Szpiridonova
Szeda Tuthaljan
Csapat összetett 174,620 3. 176,688 2.

  Ritmikus gimnasztikaSzerkesztés

Egyéni
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő Helyezés
Karika Labda Buzogány Szalag Összesen Karika Labda Buzogány Szalag Összesen
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely.
Jana Kudrjavceva Egyéni 18,166 4. 18,616 2. 19,000 1. 18,216 3. 73,998 2. 19,225 1. 19,250 1. 17,883 5. 19,250 1. 75,608 2.  
Margarita Mamun 18,833 1. 19,000 1. 17,500 11. 19,050 1. 74,383 1. 19,050 2. 19,150 2. 19,050 1. 19,233 2. 76,483 1.  
Csapat
Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő Helyezés
5 labda 3 szalag és 2 karika Összesen 5 labda 3 szalag és 2 karika Összesen
Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely. Pont Hely.
Vera Birjukova
Anasztaszija Bliznyuk
Anasztaszija Makszimova
Anasztaszija Tatareva
Marija Tolkacsova
Csapat 18,283 1. 17,233 6. 35,516 2. 17,600 3. 18,633 1. 36,233 1.  

  TrambulinSzerkesztés

Versenyző Versenyszám Selejtező Döntő
Pontszám Helyezés Pontszám Helyezés
Dmitrij Usakov Férfi 109,180 4. 59,525 5.
Andrej Jugyin 108,725 5. 6,815 8.
Jana Pavlova Női 98,060 9. kiesett

Triathlon pictogram.svg TriatlonSzerkesztés

Versenyző Versenyszám 1,5 km úszás Depózás 1 40 km kerékpározás Depózás 2 10 km futás Összesítés
Idő Idő Idő Idő Idő Idő Helyezés
Alekszandr Brjuhankov Férfi 17:26 0:51 57:03 0:46 Nem ért célba
Dmitrij Poljanszkij 17:24 0:49 57:07 0:36 33:30 1:49:26 32.
Igor Poljanszkij 17:18 0:51 56:32 0:41 33:49 1:49:11 31.
Anasztaszija Abroszimova Női 19:05 0:56 1:04:44 0:38 37:22 2:02:45 32.
Razarjonova 19:56 0:54 1:03:55 0:40 35:44 2:01:09 20.
Marija Sorec 19:48 1:00 1:03:54 0:41 36:10 2:01:33 25.

Swimming pictogram.svg ÚszásSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Vjacseszlav Andruszenko 400 m gyors 3:50,23 4. 30. kiesett
Alekszej Brjanszkij 50 m gyors 22,33 4. 28. kiesett
Anton Csupkov 200 m mell 2:07,93 1. 1. 2:08,08 3. 6. 2:07,70  
Jevgenyij Dratcev 10 km-es nyílt vízi 1:53:04,8 11.
Ilja Druzsinyin 1500 m gyors 14:59,56 1. 13. kiesett
Andrej Grecsin 100 m gyors 48,75 6. 21. kiesett
Ilja Andrejevics Homenko 200 m mell 2:08,94 2. 4. 2:09,73 5. 10. kiesett
Jevgenyij Koptyelov 100 m pillangó 52,01 4. 15. 52,50 8. 16. kiesett
100 m pillangó 1:56,13 4. 11. 1:56,46 5. 11. kiesett
Alekszandr Krasznih 200 m gyors 1:47,15 6. 16. 1:45,69 2. 4. 1:45,91 8.
400 m gyors 3:47,39 5. 15. kiesett
Nyikita Lobincev 200 m gyors 1:49,35 3. 36. kiesett
Szemjon Makovics 200 m vegyes 1:59,86 7. 18. kiesett
Vlagyimir Morozov 50 m gyors 21,81 2. 6. 21,88 4. 10. kiesett
100 m gyors 48,39 3. 8. 48,26 4. 9. kiesett
Danyiil Pahomov 200 m pillangó 1:57,36 7. 24. kiesett
Jaroszlav Potapov 1500 m gyors 15:00,99 2. 14. kiesett
Kirill Prigoda 100 m mell 1:00,37 5. 20. kiesett
Jevgenyij Rilov 100 m hát 53,25 3. 6. 52,84 3. 6. 52,74 6.
200 m hát 1:55,02 1. 1. 1:54,45 1. 1. 1:53,97  
Alekszandr Szadovnyikov 100 m pillangó 51,91 5. 13. 51,71 5. 7. 51,84 8.
Andrej Sabaszov 200 m hát 1:56,50 2. 6. 1:56,84 7. 12. kiesett
Grigorij Taraszevics 100 m hát 53,65 4. 11. 53,46 2. 9. kiesett
Vszevolod Zanyko 100 m mell 59,91 6. 13. 1:00,39 2. 14. kiesett
Andrej Grecsin
Danyila Izotov
Vlagyimir Morozov
Alekszandr Szuhorukov
Alekszandr Popkov
4 × 100 m gyorsváltó 3:12,04 1. 1. 3:11,64 4.
Vjacseszlav Andruszenko
Mihail Dovgaljuk
Danyila Izotov
Alekszandr Krasznih
Nyikita Lobincev
4 × 200 m gyorsváltó 7:06,81 2. 3. 7:05,70 5.
Anton Csupkov
Jevgenyij Koptyelov
Vlagyimir Morozov
Jevgenyij Rilov
Alekszandr Szadovnyikov
Alekszandr Szuhorukov
Grigorij Taraszevics
4 × 100 m vegyes váltó 3:32,95 3. 6. 3:31,30 4.
Női
100 m pillangó || 59,19 || 6. || 26. ||colspan="5" bgcolor="HoneyDew"| kiesett
Versenyző Versenyszám Előfutam Elődöntő Döntő
Idő Hely. Össz. Idő Hely. Össz. Idő Helyezés
Szofja Andrejeva 200 m mell 2:26,58 6. 16. 2:25,90 7. 15. kiesett
Viktorija Andrejeva 200 m vegyes 2:13,01 5. 16. 2:10,87 5. 8. 2:12,28 7.
Szvetlana Csimrova 100 m pillangó 58,41 6. 20. kiesett
Darja Csikunova 200 m mell 1:09,12 4. 28. kiesett
Anasztaszija Krapivina 10 km nyílt vízi 1:57:25,9 8.
Natalja Lovcova 50 m gyors 25,55 7. 38. kiesett
100 m gyors 55,37 7. 28. kiesett
Rozalija Naszretgyinova 50 m gyors 24,94 8. 22. kiesett
Arina Opjoniseva 200 m gyors 1:58,05 4. 18. kiesett
400 m gyors 4:11,83 2. 20. kiesett
800 m gyors 8:48,89 5. 26. kiesett
Veronyika Popova 100 m gyors 54,60 1. 19. kiesett
200 m gyors 1:57,08 4. 11. 1:57,22 5. 9. kiesett
Darja Usztyinova 100 m hát 1:01,45 3. 23. kiesett
200 m hát 2:09,96 4. 13. 2:08,84 5. 7. 2:07,89 4.
Julija Jefimova 100 m mell 1:05,79 5. 2. 1:05,72 1. 2. 1:05,50  
200 m mell 2:23,90 3. 8. 2:22,52 2. 6. 2:21,97  
Anasztaszija Zujeva 100 m hát 1:00,04 3. 10. 59,68 5. 9. kiesett
200 m hát 2:10,39 6. 10. 2:09,12 5. 11. kiesett
Viktorija Andrejeva
Natalja Lovcova
Rozalija Naszretgyinova
Veronyika Popova
4 × 100 m gyorsváltó 3:37,68 5. 10. kiesett
Viktorija Andrejeva
Darja Mullakajeva
Arina Opjoniseva
Veronyika Popova
Darja Usztyinova
4 × 200 m gyorsváltó 7:50,52 2. 4. 7:53,26 7.
Szvetlana Csimrova
Veronyika Popova
Julija Jefimova
Anasztaszija Zujeva
4 × 100 m vegyes váltó 3:57,44 3. 4. 3:55,66 6.

Sailing pictogram.svg VitorlázásSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Futam Pontszám Helyezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 É
Makszim Oberemko Szörfvitorlázás 27 25 14 24 17 13 3 3 10 8 13 9 EL 139 16.
Szergej Komisszarov Laser 2 9 19 23 7 10 16 31 28 15 EL 129 15.
Pavel Szozikin
Gyenyisz Gribanov
470-es osztály 12 17 7 25 5 21 18 3 16 19 EL 118 14
Női
Versenyző Versenyszám Futam Pontszám Helyezés
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 É
Sztyefanyija Jelfutyina Szörfvitorlázás 2 5 3 6 2 9 8 4 6 3 16 7 14 69  
Alisza Kiriljuk
Ljudmila Dmitrijeva
470-es osztály 21 21 6 9 11 7 18 10 14 11 EL 107 14.

Fencing pictogram.svg VívásSzerkesztés

Férfi
Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Vagyim Anohin Párbajtőr, egyéni erőnyerő   Brinck-Croteau (CAN)
15–14
  Heinzer (SUI)
7–15
kiesett
Anton Avgyejev erőnyerő   Verwijlen (NED)
15–9
  Minobe (JPN)
12–15
kiesett
Pavel Szuhov erőnyerő   Pak (KOR)
11–15
kiesett
Vagyim Anohin
Anton Avgyejev
Pavel Szuhov
Párbajtőr, csapat erőnyerő   Ukrajna (UKR)
32–45
5–8. helyért
  Svájc (SUI)
28–45
7. helyért
  Venezuela (VEN)
36–30
7.
Artur Ahmathuzin Tőr, egyéni erőnyerő   Chamley-Watson (USA)
15–13
  Massialas (USA)
9–15
kiesett
Alekszej Cseremiszinov erőnyerő   Szafin (RUS)
10–15
kiesett
Tyimur Szafin erőnyerő   Cseremiszinov (RUS)
15–10
  Davis (GBR)
15–13
  Csen (CHN)
15–7
  Garozzo (ITA)
8–15
  Kruse (GBR)
15–13
 
Artur Ahmathuzin
Alekszej Cseremiszinov
Tyimur Szafin
Tőr, csapat   Nagy-Britannia (GBR)

45–43
  Egyesült Államok (USA)

45–41
  Franciaország (FRA)

45–41
 
Nyikolaj Kovaljov Kard, egyéni erőnyerő   Decsi (HUN)
15–10
  Montano (ITA)
15–13
  Kim (KOR)
10–15
kiesett
Alekszej Jakimenko erőnyerő   Paskov (BUL)
14–15
kiesett
Női
Versenyző Versenyszám Selejtező 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Violetta Kolobova Párbajtőr, egyéni erőnyerő   Cshö (KOR)
12–15
kiesett
Tatyjana Logunova erőnyerő   Nakano (JPN)
14–15
kiesett
Ljubov Sutova erőnyerő   Kong (HKG)
10–15
kiesett
Violetta Kolobova
Tatyjana Logunova
Ljubov Sutova
Olga Kocsnyeva
Párbajtőr, csapat erőnyerő   Franciaország (FRA)
44–41
  Románia (ROU)
31–45
  Észtország (EST)
37–31
 
Inna Gyeriglazova Tőr, egyéni erőnyerő   Bulcão (BRA)
15–6
  Mohamed (HUN)
15–6
  Guyart (FRA)
15–6
  Sanajeva (RUS)
15–3
  Di Francisca (ITA)
12–11
 
Aida Sanajeva erőnyerő   Rochel (BRA)
15–13
  Cson (KOR)
15–11
  Thibus (FRA)
15–13
  Gyeriglazova (RUS)
3–15
  Boubakri (TUN)
11–15
4.
Jekatyerina Gyjacsenko Kard, egyéni erőnyerő   Seo Ji-yeon (KOR)
15–12
  Zagunis (USA)
15–12
  Jegorjan (RUS)
10–15
kiesett
Jana Jegorjan erőnyerő   Arrayales (MEX)
15–7
  Vujúka (GRE)
15–11
  Jekatyerina Gyjacsenko (RUS)
15–10
  Harlan (UKR)
15–9
  Velikaja (RUS)
15–14
 
Szofja Velikaja erőnyerő   Jóźwiak (POL)
15–5
  Lembach (FRA)
15–14
  Berder (FRA)
15–10
  Brunet (FRA)
15–14
  Jegorjan (RUS)
14–15
 
Jekatyerina Gyjacsenko
Jana Jegorjan
Szofja Velikaja
Kard, csapat   Mexikó (MEX)

45–31
  Egyesült Államok (USA)

45–42
  Ukrajna (UKR)

45–30
 

Water polo pictogram.svg VízilabdaSzerkesztés

NőiSzerkesztés

Orosz női vízilabdacsapat-játékoskeret

EredményekSzerkesztés

Csoportkör
A csoport
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Olaszország (ITA) 3 3 0 0 27 15 +12 6
  Ausztrália (AUS) 3 2 0 1 31 15 +16 4
  Oroszország (RUS) 3 1 0 2 23 31 –8 2
  Brazília (BRA) 3 0 0 3 13 33 –20 0
2016. augusztus 9.
13:00 (18:00)
Oroszország (RUS)   4–14   Ausztrália (AUS) Maria Lenk Aquatic Center, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Marie-Claude Deslières (CAN), Adrian Alexandrescu (ROU)
(0–3, 1–5, 3–2 , 0–4)
Prokofjeva   2 Jegyzőkönyv Southern   4

2016. augusztus 11.
9:00 (14:00)
Oroszország (RUS)   14–7   Brazília (BRA) Maria Lenk Aquatic Center, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Diana Dutilh-Dumas (NED), Tadao Tahara (JPN)
(2–4, 2–0, 4–2, 6–1)
két játékos   3 Jegyzőkönyv Chiappini   4

2016. augusztus 13.
10:20 (15:20)
Oroszország (RUS)   5–10   Olaszország (ITA) Maria Lenk Aquatic Center, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Joseph Peila (USA), Adrian Alexandrescu (ROU)
(2–3, 1–2, 1–3, 1–2)
Grineva   2 Jegyzőkönyv Bianconi   3
Negyeddöntő
2016. augusztus 15.
18:20 (23:20)
Oroszország (RUS)   12–10   Spanyolország (ESP) Maria Lenk Aquatic Center, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Marie-Claude Deslières (CAN), Nenad Peris (CRO)
(2–3, 3–2, 5–3, 2–2)
Fedotova   4 Jegyzőkönyv Tarragó, López   3
Elődöntő
2016. augusztus 17.
12:20 (17:20)
Olaszország (ITA)   12–9   Oroszország (RUS) Maria Lenk Aquatic Center, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Francesc Buch (ESP), Mark Koganov (AZE)
(2–2, 4–2, 2–0, 4–5)
Garibotti   5 Jegyzőkönyv Ivanova, Liszunova   2
Bronzmérkőzés
2016. augusztus 19.
11:20 (16:20)
Oroszország (RUS)   12–12   Magyarország (HUN) Maria Lenk Aquatic Center, Rio de Janeiro
Játékvezetők: Diana Dutilh-Dumas (NED), Fillippo Gomez (ITA)
(3–3, 4–3, 1–3, 4–3)
Fedotova   5 Jegyzőkönyv Bujka   3
Büntetőpárbaj:
7–6
Csapat Helyezés
  Oroszország (RUS) 3.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Orosz doppingbotrány: bukhat a labor és minden orosz atléta. mno.hu, 2015. november 9. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
  2. Dopping: az IAAF már 2009-ben tisztában volt az orosz csalással. nso.hu, 2016. január 13. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
  3. Így fejtették meg az orosz doppingtitkot. 24.hu, 2016. június 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
  4. A KGB cserélte ki az orosz olimpiai bajnokok doppingmintáit. Index.hu, 2016. május 12. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
  5. Rio 2016: háromfős NOB-bizottság dönt az orosz indulókról. nso.hu, 2016. július 31. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
  6. Dopping: az IAAF májusban dönt az orosz atlétákról. nso.hu, 2016. március 11. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)
  7. Rio 2016: egyetlen orosz súlyemelő sem indulhat az olimpián!. nso.hu, 2016. július 29. (Hozzáférés: 2016. augusztus 1.)