Főmenü megnyitása

Országos Társadalombiztosító Intézet

magyar állami szervezet 1927-1950 között

Az Országos Társadalombiztosító Intézet (rövidítve: OTI) az 1927. évi XXI. törvénycikkel[2] létrehozott állami szervezet volt, amely a magyar társadalombiztosítás rendszerét volt hivatott átszervezni. A szervezet neve az 1927. évi XXI. törvény szerint Országos Munkásbiztosító Intézet, 1928. X. 1-től pedig Országos Társadalombiztosító Intézet[3]. Mindkét törvény (lex Vass I, lex Vass II) Vass József nevéhez fűződik, aki a Bethlen-kormány népjóléti és munkaügyi minisztere volt.[4]

Országos Társadalombiztosító Intézet
Az egykori OTI-székház (1931-től) Fiumei út 19
Az egykori OTI-székház (1931-től) Fiumei út 19

Egyéb nevek rövidítve: OTI
korábban:
Országos Munkásbiztosító Intézet (1927–1928)
Alapítva 1927
Megszűnt 1950
Jogelőd Országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár[1]
Jogutód Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK)
Működési régió Magyarország
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Országos Társadalombiztosító Intézet témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

Az intézet tevékenységeSzerkesztés

Az OTI eredetileg a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium, majd, 1932-től a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozott, egészen 1945. január 1-ig. Ekkor az Ideiglenes Nemzeti Kormány úgy rendelkezett, hogy az OTI a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá kerül.[1]

 
A Fiumei úti Baleseti Kórház egyik díszítő eleme

1927 májusában 405 ággyal megnyitották meg az OTI Központi Kórházát, az Uzsoki utcai kórházat, ami azelőtt a Leány Árvaház épülete és a szomszédos telek volt.[5] 1930-ra európai színvonalú kórházi hátteret biztosított ügyfeleinek. Az 1930-as években felépült az önálló Baleseti Kórház, 1940-ben pedig a traumatológiai osztály is beköltözött a Fiumei úti épületbe (Magdolna Kórház).[4] 1942-re az OTI decentralizálta budapesti ügyvitelét és kerületileg illetékes fiókhálózati rendelőintézeteket építettek ki, megszüntetve a növekvő taglétszámmal járó központ zsúfoltságát.[6]

A második világháború pusztításai nem kímélték a biztosító intézeteket sem. Nagy károk keletkeztek a kórházakban, rendelőintézetekben és felszereléseiben. A társadalombiztosítást ért háborús veszteségeket – 1946-ban összegyűjtött adatok alapján – 160 millió dollárra becsülték. Az első hónapokban rendkívül súlyos volt a helyzet, a pénzhiány miatt 1945. március 16-tól az Országos Társadalombiztosító Intézet kénytelen volt ideiglenesen beszüntetni a betegségi segélyek folyósítását, amit a Minisztertanács 20 millió pengő támogatással igyekezett enyhíteni. Az anyagi nehézségeken kívül gondot okozott a nagymérvű orvos- és gyógyszerhiány, a rossz közlekedés is. A betegségi biztosítás jogalapja 1945 után is az 1927. évi XXI. sz. törvénycikk volt, de a rendelkezéseket a megváltozott körülményekhez igazították – a módosító és kiegészítő kormányrendeletek sokaságát az 1955. évi 39. sz. törvényerejű rendelet összegezte. 1945–1947-ben bevontak a társadalombiztosításba több, addig nem biztosítottak körét, így az kiterjedt a mezőgazdasági dolgozókra, házfelügyelőkre, a közmunkákon és az átmeneti munkanélküliség enyhítésére szervezett munkákon foglalkoztatottakra, majd 1947 után, az egyre növekvő számú női alkalmazottak miatt bővült a biztosított igényjogosult családtagok köre is.[7] 1948-ban az OTI-nak már 31 országos intézménye és széleskörű vidéki szakrendelői hálózata volt.[8]

 
Az 1929-1931-ben épült Albertfalvi Közösségi Ház az Albertfalvai Tisztviselő- vagy OTI-telepen

Az 1928-tól önkormányzati formában működő intézet az év január 30-án feladatait 22 kerületi, ugyanennyi vállalti és a Debreceni Kereskedelmi Betegsegélyező pénztár, mint helyi szervezetein keresztül látta el. Működését a munkaadókból és munkavállalókból paritásos alapon összeállt választmányok ellenőrizték, amik konkrét ügyekben is határoztak. Az OTI központi választmányának elnökét az államfő nevezte ki. A betegségi biztosítást néhány foglalkozási ágban (posta, vasút, bányák, hajózás, dohányjövedék, kohászat) külön szervezetek intézték; közülük a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) volt a legjelentősebb. Önkéntes biztosításra kizárólag az OTI-nál, a MABI-nál és a bányatárspénztáraknál[m 1] nyílt lehetőség.[10][4][11]

 
A Visegrád Gizella-telepi OTI szanatórium parkja, 1930

A húszas évek végi biztosítási törvények úgy rendelkeztek, hogy az intézetek tartalékalapjuk 30%-ának az erejéig kihelyezhetik a tőkéjüket lakásépítési hitelekbe. Az OTI és a MABI élt is ezzel: kezdetben bérházakat építettek, később kislakásépítő szövetkezetek kötvényeibe fektették a pénzüket. Az állam 1928-ban beszüntette a lakásépítési hitelek folyósítását és hamarosan létrehozta az Országos Lakásépítő Hitelszövetkezetet (OLH), amely kötvényeket bocsátott ki állami garanciával. Ezek nagy részét a nagy biztosítóintézetek vásárolták fel, így az 1930-as években az OTI közel 8 millió pengő névértékű kötvényt vásárolt. 1939-ben a főváros úgy határozott, hogy az OTI húszmilliós kölcsönére alapozva kezd a barakktelepeket kiváltandó munkáslakás-építésbe. Magyarország belépésékig a második világháborúba ez kétezer új kislakással gyarapította a tanácsi lakásszektort.[10]

1948-ban megkezdődött a társadalombiztosítás rendszerének államosítása, centralizálása. Először felszámolták az OTI mellett működő más biztosítókat – ezek feladatkörét az OTI vette át, – majd 1950-ben megkezdődött az OTI felszámolása is. Először a kórházak, orvosi rendelők, szanatóriumok kerültek az állam kezébe, majd 1950. november 1-vel az OTI megmaradt működési területeit a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK) vette át. Ezzel az OTI működése megszűnt.[1][12]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Bányatárspénztár: Magyarországon 1854. május 23-án a 173. számú császári nyílt paranccsal kihirdetett Osztrák Általános Bányatörvény az addig spontán szerveződő, a tagok által kötött szerződésen nyugvó bányatársládák működését új alapokra helyezte és kimondta a bányatárspénztárak létrehozásának kötelezettségét. E törvény vezette be a jogi szaknyelvbe a bányatársláda helyett használatos bányatárspénztár kifejezést. Az első magyar bányatársláda a 13-14. században alakult meg.[9]
  1. a b c Kollega Tarsoly István
  2. 1927. évi XXI. törvénycikk | 1000 év törvényei. 1000ev.hu. [2017. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 24.)
  3. 1928. évi XL. törvénycikk | 1000 év törvényei. 1000ev.hu. [2017. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 24.)
  4. a b c Dr. Petényi Mária, Dr. Vértes László
  5. Uzsoki utcai kórház Sebészeti-Onkosebészeti Osztály. (Hozzáférés: 2018. március 23.)
  6. M.T.I.: Decentralizálta ügyvitelét az Országos Társadalombiztosító Intézet, Napi Hírek, library.hungaricana.hu - 1942. április 15.
  7. Igazné Prónai Borbála: A kötelező társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése Magyarországon Doktori (Ph.D) értekezés (8. A biztosítás fejlődése a második világháború után, 57-63. oldal), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Gazdaságtörténeti Műhely btk.ppke.hu - 2006.
  8. Zs/Gy/Hhé (MTI): Az OTI felkészült a társadalombiztosító intézetek egységesítésére, Külföldi-Belföldi Hírek, Belföldi hírek 16-17. kiadás, library.hungaricana.hu - 1948. augusztus 10.
  9. Berki Gabriella: A társadalombiztosítás előképe – a bányatársláda intézménye Magyarországon a XIX. század végéig, Pécsi Munkajogi Közlemények II. évfolyam III. szám, icell.ajk.pte.hu - 2009. december
  10. a b Gyáni Gábor
  11. Kovács Norbert: A társadalombiztosító szervek 1928 első felében, Statisztikai Szemle VII. évf. 1. szám, ksh.hu - 1929. január (hozzáférés: 2018. március 24.)
  12. Országos Társadalombiztosító Intézet – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2017. október 24.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés