Pálmay Ernő, Pálmay Ernő Lajos (Szeged, 1882. április 11.[1]Vác, 1921. február 13.)[2][3] honvédszázados, az összeomláskor részt vett a csehszlovák csapatok elleni ellenállásban és katonai küzdelmekben.

ÉleteSzerkesztés

Pálmay István kereskedő és Deschmann Mária fiaként született, 1882. április 27-én keresztelték a szeged-belvárosi plébánián. Keresztszülei Vészits Lajos tanár és özv. Joánkovics Józsefné. A Soproni 18. honvéd gyalogezred századosa volt.

Az első világháború alatt hadifogságba esett, s csak 1918 novemberében térhetett haza. A Léván állomásozó honvéd géppuskás tanfolyam utolsó parancsnoka, s egyben a helyőrség parancsnoka lett. A kaotikus viszonyok kialakulásakor a katonákból és a hozzájuk később csatlakozó barsi és honti polgárokból, illetve diákokból a belső rend fenntartása végett önkéntes alakulatot szervezett. Ez körülbelül négyszázadnyi erőt képviselt, de hamar összeütközésbe került az előrenyomuló cseh legionáriusokkal. 1918. december 23-án megválasztották a Felvidéki Egyesület elnökévé is, mely Magyarország integritását akarta megőrizni.[4]

A Károlyi-kormány egységét 1919. január 8-án az Ipoly bal partjára (demarkációs vonal) vezényelte, ezért elhagyta Lévát.[5] Katonái közül azokat, akiket családja ehhez a területhez kötött, a szolgálat alól felmentette. 79-en maradtak,: 24 tiszt és 55 katona. Január 9–10-én Drégelypalánkról először Nagyorosziba, majd Rétságra települt. Január 29-én lefegyverezte a drégelypalánki cseh osztagot, de az ellentámadás miatt még az nap visszavonult. Másnap azonban a támadást visszaverte és a cseheket kiszorította, majd a síneket felszedette.[6] 1919. január végén Balassagyarmaton állomásozott.

A Magyar Tanácsköztársaság felvidéki hadjárata során csapataival visszatért Lévára. Májusban mivel Pálmay nem kötelezte el magát egyértelműen a tanácsköztársaság mellett, csoportjának tagjait májusban Vácott vésztörvényszék elé állították, de kiszabadították őket. A Pálmay-csoport 1919. május 29-én éjjel Ipolyságért harcolt a csehszlovák csapatokkal.

A Friedrich-kormány 1. csendőr-tartalékzászlóaljként vette őket át. 1919. augusztus végén a román hadsereg Rétságon letartóztatta és Vácra internálta, de Bandholtz tábornok közbenjárására elengedték. Halálát szívhűdés okozta.

EmlékeSzerkesztés

  • Az első bécsi döntés után, 1942-ben a lévai kaszárnyán emléktáblát avattak az emlékére.[7]
  • Pálmay-csoport Bajtársi Köre

JegyzetekSzerkesztés

  1. A szeged-belvárosi plébánia keresztelési anyakönyve, 192/1882. folyószám.
  2. Halálesete bejegyezve a váci állami halotti akv. 71/1921. folyószáma alatt.
  3. Budapesti Hírlap 41/37, 4 (1921. február 16.); Pesti Hírlap 43/37, 4. (1921. február 16.); Vasárnapi Újság 68/4, 48. (1921)
  4. Bars 1918. december 29.
  5. Mihálová, N. 2013: Politický vývoj v Leviciach v čase vzniku prvej Československej republiky. Acta Musei Tekovensis Levice IX, 53.
  6. 2007 Drégelypalánk
  7. Pesti Hírlap 64/128, 7 (1942. június 9.); 64/136, 7; 64/142; leviceonline.sk

ForrásokSzerkesztés