Főmenü megnyitása

Pakocs (Pakots) Károly (Nagykároly, 1892. november 17.Bukarest, 1966. október 23.) költő, elbeszélő, római katolikus pap.

Pakocs Károly
Pakocs Károly arcképe
Pakocs Károly arcképe
Élete
Született 1892. november 17.
Nagykároly
Elhunyt 1966. október 23. (73 évesen)
Bukarest
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza
A Wikimédia Commons tartalmaz Pakocs Károly témájú médiaállományokat.

ÉletútjaSzerkesztés

A középiskola alsó osztályait a nagykárolyi piarista gimnáziumban, felső osztályait a szatmárnémeti katolikus főgimnáziumban, teológiai tanulmányait Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben végezte.[1] 1915-ben szentelték pappá. Lelkészi pályáját Máramarosszigeten kezdte; 1920-ban teológiai tanár, 1921-től püspöki titkár, 1937-től kanonok. 1928. szeptemberében Nagykárolyban javasolta az Erdélyi Katolikus Akadémia létrehozását.[2] Az önálló egyesület *Erdélyi Katholikus Akadémia néven 1929. március 13-án alakult meg Nagyváradon.[3]

A Második bécsi döntés után behívott képviselő a magyar országgyűlésben. Amikor az Apostoli Szentszék Márton Áron gyulafehérvári püspököt megerősítette apostoli kormányzói tisztségében, és hivatalba lépésének idejét 1941. október elsejében szabta meg, az új apostoli kormányzó szeptember 9-én új vikáriusának Pakocs Károly szatmári kanonokot nevezte ki.[4] 1945 nyarától tizenöt hónapot Budapesten tartózkodott, majd újra helynök Szatmárnémetiben. Scheffler János püspök állami felfüggesztését követően ő írta alá a püspök intézkedéseit.

Legyen a szűkebb Erdély függetlenítve Romániától is, Magyarországtól is, úgy mint volt az első világháború után a Saar-vidék; s ennek legyen egy semleges (lehetőleg amerikai vagy angol vagy svéd) kormányzója, aki a bennszülött magyarokból és románokból alakult kormánnyal kormányozná ezt a területet, 10 vagy 15 éven át. Ezalatt kitűnnék, hogy bír-e együtt élni a két nép egymással vagy sem. – Akkor aztán végleg eldönthető lesz a történelmi Erdély további jövője; ez Márton Áron püspök véleménye
Pakocs Károly helynök írása Márton Áron nevében és megbízásából, 1945. szept. 25-én, Nagy Töhötöm: Napló 1945-46[5]

1949 decemberében letartóztatták, háromnegyed évig a jilavai földalatti börtönben volt vizsgálati fogságban. . Fizikai és pszichikai „ráhatással” a börtönben megtörték, elvállalta az állam és az egyház „kiegyezésének” gondolatát. Kiszabadulása után az állammal való kiegyezést szorgalmazta és a békepapi mozgalmat támogatta. A román kormány 1951 őszén teológiai tanárnak nevezte ki az állam által egyedülinek elismert római katolikus egyházmegye székhelyén, Gyulafehérváron létesített teológiára, melynek dékánja volt 1956-ig, Márton Áron kiszabadulásáig.

Ezután a jászvásári teológián tanított, de 1957-ben újra börtönbe került, ahonnan 1963-ban szabadult. Scheffler János püspök halála után szeretett volna a szatmárnémeti egyházmegye vezetőjévé válni, de álma sosem teljesült.[6] Ezt követően a Bukarest melletti Popesti-Leorden-i apácakolostor lelkésze volt. 1966 nyarán újra letartóztatták és súlyosan bántalmazták, aminek a következtében október 22-én Bukarestben (egészen pontosan Popeşti- Leordeniben elhunyt.[7][8][9]

MunkásságaSzerkesztés

 
Pakocs Károly arcképe
Muhi Sándor grafikája

Saját vallomása szerint Rabindranáth Tagore hatása alatt alakul ki vallásos lírája, amelyet Molter Károly Jöttem Isten városából című verskötete kapcsán a Mécs Lászlóéval hasonlít össze. Világát a maga keresztény mivoltában zártabbnak érzi a Mécs Lászlóénál; ő nem ismeri a külvilág próbatételeit, „támadatlan és nem támadó kereszténységével hirdeti [...] a költő-tulajdonságok legszebbikét: a hitet”. Költői fejlődésében azonban fontosnak tartaná, ha „szemét mind többet fordítaná a földi dolgok megfigyelésére". Mert "az ember önmagának a legnagyobb titok, ez a líra igazsága” (Pásztortűz 1929/9. 215). Költészete nyelvi eszközeiben is szegényesebb papköltő-társáénál, s idegen tőle annak metafizikai játéka is.

Az a „rendületlen, hívő optimizmus”, amelyet Osvát Kálmán az Erdélyi Lexikon róla írott szócikkében költészetére jellemzőnek tart, prózáját is áthatja. Elbeszéléseinek és regényeinek vallásos moralitását követve azonban nemegyszer vész el alakjainak realitása. Lélekzuhanás című regényének hőse, Cézár hol a szerzetesi élet magasztosságának légkörében él, hol a bűn mélységeiben vergődik (Lucifer által hatalmába kerítve meggyilkolja jótevőjét és rablóvezér lesz), majd ismét visszatér a bűnbánat és a hit útjára. A szerző – Rass Károly megítélése szerint – nem tudja lélektanilag hitelessé tenni ezeket a változásokat, indoklásai a romantika ködébe vesznek (Erdélyi Múzeum 1936. 273).

Verseit, novelláit, vallásos elmélkedéseit az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Irodalmi Szemle, a Hírnök, a Keleti Újság, a Pásztortűz, a Vasárnap, a Vakációi Levél közölte; 1929-30 között a szatmári Katholikus Élet belső munkatársa volt. Irodalmi munkásságáért 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki.

Műfordítóként önálló kötetben adta ki Savonarola-versfordításait (Kolozsvár 1939), s színdarabírással is kísérletezett.

1942-43-ban felelős szerkesztőként jegyzi a Szatmári Katolikus Élet című lapot, 1944 elején a Nagybánya és Vidékét.

MűveiSzerkesztés

  • Nem csak kenyérrel él az ember (Világnézeti kérdések. Szatmárnémeti 1919)
  • Forró szavak (versek, Szatmárnémeti 1924)
  • Hazafelé (novellák, Nagykároly 1926)
  • Lélekország (versek, Szatmárnémeti 1929)
  • Lélekzuhanás (regény, Budapest 1928)
  • Jöttem Isten városából (versek, Szatmárnémeti 1929)
  • Örömet akartok? (prédikációk, Budapest 1932)
  • Istent kiált a tenger (versek, Kolozsvár 1934)
  • Édua áldozata (történelmi regény, Budapest 1934)
  • Júdás-misztérium (Kolozsvár 1938)
  • Tékozló fiú (színmű, Nagybánya 1939)
  • Savonarola versei (versfordítás, Kolozsvár, 1939)[10]
  • A leggazdagabb jótevő. Az Egyház adományai. Mi nekünk az egyház!; Actio Catholica, Bp., 1940 (Actio Catholica)
  • A lélek visszatér (elbeszélések, Budapest 1940)
  • A lélek indul (versek, Budapest 1941)
  • Különös emberek (novellák, Budapest 1942)
  • A megtérők bizonysága; Stephanum Ny., Bp., 1942
  • Különös emberek; Pakocs Károly, Bp., 1942
  • A hét ajándék Istene (Budapest 1943)
  • Fiedler István: Szent keresztúti ájtatosság; a stációs énekeket szerezte Pakocs Károly; Pátria Ny., Szatmárnémeti, 1943
  • A teremtés éneke. Drámai költemény; Szalézi Művek, Rákospalota, 1946

JegyzetekSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés