Pap László (református lelkész, 1908–1983)
Pap László (Szentes, 1908. február 28. – Budapest, 1983. november 16.) Magyarországon korának egyik legjelentősebb egyházi embere volt. A református teológia professzora, a Budapesti Református Theológiai Akadémiának szinte teljes függetlenséget biztosító dékánja, a második világháború utolsó évében a Nemzetközi Vöröskereszt embermentő munkatársa, a háború után az egyházi újjáépítés vezetője, a Ráday Gyűjtemény főigazgatója, nemzetközi egyházi szervezetek vezetőségének tagja, rövid ideig magas egyházi tisztségek viselője.
Pap László | |
Magyarország – 20. század – | |
Élete | |
Született | 1908. február 28. Szentes |
Elhunyt | 1983. november 16. (75 évesen) Budapest |
Iskolái | Utrechti Egyetem (–1933, doktorátus) |
Pályafutása | |
Iskola/Irányzat | református teológia |
Fontosabb művei | Budapesti Református Theológiai Akadémia története |
Néhány évi dunántúli szórványban végzett segédlelkészi szolgálat után végleg kirekesztik az egyház életéből. Magatartását mindig az egyházhoz való hűség - és nem a pártállamtól való félelem - határozta meg, ezért az 1956 után újra megerősödött hatalommal sem hajlandó még a legcsekélyebb kompromisszumra sem. Az államhatalom és az azt kiszolgáló egyházvezetőség ezt sohasem bocsátja meg: még a restauráció befejezése után sem kap új feladatot, sőt munkát sem. Hazájában és egyházában belső emigrációban tartják haláláig.
Ordass Lajos és Ravasz László mellett a magyar protestantizmus utolsó negyven esztendejének harmadik nagy példaadó egyénisége.
Családja
szerkesztésFelesége Antalffy Klára. Öt gyermeke született: Pap László református lelkész, Pap Gábor művészettörténész, Pap Klára üzemmérnök, Pap Katalin üzemmérnök és Pap Éva műfordító, könyvkiadó, finnugrista, a finn kultúra magyarországi, a magyar kultúra finnországi terjesztője. Pap Éva a Finn Oroszlán Lovagrend 1. osztályú érdemrendjét[1] 2013-ban kapta a finn nyelv, irodalom és kultúra magyarországi előmozdítása érdekében végzett kitartó és eredményes munkásságáért.
Élete
szerkesztésAz ószövetségi tudományok nemzetközileg is ismert és elismert művelője, már harmincéves korában a Budapesti Református Theológiai Akadémián tanított. A legnehezebb időkben, 1957. január 31-én bekövetkezett kényszerű lemondásáig, mint dékán úgy vezette az Akadémiát, hogy ott a teológiai tudományok művelése és a lelkészképzés szinte teljesen zavartalanul folyhatott, a Rákosi-rendszer nyomása alig volt érezhető és a kommunista ideológia befolyását is sikerült a minimumra korlátoznia. Tanítványai ezt sosem feledték el.[2]
Teológiát Debrecenben, Zürichben és Utrechtben tanult, ahol 1933-ban doktorátust szerzett. 1935-től segédlelkész Hajdúhadházon, majd hitoktató Budapesten. 1938-tól helyettes, 1939-től rendes tanára az ószövetségi tudományoknak a Budapesti Református Theológiai Akadémián, amelynek 1948-tól 1957-ig igazgatója is volt. 1955-től a Duna melléki egyházkerület újonnan szervezett tudományos intézményének, a Ráday Gyűjteménynek első főigazgatója. Ebben a tisztségében felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a könyvtár és a levéltár kiépítésében és felvirágoztatásában. Vezetése alatt a „Ráday” a főváros kulturális életének ismert és megbecsült intézményévé vált. A második világháború utolsó éveiben a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti delegációjának munkatársaként részt vett az embermentés szolgálatában.
1945-ben Ravasz László megbízásából, ő indította meg és vezette az egyházi újjáépítést, puritán önzetlenségével és kérlelhetetlen igazságosságával elnyerve a külföldi segélyszervezetek teljes bizalmát és elismerését. 1946-ban egyházkerületi jegyző, 1955-ben főjegyző-püspökhelyettes, 1948-tól zsinati tag volt. 1945-1948 között az egyházi újjáépítési segélyosztó bizottság vezetője. Tisztséget viselt a Református Világszövetségben és az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságában. Részt vett a Biblia új fordításának munkálataiban.
A fordulat éve után Pap Lászlót is teljesen háttérbe szorították. 1949-től külföldi egyházi gyűléseken és üléseken sem vehetett részt. De 1953 után, a Nagy Imre hozta enyhülés idején lassan megint előtérbe került. Az állam, külpolitikai okokból,[3] olyan egyházi személyiségeket keresett, akik sem erkölcsi tekintetben, sem ideológiai színezetű teológiájuk miatt nem vesztették még el a külföld előtt hitelüket. Pap Lászlót egyre inkább bevonták a fontos döntésekbe, 1954-ben megválasztották egyházkerületi főjegyzőnek.
1956-os forradalomban betöltött szerepe
szerkesztés1956 őszén vezetés nélkül maradt református egyház bizalma őfelé fordul, Ravasz Lászlóval és Kardos Jánossal együtt őt emeli a megújulási Mozgalom élére. A Forradalmat követő restauráció alatt elveszíti minden addigi funkcióját. Az államhatalom megkísérelte Pap Lászlót felhasználni a kommunista párt érdekében, de ő következetesen ellenállt minden csábításnak és fenyegetésnek. A börtön kivételével - tudták, hogy ezzel nála semmit sem érnének el és a magyar egyházvezetés külföldön még maradék tekintélyét is elveszítené - mindvégig állhatatos maradt és a legkisebb megalkuvásra sem volt hajlandó. Ebben, egyháza ismert személyiségei között, egyedülállóan példamutató és máig is mértékadó ember.
1957-ben be nem bizonyított és nem konkretizált politikai vádak alapján eltávolították állásából, tisztségei alól felmentették, s amikor az utrechti egyetem 1957-ben tanárnak hívta meg – amit ő 1958-ban el is fogadott – nem kapott kiutazási engedélyt.
1958. július 1-jétől előbb rövid ideig Budapesten, majd Murgán segédlelkész 1963. január 15-ig, amikor rendelkezési állományba, július 1-ével nyugállományba helyezték.
Munkássága
szerkesztés- Das israelitische Neujahrsfest. Kampfen, 1933 (Az izraelita újévünnep, Pápa, 1939)
- Das evangelisch-theologische Schrifttum in Ungarn. Halle/Saale, 1940
- Szentírásismeret. I. Ószövetség. Budapest, 1941
- Az egyház a világban. A magyarországi ökumenikus egyházak bizonyságtétele az Amszterdami Világzsinat alkalmából. Budapest, 1948 (nem jelenhetett meg a neve alatt, mivel ezt nem engedélyezte a cenzúra)[4]
- A Budapesti Református Theológiai Akadémia története 1853-1955. Budapest, 1955 (szerk.)
- Ráday Gyűjtemény 1955-ös Évkönyve Budapest, 1955
- önéletírása: Tíz év és ami utána következett 1945-1963. Adalékok a Magyarországi Református Egyház XX. századi történetéhez. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1992
Források
szerkesztés- Pap László: Tíz év és ami utána következett 1945-1963. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern-Budapest, 1992 424 p.
- Ravasz László: Emlékezéseim. Kálvin Kiadó, 1992
- Németh Balázs: Emberül az embertelenségben – Pap László és köre a Rádayban, 1949-1956. In: Confessio, 2006. 4. sz.
- Ladányi Sándor: A református egyház (1945–1989) in: Magyarország a XX. században. II. kötet. Szekszárd, 1997
- Boros Gyula: Református teológus voltam 1956-ban
- Budapest Külső - Józsefvárosi Református Egyházközség
- Hajdú Éva: Pap László és az Állami Egyházügyi Hivatal kapcsolata. Egyháztörténeti Szemle, 12. évfolyam 3. szám, 2011
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Három új magyar lovag - Finn Nagykövetség, Budapest : Aktuális (hu-HU nyelven). www.finland.hu. (Hozzáférés: 2017. október 27.)
- ↑ Lásd Papp Vilmos emlékbeszédét a Budapesti Theológiai Akadémián felállított Pap László-emléktábla avatásánál (in: RE 1991. június, 138kk. o.)
- ↑ Horváth János jelentése a pártvezetés számára (1952. december). in: Pap László: Tíz év és ami utána következett 1945-1963. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern-Budapest, 1992. 320-324. o.
- ↑ Pap László: Tíz év és ami utána következett 1945-1963. 66 o.