Főmenü megnyitása

ÉleteSzerkesztés

 
Foerk Ernő és Petrovácz Gyula: Fajsz, Szent István-templom

1894-ben a kalocsai jezsuita gimnáziumban érettségizett. Ezt követően beiratkozott a Magyar Királyi József Műegyetem mérnöki karára, ahol 1898-ban szerzett diplomát. Győrben kapott szakaszmérnöki állást a Folyamszabályozó Társulatnál. 1900. július 1-jén, Budapest VII. kerületében feleségül vette Lachnit Emíliát.[1] 1901-ben a Magyar Királyi Állami Felső Építőipar Iskola oktatója lett: előbb az út-, víz- és hídépítéstan, utóbb az építési szerkezettan előadója. Ekkoriban kezdte templomtervezői munkásságát, részben Foerk Ernővel közösen. Nagyjából 50 templom és templomfelújítás, helyreállítás dicséri a keze munkáját. Ezen kívül számos iskola, plébánia és gazdasági intézmény terveit készítette el. 1907-től a kalocsai érsekség műszaki tanácsosa lett, s a kalocsai főegyházmegye művészeti előadója. A fővárosi Keresztény Községi Párt egyik alapító tagja, 1920-tól pedig tagjává választották a székesfőváros Törvényhatósági Bizottságának. 1922-től a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsába is bekerült. 1923-ban a Keresztény Gazdasági Párt programjával Budapest III. választókerületének nemzetgyűlési, majd 1927 és 1939 között a déli kerületek országgyűlési képviselője lett. 1935-ben kinevezték a Képzőművészeti Társulat igazgatójának. Részt vett a budapesti, XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus szervezésében mint a műszaki bizottság igazgatója.[2] Az 1950-es évek elején, feleségével együtt kitepelítették Budapestről. Utolsó ismert lakhelye a XIII. kerületben, Zuglóban volt, a Gyarmat utca 4. szám alatt.[3]

Legfontosabb műveiSzerkesztés

TemplomokSzerkesztés

Egyéb épületekSzerkesztés

  • Vág, Rába-híd vasbeton alépítménye, 1899
  • Győr, Rábaszabályozó Társulat székháza, 1899
  • Budapest, Szent Orsolya zárda iskolája
  • Temesvár, papnevelde
  • Nagyszombat, gimnázium
  • Kalocsa, városháza
  • Kalocsa, érseki kórház
  • Budapest, Eucharisztikus Világkongresszus műszaki létesítményei. 1937–1938

Írói, szakírói tevékenységeSzerkesztés

  • A kalocsai érs. főegyhm. újabb templomi építkezései 1907–1911. Budapest, 1912 (Foerk Ernő társszerzővel)
  • Földmérés. Építő munkavezetők könyvtára sorozat. Budapest, Ifj. Nagel Ottó könyvkereskedése, 1914
  • Jelentés az építőiparos-tanulók asztala első 10 évének működéséről. Budapest, 1914
  • Huszonöt év a kalocsai érseki főegyházmegye építőmunkájában. Apostol Nyomda, Budapest, 1929

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés