Főmenü megnyitása

A preterizmus a bibliai apokalipszis egyik magyarázati elve. A latin szó jelentése: múlt (preaterit). Önmeghatározása szerint igyekszik racionális, történeti eszközöket felhasználva megkeresni a végidőkről szóló bibliai próféciák magyarázatát. Tanítása szerint a végidőkről szóló jövendölések nem a világ végét, hanem csak az ószövetségi kor végét, a jeruzsálemi templomnak és magának a városnak i.sz. 70-ben bekövetkező pusztulását jelezték előre. A bizonyításban kiemelt szerepet juttat Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidó háború című művének, valamint az apokaliptikus próféciák történelmi tényekkel való egybevetésének. A preterizmus élesen szemben áll a futurista teológiákkal, melyek a végidők eseményeit a mindenkori jövőbe vetítik. Ugyanakkor nem kötődik szorosan egyetlen egyházhoz sem, szemléletmódját a legkülönfélébb felekezetek írásmagyarázói vették át.

TörténeteSzerkesztés

A preterista szemlélet egyes elemei megtalálhatóak már az egyházatyák írásaiban is, de első rendszerezett összefoglalása egy Luis del Alcasar nevű spanyol jezsuita teológus Nyomozás az Apokalipszis titkos jelentése után című munkájában olvasható, mely 1614-ben jelent meg. Az elkövetkező évtizedekben a protestánsok közül többen magukévá tették Alcasar gondolatait. Hugo Grotius protestáns filozófus és jogász 1640-ben adta ki írását az Antikrisztusokkal foglalkozó bizonyos szövegek kommentárja címmel. Egy évre rá Az újszövetség kommentárja című munkájában fejtette ki részletesebben preterista nézeteit. 1645-ben Thomas Hayne angol teológus Krisztus Királysága a Földön című könyvében állította, hogy Dániel könyvének próféciái mind az 1. században teljesültek. 1650-ben Joseph Hall írt hasonló szemléletű könyvet. 1730-ban Firmin Abuzit francia teológus Az apokalipszis tanítása címmel adta ki a preterizmus eszméit népszerűsítő könyvét. Később az egész világon elterjedt a preterista szemléletmódnak valamilyen formája.[1] Egyes elemeit a nagy egyházak teológusai is evidenciának tekintik.

Jézus jövendölése a világ végérőlSzerkesztés

Apokalipszis az 1. századbanSzerkesztés

A kis apokalipszisnek is nevezett evangéliumi részekben (Máté 24., Márk 13., Lukács 21.) Jézus a világ végét megelőző jelekről és az Ő eljöveteléről beszél. A preterizmus kiindulási pontnak tekinti, hogy itt konkrét jövendölés olvasható a templomnak, ill. egész Jeruzsálemnek a pusztulásáról (Máté 24,2; Lukács 21,20), ez pedig meghatározza a prófécia időkeretét, ami az 1. század. A preteristák továbbá rámutatnak Jézusnak több kijelentésére, melyekben arról beszél, hogy a gonosszá vált Jeruzsálem feletti ítélet és az Emberfia eljövetele még az ő nemzedékében fog megtörténni.

"... bizony mondom néktek: be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend." (Máté 10,23)
"Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában." (Máté 16,28)
"Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre."(Máté 23,34-36)
"Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek." (Máté 24,34)
"Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal." (Márk 9,1)

A „világ vége” értelmezéseSzerkesztés

A preterista értelmezésben az „utolsó idők”, az „utolsó óra” és a „világ vége” kifejezések nem az ismert világ pusztulására, a Föld és az univerzum megszűnésére vagy a történelem végére utalnak, hanem az ószövetség korszak végére vonatkoznak. A görög szavak szünteleia tou aionos (συντελείας τοῦ αἰῶνος) szó szerinti fordítása: a korszak beteljesedése, bevégződése.[2] A kifejezés jelentésének meghatározását azonban nem csupán nyelvészeti kérdésnek tekintik. Több bibliai igehelyet idéznek, melyek azt igazolják, hogy az első keresztények az „utolsó idők” alatt nem ezer évekkel későbbi időkre gondoltak, hanem a saját korukra: ApCsel 2,17; 1Thessalonika 4,15; 2Timóteus 3,1-7; 1János 2,18; Jakab 5,1-3; Zsidók 1,1.

"Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által..." (Zsidókhoz írt levél 1,1)

A preterizmus úgy látja, hogy Jézus a kis apokalipszisben az ószövetségi korszak lezárulását jövendölte meg. Próféciái Jeruzsálemnek i.sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásában teljesedtek be, amikor a templom elpusztult, megszűnt az áldozatbemutatási rendszer, s vele együtt a zsidó vallásnak addig gyakorolt formája. Ennek a katartikus ítéletnek az előjeleiről beszél Jézus az említett helyeken. Ezért ezeket az előjeleket nem a 20-21. században, hanem az 1. század közepe táján kell keresni, közvetlenül Jeruzsálem pusztulását megelőző időkben. Az alábbiak rövid összefoglalását adják annak, hogy a preterizmus szerint hogyan teljesedtek be Jézusnak az ""utolsó időkre" vonatkozó figyelmeztető jelei az 1. században.

Az utolsó idők jeleiSzerkesztés

Hamis Krisztusok és hamis próféták megjelenéseSzerkesztés

(Mát 24,4-5, 11).

Jézus halálát követően megsokasodtak a messiási küldetéstudattal rendelkező álmessiások, görögül: antikrisztusok. Ezt bibliai források is igazolják. János apostol első levelében így ír: „Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.„ (1János 2,18) Hasonló megállapítás található még az 1János 4,3-ban. A preterista teológusok számos Biblián kívüli forrást is idéznek annak igazolására, hogy Jézus után álmessiások és hamis próféták valóságos hada működött Izrael földjén. Iréneusznál olvassuk:

„Simon mágus apostolokkal versengett, magát legalább annyira dicsőségesnek állítva be. Varázslását Claudius császár szoborral honorálta, ő maga Fiúként gondolt magára, aki megjelent a zsidók között. Szamáriában Atyaként szállt le, más népeknél pedig Szent Szellemként jött el. Ő volt a felséges erény, mindenkinek Atyja, és a legmagasabb jelzőkkel illették.” [3]

Josephus Flavius olyan csalókról ír, akik feldúlták Jeruzsálem nyugalmát:

„Ámítók és csalók voltak ezek, akik isteni küldetés ürügye alatt felforduláson és lázadáson mesterkedtek, a népet igyekeztek vallási rajongásra csábítani: kicsalogatták a pusztába, mintha Isten ott adná meg nekik a felszabadulást csodálatos jelek által.” [4]

Flavius néhányukat név szerint is megemlíti. Beszámol egy egyiptomi hamis prófétáról, aki 30.000 embert „csődített maga köré” [5] - őrá utal az ApCsel 21,38 - ill. egy Dositheus nevű zsidóról, aki a római háború idején munkálkodott a jeruzsálemi nép között, és sok követőjének halálát okozta:

„Pusztulásuk egy álprófétának a lelkén szárad, aki ezekben a napokban a város lakóinak azt hazudta, Isten azt parancsolja nekik, hogy menjenek fel a templomba, mert ott majd megmutatja a menekülés útját. Ugyanis a zsarnokok sok ilyen prófétát küldtek a nép közé, hogy hirdessék nekik, várják meg az Isten segítségét…” [6]

Josephus említ még egy Teudás nevű hamis prófétát is, akinek Cuspius Fadus (kb. Kr. u. 44–46) római helytartó idején sok követője támadt. Azzal hitette a népet, hogy kettéválasztja a Jordánt, és szárazon átvezeti a híveit. „Szemfényvesztésével sok embert félrevezetett” – írja Flavius.[7] Ezért a rómaiak óvatosságból kivégezték.[8]

Mindezek a történések – mondja a preterizmus – fellelhetőek Jézus próféciájában:

„Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. Ímé eleve megmondottam néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobákban; ne higyjétek.” (Máté 24, 23-26)

Háborúk híreiSzerkesztés

(Máté 24,6).

Jézus idejében még tartott a Pax Romana (római béke), ám Flavius Jeruzsálem pusztulását megelőző időket már így jellemzi: „… a római államot nagy megrázkódtatások érték.” [9] Publius Cornelius Tacitus római történetíró Annales című könyvében a század közepe táján számos lázadásról, zavargásról és háborúról tudósít. 43-ban Claudius császár Britannia ellen kezdett háborút, a harcok pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal évtizedekig tartottak. Közben a 60-as években polgárháború dúlta a Birodalmat. De a Közel-kelet térsége is érintve volt: Cézárea Maritima,[10] Alexandria és Mezopotámia is lázongások színhelye volt a 60-as években.[11] Tacitus közvetlenül a Jeruzsálem pusztulása előtti időszakot megrázó képekkel festi le olvasójának. Többek között így ír:

"... három háború a polgárok között, még több külső ellenséggel és legtöbbnyire egyidejűleg ... lázongott Illyricum, a galliai tartományok ingadoztak, Britannia teljesen meghódolt és mindjárt ki is hullott a kezünkből; ránk támadtak a szarmata és sueb törzsek, hírhedtté vált a kölcsönös vereségek miatt a dák, és egy ál-Nero szédelgésére majdnem megindultak a parthus fegyverek is."[12]

Éhínségek és döghalálokSzerkesztés

(Máté, 24,7)

"Lesznek éhínségek és döghalálok..." - mondja Jézus. A preterizmus rámutat, hogy Jeruzsálem pusztulását megelőző időszak egyik nagy éhínségéről maga a Biblia is beszámol: "Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius császár idejében." (Apcsel. 11.28). Suetonius Néró idején (54-68) szintén „általános éhínségről” ír.[13] Jospehus pedig arról tudósít, hogy közvetlenül Jeruzsálem pusztulása előtt a zsidók fővárosában dögvész és éhínség pusztított.

"Mert a kovásztalan kenyerek ünnepére a nép az egész országból a fővárosba sereglett, és mivel váratlanul itt érte az ostrom, olyan zsúfolt lett a lakosság, hogy dögvészhez hasonló betegség és a még átkozottabb éhínség elkerülhetetlen volt." [14]

FöldrengésekSzerkesztés

(Máté, 24,7)

Az 1. század 40-es, 50-es, 60-as éveiben több nagy földrengést is feljegyeztek a római történetírók, Tacitus, Seneca és Suetonius: Kréta (46 vagy 47), Róma (51), Apameia (53), Laodicea (60), Campania (62 vagy 63). De, amit a zsidók saját maguk is tapasztalhattak az nem sokkal Jeruzsálem ostroma előtt történt. Flavius így emlékszik rá:

„Éjjel ugyanis rettenetes égiháború tört ki; vad szélvihar, hatalmas zápor és szakadatlan mennydörgés és hátborzongató dübörgéssel kísért földrengés. Úgy látszott, mintha az emberek vesztére felborult volna a világ rendje: mindenki könnyen felismerhette ebben valami végzetes szerencsétlenség előjelét.” [15]

KeresztényüldözésSzerkesztés

(Máté, 24,8-10)

Jézus az ő követőinek üldözését többször megjósolta, s bár ilyen erőszakos megnyilvánulások mindig voltak a történelem során, ám – mutat rá a preterizmus – a Jézus által használt kifejezések egyértelműen 1. századra vonatkoztathatók. Korának vallási vezetőihez így szól:

„Ezért íme, küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök.” (Máté 23,34) 

Itt a preterizmus szerint a keresztre feszítés, valamint a zsinagóga említése utal az 1. századi beteljesedésre, és ez utóbbi a zsidók általi üldözésre (ld. még Márk 13,9; 2Korinthus 11,24), ami viszont a későbbi századokban nem volt jellemző és a jövőben sem várható. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv szintén hemzseg az üldözésről szóló leírásokban (ApCsel. 4., 6., 16., 18., 24., 25. fejezetek) De a Római Birodalom is üldözte a keresztényeket. Különösen Néró idején voltak ilyenek, s ő többek között keresztre feszítéssel büntette Jézus követőit. Néró „Halálbüntetést szabott a keresztényekre, erre a káros, új babonának hódoló népségre” – írja Suetonius.[16]

Bővebben adja elő Néró kegyetlenkedéseit Tacitus Annales című könyvében:

„Nero … a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. Így hát először azokat fogdosták össze, akik ezt megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá. És kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és mikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak. Nero a kertjeit ajánlotta fel e látványosság céljába, és cirkuszi játékokat rendezett, amelyen kocsisruhában a nép közé vegyült, vagy kocsira szállott. Ebből, bár bűnösök voltak és a legsúlyosabb büntetést is megérdemelték, szánalom támadt, mivel nem a közjó érdekében, hanem egy ember kegyetlensége miatt kellett pusztulniuk.” [17]

Az evangélium hirdetése az egész világonSzerkesztés

(Máté 24,14)

A görög szöveg az "egész világ" kifejezésnél az ökumené (οἰκουμένῃ) szót használja, mely - vallják a preteristák - a bibliai szóhasználatban az akkor ismert világot jelentette, jobbára a Római Birodalmat. Tehát nem a mai értelemben vett egész Földet. Ennek igazolására idézik Lukács evangéliumát: "És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék." (Lukács 2,1), valamint az ApCsel 11,28-at.[18] A preterizmus ugyanakkor rámutat arra, hogy Jézus szavai már az 1. század közepe táján beteljesedtek, és az evangéliumot az „egész földön”, vagyis az akkor ismert világon hirdették. Pál apostolt idézik, aki a római gyülekezetnek írott levelében több helyen is ilyen értelemben ír: Róma 1,8; 10,18; 16,26.[19] A korabeli igehirdetők munkájáról ekképpen:

"... az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédük." (Róma 10,18)

A pusztító utálatosságSzerkesztés

(Máté 24,15)

Jézus arról beszélt, hogy amikor a tanítványok meglátják a pusztító utálatosságot állni a szent helyen, akkor azonnal meneküljenek el ne csak Jeruzsálemből, de még Júdeából is. Figyelmeztetést is fűz hozzá: „Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombat napon” (Máté 24,20) Ez az intés is – vélik a preteristák – bizonyítja az 1. századi beteljesedést, hiszen a téli időszakban az útviszonyok miatt nehéz volt menekülni, szombaton pedig a vallási törvény tiltotta a zsidóknak a hosszabb utazást. A preterizmus ugyanakkor rámutat arra is, hogy ami Máténál "pusztító utálatosság" (Máté 24,15), az Lukács evangéliumában a "Jeruzsálemet körbevevő hadsereg" (Lukács 21,20). Ez a párhuzam onnan érthető, hogy a római hadsereg egyrészt kétségkívül a pusztítás és az elnyomás eszköze volt a zsidók szemében, másrészt mindenhová vitte magával bálványjelvényeit, ami ősidőktől fogva utálatosságnak számított a zsidók között.  Flaviustól tudjuk, hogy a rómaiak az ostrom során áldozatot mutattak be bálványaik előtt, és egy bálványszobrot később a jeruzsálemi templom bejáratánál is felállítottak. [20]

A preteristák felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy az első századok egyházatyái közül többen hasonlóképp értelmezték a szöveget. Chrysostom (i.sz. 347 - i.sz. 407) például így ír:

"Úgy tűnik számomra, hogy a pusztító utálatosság azokat a hadseregeket jelenti, melyek végül elpusztították Jeruzsálemet. … Ezért meg fogom kérdezni őket, elküldte-e prófétáit és bölcseit? Megölték őket zsinagógáikban? Elhagyottá lett a házuk? Érte bosszú azt a generációt? Ez teljesen világos, hogy igen, így történt, és ezt senki sem tagadhatja le.”  [21]

Eusébius pedig a következőket jegyzi meg:

„Mindez éppen úgy történt, Vespansianus uralkodásának második évében, Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus jóslatainak megfelelően. Ha összehasonlítjuk Urunk állításait Josephus műveinek részeivel, aki leírta az egész háborút, hogyan lehet nem észrevenni és csodálni Megváltónk igazán isteni és különleges előrelátását? … A pusztító utálatosság, a prófétai megnyilatkozásnak megfelelően, ott állt Isten templomában, amely elérte végső bukását és pusztulását tűz által.”  [22]

A nagy nyomorúságSzerkesztés

(Máté 24,19-22)

"... akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta..." (Máté 24,21) - mondja Jézus a tanítványoknak Jeruzsálem pusztulásáról. A preterizmus itt is hosszan idézi Flavius leírását. Az író milliós nagyságrendűre teszi az ostrom áldozatainak számát, akiket részben a rómaiak katonák öltek meg, részben pedig a városban portyázó gyilkos lázadó bandák. A holttesteket a bent lévők kidobálták a városfalon kívülre. A kannibalizmus is felütötte a fejét az éhező városban. De Jézusnak a fiatal asszonyokra vonatkozó szavai is szó szerint beteljesedtek. „Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon.” (Máté 24,19) Flavius hosszan ír az ostromlott városban uralkodó viszonyokról.

„… anyák csecsemők szájából kapták ki a falatot, és miközben imádott gyermekük karjukban senyvedett, nem átallották előle elszívni az anyatejet, és ezzel megölni őt. … A lázadók, ha bezárt házat találtak, az biztos jele volt annak, hogy odabent valamit esznek. Ilyenkor betörték a kaput, berontottak, és az embereknek úgyszólván a szájukból tépték ki a falatot. Sem öreg, sem fiatal nem számíthatott irgalomra, apró gyermekeket is, akik valamiféle ennivalót rágcsáltak, fölkaptak és földhöz csaptak. Ha pedig valaki, hogy a rablókat megelőzze elnyelte azt, amit úgyis elvettek volna tőle, akkor még irgalmatlanabbul bántak el vele: mintha legalábbis megrabolta volna őket. Mindenféle borzalmas kínzást kieszeltek. … A (római) katonák dühükben és gyűlöletükben a foglyokat változatos helyzetben szögezték keresztre, és mivel rengeteg volt, hamarosan nem volt már hely a kereszteknek és a kereszteken megfeszítendőknek. ... Véleményem szerint ennél szörnyűbb kegyetlenség még nem sújtotta a zsidókat.” [23]

Jelek az égenSzerkesztés

(Máté 24,29)

„A nap elsötétül, a hold nem fénylik, a csillagok az égről lehullanak…”  A preterizmus szerint nem szabad szó szerint venni ezeket a képeket, melyek az apokalipszis képei. Az ószövetségi próféták is hasonló képekben jövendölték meg egy-egy Istenellenes hatalom pusztulását anélkül, hogy azok a valóságban beteljesedtek volna. Ezékiel próféta könyvében olvassuk:

„Emberfia! Kezdj siratóéneket a fáraóról, Egyiptom királyáról! … Amikor kimúlsz, befedem az eget, és elsötétítem csillagait; a napot felhővel takarom el, a hold fénye sem világít. Minden égitestet elsötétítek miattad, és országodat sötétségbe borítom! - így szól az én Uram, az ÚR.” (Ezekiel 32,2,7-8)

Ézsaiás pedig így beszél Edom pusztulásáról:

„Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy tekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, ahogy lehull a fügefáról.” (Ézsaiás 34,4-5)

A preterista szemlélet az ókori zsidó apokaliptika képeit látja a jézusi jövendölés szavaiban is. A jelképes kifejezésekkel a próféta mindig az isteni ítéletet harangozza be.[24]

Az Emberfia eljöveteleSzerkesztés

(Máté 24,30)

„És akkor meglátják az Emberfiát eljönni…” A preterizmus megosztott az „Emberfia eljövetele” kérdésében. Több teológus a jelképesen megjelenített, felhőkön érkező, Jeruzsálemet elpusztító ítélő Istenben látja Jézus második eljövetelét beteljesedni.[25] Mások a Szentlélek megszentelő, gyülekezetet építő, önmagát csodákkal igazoló munkájában, a hívő szívében megszülető Krisztusban vélik felismerni a parúziát,[26] és a feltámadás, ill. pünkösd misztériumával, valamint a kereszténység robbanásszerű elterjedésével hozzák összefüggésbe. Herbert Haag római katolikus teológus a következőképp összegzi véleményét Jézus eljöveteléről írt tanulmányában:

"Krisztus visszajövetele, amelyre úgy számítottak az apostolok, hogy nemsokára bekövetkezik, a feltámadásban már valósággá lett. Ez egyértelműen mutatja, hogy János evangéliumában a hangsúly áttevődik az ember testi feltámadásáról a lelki feltámadására, és ezzel párhuzamosan a látványos eszkatologikus parúzia is spirituális jelleget ölt, amely már bekövetkezett, és még mindig folyamatban van. ... Amikor tehát Jézus arról beszélt, hogy parúziáját a hívőknek már az első nemzedéke megéli (Mt 10,23;16,28; 26,64), akkor dicsőségének olyan kinyilatkoztatására gondolt, amely nem esik okvetlenül egybe ennek a világnak a végével, hanem ugyanolyan jól, sőt még jobban egybevág a közvetlen jövő eseményeivel: a zsidó állam megszűntével, Jeruzsálem pusztulásával, ezzel párhuzamosan az Egyház terjedésével és megerősödésével." [27]

Jelenések könyveSzerkesztés

A preterista szemlélet szerint a teológiának minden esetben figyelembe kell venni, hogy az adott bibliai szakasz, tanítás, prófécia milyen történelmi helyzetben hangzott el, és kik voltak a hallgatói. A református kiadású Jubileumi kommentár így fogalmaz:

„Mivel a Jelenések mindenekelőtt újszövetségi prófécia, a prófécia pedig sohasem absztrakt és időtlen, hanem mindig saját kortársaihoz szóló üzenet, használnunk kell a kortörténeti módszert annak feltárására, hogy kik voltak a könyv első olvasói és milyen történeti helyzetben hangzott el a prófécia.” [28]

A preterizmus szerint a könyv elsődleges célja az 1. században élő, üldözött keresztények vigasztalása volt. Ennek eszköze az apokaliptikus jelképrendszer. Az üzenetet a könyv szerzője rejtjelezve, - vagyis képi szimbólumok mögé rejtve - közölte a gyülekezettel. Maga az üzenet így hangzik: az üldöző hatalmak elnyerik méltó büntetésüket, míg az igazak a sok nyomorúság után élvezni fogják az örök életet. Egyes preterista teológusok szerint a Jelenések könyve egy valódi prófécia, mely az 1. század 60-as éveiben született. Mások szerint csak formálisan prófécia, valójában az események bekövetkezte után apokaliptikus formában megírt vigasztaló írás, mely sajátosan ötvözi a korban már ismert zsidó apokaliptika és más apokrif iratok egyes elemeit. (Hénok könyve, Jubileumok könyve stb.).

A preterizmus szerint a Jelenések könyvében megjelenő jelképek mögött a következő történeti valóság húzódik meg. A pecsétek, a trombiták és a poharak által jelzett katasztrófák és démonikus jelenségek mögött a zsidó-római háború eseményeire és főképpen Jeruzsálem ostromának körülményeire kell gondolnunk. A katasztrófák közepette megjelenő "Napba öltözött asszony, tizenkét csillaggal a fején" (Jelenések 12,1), aki fiút szül (Jelenések 12,4) a választott népet, annak 12 törzsét jelöli, akitől származik a Krisztus. A fiút elpusztítani akaró sárkány a mennyből a földre vettetett Istenellenes szellemi hatalom mitologikus képe, aki Jézus születésekor, az Ő megölésére törő Heródesben öltött testet (Máté 2,1-16). A fenevad nem más mint a Római Birodalom. Hét feje van, ami arra a hét hegyre utal, amin felépült Róma (Jelenések 17,9). A fenevad száma, ami embernek a száma 666. (Jelenések 13,18) Ez a szám úgy jön ki, hogy a Néró császár kifejezést héberül kell leírni, és a héber betűk számértékének összege kiadja a 666-ot.[29]Babilon, ama nagy város” (Jelenések 18,21) „amely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, ahol a mi Urunk is megfeszíttetett.” (Jelenések 11,8) nem más, mint a hitehagyott Jeruzsálem vagy másként: a keresztényüldöző zsidó vallási elit. Ez a fenevaddal a szellemi eltévelyedés terén egységbe olvad (Jelenések 17,3), mindketten a szentek ellen viaskodnak (Jelenések 13,7; 17,6), ám a fenevad meggyűlöli Babilont, a nagy paráznát, szétmarcangolja és tűzzel égeti meg (Jeruzsálem pusztulása – Jelenések 17,16). Miután Isten így bosszút állt az apostolok és próféták vérén (Máté 23,34-36. ill. Jelenések 17,17; 18,8), a fenevadra is pusztulás fog várni. (Egyes teológusok a fenevad és a nagy Babilon mitikus alakjai mögött egyaránt a Római Birodalmat értik.) [30]

A könyv utolsó fejezeteiben már örök érvényű vigasztalás található, amennyiben az Új Jeruzsálem minden emberi értelmet felülhaladó örömet és boldogságot fog hozni azoknak, akik neve fel van írva az Élet könyvében.[31]

Preterista evangéliumSzerkesztés

A preterizmus evangéliuma az ortodox keresztény tanításhoz igazodik, nem állít mást, vagy különlegeset, ám szándéka szerint a „világ vége” múltba helyezésével nem csupán biblikus, de a modern ember gondolkozásához jobban illeszkedő tanítást igyekszik érvényre juttatni.

„Ha a jövőt nyitottként és kihívásként tekintjük, nem pedig egy rövid időnek, amit valahogy ki kell még bírnunk, az összes erőnket az építésbe, és nem védekezésbe fektethetjük. Ha kitekintünk a világűrbe, óriási távlatok vannak előttünk. Ha a végidő a közelgő jövőnkben lenne, mindez, az egész univerzum csupán díszlet lenne Isten utolsó ítéletéhez. Nagyon is emberi gondolkozásunk terméke ez, ahol saját magunkat és saját időnket is kitüntetettnek szemléljük. … nem mindegy, hogy a Szentírás egy fizikai világvégéről beszél, vagy pedig korszakok váltásáról. Gyakran hallani keresztényektől, hogy a világ küzdelem Isten és Sátán között. A kérdés azonban az, hogy valóban ez az evangélium üzenete – hogy ha nem szeretjük Istent, akkor szörnyű pusztulással bűnhődünk? Hogyan is lehetne a szeretetet félelemkeltésen keresztül kifejezni? János azt mondja, a szeretetben nincsen félelem, aki pedig fél, az nem lett teljessé a szeretetben. A preterizmus szerint nem kell senkit sem meggyőznünk a világvégéről, nem kell senkit sem megmentenünk tőle. Ez már mögöttünk van. Ehelyett tehetjük azt, amiről az evangélium beszél: szeressük Istent és embertársainkat, és ebben a fizikai világban tegyünk meg mindent, amit lehet.” [32]

Magyar nyelvű irodalomSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Wikipédia
  2. Balázs Károly: Újszövetségi szómutató szótár. Budapest, Logos Kiadó, 1998. 559. o. 
  3. Gombor Gábor: A Világvége-csabda. Budapest, Dekameron Kvk. 31. p. 
  4. Josephus Flavius: A Zsidó háború 85. o.
  5. Josephus Flavius: A Zsidó háború 86. o. 
  6. Biga Cubensis (Gombor Gábor): A Világvége-csabda. Budapest, Dekameron Kvk. 32. p. 
  7. Gombor G. 32. o. 
  8. Herbert Haag: Bibliai Lexikon. Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest, 1989. 
  9. Josephus Flavius 7.o. 
  10. Josephus Flavius 87. o. 
  11. Gombor G. 33. o. 
  12. Tacitus: Korunk története 1. könyv. 2. bekezdés 
  13. Suetonius: Caesarok élete. Tizenkét életrajz. Hatodik könyv. Nero 45. bekezdés. 
  14. Josephus Flavius 221. o. 
  15. Flavius 153. o. 
  16. Tranquillus, Caius Suetonius: Caesarok élete. mek.oszk.hu
  17. TACITUS ÖSSZES MŰVEI. mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2019. február 22.)
  18. Gombor G. 38. o. 
  19. Gombor G. 39. o. 
  20. Josephus Flavius 216. o. 
  21. Gombor G. 44, 247. o. 
  22. Gombor G. 248. o. 
  23. Josephus Flavius 193, 199. o. 
  24. Gombor G. 56-57. o. 
  25. Gombor G. 71-78. o. 
  26. Parouszia (görög): általános értelemben eljövetel, látogatás, dogmatikai értelemben Krisztus második eljövetelére használt kifejezés.
  27. Herbert Haag: Bibliai lexikon. Budapest, Szent István Társulat, 1989. 1430-1439. hasáb (parúzia szócikk) 
  28. Jubileumi kommentár. A szentírás magyarázata. III. kötet. Budapest, Kálvin Kiadó, 1995. 431. o. 
  29. Gombor G. 159. o. - Néró cézár, a NRWN QSR héber betűk számának összege: N = 50 + R = 200 + W = 6 + N =50 + Q = 100 + S = 60 + R = 200 = 666 
  30. Jubileumi kommentár 450-451., 457-458. o. 
  31. Gombor G. 130-219. o. 
  32. Gombor G. 254-255. o.