Pusztai Ferenc (tervezőmérnök)

(1923–1999) tervezőmérnök
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 7.

Pusztai Ferenc (Pestszenterzsébet, 1923. november 25.Budapest, 1999. június 6.) magyar tervezőmérnök.

Pusztai Ferenc
Született1923. november 25.
Pestszenterzsébet
Elhunyt1999. június 6. (75 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásatervezőmérnök,
feltaláló
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Munkáscsaládból származott, édesapja művezető volt. Az elemi iskolát a Kén utcában végezte.

Középiskolái a Eötvös József Főreál Gimnázium (1933–1938), majd a Vörösmarty Gimnázium (1938–1942) volt. Ezután felvételt nyert a Magyar kir. József nádor Műegyetemre a Gépészmérnöki karra (1942–1944). 1944 őszén, a Műegyetem kitelepítése után Drezdába került, itt diplomázott. Ezt követően 1946-ban hazatért Magyarországra. Magánpraxist alapított, melynek fő profilja a Csillagvizsgáló Intézet műszereinek javítása volt. A kényszerű államosítás után – kapcsolatai révén – az állami földmérés átszervezése után az OFI-nál kapott állást. A folyamatos átalakulás során mindig ezen a területen dolgozott: Geodéziai Kartográfiai Intézet, BGTV; az utóbbi intézménynél mint laboratóriumi vezető. Ezek a cégek MOM műszereket használtak, így került szoros kapcsolatba a céggel, ahol az 1956-os disszidálások miatt tervezői státuszok maradtak betöltetlenül. 1957-ben helyezték át a nagy tradíciójú budai céghez. 1960-tól, nyugdíjazásáig geodéziai főkonstruktőrként dolgozott.

Alkotásai

szerkesztés
  • A MOM-ban először TE-D1, Ni-B1 műszerek tervezésébe kapcsolódott be.
  • 1960-ban megbízást kapott a giroteodolit fejlesztésére. A nullszéria 1962 készült el. A műszer a MOM egyik legsikeresebb termékcsaládja lett. Számos műszaki paramétere alapján világszínvonalú minősítése -nem túlzás- napjainkban is kiemelkedő, követendő alkotásnak számít.

Külső hivatkozások

szerkesztés