Wikipédia

Qazim Koculi

albán politikus

Qazim Koculi bég, albánul Qazim bej Koculi (nevének ejtése t͡ɕazim kɔt͡suli; Kocul(wd), 1883. április 14.[1] – Vlora, 1943. január 2.[2]) albán politikus. Ismert névváltozata Qazim Muhameti, a nemzetközi sajtóban Kazim Koutzouli.

Qazim Koculi
Koculi az 1930-as években
Koculi az 1930-as években
Született1883. április 14.
Kocul
Elhunyt1943. január 2. (55 évesen)
Vlora
Állampolgárságaalbán
Foglalkozásapolitikus
Iskolái
Albánia miniszterelnöke
Hivatali idő
1921. december 6. – 1921. december 6.
ElődPandeli Evangjeli
UtódHasan Prishtina
Albánia 16. közmunkaügyi és mezőgazdasági minisztere
Hivatali idő
1924. június 16. – 1924. december 24.
miniszterelnökFan Noli
ElődKoço Kota (közmunkaügy)
UtódKoço Kota
Qazim Koculi aláírása
Qazim Koculi aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Qazim Koculi témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Pályáját tengerésztisztként kezdte az Oszmán Birodalom szolgálatában, majd Albánia 1912-es függetlenné válása után bekapcsolódott hazája politikai életébe. 1920-ban Vlora prefektusa lett és az élére állt a várost és környékét megszálló olasz hadsereg elűzésével záruló fegyveres küzdelemnek. 1921. december 6-án alkotmányellenes körülmények között kinevezték Albánia kormányfőjének, de politikai támogatottság híján kudarcot vallott egy működőképes kabinet összeállításával, így még aznap lemondott miniszterelnöki megbízatásáról. A következő években a hatalmát építő Amet Zogu ellenzékéhez tartozott, tagja volt a júniusi forradalommal hatalomra jutott Noli-kormánynak. Miután 1924 végén Zogu visszaszerezte a hatalmat, Koculi tizenöt éven át Nyugat-Európában élt és részt vett az emigráns hazafias szervezetek tevékenységében. Az 1920-as év ünnepelt, az olaszokat kikergető „vlorai hőse” 1939-ben tért vissza az olasz megszállás alá került Albániába, és a fasiszta bábállam kollaboráns politikusa lett. Máig nem teljesen tisztázott körülmények között 1943 elején gyilkolták meg albán gerillák.

Életútja szerkesztés

A Vlorához közel eső Kocul faluban született muszlim családban, Muhamed és Qamo Hysni Koculi gyermekeként.[3] Alapiskoláit Vlorában végezte el, majd a janinai Zoszimaia(wd) görög gimnázium növendéke volt.[4] A tehetős Vlora család anyagi támogatásának köszönhetően a konstantinápolyi katonai akadémián kapott tengerésztiszti kiképzést, ahonnan alhadnagyi rangban szerelt le.[5] Ezt követően belépett az oszmán haditengerészet kötelékébe. 1909-ben egy Prévezához közeli tengeri csata után parancsmegtagadásért felfüggesztették, de Koculi a felelősségre vonás elől megszökött, és 1912-ig Argentínában élt.[6] Refije Aliu Koculival kötött házasságukból két gyermekük született, Kujtim fiuk és Nurije leányuk.[7]

Politikai pályájának elindulása szerkesztés

Az albán függetlenség kikiáltásának évében, 1912-ben visszatért hazájába. Részt vett az önálló Albánia kikiáltásával záruló vlorai nemzetgyűlésen, majd a vlorai kikötő parancsnoka lett. Később 1917-ig a közeli Brataj(wd) elöljárójaként tevékenykedett, majd 1917-től 1919-ig Tepelena alprefektusi tisztségét töltötte be.[8] Vlora képviseletében részt vett az albánia közjogi alapjait megszilárdító 1920. januári lushnjai kongresszuson.[9] 1920. május 29-én közfelkiáltással Vlora prefektusává nevezték ki.[10] Pár nappal később, június 5-én az élére állt a várost és környékét megszálló olasz csapatok elleni, augusztus 2-án albán győzelemmel záruló csatának.[11]

1921. április 5-én az első választott albán nemzetgyűlés képviselője lett, ahol a néppárti frakció soraiban politizált.[12] 1921 októberében részt vett a Szent Egység néven elhíresült koalíciós Evangjeli-kabinet kormánynévsorának összeállításában.[13]

Miniszterelnöki megbízatása szerkesztés

 Bővebben: Koculi-kormány

A régenstanács egyik tagja, Aqif Elbasani felbujtására 1921. december 6-án a hajnali órákban puccsal lemondatták Pandeli Evangjeli kormányfőt.[14] Elbasani ezt követően az alkotmány szellemiségével ellentétesen Koculit nevezte ki miniszterelnöknek. Az új miniszterelnöknek azonban semmiféle politikai támogatottsága nem volt, így a tárcavezetői posztokra általa kiszemelt politikusok – Fan Noli, Luigj Gurakuqi és mások – sorra elhárították a felkérést. A kudarcos egyeztetéseket követően Koculi még aznap, 1921. december 6-án lemondott kormányfői tisztségéről.[15] Mindössze tizenkét órán keresztül volt Albánia miniszterelnöke, ezzel Albánia történelmének mindmáig legrövidebb ideig hivatalban lévő kormányfője lett.[16]

Zogu-ellenes küzdelmei szerkesztés

Miután a júniusi forradalom elűzte a hatalmát építgető Amet Zogut az országból, 1924. június 16-án korábbi ellenfele, Fan Noli alakított kormányt. Koculi ebben a kabinetben a közmunkaügyi és mezőgazdasági tárca vezetésére kapott megbízást.[17] Egyik feladata a földreform előkészítése volt, és bár 1924 szeptemberében irányításával felállt a földreformtörvényt előkészítő bizottság, megvalósításából végül semmi nem lett.[18] Egyes korabeli híresztelések szerint Koculi minisztersége idején 375 napóleonaranyat sikkasztott el az államkincstárból.[19]

Zogu 1924 decemberében jugoszláv segítséggel ismét magához ragadta a hatalmat. Koculi jobbnak látta emigrációba vonulni.[20] A következő tizenöt évet Nyugat-Európában, főként Olaszországban töltötte, vezetőségi tagja volt több antizogista emigráns politikai szervezetnek, így a Nemzeti Forradalmi Bizottságnak(wd), majd az 1930-as évek második felében a Nemzeti Egységnek(wd) is.[21] 1938 novemberében két emigráns politikustársával, Ali Këlcyrával és Mustafa Krujával közreadtak egy memorandumot, amelyben hitet tettek amellett, hogy Zogu elűzésének és Albánia gazdasági-társadalmi fejlődésének egyedüli záloga Olaszország segítsége, egyúttal az albán koronát felajánlották egy Savoyai-házi uralkodónak.[22]

Kollaborálása és halála szerkesztés

Miután Olaszország 1939 áprilisában lerohanta Albániát, Koculi is hazatért. Az 1920-as év „vlorai hőse”, akinek vezetésével akkor kiverték az országból a megszálló olaszokat, húsz év elteltével a hazáját ismét megszálló Olaszország politikai céljainak kiszolgálója lett. Koculi belépett az Albán Fasiszta Pártba(wd), tagja lett a fasiszta államtanácsnak.[23] 1940 derekán azt a megbízást kapta, hogy a megszállók ellen harcoló gerillák letörésére irreguláris szabadcsapatokat szervezzen Vlora környékén.[24]

1942 december végén Mustafa Kruja kormányfő azzal a különmegbízással menesztette Koculit Vlorába, hogy tárgyalások útján igyekezzen rávenni a környéken harcoló ellenállókat a fegyverletételre. Egyes értelmezések szerint az albán milícia felállításáért küzdő Kruja titokban éppen az ellenállás szervezésével bízta meg Koculit.[25] A küldetés azonban váratlan tragédiával zárult: 1943. január 2-án a déli órákban Koculit és a vlorai prefektust, Lele Koçit egy bizonyos Hasan Alia gerillái meggyilkolták.[26] Halálának körülményeit illetően ellentmondanak egymásnak a források. Az egyik narratíva szerint a gerillák a város határában gyilkolták meg Koculit nem sokkal Vlorába érkezése után.[27] Egy másik változat szerint 1943. január 2-án egyeztetésre került sor a gerillavezérekkel Vlorában, amelynek során az árulással megvádolt és a kormány ajánlatán is feldühödött ellenállók Koculit és Koçit meggyilkolták.[28] A korabeli kommunista értelmezés és Faik Quku(wd) nacionalista politikus későbbi visszaemlékezése szerint valójában az olasz hatóságok álltak Alia gerillái mögött, ők állíttatták félre egykori legyőzőjüket, aki 1939 után sem élvezte a bizalmukat.[29] Koculit meggyilkolása után két nappal, 1943. január 4-én temették el szülőfalujában, Koculban, sírja ma is itt található.[30]

Az olasz hatóságok Francesco Jacomoni helytartó utasítására elszabotálták a Koculi haláláért felelősök megbüntetését, ami tovább erősítette a gyanút, hogy ők lehettek a merénylet felbujtói. Mustafa Kruja felháborodásában 1943. január 10-én benyújtotta lemondását, kormánya január 13-án feloszlott.[31]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Qafoku 2017 :72.
  2. ↑ Elsie 2013 :240.; Qafoku 2017 :72.
  3. ↑ Qafoku 2017 :72.
  4. ↑ Elsie 2013 :240.
  5. ↑ Elsie 2013 :240.; Qafoku 2017 :72.
  6. ↑ Elsie 2013 :240.
  7. ↑ Qafoku 2017 :72.
  8. ↑ Elsie 2013 :240.; Qafoku 2017 :72.
  9. ↑ Elsie 2013 :240.; Qafoku 2017 :72.
  10. ↑ Pearson 2004 :145. • Vö. Elsie 2013 :241.
  11. ↑ Pearson 2004 :146., 149–150., 181.; Elsie 2013 :241.; Qafoku 2017 :72.
  12. ↑ Elsie 2013 :241.
  13. ↑ Fischer 2012 :31.
  14. ↑ Palotás 2003 :224.; Pearson 2004 :181.; Fischer 2012 :31–32.; Elsie 2013 :134.; Qafoku 2017 :64., 68., 70.
  15. ↑ Pearson 2004 :181.; Fischer 2012 :32.; Elsie 2013 :241.; Qafoku 2017 :72–73.; Qeveritë shqiptare (’Albán kormányok’). ShtetiWeb (Hozzáférés: 2020. április 3.)
  16. ↑ Qafoku 2017 :xviii., 72–73.
  17. ↑ Pearson 2004 :225.; Austin 2012 :56.; Dervishi 2012 :18.; Elsie 2013 :241.; Qafoku 2017 :74.
  18. ↑ Austin 2012 :62.
  19. ↑ Qafoku 2017 :74.
  20. ↑ Elsie 2013 :241.; Qafoku 2017 :72.
  21. ↑ Pearson 2004 :412.; Elsie 2013 :241.; Qafoku 2017 :75.
  22. ↑ Pearson 2004 :412–413.; Elsie 2013 :234.
  23. ↑ Pearson 2005 :234.; Elsie 2013 :241.; Qafoku 2017 :75.
  24. ↑ Pearson 2005 :7.
  25. ↑ Qafoku 2017 :76., 79.
  26. ↑ Pearson 2005 :233–234.; Qafoku 2017 :76–77.
  27. ↑ Qafoku 2017 :76.
  28. ↑ Pearson 2005 :233–234.; Qafoku 2017 :77.
  29. ↑ Qafoku 2017 :76–78.
  30. ↑ Qafoku 2017 :72.
  31. ↑ Pearson 2005 :234.; Elsie 2013 :241.; Qafoku 2010 :79.

Források szerkesztés

  • ↑ Austin 2012: Robert C. Austin: Founding a Balkan state: Albania’s experiment with democracy, 1920–1925. Toronto: University of Toronto. 2012. ISBN 9781442644359  
  • ↑ Dervishi: Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225  
  • ↑ Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • ↑ Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522  
  • ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • ↑ Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • ↑ Qafoku 2017: Roland Qafoku: Historia e 33 kryeministrave të Shqipërisë nga Ismail Qemali te Edi Rama (’Albánia 33 miniszterelnökének története Ismail Qemalitól Edi Ramáig’). 2. kiad. Tiranë: Onufri. 2017. ISBN 978-9928-226-63-1  

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Qazim_Koculi&oldid=25622991”