Ramszesz (herceg)

ókori egyiptomi herceg
Ramszesz
ra
Z1
msssA51
Ramszesz
ra
Z1
ms s
z
A51

Ramszesz ókori egyiptomi herceg a XIX. dinasztia idején, II. Ramszesz fáraó és Iszetnofret királyné fia.[1] Féltestvére halála után ő volt a trónörökös apja uralkodásának 25. és 50. éve között, végül azonban hamarabb halt meg apjánál, és egy öccse követte trónörökösként, majd az ő halála után legkisebb öccse fáraóként.

Ramszesz ábrázolása Luxorban

Élete szerkesztés

Ramszesz herceg még nagyapja, I. Széthi uralkodása alatt született. Apjának második fia volt, a hercegek sorának ábrázolásain csak egy féltestvére, Amonherkhopsef, Nofertari fia előzi meg.[2] Egyike annak a négy gyermeknek, akiknek bizonyosan Iszetnofret királyné volt az anyja; neki Ramszesz a legidősebb gyermeke lehetett, megelőzve Bintanathot, Haemuaszetet és Merenptahot; a sztéléken ugyanis, melyeket öccse, Haemuaszet emeltetett Asszuánban és Gebel esz-Szilszilénél apja szed-ünnepének emléket állítva, előttük szerepel.[3]

Számos helyen ábrázolják, többek közt a kádesi győzelem ábrázolásakor is. Viselte „a király fia”, „a király legidősebb fia” és „a seregek parancsnoka” címeket.[1] Az Abu Szimbel-i nagy templomban egyike annak a két hercegnek, akinek szobra van apjuk egyik szobrának lábánál (a másik herceg Nofertari első fia, Amonherkhopsef). Szakkarában is említik; részt vehetett az Ápisz-bikával kapcsolatos ceremóniákban, mikor öccse, Haemuaszet papként szolgált Memphiszben, mert a 16. és 30. év között valamikor szobrot adományozott a szent bika temetéséhez. Egy szoborcsoport, amelyen Iszetnofrettel és Haemuaszettel ábrázolják, ma a Louvre-ban van (Louvre 2272).[4]

Miután bátyja, Amonherkhopsef a 25. uralkodási év körül meghalt, Ramszesz lett a kijelölt trónörökös, és ezt a pozíciót több mint huszonöt éven át betöltötte, ekkor azonban ő is meghalt, és a negyedik fiú, Haemuaszet lett a következő trónörökös (a harmadik, Paréherwenemef már korábban meghalt); apjukat azonban végül ő sem élte túl és Merenptah lett a következő fáraó. Ramszeszt számos fivérével együtt a Királyok völgye 5. sírba temették el.[1]

 
Ramszesz fiai a Vádi esz-Szebua-i templomban: Amonherkhopsef, Ramszesz, Paréherwenemef, Haemuaszet, Montuherkhopsef, Nebenharu, [Meriamun], Széthemwia.

Fontosabb ábrázolásai szerkesztés

 
Asszuáni sziklasztélé. Fent: II. Ramszesz és Iszetnofret Hnum isten előtt. Lent: Merenptah, Bintanath és Ramszesz herceg.

Ramszesz herceget számos helyen ábrázolják, közte a kádesi csatában aratott „fényes győzelmet” ábrázoló jeleneteken.[1] Itt a „királyi írnok”, „tábornok” és „a király szeretett, vér szerinti fia” címeket viseli, és egy jeleneten hadifoglyokat („a megvetendő Naharina mariannu-harcosait) vezet az istenek elé. A luxori templom egy hasonló jelenetén, mely egy, a 10. évben lezajlott csatának állít emléket, Amonherkhopsef, Ramszesz, Paréherwenemef és Haemuaszet hercegek foglyokat vezetnek apjuk, a király színe elé.[5]

Ramszesz egyike annak a két hercegnek, akiket az Abu Szimbel-i nagy templom homlokzatán ábrázolnak: a bejárattól északra álló kolosszus előtt áll szobra. Itteni felirata szerint „királyi írnok, őfelsége első tábornoka, a király vér szerinti fia”.[5]

Szakkarában is említik; valószínűleg részt vett egy, az Ápisz-bikák tiszteletére rendezett ceremónián, mikor öccse, Haemuaszet először Ptah papja, majd Ptah memphiszi főpapja lett. A 16. és 30. uralkodási év közt valamikor egy áldozati szobrocskát adományozott az egyik szent bika temetéséhez; a szobron a király fiaként és tábornokként említik.[5]

Ábrázolják egy, a királyi családot ábrázoló, a 30. év körül készült sztélén a nyugat-szilszilei szpeoszban, valamint egy családi sztélén Asszuánban. Ezeken a sztéléken szülei, öccsei és húga társaságában ábrázolják. Haemuaszettel együtt jelenik meg egy szoborcsoporton, amely ma a Louvre-ban található (Louvre 2272).[5]

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Források szerkesztés

  1. a b c d Dodson, Aidan, Hilton, Dyan. The Complete Royal Families of Ancient Egypt. Thames & Hudson (2004). ISBN 0-500-05128-3 , p.173
  2. Kitchen, Kenneth A., Pharaoh Triumphant: The Life and Times of Ramesses II, King of Egypt, Aris & Phillips. 1983 ISBN 978-0856682155
  3. Dodson–Hilton, op.cit., pp.168-169
  4. Prince Khaemwaset. [2008. július 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 22.)
  5. a b c d Kitchen, K.A., Rammeside Inscriptions, Translated & Annotated, Translations, Volume II, Blackwell Publishers, 1996