A Ride The Lightning a Metallica nevű együttes második albuma, mely 1984. július 27-én jelent meg a Megaforce Records független lemezkiadó gondozásában. Az albumot három hét alatt vették fel a koppenhágai Sweet Silence Studios-ba, a producer Flemming Rasmussen volt.

Metallica
Ride The Lightning
nagylemez
Megjelent 1984. július 27.
Felvételek 1984. február 20.-március 14.
Stílus Thrash metal
Nyelv angol
Hossz 47 perc 25 mp
Kiadó Megaforce
Producer Metallica,
Flemming Rasmussen
Kritikák
Metallica-kronológia
Kill ’Em All
(1983)
Ride the Lighning
(1984)
Master of Puppets
(1986)

A zenekarnak itt már a Kill ’Em All-hoz képest egy jóval érettebb produkcióját hallhatjuk, hosszabb, komplexebb számokkal. Ennek egyik fő oka Cliff Burton basszusgitáros volt, aki zeneileg jóval érettebb volt társainál, és sokkal nagyobb mértékben járult hozzá a dalszerzéshez. Mivel az együttes első albumával a thrash metal műfaj vezéregyéniségévé vált, hatásukra az új csapatok még gyorsabb zenét kezdtek játszani. A Metallica azonban más hozzáállással készítette el új albumát, így az azon szereplő számokban a hagyományos thrash metal dalokat akusztikus hangszerekkel bővítették ki, valamint klasszikus zenére hasonlító megoldások is megjelentek, a dalok ezáltal harmonikusabbá váltak. Emellett felkerült az albumra egy lassú, bensőséges dal is Fade to Black címmel. Ezen elemek és megoldások akkoriban teljesen szokatlanok voltak egy thrash metal csapattól, így a zenekar új távlatokat nyitott meg mind önmaga, mind a műfaj számára.

Az album címe Stephen King Végítélet című regényéből származik. Maga a riding the lightning ("A villám meglovaglása") kifejezés a villamosszékes kivégzésre utal. A szövegek laza koncepciót alkotnak, a dalok a halálról szólnak különböző megközelítésben. Ez a fajta konceptuális egység megjelenik az ezt követő Master of Puppets-en, illetve az …And Justice for All-on is, persze más témákban. Ez az első Metallica album, amelyen Kirk Hammett, és az utolsó, amelyen Dave Mustaine is szerepel dalszerzőként.

A lemezt mind a rajongók, mind a kritikusok pozitív fogadtatásban részesítették, precízebb, kidolgozottabb és ambíciózusabb alkotásnak ítélték, mint elődjét. A zenekar az albumot a Bang That Head That Doesn't Bang turné keretében népszerűsítette, 1984 őszén Európában, 1985 tavaszán pedig Észak-Amerikában. Az év további részében olyan nagyszabású fesztiválokon is részt vehettek, mint a Monsters of Rock és a Day on the Green. Az album a Billboard 200-as listán a 100. helyen végzett (dacára annak, hogy számait egyáltalán nem játszották a rádiók), míg az UK Albums Charton a 87. lett. Az album főleg Európában fogyott, aminek révén az Elektra lemezkiadó felfigyelt rájuk és szerződést ajánlott. A zenekar elfogadta a nyolc albumra szóló, komoly anyagiakat ígérő szerződést, így 1985 novemberétől már az Elektra terjesztette az albumot.

Eredetileg csak a Creeping Death jelent meg kislemezként, majd az Elektrával való szerződést követően még két szám: a Fade to Black, és a For Whom the Bell Tolls.

Bár kezdetben csak 75 000 példányt készítettek belőle, a Ride the Lightning 1987-ben aranylemez lett (500 000 eladott példány), 2012-re pedig 6 millió példányban kelt el az Amerikai Egyesült Államokban.

A lemezt 2017-ben a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb metalalbuma listáján a 11. helyre rangsorolta.[1]

Háttér és felvételSzerkesztés

A Metallica a Kill 'Em All promóciós turnéja után hozzálátott új albumának megírásához. 1983 szeptemberében már koncerteken is játszották az addigra elkészült dalokat. Mivel a zenekarnak kevés pénze volt, tagjai gyakran rajongóknál szálltak meg élelem és fekhely gyanánt, közben pedig az Egyesült Államok különböző klubjaiban játszottak. Helyzetüket tovább rontotta, hogy Bostonban ellopták a felszereléseik nagy részét, és végül az Anthrax zenekarnak kellett kisegíteni őket. A koncertekből végül elegendő pénzt gyűjtöttek össze, és béreltek egy házat El Cerrito-ban, Kaliforniában.

Bár a Kill 'Em All remek fogadtatásra talált az underground színtéren, egyik leggyakrabban megfogalmazott kritika vele kapcsolatban James Hetfield nem túl képzett hangja. Mivel Hetfield figyelmét egyébként is megosztotta a ritmusgitár használata, valamint az éneklés, a zenekar felkérte John Bush-t, az Armored Saint énekesét, hogy csatlakozzon hozzájuk. Bush a felkérést visszautasította, később pedig az Anthrax énekese lett. Hetfield végül egyre magabiztosabbá vált, az évek során pedig az egyik legelismertebb metal-énekessé vált.

A felvételek 1984. február 20-án kezdődtek meg a koppenhágai Sweet Silence stúdióban. Lars Ulrich dobos Flemming Rasmussent kérte fel producernek, mivel tetszett neki honfitársa munkája a Rainbow Difficult to Cure lemezén. Rasmussen, bár még korábban nem hallott a Metallicáról, beleegyezett abba, hogy producelje az albumot, annak ellenére, hogy stúdiójának alkalmazottai megkérdőjelezték a zenekar tehetségét. Rasmussen azonban, miután meghallgatta a zenekar korábbi felvételeit, úgy érezte, hogy az együttes komoly potenciállal rendelkezik. A Metallica még egyik nagy példaképük, a Mercyful Fate próbatermét is használhatta.

Mielőtt stúdióba vonultak volna, a zenekar tagjai (még az Egyesült Államokban) különféle dzsemmelések során gyűjtöttek ötleteket az új lemezhez. Végül Hetfield és Ulrich gyűjtötték egy csokorba a legerősebb riffeket, amelyekből aztán kialakultak a dalok is. A stúdiózást megelőzően négy dal készült el, míg a másik négy dalt a stúdióban írták meg. Ez egy új helyzet volt a csapat számára, ugyanis a Kill 'Em All felvételei idején már minden dalt előre megírtak. Pénzügyi okok miatt csak a stúdióban tudtak szállást biztosítani önmaguknak. Azonban ott nappal más előadók dolgoztak, ezért a Metallica felvételei az éjjeli órákban készültek, nappal pedig a gyakorlószobában aludtak.

A stúdiót több neves lemezkiadó cég képviselői is meglátogatták, ahol a Metallicára is felfigyeltek. A felvételek elkészülte után a csapat kis híján aláírta a szerződést a Bronze Records-al, ám az ő képviselőjük, Gerry Bron nem volt elégedett a lemez hangzását illetően. Azt szerette volna, ha az Egyesült Államokban Eddie Kramer hangmérnök újrakeverné azt, és kilátásba helyezte a teljes lemez újbóli felvételét is. Ebbe a zenekar nem ment bele, pedig a Bronze már hirdetni kezdte Amerikában a Metallicát, mint új ügyfelüket.

Az album költségvetése eredetileg 20 000 dollár volt, a végső összeg azonban 30 000 dollárra rúgott. Ezt a Megaforce Records nem tudta kifizetni, így az európai kiadójuk, a Music for Nations fedezte a költségeket. A Metallica elégedetlen volt a Megaforce-al emiatt, valamint az albummal kapcsolatos promóció elmaradása miatt, ezért aztán elváltak útjaik a Jon Zazula vezette kiadóval. Az új kiadójuk végül az Elektra Records lett, akik az egyik San Francisco-i koncerten figyeltek fel rájuk, a kiadó egyik munkatársa, Michael Alago pedig a koncertet követően meghívta az Elektra elnökét a Metallica augusztusi, New York-i koncertjére, ahol rajtuk kívül még az Anthrax is fellépett, valamint a Raven volt a főzenekar. A komoly anyagiakat ígérő, nyolc albumra szóló szerződést a felek végül 1984. szeptember 12-én ütötték nyélbe, az Elektra pedig november 19-én újból kiadta az albumot. Ezzel egyidejűleg a csapat új menedzserei Peter Mensch és Cliff Burnstein lettek.

Zene és dalszövegekSzerkesztés

A dalszövegek terén változások mutatkoztak első albumukhoz képest. A heavy metalt dicsőítő sorok helyett ezúttal már történelmi, irodalmi, és háborús témákat feszegettek a szövegek.[2] Az albumnyitó Fight Fire with Fire az Armageddonról és egy esetleges nukleáris háborúról szól. Az album címadója, a Ride the Lightning volt az olyan első Metallica dal, mely a büntető igazságszolgáltatásról szól. Maga a „riding the lightning” amerikai kifejezés a villamosszékes kivégzére utal („a villám meglovaglása”), és a dal is egy olyan személy perspektívájából íródott, akit villamosszékes kivégzésre ítéltek. A For Whom the Bell Tolls Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regénye alapján íródott, és a modern hadviselés borzalmait mutatja be. A Fade to Black dal egy öngyilkosságát fontolgató személy szemszögéből íródott. A Trapped Under Ice pedig egy kómából felébredt személyről szól, aki nem tud hová menekülni, és mivel senki nem siet a segítségére, tehetetlenül várja a halált. Az Escape dalt James Hetfield saját elmondása szerint gyűlöli, mivel a kiadó szeretett volna egy rádióbarátabb dalt, ez pedig ellentétben állt a zenekar akkori nézeteivel. A dalt végül az utolsó pillanatban írták meg a kiadó erőteljes nyomására, és mindössze egyszer, 2012-ben adták elő élőben, méghozzá a zenekar által megszervezett Orion Music Festival-on, amikor a teljes albumot lejátszották. A Creeping Death című dal pedig a zsidók kivonulását dolgozza fel az egyiptomi rabszolgaságból, valamint az Egyiptomot ért tíz bibliai csapást.[2]. Az albumot záró instrumentális The Call of Ktulu címét H. P. Lovecraft Cthulhu hívása című novellája inspirálta.

FogadtatásSzerkesztés

A lemezt a rajongók és a kritikusok lelkesen fogadták, kereskedelmileg pedig messze túlszárnyalta a Kill 'Em Allt. Visszatekintő értékelésében az Allmusic négy és féllel jutalmazta az ötből, ezenkívül forradalmi jelentőségű albumnak nevezte a Ride the Lightningot.[3] A Billboard 200-as listán a 100. helyen végzett, míg az UK Albums Charton a 87. lett. Az album főleg Európában fogyott, aminek révén az Elektra felfigyelt rájuk és szerződést ajánlott. A zenekar elfogadta a nyolc albumra szóló, komoly anyagiakat ígérő szerződést, így az év novemberétől már az Elektra terjesztette az albumot. A Ride the Lightning 1987-ben lett aranylemez, 2003-ra pedig 5 millió példányban kelt el az Amerikai Egyesült Államokban.[4] A metal-rules.com Minden idők 100 legjobb metal albumainak listáján a 3.,[5] az IGN Music Top 25 metal albumának listáján pedig az 5. helyet szerezte meg.[6]

DalokSzerkesztés

  1. Fight Fire with Fire (Burton, Hetfield, Ulrich) – 4:45
  2. Ride the Lightning (Burton, Hetfield, Mustaine, Ulrich) – 6:41
  3. For Whom The Bell Tolls (Burton, Hetfield, Ulrich) – 5:09
  4. Fade to Black (Burton, Hammett, Hetfield, Ulrich) – 6:59
  5. Trapped Under Ice (Hammett, Hetfield, Ulrich) – 4:08
  6. Escape (Hammett, Hetfield, Ulrich) – 4:24
  7. Creeping Death (Burton, Hammett, Hetfield, Ulrich) – 6:35
  8. The Call of Ktulu (Burton, Hetfield, Mustaine, Ulrich) – 8:55

KözreműködőkSzerkesztés

  • James Hetfield – Gitár, Ének
  • Lars Ulrich – Dob
  • Cliff Burton – Basszusgitár
  • Kirk Hammett – Gitár (szólók)
  • Flemming Rasmussen – Producer

JegyzetekSzerkesztés

  1. The 100 Greatest Metal Albums of All Time. Rolling Stone. (Hozzáférés: 2017. július 13.)
  2. a b Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) Ride The Lightning nevű ref-eknek
  3. Ride the Lightning lemezkritika az Allmusic oldalán (angol nyelven). allmusic.com. (Hozzáférés: 2011. május 28.)
  4. Metallica - Ride The Lightning (angol nyelven). [2012. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 28.)
  5. Top 100 Metal Albums of All Time (angol nyelven). Metal-rules.com. [2012. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 18.)
  6. IGN: Music - Top 25 Metal Albums (angol nyelven). music.ign.com. [2016. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 7.)