Romy Schneider

német-francia színésznő

Romy Schneider (született: Rosemarie Magdalena Albach) (Bécs, 1938. szeptember 23.Párizs, 1982. május 29.) kétszeres César-díjas német–francia színésznő. Nevét viseli a Romy Schneider-díj és a Romy-díj.

Romy Schneider
A Ludwig című 1973-as film forgatásán
A Ludwig című 1973-as film forgatásán
Született Rosemarie Magdalena Albach[1]
1938. szeptember 23.[2][3][4][5][6]
Bécs[7][8][9]
Elhunyt 1982. május 29. (43 évesen)[2][3][4][5][6]
Párizs 7. kerülete[10]
Álneve Romy Schneider
Állampolgársága
Nemzetisége osztrák, német
Házastársa
  • Harry Meyen (1966. július 15. – 1975. július 5.)
  • Daniel Biasini (1975. december 18. – 1981)
Élettársa
Gyermekei
  • Sarah Biasini
  • David Haubenstock
SzüleiMagda Schneider
Wolf Albach-Retty
Foglalkozása
  • filmszínész
  • színházi színész
Kitüntetései César-díj a legjobb színésznőnek (1976)
Halál okaszívinfarktus
Sírhelye Cemetery of Boissy-sans-Avoir, France
Színészi pályafutása
Aktív évek 1953–1982
Tevékenység színész
Díjai
César-díjak
Legjobb színésznő
A szeretet a legfontosabb (1976)
Egyszerű eset (1979)
További díjak
Sant Jordi-díj
Legjobb külföldi színésznő
Szerelmi lázálom,
Halál egyenesen adásban,
Ludwig (1982)
David di Donatello-díj
Special David
Egyszerű eset (1979)

A Wikimédia Commons tartalmaz Romy Schneider témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

 
A Sissi című filmben (1955)
 
Sírja Boissy-sans-Avoir-ban

Rosemarie Magdalena Albach-Retty néven színészcsaládba született 1938. szeptember 23-án, Bécsben. Apai nagyanyja, Rosa Albach-Retty, a Burgtheater színésznője, apja, Wolf Albach-Retty osztrák színész és anyja, Magda Schneider német színésznő. Édesapja még az Anschluss előtt kérte a német állampolgárságot, és tagja lett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak. Romy bár Bécsben született, négyhetes korában a Berchtesgaden közelében fekvő Schönauba költözött a család, ahol nagy házat (Mariengrund) vettek. Magda szüleit hozta el Augsburgból, ők nevelték Romyt és a két évvel fiatalabb öccsét, Wolfit. Magda és Wolf 1943-tól külön éltek, 1945-ben hivatalosan is elváltak. Romy a falusi iskolába járt, 1949. július 1-jén a Salzburghoz közeli Elsbethenbe került, a középkori lovagvárban működő Goldenstein Intézet nevű egyházi leányiskolába és internátusba, amelyet az Ágostonos Kanonisszák vezettek. Ott tanulta meg a később sokat emlegetett legendás önfegyelmet. Amikor meghalt szeretett nagymamája, Omale (Nagyika), nem járt haza havonta, mint az intézet legtöbb növendéke, csak a nyári vakációt töltötte otthon. Anyja néhányszor meglátogatta, de dolgoznia kellett a család megélhetéséért. Apja egyetlenegyszer sem kereste fel az intézetben. De amikor Romy a filmvásznon látta őt, ezt írta naplójába: Színészi pályára kell lépnem. 1953 júliusában elhagyta az iskolát, de az apácákkal kapcsolatban maradt. Televíziókészüléket ajándékozott az iskolának, első gyermekének születését megtáviratozta a kedves nővéreknek. Romy tehetségesen rajzolt, iparművészeti iskolába készült, Kölnbe. A nyár folyamán édesanyja hívta telefonon, aki újabb film forgatására készült. A rendező javaslatára kérdezte Romyt, hogy lenne-e kedve eljátszani a filmbeli leányának szerepét. Romy boldogan beleegyezett. Kölnbe utazott anyjához, aki Hans Herbert Blatzheimmel kötött házasságot. Megdöbbenéssel látta a városban a háború még látható szörnyű pusztítását. Akkor jött rá, hogy a hegyek között alig érezték a háború borzalmait. Berlinben a próbafelvételek jól sikerültek és Romy a Wenn der weisse Flieder blüht („Amikor a fehér orgona virágzik”, 1953) című filmben debütált, 15 évesen. A film nagy sikert aratott, Romy dicsérő kritikákat kapott. Őstehetségnek tartották, mert színitanulmányok nélkül állt kamera elé.

Az első híres szerepe a Mädchenjahre einer Königin („Viktória - Egy királylány gyermekkora” Ernst Marischka, 1954) volt. Romy Schneider sikere folytatódott az Erzsébet császárné fiatalkoráról, s Ferenc József (Karlheinz Böhm) császárral való találkozásáról szóló osztrák filmmel (Sissi). Majd újabb két film követte a bajor hercegnő történetével, aki később Ausztria császárnéja lett („Az ifjú császárné”, „Sorsdöntő évek”).

Hamar belefáradt a „királylány” szerepébe, így a 4., s egyben utolsó Sissi-filmet már el sem vállalta, helyette a sokkal komorabb Christine (1958) című filmben játszott. E film forgatása alatt szeretett bele a francia Alain Delonba, aki szintén szerepelt a műben. Romy elhagyta Németországot, és Párizsba költözött Delonnal, s 1959-ben eljegyezték egymást. Ez volt az egyik kulcspontja mind a magánéletének, mind a karrierjének.

Romy Franciaországban maradt, s itt nyílt lehetősége megismerni Luchino Viscontit, akinek több filmes szerepét is köszönheti.

Magánélete nem volt zökkenőmentes: 1963-ban Delonnal felbontották az eljegyzést, s 1966-ban hozzáment Harry Meyen (19241979) német színész-rendezőhöz, majd 1975-ben elváltak. Meyen később öngyilkosságot követett el. Született egy fiuk, David Christopher Meyen (1966–1981). 1975-ben Romy összeházasodott Daniel Biasinivel, de 1981-ben tőle is elvált. Lányuk, Sarah Magdalena Biasini (1977. július 21.) is színésznő.

Romy továbbra is együtt filmezett Alain Delonnal. A házasság és anyaság miatti szünet után újra ráébredt, hogy színésznőként akarja folytatni. „Ekkor” – emlékezett vissza később – „Alain felhívott, és azt kérdezte, épp kizárólagosan a férj és a gyerekek járnak-e az eszemben, vagy van-e kedvem filmezni.” A film, A medence (La Piscine) (1969) hatalmas szenzáció volt. Követte a Trockij meggyilkolása (1972) és Delon örök barátja, s támasza lett, még a színésznő életének legnehezebb időszakaiban is.

Bár úgy gondolta, örökre maga mögött hagyta a sziruposan romantikus Sissi-filmeket, Visconti kérésére még egyszer elvállalta Erzsébet szerepét a Ludwig (1972) című filmben, ami II. Lajos bajor király (Helmut Berger) életéről szól, s a császárné mint a király unokatestvére sokkal komplexebb, érettebb karakter benne, mint a régi filmekben.

1980-ban a Halál egyenes adásban (La mort en direct) című filmben szerepelt, ami D. G. Compton regénye alapján készült. Egy haldokló nőt játszott, akinek utolsó napjait megfigyelik egy újságíró (Harvey Keitel) szemszögéből. Romy utolsó filmje a La Passante du Sans-Souci (A sanssouci járókelő, 1982) volt.

14 éves fia, David 1981. július 5-i váratlan halála után Romy inni kezdett. David megpróbált átmászni mostohaapja szüleinek kerítésén, amikor megsérült. Leugrott a kerítésről, és bement a házba segítségért, de mire kiértek a mentők és a kórházba vitték, túl sok vért vesztett, és meghalt. Amikor Romyt 1982. május 29-én, 43 évesen a párizsi lakásában holtan találták, úgy gondolták öngyilkosságot követett el alkohol-túladagolással és altatótablettákkal, de a vizsgálatok kiderítették, hogy szívelégtelenségben halt meg.

A temetését követően kiderült, hogy élettársa, Laurent Petin nagy mennyiségű arany ékszer kíséretében temettette el, így sírrablók feltörték a sírját. Később újratemették biztosabb körülmények között.

Filmjei szerkesztés

 
Az Egy angyal a földön című film plakátján

Bibliográfia szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. biografiA: Lexikon österreichischer Frauen (német nyelven), 2016. május 24. (Hozzáférés: 2022. május 30.)
  2. a b Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  3. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  4. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  8. Anna Gadzinski: KALLIOPE Austria (német nyelven). Európai és Nemzetközi Ügyek Szövetségi Minisztériuma, 2015. szeptember 2.
  9. a b c d Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. november 11.)
  10. Archives de Paris
  11. A Boccaccio ’70 un. szkeccsfilm, mely négy különböző történetet mesél el, négy rendező (Mario Monicelli, Federico Fellini, Luchino Visconti és Vittorio De Sica) tolmácsolásában. Romy Schneider a Visconti rendezte harmadik epizódban látható.
  12. A forgatókönyvíró-rendező Henri-Georges Clouzot 1964-ben nem fejezte be a filmet. Végül Claude Chabrol vitte vászonra a történetet, melyet 1994-ben mutattak be hasonló címen. (Port.hu) [1]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés