Anschluss
| Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
Az Anschluss (Anschluß) Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz való csatolását jelentette a német nemzetiszocialista uralom alatt. 1938. március 12-én a német hadsereg, a Wehrmacht bevonult Ausztriába, ám harcokra nem került sor. Részben azért, mert Németország előzőleg politikai nyomást gyakorolt az 1934 óta diktatúrában élő országra, részben pedig azért, mert március 11-én Bécsben az osztrák náci párt megbuktatta az osztrák ausztrofasiszta kormányt. Az Anschlusst kimondó törvényt 1938. március 13-án fogadták el, annak ellenére, hogy ezt a versailles-i békeszerződés szigorúan megtiltotta, az Ausztriára kiszabott békefeltételeket pedig azért enyhítették, hogy az ország ne döntsön az egyesülés mellett. Az Anschluss értelmében Ausztria független államként megszűnt létezni egészen 1945. április 27-éig, amikor is felállítottak egy ideiglenes osztrák kormányt, amelyet a szövetségesek is elismertek.
Az Anschluss volt az első lépés Hitler egyik legfontosabb külpolitikai törekvésében, a Harmadik Birodalom határainak kiterjesztésében. Ausztria Német Birodalomhoz történő csatolása és az azt megerősítő népszavazás megelőzte a Szudétavidék és Csehszlovákia megszállását, illetve Lengyelország 1939-es megtámadását, amely a második világháború kirobbanásához vezetett.
Története szerkesztés
Előzmények szerkesztés
Az első világháború (1914–1918) az antanthatalmak (elsősorban Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország) győzelmével és a központi hatalmak (elsősorban a Német Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia,az Oszmán Birodalom és Bulgária) vereségével zárult.[1]
Az első világháborút lezároló békekonferencia 1919. január 18-án ült össze a versailles-i kastély tükörtermében, a Német Császárság kikiáltásának 48-adik évfordulóján, a későbbi tárgyalások a Párizs környéki kastélyokban folytatódtak (a világháborút lezáró békerendszert ezért Párizs környéki békeszerződéseknek is nevezik). A békekonferencián a központi hatalmak vezetői, képviselői nem vehettek részt, a döntéseket négy nagy politikus: Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnökök és Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök hozta meg. A győztesek ragaszkodtak a központi hatalmak, mindenekelőtt a Német Birodalom kizárólagos felelősségéhez, továbbá a legyőzött Német Birodalmat a háborút követően is túlságosan veszélyes nagyhatalomnak tartották, ezért szerették volna tartósan megfosztani erejétől. Ennek következtében a Német Birodalommal kötött versailles-i békeszerződésben az alábbiakban. határoztak:[1]
- a Német Birodalom csak korlátozott létszámú hadsereget (100 000 fő, beleértve a tiszteket és kisegítő személyzetet) tarthatott fenn, továbbá flottái és légiereje leszerelésére kötelezték
- a Német Birodalmat óriási jóvátétel (33 milliárd dollár) megfizetésére kötelezték, a francia tervek szerint ezt egészen 1999-ig fizették volna a németek.
- a Német Birodalom keleti területeinek egy része az ismét függetlenné vált Lengyelországhoz került
- a korábbi két nyugatnémet terület, Elzász és Lotaringia, Franciaországhoz került
- a Saar-vidék 1935-ig népszövetségi ellenőrzés alá vonták
- a Rajnától keletre eső 50 km széles sávot demilitarizált övezetté nyilvánították
- a Német Birodalom elvesztette gyarmatait
- megtiltották, hogy a Német Birodalom az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után megmaradt Ausztriával egyesüljön, ezt az egyesülést nevezték németül Anschlussnak.
A Német Birodalom számára ezek a békefeltételek rendkívül szigorúak voltak, és Adolf Hitler 1933-as hatalomátvétele után a német külpolitikai törekvések egyértelműen a versailles-i békeszerződés érvénytelenítését célozták meg.[1] Hitler már az 1920-as években felvázolta külpolitikai programját, melynek célkitűzése az volt, hogy egy államban egyesítse az első világháborút követően megmaradt Német Birodalom területén kívül élő németeket. Hitler számára a szülőországával, Ausztriával való egyesülés különösen fontos volt. Ezt bizonyítja az is, hogy már a Mein Kampf első oldalán követelte:
„Német-Ausztriának ismét egyesülnie kell a nagy német anyaországgal, éspedig nem holmi gazdasági ok miatt! Nem! Ennek az egyesülésnek még akkor is be kell következnie, ha az gazdaságilag közömbös vagy akár káros lenne, be kell következnie a vérségi kötelékeknél fogva.” — Adolf Hitler, Mein Kampf
A fentiek következményeképpen Hitler hatalomra jutásának évében, 1933-ban, a Német Birodalom kilépett a Nemzetek Szövetségéből, majd 1935-ben – a versailles-i békeszerződés nyílt megszegésével – bevezették az általános hadkötelezettséget, és intenzív fegyverkezési programba kezdtek. Szintén 1935-ben a Saar-vidéki népszavazáson a helyi lakosság elsöprő többsége a Német Birodalom mellett döntött, ami így a németek fennhatósága alá került. 1936-ban pedig a locarnói egyezményt megszegve a német csapatok bevonultak a Rajnától keletre eső demilitarizált övezetbe.
Népszavazási kísérlet szerkesztés
Előkészületek szerkesztés
1938. február 12-én Berchtesgaden-ben Adolf Hitler személyesen találkozott Kurt Schuschnigg osztrák szövetségi kancellárral, hogy az 1936 júliusában megkötött szerződésük valamennyi pontjának maradéktalanul történő betartatását kikényszerítse. A 1936-os szerződésben többek között az ausztrofasiszta Ausztriában letartóztatott nácik amnesztiájáról, a két állam egyesülését támogatók közös politikai felelősségéről és az osztrák szövetségi kancellár úgynevezett „német politikájáról” esett szó. Schuschnigg a találkozón megpróbált kihátrálni a szerződésből, de Hitler nem engedett neki, így az osztrák szövetségi kancellár beleegyezett a Hitler által kért amnesztia kihirdetésébe, továbbá engedett abban is, hogy egy Hitlerhez közel álló személyt, Arthur Seyß-Inquartot bevegye a kormányába.[1]
Csupán egy hónappal a berchtesgadeni tárgyalások után növekvő német nyomásra és az osztrák kormány hatalmának erőteljesen megrendülése következtében Schuschnigg elhatározta, hogy népszavazás alá bocsátja Ausztria függetlenségének kérdését. Az osztrák kancellár elképzelése az volt, hogy ezzel hosszabb időre tiszta helyeztet teremt Ausztria és Németország között.[2] A népszavazást különféle felismerések tették szükségessé. Ezek között a legfontosabb az volt, hogy a berchtesgadeni megállapodások nem szolgálhattak alapul a két fél (a Német Birodalom és Ausztria) kapcsolatainak megnyugtató rendezéséhez, mivel Németország a korábbi megegyezésekhez hasonlóan ezt is pusztán kiindulópontnak tekintette a további engedmények elérése számára. Az is siettette Schuschnigg tervének megvalósítását, hogy az utóbbi hónapokban a nemzetiszocialisták feltűnő aktivizálódásba kezdtek. A kancellár úgy számított, hogy a kiírandó szavazáson az osztrák nép többsége a függetlenség megőrzése mellett fog voksolni, ezzel semmissé téve azt a németek által propagált nézetet, amely szerint az osztrákok túlnyomó része a csatlakozást óhajtja.[3] Az osztrák szövetségi kancellár a népszavazással továbbá Ausztria külpolitikai helyzetében is kedvező változást szeretett volna előidézni. Úgy vélte, ezzel kifejeződik az osztrák állam önállósági akarata, és lelepleződik a német politika agresszív jellege.[3]
Az előkészítéssel kapcsolatos első megbeszélés már március 4-én lezajlott. Schuschnigg, Zernatto, Pernter és Stockinger abban állapodtak meg, hogy a népszavazást a lehetőségekhez képest mielőbb le kell rendezni. A tanácskozáson a választási korhatárt 24 évre emelték, mivel igyekeztek kizárni a nemzetiszocializmussal szimpatizáló fiatalságot, ezzel biztosítva a referendum eredményességét.[3]
Bel- és külpolitikai visszajelzések és azok hatásai szerkesztés
A kormány tagjai között egyetértés jelentkezett abban, hogy a megvalósítás súlyos veszélyeket rejthet. Ugyanezen a véleményen volt Benito Mussolini is, és kifejezte abbéli véleményét, hogy a népszavazás azt a veszélyt hordozza magában, hogy sikere esetén Hitler nem ismerné el, anélkül pedig semmi értéke nem lenne. Az olasz vezető szerint a német katonai előkészületek nem voltak komolyak, ennek ellenére ígéretet tett arra, hogy kormánya a Kamarában nyilatkozatot fog tenni Ausztria függetlenségének érdekében.[4]
Mussolinitől egészen eltérően vélekedett a francia kormány, mely támogatta a népszavazás megrendezését. Gabriel Puaux bécsi francia követ erősen bátorította Schuschniggot terve keresztülvitelében. Puaux és vele együtt a francia kormány nem számolt azzal, hogy Hitler készen áll erőszakkal is megakadályozni.[4]
Mivel Schuschnigg nem látott más kivezető utat a belpolitikai viszonyok rendezésére, Mussolini tanácsa ellenére is kitartott elhatározása mellett, és minden további előkészületet megtett a népszavazás végrehajtására. Emlékirataiban elmagyarázza, hogy úgy látta, a nemzetiszocialistákkal folytatott összes tárgyalás eredménytelenül zárult, mivel „minden engedményt 24 órán belül túlhaladottnak minősítettek és újabb követelések lavináját zúdították a kormányra”.[5]
A népszavazás kudarcba fulladása és az Anschluss szerkesztés
1938. március 9-én Schuschnigg március 13-ára hirdette ki az osztrák népszavazás dátumát. A szavazásra csak igen szavazólapot nyomtattak[6][7][8] – a nem szavazólapot a választó maga kellett elkészítse. Hitler a népszavazás kiírását a berchtesgadeni egyezmény egyértelmű megsértésének tekintette, ezért Berlin kapcsolatba lépett Arthur Seyß-Inquart, németbarát osztrák belügyminiszterrel. Schuschnigg ultimátumot kapott a referendum elhalasztását illetően, amelyet először visszautasított, később mégis engedett, miután értesült arról, hogy német csapatok vonultak fel a német-osztrák határ mentén. A berlini kormány azonban ennyivel nem elégedett meg, és immár az osztrák kancellár lemondását követelte. Német nyomásra Schuschnigg ezt március 11-én meg is tette, az új osztrák kancellár a németbarát Arthur Seyß-Inquart lett, és március 12-én bejelentették az új osztrák nemzetiszocialista kormány kinevezését. Ugyanezen a napon a német hadsereg, a Wehrmacht bevonult Ausztriába, ám harcokra nem került sor, sőt a német katonákat nagy lelkesedéssel fogadták az osztrákok. 1938. március 13-án elfogadására került az a törvény, amely kimondta a Német Birodalom és Ausztria újraegyesülését.[1]
A nemzetközi válasz mérsékelt volt: bár Hitler egyértelműen megszegte a versailles-i békeszerződést, a diplomáciai tiltakozáson kívül sem Nagy-Britannia, sem Franciaország nem tett különösebb lépéseket Hitler terjeszkedésének megakadályozására.
Az április 10-ére meghirdetett csatlakozási népszavazás sikeres volt.[9][10]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b c d e Balassa Anna, Balla Istvánné, Birtalan Győző, Csokonai Attila, Galambosi Ágnes, Galambosi Sándor, Jeney Margit, Pataki Péterné, Rónaszegi Éva, Majtényi Zoltán, Szimán Oszkár, Zalai Edvin (1994): A XX. század krónikája, Officia Nova Kiadó, Budapest.
- ↑ Kerekes (1963), 333–334. old.;
- ↑ a b c Kerekes (1963), 334. old.
- ↑ a b Kerekes (1963), 335. old.
- ↑ Kerekes (1963), 335–336 old.
- ↑ Hatalomszerzés és „csatlakozás”, függetlenségi igen szavazólap és propaganda a felső-ausztriai virtuális múzeum oldalán
- ↑ A „csatlakozáshoz” vezető út, lap a függetlenségi népszavazás részleteiről az osztrák ellenállás dokumentumarchívumában
- ↑ A nap, amikor Ausztria eltűnt, a Der Standard cikke korabeli újságcímlapokkal és a függetlenségi igen szavazólappal
- ↑ Dolf Sternberger, Bernhard Vogel, Dieter Nohlen: Die Wahl der Parlamente und anderer Staatsorgane. Band 1/Halbband 1, 1969, ISBN 978-3-11-001156-2, 365. oldal, A 19 jelű tábla
- ↑ Otmar Jung: Plebiszit und Diktatur: die Volksabstimmungen der Nationalsozialisten. Die Fälle „Austritt aus dem Völkerbund“ (1933), „Staatsoberhaupt“ (1934) und „Anschluß Österreichs“ (1938) (= Beiträge zur Rechtsgeschichte des 20. Jahrhunderts 13). Mohr, Tübingen 1995, ISBN 3-16-146491-5, 119. oldaltól
Források szerkesztés
- Kerekes Lajos. Anschluss 1938. Akadémiai Kiadó (1963)
- Balassa Anna, Balla Istvánné, Birtalan Győző, Csokonai Attila, Galambosi Ágnes, Galambosi Sándor, Jeney Margit, Pataki Péterné, Rónaszegi Éva, Majtényi Zoltán, Szimán Oszkár, Zalai Edvin. A XX. század krónikája. Officina Nova Kiadó (1994)
További információk szerkesztés
Könyvek szerkesztés
- Bukey, Evan Burr (1986). Hitler's Hometown: Linz, Austria, 1908–1945. Indiana University Press. ISBN 0-253-32833-0
- Parkinson, F. (ed.) (1989). Conquering the Past: Austrian Nazism Yesterday and Today. Wayne State University Press. ISBN 0-8143-2054-6
- Pauley, Bruce F. (1981). Hitler and the Forgotten Nazis: A History of Austrian National Socialism University of North Carolina Press. ISBN 0-8078-1456-3
- (németül) Scheuch, Manfred (2005). Der Weg zum Heldenplatz: eine Geschichte der österreichischen Diktatur. 1933–1938. ISBN 3-8258-7712-4
- Schuschnigg, Kurt (1971). The brutal takeover: The Austrian ex-Chancellor's account of the Anschluss of Austria by Hitler. Weidenfeld and Nicolson. ISBN 0-297-00321-6
- (németül) Stuckel, Eva-Maria (2001). Österreich, Monarchie, Operette, und Anschluss: Antisemtismus, Faschismus, und Nationalsozialismus im Fadenkreuz von Ingeborg Bachman und Elias Canetti. Kulturfoerderverein Ruhrg. ISBN 3-931300-09-9
- Az Anschluss és következményei – 70 év távlatából. Nemzetközi tudományos konferenciák. 2008. márc. 11. Budapest. 2008. május 23-25. Balf; összeáll. Botos János, szerk. Szita Szabolcs; Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, Bp., 2008
- Fiziker Róbert: Habsburg kontra Hitler. Legitimisták az Anschluss ellen, az önálló Ausztriáért. Az osztrák legitimista mozgalom története, 1918–1945; Gondolat, Bp., 2010
- Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül. Bécs, 1938; ford. Kurdi Imre; Corvina, Bp., 2019
Weboldalak szerkesztés
- United States Holocaust Memorial Museum – Library Bibliography: Anschluss (angolul)
- Austrian Historical Commission (angolul)
- Encyclopaedia Britannica, Anschluss cikk (angolul)
- BBC article by Robert Knight, who served on the Historikercommission (angolul)
- Full text of the Moscow Declaration (angolul)
- Simon Wiesenthal Center (angolul)
- Time magazine coverage of the events of the Anschluss (angolul)
- Pictures of Adolf Hitler in Vienna (angolul)
- Anschluss – a soundbite history of the German invasion into Austria (angolul)
- Map of Europe at time of Anschluss[halott link] at timejog.com (angolul)
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
|
Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |