Német–lengyel megnemtámadási egyezmény
A német–lengyel megnemtámadási egyezményt (németül: deutsch-polnischer Nichtangriffspakt, lengyelül: Polsko-niemiecki pakt o nieagresji vagy Piłsudski - Hitler Pakt a náci Németország és a Második Lengyel Köztársaság kötötte meg 1934. január 26-án. A szerződésben mindkét állam ígéretet tett arra, hogy problémáikat kétoldalú tárgyalások során rendezik, és tíz évig nem kerülnek fegyveres konfliktusba egymással. Az egymással hagyományosan ellenséges két ország megállapodása nagy nemzetközi meglepetést váltott ki.
Német–lengyel megnemtámadási egyezmény | |
Hans-Adolf von Moltke német nagykövet, Józef Piłsudski, Joseph Goebbels német propagandaminiszter és Józef Beck lengyel külügyminiszter öt hónappal a szerződés aláírása után | |
Típusa | Kétoldalú megnemtámadási szerződés |
Aláírás dátuma | 1934. január 26. |
Aláírás helye | Berlin |
Aláírók | Konstantin von Neurath Józef Lipski lengyel nagykövet |
Életbelépés | 1934. január 26. |
Nyelvek | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Német–lengyel megnemtámadási egyezmény témájú médiaállományokat. |
Előzmények
szerkesztésA német–lengyel kapcsolatok a szerződés aláírásakor már évszázados ellenségeskedésre tekintettek vissza. Különösen rossz lett a kétoldalú kapcsolat a versailles-i békeszerződés után, mivel az nagy, német lakosságú területeket csatolt el Németországtól Lengyelország javára. Danzig Szabad Város létrehozása pedig a szinte állandó háborús veszély gócát hozta létre a két állam között. A nemzetközi közvélemény, a diplomáciai világ Hitler hatalomra jutása után, a náci vezér leplezetlen revíziós és keleti hódító törekvései miatt a helyzet további éleződését várta. Emiatt Lengyelország francia szövetségesénél még a Németország elleni preventív háború gondolatát is felvetette, ezt azonban Párizs határozottan elutasította.[1]
A két fél szándékai az egyezmény megkötésével
szerkesztésHitler a hatalomra jutása után igyekezett megnyugtatni a nyugati nagyhatalmakat és békés szándékait hangoztatta. Ezzel elérte, hogy az angol kormány hajlandóságot mutatott arra is, hogy tárgyalások révén enyhítse a Németországot sújtó fegyverkezési korlátozásokat.[2] Időrendben első hódítási célja egyébként is Ausztria, az Anschluss volt.[3] Támadó céljainak leplezése, békés szándékainak bizonyítása, egyúttal a francia-lengyel kapcsolatok gyengítése volt a célja, amikor felvetette Alfred Wysocki berlini lengyel nagykövetnek, hogy a két ország közötti viszály magvát a versailles-i béke megalkotói vetették el, és közös érdekük ennek meghaladása. A lengyel fél kedvezően fogadta a kezdeményezést. Piłsudski elnök kérdésére Hitler megerősítette, hogy Németország kész garantálni Lengyelország iránti békés szándékait. Piłsudski ebből azt a következtetést vonta le, hogy az új német kancellár kevésbé veszélyes, mint elődei, Gustav Stresemannig visszamenőleg, és a maga részéről a nagyobb fenyegetést a Szovjetunióban látta, ezért szembeszállt azokkal a francia és csehszlovák törekvésekkel, melyek egy, a Szovjetuniót is magába foglaló, németellenes frontot akartak létrehozni.
A két fél között megindultak a hivatalos tárgyalások. Hitler gyors megegyezést követelt, és félresöpörte a német külügyminisztérium különböző aggályait.[1] Megtiltotta a nem sokkal azelőtt megindult Lengyelország elleni stratégiai légi felderítés folytatását is, bár azt addig a lengyel fél nem is észlelte.[4]
Az egyezmény tartalma
szerkesztésAz egyezmény kimondta: a két kormány által más hatalmakkal kötött megállapodások, az azokban vállalt kötelezettségek jelen egyezménynek nem mondanak ellent és ez az egyezmény azokat nem érinti. A vitás kétoldalú kérdésekben mindenképpen békés megoldást keresnek. Az egyezmény lényege az a mondat volt, miszerint „semmilyen körülmények között nem fognak az ilyen vitás kérdések megoldásánál erőszakot alkalmazni”.[3]
Az egyezmény következményei
szerkesztésLengyelország elzárkózott attól, hogy a német-lengyel egyezmény miatt bármely, előzőleg kötött nemzetközi szerződését érvénytelenítse, kiváltképp a francia–lengyel katonai szövetséget. Ennek ellenére a lengyel–német viták oldódása révén az egyezmény gyengítette Franciaország pozícióját Németországgal szemben. A túlzott német–lengyel közeledéstől való félelem enyhítése érdekében Lengyelország 1934. május 5-én megújította a szovjet–lengyel megnemtámadási egyezményt, melyet először 1932. július 25-én írt alá.
Az egyezményt hamarosan kereskedelmi megállapodás is követte a két fél között. Mindez nyugalmat biztosított Hitler számára a keleti határokon, valamint időt fegyverkezési programjának végrehajtására.[5][6] Piłsudski általánosságban nagy bizalmatlanságot tanúsított a német szándékokkal szemben, de Hitlert osztráknak és nem porosznak tekintette, és úgy vélte, hogy minél hosszabb ideig a hatalomban kellene maradnia.[7]
A egyezmény következményeképp Lengyelország békés viszonyt alakított ki Németországgal, sőt részt vett Csehszlovákia feldarabolásában is az 1938-as müncheni egyezmény alapján. Céljai elértével Hitler egy 1939. április 28-án tartott beszédében a tíz évre kötött egyezményt öt év elteltével egyoldalúan felmondta, majd 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot és ezzel kitört a második világháború.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Ormos 1997 225. o.
- ↑ Ormos 1997 224. o.
- ↑ a b Diplex
- ↑ Kahn 116. o.
- ↑ Hitler, 1936-1945: Nemesis. Ian Kershaw, 2001.
- ↑ The Unmaking of Adolf Hitler. Eugene Davidson, 2004.
- ↑ A Low Dishonest Decade. Paul N. Hehn, 2005.
Források
szerkesztés- ↑ Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai, 492. o. (1967)
- ↑ Kahn: David Kahn: Hitler's Spies. New York: MacMillan. 1978. ISBN 0-02-560610-7
- ↑ Ormos 1997: Ormos Mária. Hitler. Polgár (1997). ISBN 963 9002 19 7
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a German–Polish Non-Aggression Pact című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
szerkesztés- Piotr Stefan Wandycz, The twilight of French eastern alliances. 1926–1936. French-Czecho-Slovak-Polish relations from Locarno to the remilitarization of the Rheinland., Princeton University Press, 1988 (republished in 2001). ISBN 1-59740-055-6.
- A szerződés szövege (lengyelül)
- Польша обиделась на телеканал «Россия» http://www.infox.ru/authority/foreign/2009/06/24/Polsha_obidyelas_na_.phtml
- K.Lapter, Pakt Piłsudski-Hitler. Polsko-niemiecka deklaracja o niestosowaniu przemocy z 26 stycznia 1934 r., Warszawa 1962, Cz II dok 11.
- Вольфганг Випперман. Европейский фашизм в сравнении 1922—1982. Перевод с немецкого А. И. Федорова. Wolfgang Wippermann. Europaischer Faschismus im Vergleich. (1922—1982). Suhrkamp 1983 ISBN 3-518-11245-7
- Sabine Hering. Die Geschichte der Sozialen Arbeit in Osteuropa 1900-1960. https://web.archive.org/web/20070927191729/http://www.sweep.uni-siegen.de/Sweep_PDF/4siso%20osteuropa.PDF)
- Zygmunt J. Gasiorowski: The German-Polish Non-aggression Pact of 1934. In: Journal of Central European Affairs. 15. sz., 1955, ISSN 0885-2472, 3–29. oldal
- Hans Roos: Polen und Europa. Studien zur polnischen Außenpolitik 1931–1939 (= Tübinger Studien zur Geschichte und Politik. Band 7). Mohr, 1957, ISSN 0564-4267.
- Gottfried Schramm: Der Kurswechsel der deutschen Polenpolitik nach Hitlers Machtantritt. In: Roland G. Förster (szerk.): „Unternehmen Barbarossa“. Zum historischen Ort der deutsch-sowjetischen Beziehungen von 1933 bis Herbst 1941 (= Beiträge zur Militärgeschichte. Band 40). Oldenbourg, München 1993, ISBN 3-486-55979-6, 23–34. oldal
- Wie Polen verraten wurde. In: Der Spiegel. Nr. 48, 1980 (online).