A sárkánykirály a vizek gazdája és a sárkányok feje a kései kínai mitológia és népi folklórban. Alakja feltehetően a buddhizmus hatására alakulhatott ki Kínában. A források leggyakrabban négy sárkánykirályról tesznek említést, akik a négy égtáj tengereinek urai. Kultusza hosszú évszázadokon át igen népszerű volt Kína-szerte. Szinte minden városban, településen állítottak nekik templomot a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, esetleg a kutaknál, és esőért fohászkodtak hozzá. Kedvelt alakja a népmeséknek, elbeszéléseknek és regényeknek, amelyekben általában öregemberkén jelenik meg. Az erős kínai kulturális hatásnak köszönhetően alakja Koreában is ismert és nepszerű.

Átírási segédlet
lung-vang
A sárkánykirály szobra egy, a tiszteletére emelt templomban
A sárkánykirály szobra egy, a tiszteletére emelt templomban
Kínai átírás
Hagyományos kínai 龍王
Egyszerűsített kínai 龙王
Mandarin pinjin lóngwáng
Wade–Giles Lung2 Wang2
Koreai átírás
Hangul 용왕 (jongvang)
Handzsa 龍王
McCune–Reischauer yongwang

EredeteSzerkesztés

A sárkánykirály képzete a feltehetően a buddhizmus hatására valamikor az i. sz. első századokban alakulhatott ki Kínában, ugyanis a buddhista szutrák kínai nyelvre történő fordításakor a Nágarádzsa („kígyókirály”) szót lung-vangként („sárkánykirály”) adták vissza. Kezdetben a sárkánykirályok számát is átvették a buddhista irodalomból, például a Lótusz-szutra (szanszkrit: Szaddharma pundaríka szutra; kínaiul: Miao-fa lien-hua csing 《妙法蓮華經》) kínai fordításában még nyolc szerepel belőlük, majd később, más művek tízet sorolnak fel.

A négy sárkánykirálySzerkesztés

Igen gyorsan elterjedt azonban a sárkánykirályokkal kapcsolatos taoista elképzelés is, amely a négy tengerhez (sze haj 四海) társít egy-egy sárkánykirályt, azok uralkodóiként:[1]

  • Kuang-li (廣利) a Déli-tenger sárkánykirálya
  • Kuang-te (廣德) a Keleti-tenger sárkánykirálya
  • Kuang-cö (廣澤), más néven: Csung Li (崇禮) az Északi-tenger sárkánykirálya
  • Kuang-sun (廣順), más néven: Cseng Heng (正恆) a Nyugati-tenger sárkánykirálya

Később, az olyan 16-17. századi regényekben, mint például a Nyugati utazás vagy az Istenek birtokba helyezése (Feng-sen jen-ji 《封神演義》) a négy sárkánykirály már más néven szerepel:[2]

  • Ao Kuang (敖廣 / 敖光), a Keleti-tenger sárkánykirálya
  • Ao Csin (敖欽), a Déli-tenger sárkánykirálya
  • Ao Zsun (敖閏), a Nyugati-tenger sárkánykirálya
  • Ao Sun (敖順), az Északi-tenger sárkánykirálya

Alakja a néphitebenSzerkesztés

 
A sárkánykirály szobra egy, a tiszteletére emelt templomban

A korai szövegek szerint a sárkánykirályok leginkább a rendkívüli termetükkel tűntek ki a többi sárkány közül, mivel a hosszuk egy kínai mérföld (li = 0,5 km) volt. A későbbi mesékben és a néphitben nem is feltétlenül nevezik néven őket, és azt tartják róluk, hogy az őselemek uralkodói, akik alá tartozik a mennydörgés, a villám, a szél és az eső istene.[3]

A sárkánykirályok kultusza hosszú évszázadokon át igen népszerű volt Kína-szerte. Szinte minden városban, településen állítottak nekik templomot a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, esetleg a kutaknál. Aszály idején kivitték a sárkánykirály szobrát a templomból és a tűző napra helyezték, áradáskor pedig végigvitték az árvíz sújtotta vidéken, hogy saját szemével lássa, mekkora a kár, abban a reményben, hogy felébred a lelkiismerete, és intézkedni fog. Ha ez sem segített, előfordult, hogy a sárkánykirály szobrát „vízbe fojtották”. A kínai császárok közül többen is hivatalos címeket, rangokat adományoztak a sárkánykirályoknak, és arra is volt példa, hogy valami vétkük vagy mulasztásuk miatt megfosztották rangjuktól, és távoli vidékekre száműzték őket.[4]

A késői folklórhagyományban a sárkánykirályt általában öregember alakjában képzelték el, aki a víz alatti kristálypalotájában (lung-kung 龍宮) lakik, ahol tengeri állatokból verbuvált saját hadsereggel is rendelkezik. Az ábrázolóművészetekben gyakorta jelenik meg a botját markoló öregemberként, a botja díszgombja pedig sárkányfejet formáz.[5]

Az irodalombanSzerkesztés

A fikciós irodalomban, „sárkányos történetek”, a komplexitás, kidolgozottság és irodalmi érték szempontjából a buddhista hatásra megjelent sárkánykirály figurájával érték el a csúcspontjukat. Az addig leginkább meghökkentő, fantasztikus anekdotajellegű történetek mellett megjelent a sárkánykirály tökéletesen, részletgazdagon, színesen felépített alakja és világa. A késő népi szinkretikus mitológiai rendszerben a sárkánykirálynak, akárcsak a többi istenségnek, a Jáde Császárnak (Jü-ti 玉帝) volt az alárendeltje, akinek a palotájában olykor személyesen is tiszteletét tette. A mesékben, népszerű történetekben gyakorta esik szó a sárkánykirály lányairól, fiairól. Az ilyen történetek legjellemzőbb szüzséje, hogy az sárkánykirály gyermeke az emberek között valamilyen bajba kerül, majd az ifjú megmentője, meghívást kap a sárkánykirály palotájába, ahol bőkezűen megjutalmaztik, vagy valamilyen varázserejű tárgyat kap ajándékba.[6] Ezek közül a talán a legismertebb, és magyarul is olvasható, a Tang-kori Li Csao-vej (李朝威; 766–820) A sárkánykirály lánya (Liu Ji csuan 《柳毅傳》) című elbeszélése.[7]

A sárkánykirállyal kapcsolatos történetek közül is kiemelkedik a két legjelentősebb mitológiai témájú klasszikus kínai regény, a Nyugati utazás, valamint Az istenek birtokba helyezése (Feng sen jen ji 《封神演義》). A két regényben szereplő, ide vonatkozó története nem csak abban hasonlít, hogy mind a kettőben a Keleti-tenger sárkánykirálya, Ao Kuang szerepel,[m 1] hanem, hogy a hősök, Szun Vu-kung (孫悟空), a majomkirály, illetve No-csa (哪吒) renitens, tiszteletlen viselkedésével konfliktusba keveredik a sárkánykirállyal, aki ezért bepanaszolja őket a Jáde Császárnál. A sárkány, illetve a sárkánykirály, a kínai mitológiában betöltött tiszteltreméltó helyzetét és megbecsülését jól példázza, hogy a renitens hősök tette, egyik esetben sem marad büntetlenül.

A Nyugati utazás 3. fejezetében Szun Vu-kung hadsereggé szervezi a népét, gyakorlatoztatja őket, ő maga pedig ismét útra kell, hogy egy megfelelő fegyvert szerezzen magának. Ao Kuang, a keleti sárkánykirály palotájába megy, ahol végül rátalál az Égi Folyót a helyére szegező vastuskóra, amit senki meg sem bír mozdítani. Szun Vu-kung könnyedén kihúzta, és megfelelő méretű vasbottá zsugorította. Ekkor látta meg rajta a felírást, miszerint a neve: „Aranygombos, bűvös bunkó, kézre járó” (Zsu-ji csin-ku-pang 如意金箍棒), melynek a súlya tizenháromezer-ötszáz font. Miután a sárkánykirály többi testvérétől páncélruhát és sisakot is szerez, továbbáll. A sárkánykirályok azonban panaszt teszenek ellene a Jáde Császárnál.[8]

Az istenek birtokba helyezése 12. fejezetében a csodálatos körülmények között világrajött No-csa a Keleti-tengerbe trokolló Kilenc Kanyar Folyónál játszik, és felkavarja annak vizét a „Hét láb hosszú Mennyet Fölkavaró Damasztjával” (Csi cse hun tien ling 七尺混天綾). Ebbe beleremeg Ao Kuang víz alatti kristálypalotája. A sárkánykirály a harmadik fiát Ao Pinget (敖丙) küldi a felszínre, hogy lássa el a fiú baját. Azonban szóváltásba keverednek és egymásnak akaszkodnak:

„– Ó! Szóval te lennél Ao Kuang fia. Csak ne olyan gőgösen! Ha tovább bosszantasz, hát istenuccse kirángatlak, te iszaplakó vén csík, de még bőrödből is kiforgatlak! – Te ostoba gazfickó! – ordította tajtékozva a herceg. – Nem kell már sokat várnod.
Azzal alabárdját előreszegezve, újból No-csára rontott.
No hiszen, No-csának sem kellett több, előkapta a Mennyet Fölkavaró Damasztját, és felhajította az égbe, egyenest a sárkányfira. Egyszeriben ezernyi tűzgolyóbis jelent meg, mind a harmadik hercegre hullt, aki menten lefordult hátasa nyergéből. No-csa ekkor nekirontott, és a nyakára hágott, majd a magasba emelve a Világegyetem Karikáját, bezúzta vele a harmadik herceg koponyáját. A halott Ao Ping visszaváltozott eredeti formájába, és döglött sárkányként hevert No-csa lábai előtt.
– No, nézd már – csodálkozott No-csa –, hogy visszaváltozott igazi alakjába ez a kis mitugrálsz sárkányocska! Ha már így alakult, legalább kihúzom belőle az inakat, hogy édesapámnak legyen belőle sodronying.
Miután ezzel végzett, ott hagyta a döglött sárkányt, és indult egyenest haza...”

A sárkánykirály azonban ezért a tettéért bepanaszolja őt a Jáde Császárnál, aki kiszabja a fiú büntetését.[9]

KoreábanSzerkesztés

Kínai mintára a koreai mitológiának is része a sárkánykirály (jongvang), aki a víz alatti palotájában lakik és a vizek ura. A 6. holdhónap 15. napján, a fejmosás és a fésülködés napján régen áldozati szertartással egybekötött istentiszteletet rendeztek a számára, esős és bőtermésű évért fohászkodtak hozzá. A sárkánykirály tiszteletére elsősorban a sámánnők végezték el a szertartásokat. A sárkánykirály népszerű szereplője a koreai folklórnak, és alakja a középkori irodalomban is gyakorta felbukkan. A koreai népi kalendáriumban az 1. holdhónap 5. napját a „sárkány napjának” (rjongnal) nevezik. A közhiedelem szerint, ha ezen a napon merítenek vizet a kútból, amelyben előző napon a sárkány lerakta a tojásait, a ház népe boldogságban és jólétben élhet egész esztendőn át.[10]

HivatkozásokSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Megjegyzendő, hogy a sárkánykirály neve a két regényben különböző módon van írva. A Nyugati utazásban az 敖廣, míg Az istenek birtokba helyezésében az 敖光 forma szerepel. A név kiejtése mindkét esetben azonos: Ao Kuang.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kínai mitológia 1988. 423. o.
  2. Kínai mitológia 1988. 423. o.
  3. Kínai mitológia 1988. 423. o.
  4. Kínai mitológia 1988. 424. o.
  5. Kínai mitológia 1988. 424. o.
  6. Kínai mitológia 1988. 423., 424. o.
  7. Sárkánykirály 1956. 24-42. o.
  8. Vu 1980. I. kötet, 44-63. o.
  9. Lásd az eredeti szövegben:Feng shen yan yi 12. (kínai nyelven). zh.wikisource.org. (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  10. Koreai mitológia 1988. 470., 471. o.

IrodalomSzerkesztés

MagyarulSzerkesztés

  • Kínai mitológia 1988.: „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest, Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Koreai mitológia 1988.: „Koreai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 457-477. o. Fordította: Kovács Zoltán. Budapest, Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Miklós 1973.: Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest, Corvina Kiadó, 1973.
  • Sárkánykirály 1956.: A sárkánykirály lánya. Tang-kori történetek. Budapest, Új Magyar Könyvkiadó, 1956.
  • Tokaji 2002.: Tokaji Zsolt. Kínai jelképtár. Budapest: Szukits Könyvkiadó, 2002. ISBN 963 9393 27 4
  • Vasziljev 1977.: Vasziljev, L. Sz. Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest, Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9
  • Vu 1980.: Vu Cseng-en. A nyugati utazás, avagy a majomkirály története I-II. kötet. (2. kiadás) Ford., a jegyzeteket és a bevezetőt írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980. ISBN 963 07 2234 8

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés