Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-44-1
A török függetlenségi háború (törökül: Kurtuluş Savaşı vagy İstiklâl Harbi) (1919. május 19. – 1923. október 29.) török forradalmárok politikai és katonai ellenállása volt az antant hatalmai ellen, amelyek az első világháború után eldöntötték az Oszmán Birodalom feldarabolását is. A török nemzeti mozgalom tagjai Anatóliában alakították meg a Török Nemzeti Országgyűlést, amely Musztafa Kemal tábornok vezetésével katonai műveleteket rendelt el az ott élő görögök, örmények, angolok és franciák ellen, evvel kényszerítve a nyugati csapatokat Törökország területének elhagyására. A háború eredményeképpen a nyugati szövetségesek kénytelenek voltak felülbírálni a sèvres-i békeszerződést. 1923 júliusában elfogadták a lausanne-i békeszerződést, majd október 29-én kikiáltották a Török Köztársaságot. Atatürk reformjai révén az ország modern, demokratikus, szekuláris, mind politikai, mind társadalmi szempontból a nyugat-európai értékekhez közeledő köztársaság lett.
Az antanthatalmak 1918. október 30-án a mudroszi fegyverletétellel kezdték el az Oszmán Birodalom felosztását, amiről korábban titkos egyezményekben állapodtak meg. Céljai között szerepelt David Lloyd George egy új görög birodalom megalapítását célzó terve, és Nagy-Britannia emellett saját területeket is kívánt szerezni. 1916-ban megígérték az örményeknek egy független Örményország megalakítását, és létrehozták a francia-örmény légiót.
Isztambul szövetséges megszállásának idején Musztafa Kemal, Kâzım Karabekir, İsmet pasa és mások, az akkor még oszmán hadsereg tisztjei nem tértek vissza a fővárosba. A britek a Fekete-tengeri régióban megpróbáltak kapcsolatba lépni az Örmény Demokratikus Köztársasággal. Az angol megszálló erők megszüntették a Kars városában 1918. december elsején létrejött Délnyugat-Kaukázusi Köztársaságot. 1919 májusában az örmények lerohanták Karsot. A franciák a francia-örmény légió segítségével Adanában szálltak partra 1918. december 21-én.
A szultán és kormánya sem a szövetségesek követeléseit teljesíteni, sem a megszállást megakadályozni nem volt képes. Az ellenállás akkor kezdődött, amikor a szövetségesek elküldték első parancsaikat az oszmán kormánynak. Ekkor alakultak meg az úgy nevezett „rendőregyletek” (Karakol Cemiyeti), amelyek az ellenállókat látták el fegyverekkel, felszereléssel és információkkal. Eközben Ali Fuat Cebesoy tábornok Szíriából Angora felé vezényelte csapatait, és kaukázusi népcsoportok részvételével, Cserkesz Ethem irányítása alatt megkezdték az ellenálló csoportok szervezését.