Főmenü megnyitása
Két fiatal nokota fajtájú ló
Két fiatal nokota fajtájú ló
A ló nyerítése

A (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályában a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül a lófélék (Equidae) családjába tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy abból visszavadult formái ismertek. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus alfajai. Ebben az esetben a fogalmát tágabban használjuk, beleértve a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a házi ló névvel különböztetjük meg (Equus ferus caballus).

A fénykorukat a harmadidőszakban élt páratlan ujjú patások tizenhét családjából mindössze három érte meg a jelenkort: a lóféléké, a tapíroké és az orrszarvúké. A lovak ősei a nyílt, ritkás növényzetű területekhez alkalmazkodtak, ahol a párosujjú patások és más nagy testű növényevők nem éltek meg. Háziasításukat a Közép-Ázsiában nagyjából 4000 évvel ezelőtt virágzott botaji kultúra kezdte meg, majd a mai Dél-Oroszország és Mezopotámia területén folytatódott.

Az első feljegyzések a lovak hadászati hasznosításáról szólnak. Az ókori görögök először csak harci kocsijaikat vontatták lóval, később maguk is lóra szálltak. Tudatos munkával egyre nagyobb lovakat tenyésztettek ki. A lótenyésztés, az idomítás és a lovaglás tudnivalóit az i. e. 4. században Xenophón foglalta össze. A rómaiak a lovak patkolását feltehetőleg a keltáktól vettek át. A kengyel használatát az avarok terjesztették el. A szarmaták már i. e. 365-ben használtak nyerget, sarkantyút és kengyelt. A nomádoknál, köztük a honfoglaló magyaroknál szokásban volt a lovas temetkezés, amelynek során a lovat eltemették gazdájával. A kelták is áldoztak lovat, a germánok és a szlávok pedig jósoltak a lovak viselkedéséből.

A középkorban átvett kínai találmány, a járom az erőkifejtés helyét a nyakról a vállakra és a mellrészre helyezte át, ami hozzájárult a ló vonóerejének hatékonyabb kihasználásához. A lovagkorban a legtöbb helyen drága volt a hátasló, de Magyarországon még ekkor is sok élt. A lótenyésztés egyik célja a nagy, erős lovak nemesítése lett; a lovagkor után ezekből lettek a főként parádézásra használt barokk lovak. A lovat a spanyolok vitték el Amerikába, és ez több indián törzs életmódját megváltoztatta.

A legtöbb ma ismert lófajtát már legalább a 16. század óta tenyésztik; az ennél korábbi lófajták közé tartozik például az arab telivér. Az arabok szóban adták tovább lovaik származását. Az első törzskönyveket karthauzi szerzetesek írták Dél-Spanyolországban.