Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-5-2

< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Telihold a Földről nézve
Telihold a Földről nézve
„Földkelte” a Holdról nézve
„Földkelte” a Holdról nézve

A Hold a Föld egyetlen holdja. Átlagos földtávolsága 384 402 kilométer, ami nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa – más mértékegységekben 0,002 CsE vagy 1,3 fénymásodperc (a Nap visszaverődő fénye 1,3 másodperc alatt jut el róla a földi megfigyelőhöz). Átmérője 3476 kilométer, ami hozzávetőleg negyede a Földének — ezzel a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Jupiter három holdja, a Ganümédész, a Kallisztó és az , valamint a Szaturnusz Titán holdja után.

A felszíni nehézségi gyorsulás (és így a testek súlya) körülbelül hatoda a földinek, így a rajta járó űrhajósok a 80–90 kg-os űrruhában is könnyedén mozogtak, ugráltak. A légkör hiánya miatt égboltja nappal is teljesen fekete. Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, és az innenső oldalán álló holdi megfigyelő (például az Apollo űrhajósai) számára a Föld mindig ugyanott látszik az égen. Eközben ugyanúgy fázisokat mutatva fogy el és telik meg, mint a földi égen a Hold, viszont a Holdról a Földnek nem mindig ugyanaz az oldala látszik.

A Hold különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. Az őskor és az ókor vallásaiban istennek tekintették. Az európai kultúra legismertebb holdistensége a görög Szeléné és római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahók Yoołgai asdząąn istennőjéig még tucatnyi kultúrában tisztelték istenként.

A Hold az első olyan égitest, amelyet nem csak passzívan (szabad szemmel, illetve távcsővel) figyeltek meg, hanem rádióhullámok rásugárzásával is. 1946-ban az Egyesült Államokban és Magyarországon is sikerült kimutatni a radarhullámok visszaverődését a Holdról.

A Holdat először 1959-ben a szovjet Luna-program első űrszondája, a Luna–1 érte el, de ez még csak elrepült mellette. Ténylegesen a Holdra először a Luna–2 jutott el ugyancsak 1959-ben: becsapódott a felszínbe, és ettől megsemmisült. A Hold felszínéről először a Luna–3 készített közelképet, amikor elrepült mellette. Az első sikeres sima leszállás a Luna–9-é volt 1966. február 3-án, az Oceanus Procellarumon. Nem sokkal később, 1966. április 3-án a Luna–10 lett az első olyan szonda, amely Hold körüli pályára állt.