Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-21-2

Skót duda

A duda több nádnyelves sípot magában foglaló összetett fúvós hangszer, melynek folyamatos levegőpótlásáról egy felfújt tömlő gondoskodik. A tömlője egy légmentesen zárt, bőrből varrott, vagy azt helyettesítő anyagból készült zsák. Leggyakrabban kecske- vagy báránybőrből, néhol kutyabőrből készül. A tüdővel történő levegőbefúvást a duda 'emlője' szolgálja, ami egy fából esztergált csövecske, mely gyakran egy bőrszelepet tartalmaz. A duda mindig nádnyelves sípokat szólaltat meg, mivel az ilyen elven működő hangszerek levegőigénye sokkal kisebb, ugyanakkor hangjuk színesebb, áthatóbb, mint az ajaksípos hangszereké. A legtöbb duda ujjazata megfelel a népi fafúvós hangszerekének, tehát a legmélyebb hang az összes hanglyuk zárt állapotában képezhető, majd az egyre magasabbak úgy, hogy alulról felfelé haladva egyre több lyuk nyílik meg.

A tömlőt a hangszerjátékos a tüdejével vagy fújtató segítségével tölti meg levegővel, az állandó szélnyomást és ezzel a folyamatos hangerősséget karjának szorításával biztosítja. A duda különböző sípjai részben dallamjátékra, részben a folytonosan búgó kísérőhang, a burdon előállítására szolgálnak. A duda az ókortól napjainkig Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában elterjedt sokféle felépítésű és elnevezésű dudaszerű hangszer gyűjtőfogalma, szűkebb értelemben a Kárpát-medencében élő népek hangszereinek elnevezése, amely a kelet-európai dudatípusok egyik csoportjának tekinthetők (bővebben: Kontrasípos duda).

A barokk zenében, elsősorban Franciaországban születtek átiratok, szólamok, zeneművek dudára, annak korabeli kifinomult változatára, a musette de courra. A zenetörténet e korszakán azonban maradandóbb nyomot hagyott a duda hangzásának zenekari eszközökkel vagy orgonán való imitálása. Napjainkban könnyűzenei, elsősorban nemzeti és folk-rock zenekarok is használnak dudát. Külföldön többek között a Dropkick Murphys, Magyarországon a Niburta, Romantikus Erőszak és Zuboly számos dalában fordul elő.