Sedlarica

település Horvátországban

Sedlarica falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Pitomacsához tartozik.

Sedlarica
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeVerőce-Drávamente
KözségPitomacsa
Jogállásfalu
Irányítószám33405
Körzethívószám(+385) 33
Népesség
Teljes népesség284 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság160 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 53′ 33″, k. h. 17° 11′ 42″Koordináták: é. sz. 45° 53′ 33″, k. h. 17° 11′ 42″
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Verőcétől légvonalban 16, közúton 18 km-re északnyugatra, községközpontjától 7 km-re délre, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkság szélén, a Bilo-hegység lábánál, a régen Sedlaricának nevezett Reka-patak mentén, Velika Črešnjevica, Otrovanec és Turnašica között fekszik. Határának északi részén termékeny szántóföldek találhatók. Kiterjedt szőlőültetvényei vannak az Aršanj-Lipica, a Kladarski breg, az Otrovanski breg és a Podaršanj nevű dombokon. Déli része erdővel benőtt hegyes terület, mely a Bilo-hegység lejtőire nyúlik fel.

Története szerkesztés

Sedlarica területe már ősidők óta lakott, ezt igazolják az itt talált történelem előtti leletek. Északi határában helyenként még ma is láthatók a Petovioból (Ptuj) Mursára (Eszék) menő ősi római út a „via magna” nyomai. A 13. században várat építettek a faluban, melynek maradványai a temető és a kápolna felé vezető úttal átellenben, a „Šanac” nevű lelőhelyen találhatók. A várat valószínűleg a tatárjárás után királyi rendeletre építették, hogy a környező lakosság menedékéül szolgáljon. A 16. században még használatban volt, valószínűleg a század közepén a török hódítás során pusztult el. Ugyancsak a falu területén az „Aršanj” nevű lelőhelyen 14.–16. századi településre utaló maradványokat találtak. Ezt a települést említik 1425-ben „Zedlaroucz” illetve „Zedlarowcz” néven, melynek fekvését eddig még nem sikerült pontosan behatárolni.

Miután 1684-ben Verőcét felszabadították a török uralom alól a 17. század végén és a 18. század elején Kapronca, Kőrös és Szentgyörgyvár vidékéről telepítettek be ide horvát ajkú lakosságot. Sedlarica valószínűleg a 18. század első éveiben keletkezett. 1710-ben már a pitomacsai plébániához tartozó települések között szerepel. Később 1790-ben a turnašicai plébánia része lett. A mai kápolna helyén állt az 1960-as évek elejéig az a barokk fakápolna, melyet még első lakói építettek 1717-ben. Ezt lebontva építették fel 1965-ben a helyére a mai Szent Kereszt kápolnát. Berendezéséből néhány darabot a mai kápolnába vittek át, míg más részei a zágrábi népművészeti múzeumba, illetve a verőcei városi múzeumba kerültek.

1733-ban a településen 60 háztartást számláltak. 1758-ban a szentgyörgyvári határőrezred alapításakor az ezred hatodik századának székhelye Pitomacsa lett. 12 település tartozott hozzá: Velika és Mala Črešnjevica, Sesvete Podravske, Suha Katalena, Kloštar Podravski, Kozarevac, Sedlarica, Grabrovnica, Otrovanec, Dinjevac, Kladare és Pitomacsa. Minden településen katonai őrállás volt a megfelelő személyzettel ellátva. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Szedlaricza” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Szedlaricza” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Szedlaricza” néven 81 házzal és 459 katolikus és 2 ortodox vallású lakossal találjuk.[3] 1871-ben megszüntették a katonai közigazgatást és Belovár-Kőrös vármegye Szentgörgyvári járásának része lett.

A településnek 1857-ben 475, 1910-ben 1.045 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 94%-a horvát anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A II. világháború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. Az új közigazgatási felosztásban előbb a szentgyörgyvári, majd 1955-től a verőcei járáshoz tartozott. 1958-ban bevezették az elektromos áramot. 1962-ben Szentgyörgyvár nagyközség része lett. 1971-ben aszfaltozták a falu főutcáját, majd megépítették a vízvezetéket, mely 1983-ban lépett működésbe. 1991-ben lakosságának 94%-a horvát nemzetiségű volt. 1993-tól Verőce-Drávamente megye és Pitomacsa község része. 2011-ben a településnek 363 lakosa volt.

Lakossága szerkesztés

Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
475 514 516 653 819 1.045 1.061 1.139 1.040 1.057 933 776 545 451 377 363

Nevezetességei szerkesztés

  • A Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnája 1964/65-ben épült. Körülötte található a falu temetője.
  • A Kladarski bregen álló Szent Márton kápolnát 1930-ban építették. A Lipicán álló Gyógyító boldogasszony kápolnát 2005-ben építette a pitomacsai Dakić család.
  • 2005-ben emlékművet állítottak a honvédő háború során elesett két helyi származású harcosnak Marijan Štukarnak és Ivan Rengelnek a tiszteletére.
  • Farkasfölde várának maradványai a Šanac nevű magaslaton.

Kultúra szerkesztés

A helyi közösségi élet egyik fő szervezőjét az önkéntes tűzoltóegyletet 1937-ben alapították. Az egyesület az 1920-ban alapított helyi gazdaszövetkezetnek a falu északi részén levő székházában kapott helyet. A II. világháború után ide költöztették az iskolát is. 1998-ban megalakult a „Bilogorska” nőegylet, mely azóta számos helyi és országos fellépésével képviselte a település kultúráját és hagyományait. A településnek több mint negyven éve működő cserkészcsapata is van.

Oktatás szerkesztés

A falu első iskolája 1768-ban nyílt meg az egykori határőrség épületében, mely a falu közepén állt és az 1980-as években bontották le. Az iskolát II. világháború után az egykori gazdaszövetkezet székházában nyitották meg újra, ahol 2014-ig működött. 1979-ig Vlado Franjević nevét viselte, ekkor azonban a pitomacsai elemi iskolába integrálták. A mai iskola épülete 2014-ben épült fel a település központjában.

Sport szerkesztés

Az NK Aršanj Sedlarica labdarúgóklubot 1981-ben alapították.

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Irodalom szerkesztés

Branko M. Begović: Pitomača kroz prošlost. Pregled povijesti Pitomače povodom 480 godišnjice prvog pisanog spomena Pitomače (1535. - 2015.) Pitomača 2015. monográfia ISBN 978-953-56963-2-2