Simony Imre

református lelkész

Simony Imre (Szentkirályszabadja, 1791. február 11.Balatonhenye, 1851. május 17.) református lelkész.

Simony Imre
Született 1791. február 11.
Szentkirályszabadja
Elhunyt 1851. május 17. (60 évesen)
Balatonhenye
Állampolgársága magyar
SablonWikidataSegítség

ÉleteSzerkesztés

Középiskoláit és a teológiát a reformátusok dunamelléki főiskolájában, Pápán végezte. Tanárai Tóth Ferenc, az egyháztörténetíró, Márton István, a főiskola újjáteremtője, Látzai Szabó József, egyházi író és műfordító, Mokry Benjámin voltak. Mint a legjobb tanuló 1810-ben adminisztrátor, 1811-12-ben pedig senior volt. Tanulmányai végeztével Pápán maradt segédlelkésznek. Innét visszakerült a Balaton mellé. Először a zánkai (Zala megye), utána a litéri hitközség (Veszprém megye) választotta meg lelkészének, mely utóbbi helyen 13 évig maradt. Innét Nemes-Pécselyre (Zala megye) vitték.

A gyakori megválasztást, mely mindig jövedelmezőbb egyházba juttatta, jó hírnevének kell tulajdonítanunk. Hivatalos teendői mellett mindig jutott ideje arra, hogy az egyházmegyei gyűléseken is részt vegyen. Kartársai még ekkor csak a tehetséges egyházi embert ismerték benne, s mint ilyent a megtisztelő tanácsbírói állásra emelték; azt azonban senki sem sejtette, hogy a klassikusok fordításával is foglalkozik. Titkát az 1839. évi egyházkerületi közgyűlésen leplezte le; tehát azon évben, amikor a nála tíz évvel fiatalabb Szabó Istvánt, mint ügyes forditót Vörösmarty Mihály akadémiai tagságra ajánlotta. Homérosz Odüsszeájának és Lukianus Dialogusainak fordítását ekkor adta be az egyházkerületi közgyűlésnek, hogy megbírálván, a főiskola nyomdájában nyomassa ki, tiszta jövedelmét fölajánlván a főiskolának. A munkákat megbírálás végett kiadták Végh Mihály komáromi esperesnek. Az 1840. egyházkerületi közgyűlésre már a «megmagyarított Íliász első darabját» felküldte a fordító; most ennek bírálójául Hetényi János akadémiai rendes tagot kérte fel a közgyűlés. Míg a gyűlés határozott, Simony iszkaszentgyörgyi (Fejér megye) lelkész lett, s 1843-ban kérte a közgyűlést, hogy «fordítását nyomassa ki annál is inkább, hogy ő használta és hálásan elfogadta azon észrevételeket, melyeket Hetényi rájuk tett». Elmondja ebben Simony, hogy az Odüsszeiát kétszer, az Íliászt pedig négyszer írta le saját kezeivel; mire aztán 1844-ben elhatározták, hogy «ha 700 előfizető jelentkezik, először az Odyssea nyomattassék ki». A munka azonban mégis rejtve maradt, s 1847-ben «a tisztelt fordítónak visszaadatott», mint az egyházkerületi jegyzőkönyv mondja. Simony ezután félreállott fordításaival.

1847-ben a balatonhenyei egyház vitte Simonyt magához, ahol a csapások egyre érték; meghalt egyetlen fia, második nejétől elvált, kis leánya is meghalt. «Ezután vidám mulatságokban keresett szórakozást barátai körében. Simony ilyenkor elszavalta a haragvó Achilles valamelyik kitörését, vagy a fiát sirató Penelope búját. Az ilyen pillanatok vitték rá a búfelejtő mértéktelen használatára. 1851 nagyhetében, midőn Simony híveinek utolszor prédikált, Jézus jeruzsálemi diadalmenetéről tartotta a szent leczkét, melynek sikeres előadása után, szokása szerint egy nagy kancsó borral kiült a körtefa alá. Mire érte mentek, a szél megütötte».

PrédikációiSzerkesztés

A Különféle viszonyokra vonatkozó papi dolgozatokban (Kecskemét, 1856. VIII. füz. Jézus királyságáról, Jézus mennybemenetelén való örömünk okairól. A téli idő vizsgálásából származó hasznos és tudományteljes igazságokról, Az Isten hozzánk atyai indulattal viseltetik, A szőlőtőről és szőlőmunkásról, XI. 1858. Azon szülék boldogságáról, kik gyermekeik oktatásukról igaz lelkiismerettel gondoskodnak.

Kézirati munkáiSzerkesztés

Kézirati munkái, melyek az ádándi református parókia padlásáról kerültek elő és melyet dr. Sebestyén Gyula az Egyetemes Philologiai Közlönyben ismertetett és életrajzzal kisért, a következők: Homérosz Odüszszeájja, magyarra fordítva Simony Imre által (mely pár lap híján az eposz I-XII. énekét tartalmazza), további kutatás után Sebestyén nyomába akadt az Odyssea befejező részének a Batrachomüamachiának és az Iliász második felének, meg a Lukianos dialógusai fordításának is. A vaskos kéziratok egyikén az 1840-ik év van megjelölve keltül.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998.