„V. Márton pápa” változatai közötti eltérés

[[1419]]-ben a [[toszkána|toszkán]] fővárosban fogadta [[Nápoly]] úrnőjének, [[II. Johanna nápolyi királynő|II. Johannának]] a követeit. Johanna azt kérte a pápától, hogy ismerje el őt a déli királyság királynőjének, és ő cserébe hatalomra segíti Mártont Rómában, amely akkoriban a nápolyi királyok birtoka volt. [[1419]]. [[október 28.|október 28-án]] Morosini bíboros pápai legátusként Nápolyba utazott, és Johannát a királyság uralkodójává koronázta meg. A királynő utasította tábornokát, Sforza Attendolot, hogy seregével vonuljon ki Rómából, és ha szükséges a későbbiekben támogassa Márton visszatérését a városba. Ezen kívül a Colonnák több értékes birtokot is szerezhettek Johanna jóvoltából a Nápolyi Királyságban. [[1418]]-ban a közeli [[Forlì]] városában összeült egy [[izraelita vallás|zsidó]] zsinat is, amely követeket küldött az új pápához. A gazdag ajándékokkal érkező zsidó követek azt kérték Mártontól, hogy törölje el [[XIII. Benedek]] korlátozó rendeleteit, és biztosítsa a korábbi pápák alatt érvényben lévő privilágiumokatprivilégiumokat. Márton beleegyezett a zsidók kérésébe.<br>A Pápai Állam a skizma ideje alatt tulajdonképpen több független kis városállamra és fejedelemségre esett szét. A zsarnokként uralkodó helyi vezetők szinte bevehetetlen erődökbe zárkóztak, de Márton előtt egy zsoldosvezér jelentette a legnagyobb kihívást. ''Bracci di Montone'' egy jelentős zsoldossereg élén állt, amely megbízás híján rettegésben tartotta Közép-Itáliát. A pápák hatalmának gyengülése után keletkezett hatalmi űrt Bracci töltötte be, és Márton idejében ő volt a Pápai Állam tényeleges ura. A pápa nem tudott akkora haderővel fellépni, hogy legyőzze a zsoldosvezért, ezért a firenzeiek segítségével tárgyalóasztalhoz ültette Braccit. Az [[1420]]-ban megkötött egyezség szerint Bracci Márton szövetségese lesz, cserébe a pápa elismerésével uralkodhat [[Perugia]], [[Assisi]], [[Todi]] és Iesi[[Jesi]] városa felett. A hadvezér segítségével felgyorsult Márton útja, és a Pápai Állam nagy része is az egyházfő uralma alá került. [[1420]]-ban [[Bologna]] is kénytelen volt elismerni Márton uralmát. Végül [[1420]]. [[szeptember 28.|szeptember 28-án]] lépett be az örök városba.

Róma borzalmas állapotban volt, amikor a pápa újra belépett a városba. Márton érkezésekor a hajdani császárvárost mindössze 17 500-an lakták, de ezek is leginkább parasztok és pásztorok voltak. A városban nemcsak az ókori emlékek váltak rommá, hanem a középkori város is nagyrészt eltűnt. A pompás épületek köveit elhordták a helyi nemesek erődítményeihez, amelyekből gyakran rablóhadjáratok indultak ki. Az [[Angyalvár]] használhatatlan romhalmazzá vált, a [[Laterán]] pedig szinte teljesen eltűnt a föld színéről. A [[vatikán]]i paloták lakhatatlan állapotban álltak, de legalább nem hordták el köveit. A [[Szent Péter-bazilika]] teteje beomlott, és a padlóján gaz nőtt. Az egykori csodálatos kerteket farkasok és rablók lakták, így a Rómába érkező Mártonnak volt mit tennie. A pápa pontifikátusát javarészt a város újraélesztésére fordította. <br>A pápai udvart a Vatikánban rendezte be, ahová Toszkánából hívatott építészeket, szobrászokat, festőket. Márton udvara hemzsegett a [[reneszánsz]] bűvkörében alkotó művészekkel, a [[humanizmus]] korabeli fellegváraként emlékeznek meg Márton uralkodásáról, így ő volt az első reneszánsz pápa. Elsőként a Vatikán és a közvetlen környezete, azaz a Laóváros épült újjá, majd az Angyalvár is megerősödött. Megkezdték a hajdan termékeny [[Campagna]] mocsarainak lecsapolását, és újra felépült a lateráni Szent János-bazilika is. A bazilika freskóit [[Pisanello]] festette meg, de Márton udvarába költözött [[Donatello]] is, aki ekkor kapta megbízását a Szent Péter-bazilika bronzkapujának megalkotására. A pápa helyreállította a közbiztonságot, elűzte a rablókat, és a pápa főhatósága alatt újjászervezte Róma önigazgatását. A római rend helyreállítása mellett a pápa sikeresen erősítette meg uralmát a régi egyházi államok felett. Amikor [[1424]]-ben egy [[puglia|apuliai]] háborúban meghalt Bracci, a birtokában álló városok, tehát Perugia, Assisi, Todi és IesiJesi a pápa uralma alá vonták magukat. [[1428]]-ban Bologna fellázadt Márton hatalma ellen, de a pápai sereg elfojtotta a függetlenségi törekvéseket, így ekkorra helyreállt a pápai hatalom Itália középső részei felett. A megújuló Pápai Államban Márton újra divatba hozta a [[nepotizmus]]t, ugyanis a fontosabb városok élére saját rokonait állította. A hozzá hű bíborosok kiemelkedő kegyben részesültek, és lassan kialakult egy fura dinasztikus rendszer, amelyben a későbbi nagy pápaadó családok birtokolták az egyházi állam főbb hivatalait és területeit. A nepotizmus azonban Márton esetében nem ítélhető el, hiszen a pápa saját családjából állított megbízható embereket a jelentősebb hivatalok élére, és így biztos lehetett abban, hogy óhajait teljesítik. A család ráadásul jó munkát végzett, és tulajdonképpen az egyház érdekeit szolgálta.