'''Khioszi Arisztón''' ([[i. e. 3. század]]) [[Görögország|görög]] [[filozófia|filozófus]]
[[Kitioni Zénón]] tanítványa, a [[sztoicizmusSztoikus filozófia|sztoikus]] filozófia követője volt, megkülönböztetésül más hasonnevű filozófustól a „Kopasz" melléknéven is szokás idézni. Zénón halála után önálló iskolát alapított, az i. e. 3. század közepén a legünnepeltebb bölcselők egyike volt. [[Marcus Tullius Cicero|Cicero]], [[Diogenész Laertiosz]] és [[Lucius Annaeus Seneca|Seneca]] nyomán filozófiája a következőképp foglalható össze: a logika haszontalan, a természet megismerése meghaladja képességeinket, egyetlen célunk az erkölcsi alapigazságok kitűzése, tehát minden az erény, a többi közömbös. A lehető legteljesebb közömbösség elérése a valódi belátás eredménye. Mivel Arisztón világnézetét leginkább [[Khrüszipposz]] kritikájából ismerjük, nem tudjuk, hogy amikor Arisztón az erényről beszél, akkor ez alatt az erények teljes körét érti-e. Irodalmi munkáit Diogenész Laertiosz sorolja fel, de odailleszti melléjük [[Panaitiosz]] nézetét, miszerint csak a levelek erednek tőle, de a munkák valójában a [[peripatetikusokArisztoteliánusok|peripatetikus]] [[Arisztón]] munkái. A kérdés mindmáig eldöntetlen.
