Főmenü megnyitása

Módosítások

Nincs méretváltozás ,  4 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
Szeremle nevét vagy húszféle változatban írták a történelem során, mint például ''Zeremlyan'', ''Zeremlian'', ''Seremlyen'' stb.
 
Okiratban először [[1323]]-ban fordult elő. A [[14. század|14.]]-[[15. század]]ból rengeteg adat maradt fenn róla a ''Zichy-okmánytár'' 89 oklevelében, melyek határvitákból származó földesúri hatalmaskodásokról, határperekről szólnak. Ebben az időben Szeremle [[mezőváros]]i kiváltságokkal rendelkezett, és szabad királyi városi rangot viselt. (Nagyobb és gazdaságilag jelentősebb település volt, mint például [[Baja]].) Lakossága a [[mohácsi vész]]ig római katolikus volt, mely a [[reformáció]] kezdetekor feltehetően egységesen a református hitre tért át. A római katolikusok ismételten csak [[1870]] után kezdtek betelepülni.
 
A falu népe a török megszállás kezdetén a [[Duna]] jobb partjára költözött, majd további négyszeri helyváltoztatás után [[1773]]-ban tért vissza első és egyben jelenlegi helyére.
A község gazdasági életére a Dunaszabályozás és az árvízmentesítés volt a legnagyobb hatással, melynek következtében a lakosság kiterjedt és mezőgazdasági művelésre alkalmas határhoz jutott. Ez volt azután az alapja Szeremle szorgalmas népe jólétének.
[[Fájl:Szeremle légifotó.jpg|300px|bélyegkép|jobbra|]]
A 2000-es években 2 részvénytársaság, 13 kft., 18 bt., és 70 egyéni vállalkozó működik a faluban. A legjelentősebbek közé tartozó Kamarás-Duna cég mezőgazdasági tevékenységgel, a Bíborker Kft. krétagyártással, a Nektár Flóra Bt. méztermeléssel foglalkozik. Az ipari jellegű vállalkozások aránya ma már jócskán meghaladja a mezőgazdasági típusúakét: az előbbi fajtából 34, az utóbbiból 6 működött a községben 2003 elején. A kereskedelmi tevékenységet folytatók száma 9, a szolgáltatóké 16 volt. 2003. januári adatok szerint a településen 7%-os a munkanélküliség, s csaknem pontosan ugyanannyi férfit, mint nőt érint. A legtöbb állástalan 70 fő a 121-ből a szakmunkás végzettségűek közül került ki.
 
A fejlett mezőgazdálkodás és az ezzel együtt járó jólét magával hozta a népművészet kivirágzását, és hogy Szeremle az újabb időkben néphagyományai ápolásával nevezetessé vált határainkon túl is. A gyönyörű szeremlei népviseletben táncoló Gyöngyösbokrétája, majd néptáncegyüttese messze messze földön híressé tette a falut. Ehhez járult a hagyományos szövő- és hímzőművészet a népviselet mellett jó híre van a szőnyegszövésnek is –, keresettek a szeremlei asszonyok munkái. A község önkormányzatának tervei szerint ez is, az itteniek vendégszeretete is a fejlődő idegenforgalom alapját képezi. A Pazar természeti adottságoknak köszönhető horgászati és vadászati lehetőségek ugyancsak páratlanok.
 
A mai Szeremlére szívesen költöznek a környékből, egyebek között Bajáról is. Vonzza a betelepülőket a község rendezett volta, a Sugovica közelsége és az infrastuktúrainfrastruktúra fejlődése. A háziorvos mellett 2007 óta már gyógyszertár is van a községben. Az általános iskola mellett óvoda is működik a faluban. A helyi eseményekről, közérdekű információkról a Lakossági Tájékoztató tudósít.
 
A további fejlesztési tervek között szerepel a Szeremlét Bátmonostorral összekötő út kiépítése, a Sugovica bágerolása, és az idősek otthonának kialakítása. Mindhárom cél megvalósítása erősen függ a község jövőbeli anyagi helyzetétől.
== Jegyzetek ==
{{források}}
 
== Külső hivatkozások ==
* [http://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.php?page_level=1600 Légi felvételek Szeremléről]
69 449

szerkesztés